Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-01-27 / 776. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1934 január 27. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W.________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2 00 One Year .......................$2.00 Félévre ........................... l.vO Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ........ 5c Single Copy ............. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ........... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A fogalmak tisztulása Az osztályharc végleges kibontakozásának kérdésében eddig, (részben még most is) két ellentétes nézetet vallottak a munkásmozgalom tagjai. Az egyik csoport, a munkások életszínvonalának emelkedésében, a másik, a nyomor minél nagyobb mérvű kiszélesülésében látja a munkás öntudat és harci készség kifejlődésének élesztő eszenciáját. Úgy az egyik, mint a másik nézetet vallók, tagadhatatlanul, számos elfogadhatónak látszó, érvvel magyarázták álláspontjuk helyes voltát. A többség, mely a szemét rendszerint nem erőlteti meg azért, hogy a mélybe lásson, a felszint nézi és igy felületesen látja a dolgok menetét. A munkás mozgalomban is az elmélyülés helyett a felszínen tartózkodik. Ennek a felületesen látó többségnek a nézete volt eddig, hogy a nyomor a legalkalmasabb a tömeg öntudat és forradalmiság kifejlődésére. Erre a nézetre most aztán, kiábránditólag rácáfolt az ötödik éves munkanélküliség következtében elmélyült, rettenetes nyomorban tengődő munkástömegek, állati türelme. Nem tette az éhség a munkástömegeket forradalmivá! sem öntudatossá! még a szervezkedésre való hajlamot sem ébresztette fel bennük! sőt a munkásmozgalom kevésbbé kemény tagságát is kiseperte a szervezetből. Majdnem azt mondhatjuk: hogy amit a munkásság a jobb munkaviszonyok alatt kivívott magának és ami szervezetet felépített, abból MÁR nincs semmi, ami lesz, abból MÉG nincs semmi. A szervezetre a legádázabb hatósági üldözés sem volt olyan végzetes csapás, mint a munkanélküliség következtében beállott tagvesztcség. Soha annyi bűnöző, soha annyi prostituált egy időben nem volt, mint jelenleg. Szinte kétségbeejtő, hogy nap-nap után látunk, máskülönben tiszta jellemű embereket lecsúszni, a nyomorúság következtében, a tisztesség útjáról. A nyomor a munkásmozgalmat erőtlenné tette és összezsugoritot- ta, a tömeget pedig többé-kevésbbé lealjasitotta. Tehát akik azt hitték, hogy a jobb jövő útja a tömegnyomoron vezet keresztül, kiábrándulhatnak e hitükből, ha komolyan szemügyre veszik, a több mint négy éves gazdasági lezül- lés szörnyű eredményeit. Ha ezt megteszik, akkor elfogják ismerni, hogy azon mélyebbre néző keveseknek volt igazuk, akik azt vallották, hogy a munkásmozgalom megerősödésének és az osztályharc sikeres kibontakozásának kedvez a munkásosztály életszínvonalának emelkedése. Ezt szükségtelen bizonyítani, a tények igazolják, hogy a jobb munkaviszonyok idején a munkásmozgalom úgy erő, mint kulturális tekintetben virágzásnak indult. Miért? Mert a tagok jobb anyagi körülmények közt élve, több időt szentelhettek a tanulásra, a tanításra és a szervezet propagálására; mert a közönyöseket is jobban meglehetett közelíteni, akár a felvilágosítás, akár az anyagi támogatás céljából. Többen terjeszthették az irodalmat és többen vásárolhatták. Valósággal megdöbbentő a számbeli külömbség a jobb és a jelen idők alatt rendezett előadások száma és látogatottsága között. A jobb időkben egyik előadás a másikat követte, gyakran a termet szinültig megtöltő hallgatóság számára. Az irodalom százszámra fogyott. A jelenben, a ritkán tartott előadásokon csak néhányan vesznek részt. Előfordult, hogy a tagok egy része az előadásokról való távolmaradással tiszteli meg az előadást. Csuda számba megy ha ilyenkor valaki irodalmat árul. Tehát magába a mozgalmi életben is érezhető a gazdasági le- züllés káros hatása, nem is beszélve arról, hogy mennyire változott meg a tagok érintkezési modora, egymás iránti bizalma és szolidaritása; hogy a mozgalom állapotán való aggódás, menynyi igazságtalanságot szült egyesekkel szemben. Igaz, hogy az emberek igazságtalansága a tisztát még tisztábbá, csak a romlottat teszi gonosszá. Látjuk tehát, hogy a nyomorúság inkább ártott, mint használt a forradalmi munkásmozgalom életére. Nem állítom, hogy a munkaviszonyok javulása már elegendő a mozgalom kifejlődéséhez, sem azt, hogy a nyomorúság közepette, lehetetlen a mozgalom építése. De még az anyagi leromlottság idején, rendkívüli erőfeszítéssel és áldozattal is csak csekély eredményt érhetünk el, addig a jobb életviszonyok között, a propaganda és tanítás munkája, kevesebb fáradságot és áldozatot igényel, mégis nagyobb az eredmény. E kérdésről száz és száz értekezést lehetne Írni. Ki lehetne mutatni: hogy a jólét, vagy nélkülözés milyen változásokat idéz elő a tömegekre lelki, erkölcsi és kulturális szempontból és mennyire befolyásolja gazdasági és társadalmi viszonyunkat. Azt hiszem, hogy munkástársaim között többen vannak, akik hozzáértőbben és részletesebben kifejtik majd e kérdésben nézetüket. Én ez alkalommal a figyelmüket akartam azon munkástársaknak e kérdésre terelni, akikkel évekig nem értettem egyet ebben a kérdésben. SZABADY. Az AFofL alkonya közeledik Recseg, ropog a szakszervezet mohával benőt alapzata. A munkásság napról-napra tapasztalja a szakszervezkedés hátrányait, mert a fejlett ipari termelés uj szervezkedési formát követel a munkásságtól, ha harcait sikerrel akarja vívni a kizsákmányoló osztállyal. A központosított termelés egy-egy ipartelepen a szakmák legkülönbözőbb ágait vonja össze, amint a termelt áru azt megkívánja és a szakszervezetek akadályozzák a munkások között a szolidaritás létesítését. A szakszervezetek levirágzottak és már az sem mentheti meg őket a pusztulástól, ha a kormány segítségével toborozzák tagjaikat, mint azt az utóbbi hónapokban láttuk. Az utóbbi hetekben az AFofL kebelébe tartozó több szakszervezet döngeti az elavult szervezkedési formát és mivel az AFofL bürokratái nem látják az idők követelményeit, megtörténhet, hogy a közel jövőben szakadások lesznek az AFofL-ben. Ily irányú lépések történtek a gumigyári munkások szakszervezetében, amióta az AFofL kényszeritette a Goodrich telepen foglalkoztatott 800 lakatost az International Association of Machinisthez csatlakozni, mely teljesen elkülöníti a lakatosokat a gumigyártásnál foglalkoztatott többi szervezetektől. A gumigyári munkások ipari szervezetének megalakítására, már az első lépések megtörténtek, amikor az elmúlt év végén nyolc delegátus jött össze Indianapolisban a részlet kérdések megbeszélésére. A tervezet tökéletlen, de mégis magán viseli az ipari szervezet jellegét, amennyiben az iparban foglalkoztatott munkásokat mind egy szervezetbe fogja tömöríteni. Hasonló lépések történtek a villamossági iparban, ahol a kezdő lépéseket három különböző szervezet tette meg, melyek közül egy az AFofL kötelékébe tartozik, kettő pedig független. Ha e két szervezet által kezdeményezett akciónak eredménye lesz, az Auto Workers Union ezeket nyomon fogja követni, mert ebben az iparban hasonló ;ikadályokkaI küzdenek a munkások. Azon tény, hogy az AFofL-be tömörült szakszervezetek kezdik felismerni a kor hivó szavát, biztató jelenségek, bár a korai lépések nem egészen a helyes irányba történnek. Az egymástól elkülönített ipari szervezetek nem lesznek képesek a munkásság érdekeit úgy szolgálni, mintha valamennyi ipari szervezet az Egy Nagy Szervezetbe egyesülne. Azonban, ami késik nem múlik. A szakszervezetekbe nevelt konzervatív gondolkodású tagságnak időt vesz igénybe mig felismerik az ipari szervezkedés tökéletes formáját és ha jelenlegi meglátásuk szerint a független ipari szervezetet vélik megfelelőnek, az IWW nem fogja e lépésükben megakadályozni. Az első lépést kiveti a második és ez kétségtelenül az Egy Nagy Szervezet irányába fog történni. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az ílet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszitsák s ezáltal elősegitik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
