Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-10-13 / 813. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 október 13. LOS ANGELESI LEVÉL Tanulni sohasem késő A lefektetett kérdés: Ki Mussolini most, az egykori volt munkás vezér? Vannak elemek, kik tudatosnak képzelik magukat, pedig a tudástól távol vannak. Mert ugyvélik a rossz rendszert megváltoztatni, hogy csak egy jó vezér kellene, ki a forradalmat megkezdené. De azt meg nem tudják, hogy nem vezérek csinálják a forradalmat, hanem a forradalom szüli a vezéreket. A még elégedetlen elemeknek meg ha vezér kell, a sok vezérek közül bemutatunk egyet Benito Mussolinit jelenleg olasz miniszterelnök, az olasz fascista párt megalapítója, szül. 1883-ban. Atyja szegény kovácsmester volt, hűséges tagja az olasz szocialista pártnak. Fiát is ebben a szellemben nevelte: forradalmárnak és köztársasági pártinak. Pedig az öreg Mussolini a munkásmozgalomnak jó szol- gálatott tett volna ha akkor a fia nyakát kitekeri, vagy megfojtotta volna. Tanitóképezdébe adta, majd tanulmányai folytatása végett Svájcba ment, ahol nagy nyomorban élt. A svájci rendőrség anarchistának tartotta és kiutasította. Innen Ausztriába, Triesztbe vándorolt, ahol irredenta cikkeket irt a Popolo nevű újságba. Ausztriából is kiutasították, mire visszatért szülőföldjére. A szocialista párthoz csatlakozott, amelynek legszélső baloldalán foglalt helyet és a pro- letáriátus forradalmositásáért és a pártnak a habozó mérsékelt elemektől való megtisztításáért harcolt. Az 1913-ban Reggio Emíliában tartott párt- kongresszuson Mussolini álláspontja győzött a mérsékeltek fölött, amivel a vezetés a pártban az ő kezébe került s ő lett a párt hivatalos lapjának a Milanóban megjelenő “Avan- tinak” a szerkesztője. A háború kitörésekor az olasz párt álláspontjának megfelelően Olaszország semlegessége mellett harcolt, mert a háborúba való beavatkozást az olasz proletáriátusra végzetesnek tartotta. Alig pár hét múlva a beavatkozás mellett kezdett izgatni s mikor a párt emiatt az “Avanti” szerkesztőségéből elmozdította, francia pénzen megalapította a Popolo Italiana cimü lapot, amely a háborús uszítás főorganuma volt. A pártból emiatt kizárták. A háború után a fronthar. cosok szövetségét (Fasci di Combattimento) alapította meg, amelynek alakuló gyűlésén, 1919-ben Milanóban, a szindi- kalista párt programját sajátította ki s lapjában az olasz munkásságot a gyárak és földbirtokok szocializálására izgatta. Mikor látta, hogy a munkásság még igy sem csatlakozik pártjához, hirtelen irányt változtatott és fascióba a polgári elemeket szervezte be azzal, hogy a nyomor által fölizgatott munkásságot megfélemlítse és a gyakori sztrájkokat letörje. A nagyipar és nagybirtok pénzével és a kormány jóindulatú támogatásával mind nagyobb tömegeket sikerült táborába vinni és azokat állami fegyvertárakból felfegyverezni. Ezeknek a segítségével azután állam lett az államban. A munkásságot fegyveres támadásokkal és a munkásintézmények tönkretételével annyira megfélemlítette és a kormány gyengesége és jóindulatú semlegessége annyira felbátorította, hogy 1922-ben elérkezettElképzelhetetlen energiát kell pazarolni ezekre a los angelesi megmetélyezett birkákra. Ott semmiféle szervezet nem tudja lábát megvetni ezek között a dudvához hasonló munkások nem tapadnak semmi párthoz, sem bármilyen szervezethez. Most azonban Upton Sinclair teljesen meg vakította ezeket a californiai hívőket. Odaígérte ezeknek a vakoknak az egész Californiát és még egy fehér lovat is melléje. Most tessék csak ezekkel a hívőkkel beszélni. Röviden megmondják nem kell ehez sem kommunizmus sem IWW-izmus már itt van a madár csak meg kell fogni. Földet ígér, gyárakat fog kibérelni. Az urak ezeknek örülnek úgy sem tudják gyáraikat fentartani mert elveszett a piac és nem kifizető olyan portékát termelni a mi ezer percentes hasznot nem hoz a tőkések részére. így van a föld is. Rettenetes termés rohad el, nincs a californiai népnek vásárló képessége, most mindezeket Upton Sinclair hidnélkül akarja átlépni, hogy mi lesz ennek az eredménye, mi előre tudjuk, csalódás mint a multi Ígéretek is voltak. Hogy tudja elképzelni a józan elme a mikor csak a tőnek látta az időt az állami hatalom megszerzésére. Október 29-én, a fascisták élén bevonult Rómába s kény- szeritette a királyt, hogy őt nevezze ki miniszterelnöknek. Ez megtörtént s azóta gyakorolja a tényleges hatalmat. És mindezekután Mussolini mégis munkás barátnak nevezi magát még ma is. Géza Kochy. Triadelphia, W. Va. késeket segíti mind azokkal, hogy megszabadítja a napi gondoktól és tovább fizetik a béreket a gyár pihenéséért és a föld parlagoni heveréséért? Nem egy hülye fogás ez? — de még azok hülyébbek a hülyétől, kik ezeket az Ígéreteket elhiszik. A nincsteleneket felszándékozik szabadítani minden fizető köteléktől és átakarja ruházni azokra a fizetéseket, kik még elég erősek erre. Ezt érti Sinclair a megadóztatás programja alatt. Most várnak a hivő birkák a novemberi történtekre és novembertől megint januárig, mert csak akkor veheti Sinclair a tucat kártyát a kezébe keverésre és ha nem jól sikerül a kártya osztás a birkák kik szavaztak, várjanak, csak tovább is az ígéret fejébe ha ezzel megtudják bendőiket tömni. Mi IWW-isták folytatjuk munkánkat megszakítás nélkül mert mindennek van határa, még az ostobaságnak is. El kell hogy következzen mind az amiért az IWW huszonnyolc éve poklokon, börtönökön keresztül harcolt, mert nem fog mindaddig a munkásság nyomora megszűnni a meddig el nem töröljük a bérrendszert a földről. Ezt nem foltozgatással érjük el, de meg kell szervezni ipari erőnket az Egy Nagy Ipari Szervezetbe és lefoglalni mindazon építményeinket melyeket emberi kezek alkottak. G. Bakos. OLVASD AZ IndustrialWorkert Zsinóros magyar dolmányom Hogy felnőttem és az eszem nekilombosodott, a szemem meg kinyílt, azt az esetet igy látom. jh I. özvegy Weinbergerné úrnő angollá satnyult, zizegő selyem- krinolinban libbent be az osztályba és mint groteszk uszály jött utána tempósan Simon Péter csizmadiamester ur. A gyerekek az ajtónyilásra egyszerre felpattantak és kórusban énekelték el az illedelmes üdvözletét, hogy adjon isten jó napot. Weisz ur, a tanító is letette a pálcát az asztalra és mély hajlongással üdvözölte az iskolaszék elhalt elnökének nejét, aki azonban, igy özvegyen is, tekintély és tényező volt a hitközség iskoláiban. Weinbergerné úrnő tudniillik a város izraelita hölgyeinek jótékonysági klubját vezette elnöknői minőségben és mint ilyen, most éppen abban a járatban volt, hogy csizmát méressen — s néhány nappal később majd meleg téli ruhát szabasson — az iskolába járó szegénysorsu gyerekeknek. Ez a tudat megduzzasztotta önérzetét és volt némi méltóság abban a mozdulatban, amellyel helyet foglalt az alázatos udvariassággal fölkínált tanítói nádszéken. Simon Péter ur is megtartotta művészetének tekintélyét és igen tartózkodóan parolázott Weisz úrral, aki sietve bemutatkozott neki. Megjegyzendő, hogy a jótékony úrnőnek ez a látogatása évenkint, úgy november táján, mindig visszatérőben volt és igy kegyes tanítómesterünk minden különösebb utasítás nélkül tudta, hogy ilyen esetekben mi a teendője. Fölszólította tehát nyomban azokat a gyerekeket, akiknek a sors se csizmát, se meleg ruhát nem juttatott a nehéz téli időkre, hogy álljanak ki sorba a tábla elé. Amikor ez sok mozgással és kis lökdösésekkel megtörtént, akkor lépett hivatalába tekintélyes mérőfonalával Simon Péter mester. A gyerekek leültek annak a kis dobogónak a szélére, amelyen a tábla állott, lehúzták súlyos női és férficipőjüket és Simon ur eléjük térdelve, egyszerre mért és irta a neveket, meg a számokat. Nem hinném, hogy ez unalmas munI ka volt, mert Weinbergerné ur- ! nő közben beszélgetett a gyerekekkel; kikérdezte őket apjukról, anyjukról és csodálatosképpen mindenikről tudta, hogy ki micsoda, mi a foglalkozása és a múlt hónap tizenötödikén melyik tanúsított megróni való magatartást a téli fűtőanyag kiosztásánál. Ha ilyesmi történt, ezt ápertén megmondta és nem sokat törődött azzal, hogy a gyerekek elpirulva, lángoló arccal sütik le szemüket és kis szivük riadtan szé- gyenli szülőik magaviseletét. Hát bizonyos, hogy Weinbergerné úrnő nem járt a tapintat iskolájába, de mégis, alapjában véve, egészen jó asszony volt. Ezt meglehetős alapossággal mondhatom, mert távozása közben — például — következő jelenetet játszotta végig egy csepühaju, gömbölyű gyerekkel. Ez a gyerek az első padban ült és én magam valék ő: tudniillik Grünberger Ferenc eminens harmadosztályos. — Hát te, — mondta Weinbergerné úrnő — te miért nem jöttél ki a méréshez? — Mert van jó csizmám, kérem szépen. — Hát téli rokkod van-e jó? — Most nincs, de jövőre már lesz, mert a bátyám nekem adja. — No, akkor csináltatunk neked is egyet. Elmész a Schwartz Jánoshoz, megmondod, hogy én kültelek, aztán az majd csinál neked egy jó meleg rokkot. — Igen is kérem szépen. Lassan és tűnődve ment az ajtó felé. Ott visszafordult és mély, meleg hangon kérdezte tőlem: — Mondd csak, Grünberger, az apád nem Gesztelyre való? — Nem tudom, kérem szépen, apa még sohase mondta. Máris a tanító felé fordult. — Hát isten megáldja, Weisz ur. Aztán, amint mondtam, a gyerekek többet fürödjenek. Weisz ur hajlongva kisérte az ajtóig. Ott halkan suttogtak valamit és Weinbergerné úrnő még egyszer felém fordította szép barna szemét. Weisz ur is felém nézett és alázatos mosolygással motyogta, hogy oh, ich bitte schön, sehr ernst, fleissig und braves Kind. . . Az úrnő ellibegett, ő a jótékonyság angyala vala. II. Schwarcz Jónás szabómester ur egyszerű, sima téli rokkot szabott rám, ámde én mégis hires zsinóros magyar dolmányban jártam azon a télen.
