Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-03-24 / 784. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 március 24. FÜSTBE MENT HADITERV Kerületi értekezletet Erick F. Stobel, aki kiszolgálta az amerikai hadsereget, igy a verbuváló reklám cédulák szerint “EMBERT FARAGTAK” belőle, beakart törni a federal börtönbe, mint egyedüli menekvést az éhség és hideg elől. Bár még csak 27 éves vitéz Stobel, de már három éve nem dolgozik és mint magányos ember, segélyre sem jogosult. Ugyanakkor már katonának sem kell, *-----------------------------------------mivel ottan más polgárokat kell hűségre, katonai fegyelemre tanítani, igy a többi vitéz katona társaival éhen róta az utcát és vacogtatta a fogát. Azonban még is voltak rá tekintettel, mint kiszolgált katonának, évente egy pár heti munkát adtak, mint segéd levélhordó, ami elég volt arra, hogy megtudta, hogy nagyon szigorúan büntetik azokat akik a US postára bízott leveleket elrabolják. Éhség lázában, kidolgozta a harcitervét, már-már egész biz tos volt, hogy telyes ellátást tos volt, hogy teljes ellátást nyer három-négy évre, jó meleg kaszárnyában — börtönben. De nem sikerült, nem volt elég bűnös, nagy siettében nem végezte el egészen a bűnt, mely megszabadította volna az éhen hálástól, igy kidobták és most egy újabb haditerven törheti a fejét, hogy hogyan kerülhetne be újabban vagy a katoná- ékhoz, vagy a börtönbe. Mint olyan egyén, akiből a katoná- éknál EMBERT FARAGTAK, nem gondol egy jobb és szebb, kivezető útra, sőt több mint bizonyos, hogy szidja és még talán kész lenne le is gyilkolni a radikálisokat, akik felakarják forgatni ezt a szép rendszert. Egy este már nagyon fázott és nagyon éhes volt, igy feltört egy posta szekrényt, egy levelet rabolt el, melyet nagy sietve vitt a rendőrállomásra és elmondva nagy bűnét és átadva a bizonyítékot, hogy mentői jobban sikerüljön neki a börtönbe jutni, nyugodtan várta a tárgyalást. A szövetségi biró, mikor meghallgatta az ügyet, kérdezte, hogy felbontotta-e a levelet? elvette-e? annak a tartalmát, mire nemmel kellett, hogy válaszoljon vitéz Stobel, igy azt a választ kapta, hogy mivel nem lopta el a levél tartalmát, nem bontotta ki a lopot levelet, igy szabadon kell engedni. Most azon töri a fejét, hogy mi a fenét csináljon azzal a szabadsággal, melyet erővel vissza adtak neki, melyet szívesen oda adna egyszeri jólakásért, meleg szállásért. Ilyen embert faragnak a katonaságnál, aki az emberi méltóságát, szabadságát, arra sem tudja felhasználni, hogy mint ember legalább rendesen táplálkozzon, ruházkodjon és lakjon. Ilyen embert, aki hajlandó volna a szabadságáért küzdő munkásságot legyilkolni, ha úgy parancsolják neki, mert ő maga sem bírja a szabadságot megbecsülni, felhasználni, értékelni. Ha nehezen is, de azért tanulnak a vitéz Stobelek, meg háborús veteránok, hátha mégis, a jövőben nem lesznek olyan hűségesek, de azért kár, hogy vitéz Stobel nem jutott be a börtönbe, ott volna neki a legjobb, annyival kevesebb gunman, sztrájktörő, fascista jelölt maradt volna szabadon. tartanak az IWW New York környéki csoportjai április 8-án, vasárnap reggel 9 órai kezdettel 200 East 85th St., New York. A kerülethez tartozó csoportok és lapkezelők okvetlen képviseltessék illetve jelenjenek meg ezen a fontos tanácskozásokon. Az értekezlet napirendje: A Bérmunkás lapbizottságának jelentése. A küldöttek jelentése. A jelentések tárgyalása. A helyi és a kerületi mozgalom kiépítése. Indítványok. Le- vélbeni megkeresések a csoport titkárához M. Vlasits, 32—47 86th St. Jackson Heights, N. Y. intézendők. A buszoknak nem kell a harcos szervezet AZ AUTÓ MÁGNÁSOKNAK NEM KELL A MUNKÁSOK SZERVEZETE. — ELÉG A COMPANY UNION. A General Motors Corporation, az Egyesült Államok legnagyobb automobil gyártója, nem ismeri el magára nézve kötelezőnek a National Labor Bord rendeletét, hogy a munkások uniójával tárgyalásokba bocsátkozzon. W. S. Knud- sen, a General Motors vezér- igazgatója kijelentette Washingtonban, hogy a vállalat ke- { belében működő munkás unió teljesen kielégítő úgy az alkalmazottak, mint a vezetőség j szempontjából és nem hajlandók szavazást rendelni el annak megállapítására, hogy a munkásai csatlakozni akarnak-e más uniókhoz. Nagyon közel van az idő, hogy az eddig türelmes autó ipari munkások nem fogják kérdezni Mr. Knudsent és a többi autó gyárost, hogy mi tetszik nekik, de szervezkedni fognak olyan szervezetbe, amely a munkások érdekeit tartsa csupán szem előtt. Az utóbi hónapokban nagy figyelmet fordítanak az autó | ipari munkások az IWW-ra, amely szervezet sohasem tett kísérletet arra, hogy a munkaadók elismerését nyerje el. Az IWW az iparban dolgozó bérmunkásokat szervezi EGY NAGY SZERVEZETBE, amely egyidőbeni és egyöntetű megmozdulásaival ha kell az egész ipar megbénításával viszi győzelemre a munkások követelését a rövidebb munkaidő és a magasabb munkabérek elnyerésére, mint a munkások azonnali követelései teljesítéséért. Bizonyos, hogy az ilyen szervezet NEM KELL a munkaadóknak, nekik jobb a saját company uniójuk, amelynek a vezetését a gyár igazgatósága sugalmazza, irányítja. A négy esztendős megpróbáltatás elég lecke volt az autó ipari munkásoknak is és sem a gyárosok tiltakozása, sem a munkások elégedetlenségének az elfojtására felajánlott fizetések emelése, nem fogják a szervezkedés útjáról letériteni, mert megtanulták azt, hogy a munkások csak azokra támaszkodhatnak, amit ők maguk szervezett erejükkel biztosítanak maguknak. Asszonycüudal Irta: Szentgyörgyi Ferenc. Délután volt, májusban, a nyitott ablakon át orgonavirágillat áradt be a szobába. A cselédek már kihordták az edényeket és csak ők ketten maradtak bent. A nagy ebédlőasztaltól félrevonultak, az egyik sarokban két hímzett, selyem- párnás karosszék volt, ott telepedtek le. Szemben egymással. A férfi — nyugtalan szemű, feketehaj u, kisé kötekedő, hetyke legény és az asszony, szőke, hullámos hajjal, simogató, meleg pillantásokkal, hamvas, rózsaszínű szépséggel megáldottan. A férfi a cigarettatárcája után nyúlt és megkínálta az asszonyt, aki mosolyogva hárította el. — Nem szoktam. A férfi az asszony szeme közé nézett, a nyitott cigaretta- tárca még sokáig maradt a kinyújtott karral együtt a levegőben, — aztán a férfi lecsukta a szemét, a karját visszahúzta, a tárcából egy cigarettát vett ki és rágyújtott. És lehajtotta a fejét és hallgatott. Ekkor ránézett az asszony. — Hát, kérem, mondjon már valamit Kálmán. Beszéljen. . . Beszéljen például arról, hogy merre volt, merre járt, hiszen öt év alatt ugye sokfelé megfordult ?! Idegen városokban, idegen emberek, idegen asszonyok között. Mondja milyen ott milyenek az emberek, az asszonyok? Nos? A férfi lassan felemelte a fejét, a cigarettájából mélyet szippantott, aztán eldobta. — Világ, az élet mindenütt egyforma — mondta kedvtelen hangon. — A városokban házak vannak, a házakban emberek laknak, jók és rosszak. Ha többre kiváncsi, kérem, akkor vegye meg valamelyik világcsavargónak a könyvét; ott mindenre kielégítő és kimerítő választ kaphat. Az aszony nem válaszolt azonnal, összecsukta a száját, elnézett a férfi feje fölött, ki a nyitott ablakon át a mosolygó* derűs, kék tavaszi égre. Csak, amikor a tekintete visszaérkezett a szobába, fordult a férfi felé. — Haragszik? — kérdezte. — Nem. Nem haragszom csak úgy érzem, hogy nem kellett volna eljönnöm ide, nem lett volna szabad látnom magát mégegyszer. Az asszony arcára valami árnyék suhant. — Talán megbántottam ? Nem fogadtam szívesen úgy, mint. . . mint régi pajtást, szokás ? — De, — vágott ingerülten visza a férfi. — Szívesen fogadott, örömmel fogadót és. . . — Talán a. . . férjem? — kockáztatta meg az asszony. A férfi idegesen fordult az asszony felé. A szájaszéle remegett, mondani akart valamit, de csak a kezével intett, hogy ne, hogy hagyja ezt. — Hát, akkor, kérem,' most már mondja meg, mi a baja, miért viselkedik velem szemben úgy, mintha én valami rettenetes és megbocsáthatatlan | bűnt követtem volna el 7 — kérdezte türelmetlenül az asszony. Csendesen, nyugodtan válaszolt a férfi. — Az, Etelka, az — mondotta. — Bűn, vétek, amit maga velem szemben elkövetett. — Én? — kérdezte tágra- nyilt szemekkel az asszony. — Én bűnt követtem el? Mit? Mikor ? — Nem tartott be egy Ígéretet, egy olyan Ígéretet, amelyet nekem nem tett ugyan soha, de éreznie kellett, hogy örökre tartozik nekem vele. Az asszony csodálkozva, értelmetlenül nézett a férfire. Nem tudta, hogy mit válaszoljon neki. A férfi ekkor előrehajolt. Egészen közel az asszonyhoz és a keze után nyúlt. A hangja meleg volt, lágy, mikor megszólalt. — öt évvel ezelőtt — kezdte — olyan május volt, mint most. A sziget lombos tölgyei alatt egy pádon ültünk — ketten. Maga és én. Alkonyatig. Aztán kimentünk a hajóállomásra. Maga ment vissza a városba, én a szigeten laktam. Bucsu- záskor megfogtam a maga kezét úgy, mint most, a szemébe néztem úgy, mint most. És maga is rámnézett, hosszú, mély tekintettel és a szeme sarkában könnycsepp csillogót. Tekintete tele volt biztató, bátorító ígérettel. Egy néma, hangtalan, de örök fogadást tett maga akkor nekem és én hittem benne öt teljes éven át. Aztán. . . Nos, aztán nincs is tovább. Emlékszik erre, Etelka? A férfi szavai után csend lett a szobában. Az asszony ekkor kihúzta kezét a férfi kezéből, hátradőlt a székben, lecsukta a szemét és mélyről jött sóhajtás után mondotta: — Nem, Kálmán, én erre nem emlékszem. Amire én emlékszem, az egészen más. Nekem most egy szőkehaj u, fehér lány jut az eszembe, aki akkor, öt évvel ezelőtt, májusban, a sziget hajóállomásánál kezetfogott egy férfivel, az a nyiltszemü kis leány jut eszembe, akinek szive tele volt
