Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)

1934-06-16 / 796. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1934 junius 16. A hol nem hullajtunk könnyeket Nagy gyászban van Califor­nia. Meghalt a kormányzó, a hírneves Jimmy Ralph akit köz­néven csak Jimmynek hívták. Igen ez a nagy lelkű Jimmy elköltözött az élők sorából és megérdemli részünkről is, hogy megemlékezzünk róla és a Bér­munkás hasábjaiból egy részt pazaroljunk a nevéhez és pálya­futásának gyalázatos, piszkos múltjához. Ez a Jimmy, nagy kaliberű hipokrata, politikus volt, mű­ködése egyvonalba ment a kom­munista párt magyarul beszélő cafrangjával, mert ahol ő meg­fordult ott pusztított és rabolt. Pusztítani a legnagyobb él­vezete tellett a munkások so­raiban, a rablásban már nem volt kivételes, ott rabolt ahol az alkalom arra megadatott. (Épp igy a kommunisták.) Nagy kedve telt a repülés­ben és a röpitésben, sok, te­mérdek sok bűntényről tudnánk itt beszámolni, ami napfényre került, (hát a többi) de Jimmy mindég tisztára mosta magát, a legutolsóval ugyan adósma­radt, a nagy, több százezer dol­lár, mellyel az államot megká­rosította, már két éve húzódott az ügy, de hála a nagy termé­szetnek Jimmy ebből is szeren­csésen kibújt. Csak pár megjegyzést még Jimmyről, San Francisco pol­gármestere volt 19 évig, állá­sát mikor elfoglalta, Frisconak egy cent adóssága nem volt, sőt több millió készpénzzel ren­delkezett. Tizenkilenc évi mű­ködése után Jimmy üres kasz- szát és több millió adósságot hagyott a jó nyárspolgároknak Itt már nem volt mit rabolni, uj talajt keresett, a polgárság már szabadulni óhajtott tőle, de úgy uralta a helyáetett, min Tammany Hall New York városát és kiadta a parancsot Jimmy, csak úgy hajlandó le­mondani polgármesteri állásá­ról, ha kormányzónak jelölik és választják meg, (ez .lett az uj talaj) a kormányzói állása elfoglalásakor 6- millió dollár Minden bérért dolgozó mun­kás érzi a mai nyomasztó gaz­dasági helyzetet. A Bérmun­kás olvasói tudják azt, hogy lapjuk milyen félelmet nem is­merő odaadással vitte minden időben a munkások kizsákmá­nyolása elleni tanítását a mun­kások közzé. Ennek a tanítás­nak tulajdonítható, hogy ma már több felé a helyes ipari szervezetek .alakulnak ki a ma­gyar munkások segítségével. Ennek a szervezési munká­nak el kell juttni minden mun­ka telepre és érinteni fog vala­mennyiünket. Ezért kell, hogy minden magyar munkás, min­den olvasónk ismerje a lap ut­ján az eseményeket. Ennek a .szolgálatnak a Bér­munkás csak úgy tud pontosan eleget tenni, ha az olvasók iri­gyelik a lapjukon levő elfizetes lejárati időt és pontosan meg­újítják előfizetésüket. Nem készpénze volt az államnak és most 12 millió a»deficit, (netek nyárspolgárok nyöghettek. Nem-e igy garázdálkodtak a kommunisták a betegsegélyző pénzével? és a clevelandi da­lárda vagyonával? Igen a kom­munisták és Jimmy egy vonal­ban működtek. És hogy Jimmy jótékony volt? óh igen, épp betegsége előtt megvizsgálta az összes ál­lami intézeteket, többek közt San Quentint i$, a prostituált sajtó nagy feliratokkal emlé­kezett meg róla, hogy Jimmy mily nagy szivü és hogy me­lyik raboknak ígért pardont. Igen ígért és teljesített is Ígé­retéből és kiknek? politikus, sikkasztó, rablóknak és parolá- zott, meg ígéretet tett gyilko­soknak is, többek közt egy fia­tal feleség gyilkos, aki egy más nőért gyilkolta meg fele­ségét a fürdőkádba. Szóval Jimmy sok jót tett, de éppen az itt említett börtönben van egy ártatlan rab, aki már 18 éve szenved, ez a jószivü Jim­my elsétált cellája előtt és sze­mélyesen ismeri is, de nem állt szóba vele, ő pedig tudja, hogy ez az egy ember nem bűnös és ezt ő nem látta meg, vajon miért ? hisz ő polgármester volt az elitéltetése alkalmával, ő tudja, hogy Tom Mooney ár­tatlan. Hja, kérem, ez munkás agitátor volt, ennek nem jár pardon, mint egy feleség gyil­kosnak. Mooneynak és Billingsnek szenvedni kell, csak azért mert szervezték a munkásokat, csak azért és semmi másért, hogy egy nagyobb darab kenyér és emberségesebb munkaviszo­nyokban legyen részük a mun­ka színhelyén és ezt Jimmy megértette és tudja, hogy ha a munkás szervezkedik, az ébre­dését jelenti és ha ébred, az al­konya közeledik minden Jim­mynek. Gyász üzenetül, a mun­kásság hasonló jó szerencsét kíván, minden ilyen Jimmynek. Pachy. várnak arra, hogy őket a lap­kezelő keresi fel. Szól ez a fel­hívás különösen a vidéki olva­sóknak, akiket a lapkezelők ne­hezebben kereshetnek fel, hogy ne hátralékos olvasói legyenek a Bérmunkásnak, de elő-fizetői, mert hiszen a Bérmunkás elő­állítási költsége azokból a cen­tekből kerül elő, amiket az ol­vasók juttatnak a Bérmunkás­hoz. Vegye meg a postán az utal­ványt és küldje el a Bérmun­káshoz, ezzel nemcsak a lapot szolgálja, de a lepkezelő is sok időt nyec a mozgalom máster- mészetü munkáinak az elvégzé­sére. Az átolvasott lapját adja át olyan munkásoknak, akik még nem olvasói a Bérmunkásnak, hogy ezeket is olvasókká tehes- sük. Nagy Gábor, new yorki lapkezelő. Megv i a lábát az IW!h new yorki ruha iparban Egy csoport ipari unionista, akik a new yorki ruhaiparban vannak foglalkoztatva egy meg­beszélést tartottak, amelynek eredményeként a Textile Work­ers Industrial Union No. 410, az IWW ruhaipari szervezete csoportját alakították meg. Ä ruha ipar New York egyik legtekintélyesebb ipara, ahol a különböző nyelvű munkások százezrei vannak foglalkoztat­va. Ezekhez kívánja az uj cso­port eljuttatni az Egy Nagy Szervezet eszméjét az angol, az olasz és zsidó nyelvű röplapok százezrei utján is. Ennek a lehetőségére az uj csoport kéri az IWW tagságú­nak az anyagi támogatását a new yorki szervező bizottság cimén, 94 Fifth Ave.-ra. Ugyan ezt a célt szolgálja az a nyári mulatság, amely július elsején, vasárnap egész nap az Edenwald erdó'ben lesz, ahol MEGHÍVÓ! A new yorki IWW cso­port és a Modern Színkör közös bizottsága junius 24-én, vasárnap, egé^z nap NAGY GULYÁS KIRÁNDULÁST rendeznek a kies fekvésű Edenwald erdőben. Elsőrendű cigányzenekar mellett tánc. Beléptidij nincs. ÚTIRÁNY: A Second és Third Avenue elevateden jövők vegyék a 138-ik ut­cai állomásnál a BOSTON- WESTCHESTER R. R.-dot a Dyer Ave állomásig. Onnan jobra az erdő felé 15 perc ut a PICKNIK helyre. Az utón jelző pla­kátok fognak lenni tájéko­zásul. Kezdete amikor ott leszünk, de legyünk ott minél előbb, lehetőleg ebed­re. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepély, helységünk­ben 200 E. 85th St. lesz megtartva. belépő dij nincs, de egy huszon­öt centes jegy vásárlása jogos­sá teszi a jegy tulajdonosát ételek és hűsítők fogyasztásá­ra. Mint a jelentés mondja lesz elég olasz hüsitő, külömböző sandwichek és magyar gulyás. Nefeledje el julius elsején va­sárnap. Az útirányt lapunk más helyén találja az olvasó.' GoldbergerLászlóné Junius elsején hosszú szen­vedés után elhunyt özv. Gold­berger Lászlóné néhai Gold­berger László IWW agitátor és szervező özvegye. Hosszú időn át, állandó támogatója volt az IWW new yorki magyar mozgalmának, ahonnét az utób­bi időkben súlyos betegsége tartotta vissza. Özv. Goldbergerné élete ál­landó küzdelem volt a minden­napi kenyérért. Két kiskorú gyermekét saját munkájának keresetéből nevelte fel és most már örömét lelte volna gyer­mekeiben, akik pár nappal előbb léptek a házasélet útjá­ra. A nehéz munkában teljesen megtört munkástársnőnket éle­te derekán alig ötven éves ko­rában ragadta el sorainkból a halál. Temetése junius 3-án, ment végbe. Fishbein László munkástárs tartott beszédet az IWW new yorki magyar csoportja nevé­ben és rámutatott az osztály­harcra, melynek célja az igaz­ságtalan társadalmi rendszert a koporsóba juttatni, mely az élete fénykorában koporsóba dönti a proletár anyákat. Mun­kástársnőnk emlékének kegye­lettel adóznak mindazok akik ismerték. A PHILAI MODERN SZÍNKÖR junius hó 24-én, vasárnap. CSALÁDIAS KIRÁNDULÁSÁT rendezi, a szép fekvésű Burholme Parkban (Fox Chase.) ÚTIRÁNY: Az 5-ik ut­cán az 50-es számú villa­mossal a Knorr St.-ig, hol ingyenes átszállót kap a 26-os villamosra, mellyel utazzon a parkig. Belépti dij nincs! Chicagóban nincs rádió hullám amely híven tudná leadni azokat a meglepetéseket, amelyek a kö­zönségre várnak MOST VASÁRNAP JUNIUS 17-ÉN, az IWW CHICAGÓI MAGYAR TAGJAI ÁLTAL A DEVON GROVEBAN, 6400 N. CRAWFORD AVE. tartandó ELSŐ NYÁRI MULATSÁGON a szórakozásnak minden fajtájára alkalom nyilik ezen mulatsá­gon. Kifogástalan táncterem. Jó zene. Nincs a környéken még egy hely, amely megközelítené szép­ségben ezen kerthelyiséget. Az ízletes gulyás már ebédre lesz felszolgálva. Finom házi­lag készített sütemények. Kezdete délelőtt 10 órakor. Belépti jegy előre váltva 35 cent, a pénztárnál 45 cent. A beléptijegyek érvényesek egy gyönyörű­en fütyülő kanári madár kisorsolására. ÚTIRÁNY: Bármely irányból átszálva a Crawford Ave. villamosra és azzal északra a végállomásig. Onnan csak pár perc­nyi séta a Doven Ave. FIGYELEM! — Az IWW országos magyar szervezője, Wie­ner Andor e mulatság alkalmával érinti Chicagót és beszélni fog itt. A Bérmunkás olvasóihoz

Next

/
Thumbnails
Contents