Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-06-23 / 797. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 junius 23. Tudósítások Wiener mtárs gyűléseiről TOLEDOBAN. Junius 6-án, este 8 órai kezdettel utcai népgyülést tartottunk, melynek az előadója Wiener Andor munkástárs volt, foglalkozott a toledoi sztrájkkal, hogy a politikai pártok milyen gyengének bizonyultak akkor amikor a munkások egy darab kenyérrel többet akarnak a maguk és családjuk számára kapni és reámutatott arra, hogy az AFofL-ben szervezett munkásokat mindég elárulták a vezérek, akik a sorsukat a vezérekre bízták, a kgmmunista párt a mely az általános sztrájkot akarta kihivatni az AFofL-lel azt nem tette meg az AFofL-bel, a kommunista párt mint politikai párt gyengének bizonyult, hogy egy általános sztrájkot tudjon keresztül vinni. Az általános sztrájk kivívásához Egy Nagy Szervezetben tömörült munkásság ereje szükséges ahoz, hogy egy általános sztrájkot keresztül tudjon vinni győzelemmel, azt sem szakszervezettel, sem politikai párttal keresztül vinni nem lehet és még jellemző, hogy a kommunista párt kötelékébe tartozó alakulatok felsorakoztatták a tagjaikat, akik sohasem dolgoztak, az Electric Auto Litle Companynál, sőt csak munkanélkül vannak, hogy ők majd fognak segíteni a sztrájkot győzelemre vinni, de bizony mint párt tehetetlennek bizonyultak, hogy a kapitalisták egy nagy gazdasági szervezetével felvegyék a harcot. Arra a munkások politikai pártja gyenge és a munkásokra káros, hogy a politikai pártba szervezzék. Bármely politikai pártba mert az csak bolon- ditás és becsapása a munkásoknak és felhívta a munkások figyelmét arra, hogy ha egy igazi szervezetbe akarnak lenni, ahol nem fogják elárulni a vezérek, akkor csatlakozzanak az Egy Nagy Ipari Szervezetbe az IWW-ba. A kérdések során Wiener mtárs megválaszolt a kérdésekre, amellyel meg voltak elégedve. SO. BENŐBEN. “A fascizmus igazi arculata” címen tartotta meg Wiener Andor munkástárs előadását, kevés számú hallgatóság előtt junius 9-én. Az előadás oly tanulságos volt, hogy megérdemelte volna, hogy azt ezres tömegek hallgassák végig. A röpiratok százai lettek elterjesztve, remélve, hogy a munkások felfigyelnek és eljönnek az igazságot meghallgatni, mert tudott dolog, hogy keresik a kivezető utat, de a sok csirip-csarap szervezkedési formával, annyira elvannak kábitva, hogy nem tudják melyik lábukra álljanak. Ha a fascizmusról akarunk beszélni, kezdte beszédét Wiener mtárs, akkor szükséges először megismernünk, hogy tudjuk mi is tulajdonképpen az a fascizmus. Bemutatta az olaszországi fascizmust és felsorolta az európai országokban lejátszódott tömegmészárlásokat, úgyszintén az Amerikában lejátszódott tömegmészárlásokat is, rámutatott, hogy ezek egyikét sem nevezték fasciz- musnak, de ha a munkásság nagyobb darab kenyeret követel a profitból, akkor a kapitalizmus bemutatkozik saját mezítelenségében, addig amig a munkásosztály erőt nem tud felmutatni. Másfél órás beszédében bemutatja Németországot, miszerint Németország a piacok hódításáért ment a háborúba, de a háborút elvesztette, igy nem sikerült a piacok hódítása, sőt a saját testéből az ellenfél levágott egy darabot. De Németország testét a háború nem dúlta fel, az iparok meg maradtak a fejlett géprendszerrel, amelyeket a szocialista kormány továbbra is meghagyott a magántulajdonban, a profit szolgálatában, amiér bekövetkezett a nagy munka- nélküliség. A háborúból visszatért katonatisztek serege nem tudott elhelyezkedni, a Szociál Demokrata kormány intézkedéseivel nem voltak megelégedve, amiért az elégedetlenség napról- napra nőt, amig megérett a názizmus Hittlerrel az élén. Rámutatott a németországi szakszervezetek legyengülésére, — úgymond — amikor a németországi szakszervezetek három napi általános sztrájkja elég volt ahoz, hogy a Kapp- féle államcsínyt megbuktatta, addig a szakszervezetek a saját ügyükért nem tudtak tenni semmit, mert a két párt széjjelszagatta a szervezeteiket és legyengültek. Erős szavaival rámutatott a pártok működésére, miszerint, amely intézkedésekkel nem tudták Hittler szájából a cuclit kiütni, amikor még baby volt, most ugyan olyan intézkedésekkel akarják megdönteni, amikor már szőrös fenevaddá nőtte ki magát. Végül rátér az egységfronttal kapcsolatban, a sokféle ligára is, és azt mondja Wiener mtárs mi akarjuk az egységfrontot, (és itt felteszi a nagy kérdést,) de mondják meg melyik az az ut amelyiken a munkásokat egységfrontba lehet tömöríteni ? Mert a szocialista nem megy egységfrontba a kommunistával és a ná- zival és viszont, (siri csend.) De én tudok egy utat mondja az előadó, ahol a názit egységfrontba lehet vinni a kommunistával, mert azt mondja, sem a pártok platformjain sem nemzetiségi alapon, sem vallási alapon nem jöhet létre az egységfront, mert mindegyik a magáét tartja jónak. De ha mi valamennyien egy gyárban dolgozunk és valamennyiünknek alacsony a bére, ezt megérti a názi is, a kommunista is, hogy nagyobb darab kenyérre van szükségünk és ezért szervezkedni kell és ha a munkásosztály szervezett erőt tud felmutatni, csak akkor szűnik meg a fascizmus is. A tanulságos előadás után, a költségek fedezésére összejött 8 dollár 45 cent. Tudósitó. A BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGÁNAK Cleveland, Ohio. A két évi hátralékomat és egy további évre a rendelésemet, s úgyszintén a Bérmunkás segélyezésére 1 dollárt, az az összesen 7 dollárt a mai napon a postán feladtam továbbítás végett. És kérem a Bérmunkás lapbizottságát, hogy abból az ajándék könyvekből, a melyik érdekesebb, egyet a részemre szíveskedjenek küldeni. Munkástársi üdvözlettel. Sylvester Dénes és feleségem Szylvester Mártha. BRIDGEPORTIAK FIGYELMÉBE ! Az IWW helyi magyar tagjai junius 24-én, egy családias jellegű KIRÁNDULÁST rendeznek, a közismert Kárász féle farmra. A kirándulással járó mindenféle dolgokról a bizottság fog gondoskodni. A Bérmunkás olvasóit ezúton is tisztelettel hívjuk meg. Mindazon munkástársak akik jármüvekkel nem rendelkeznek, ha a bizottságnak egy postakártya utján bejelentik, ki és haza szállításról gondoskodni fogunk. Cim: J. H. 202 Osborne St. Tisztelettel a Bizottság. A B O R Irta: Nyigri Imre. A kis kőpincében melegre szorult a levegő. A két Kovácsé volt. A Józsié, meg a Pistáé. Borért jöttek, hogy legyen vasárnapra. Elhívták magukkal Dénes Janit is, vagy ahogy a falu hívta: a “sánta” Janit. Egyivásuak voltak. Együtt nevelkedtek. Kint szerteomlott a sötétség. A távolból iderémlett a Ger- gő-kocsma lámpása, de máshol nem is volt fény. Ráfeküdt mindenre a januári mozdulatlanság. A házak körül nehéz lépésekkel ténferegtek a szegény zsellérfalu lakói és minden téli örömet kiszívott belőlük a gond: — Fogytán a kenyér, a zsir, a tüzelő. . . Hol van még az uj. . . Ilyesmikről beszélgettek a rozzant pinceasztal körül ők is. A hordóban félig volt még a bor. Tenyerükkel melengették a poharakat. Mind sűrűbben szortyogott a hébér és lassan összeráncolódtak a homlokok. A szemekbe kimerészkedett a csillogás. Zsíros bódulat párnázta az agyakat. Nagyokat hallgattak, de az uj erő fölrázta bennük a ros- kadt célokat, amikért éltek eddig és amelyeket már pár éve temetgetnek. összekászálódott a jelen a múlttal és beléjük vágta a régi elgondolásokat : — Hogy is akartam?. . . A dolláros Amerikát járt Józsi képén ott égett az albán mocsarak hűséges, minden évben meg-megujuló csókja, a malária. A fonyadt fülek lelapultak a koraőszült hajra és még sárgábban játszott a gyertyaláng visszfénye a borostás arcon. Vontatottan beszélni kezdett: — Földet ígértek. Földet. . . Az enyém lett volna. Már ki is néztem magamnak. Hiszen ezért perzselődtem Clevelandban is. . . Most nem is merek arrafelé járni, ott a kanyarban. Föld. . . Már szereztem ekét, babráltam a boronán, állatra alkudtam. . . Még az asszony is más volt. Ember voltam. Tudjátok: Ember! Föld ígérkezett a talpam alá. Az én földem. . . Az istenit, hát miért nem az enyém?. . . Ami pénzem volt, a családom, mig ott kint szenvedtem az árokban, szükségből fölette. Mi lesz, Pista? Ez a hold hitvány szőlő nem tart el két családot! Napszámba sem igen kellek, hiszen rajtam van ez az irigy nyavalya. Csak az utolsó szó visszhangja kongott a pincében. — Hát én ki voltam? Ki volt az első legény? Nem a “feszes” Jani? A Péter szekerét, amikor követ hordott a papportára, nem egymagám rántotam ki a sárból az Öreghegyen ? Tamásnapkor, tizenháromban, hogy kinyomtam jókedvemben az egész ivót az utcára. . . Még a Kis Juli sem tudott utánam markot szedni. Hej, jöttek utánam a leányok. Aztán kivittek. . . Egy bronzérmem van, de jobblábam nincs. Göthös vakarcs, nyomorék senki-semmi ember vagyok. Nem merek sehová sem menni. Félek. Az asszonynép lesajnál. Azt mondják utánam: szegény! Mindig hallanom kell. Otthon kegyelemből tartanak. Játékát faragok, meg kosarat fonok, mint a foghíjas öregek. Hol az én életem, az a másik ? Miért nem lehet az enyém?. . . A Bori, mikor megtudta, hogy koldus lettem a lábammal, hozzáment a Solymár Pistához, akivel azelőtt legföljebb csak mórikázott. Három gyereke van már. A legszebbek a faluban. Én meg. . . Sánta Jani a nevem, pedig feszes Jani voltam. . . A Jani fején félrebillent a nyütt, szürke huszársapka. Széles vála beleremegett a mondanivalóba. Ha igy asztalnál ült, olyan erősnek, egészségesnek látszott, mintha félni kellene tőle. De ha koccintani akart és kissé fölemelkedett, hogy elérje a túlsó poharat, megzördült a fa-