Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-04-07 / 786. szám
1934 április 7. BÉRMUNKÁS 3 oldal Az NRA vagy az* IWW? Ez a kérdés az öntudatos munkások előtt nem újdonság, de még temérdek azon munkások száma, akik a polgári prostituált sajtóba több reményt fektetnek mint egy forradalmi ipari unionista lapba, mert csaknem őrjöngésig volt a tudatlan munkás, Roosevelt megválasztásakor azon hiszem- ben, hogy most már csakugyan megjött Mózes és most már nem lesz a munkásságnak más tennivalója csak enni és emészteni. (Amint azt a politikus vezérek teszik.) De az idő múlik és már egy év a négyből lejárt az elnök urnák, de a jó hivő nagy tömeg még semmit sem élvezett a rég várt Mózes megváltásából. Az összes eredmény csak az, hogy az adminisztráció temérdek millió dollárokat elfogyasztott. Egy év lejárt, a hátralevő három is lefog járni, épp eny- nyi vagy még kevesebb eredménnyel. És mit fog majd akkor szólni a buzgó nyárspolgár? Remélem semmit. Nem is szólhat semmit, mert ő saját maga az előidézője a saját helyzetének. Mert csak annak az eredményét kapja vissza a munkás- osztály, amit saját maga idéz elő saját magának, mert a munkásosztály semmit nem épített önön magának és nincs is semmije amire támaszkodhatna. Politikai építményei pedig alapzat nélkül állanak amik nemhogy reményteljesek, hanem értéktelen és káros a munkásságra. Egy kis csoport munkás, amely megértette a kor intő szavát, azok cselekedtek, építettek, de ők az építkezést a mai kornak megfelelő modern formában kezdték meg, mert az alapzatot rakták le kezdésnek, ahogy azt minden jó építész teszi és meg is, van az épület és fen is fog állni örök időkig, mert az alapzat szilárd és az építkezés ha lassú is, de biztos. Itt Californiában, hogy a munkahirekre térjek, épp úgy1 mint máshol, a tőkések mind hencegnek a kék sassal (NKA) ahogy a múlt év nyarán rá lettek kényszerítve, de nem a kormány vagy a munkásság által, hanem a kis üzletemberek feltolakodtak munkás szónokokiak és felajánlották készségüket, rendőr, sheriff, polgármester az élükön, hogy a munkásság barátai és joggal kény szeritették a munkásságot, (persze akit tudtak,) hogy követeljenek 25 cent óra bért, de egy biztos kikötéssel, hogy sem a kommikra, sem az IWW-ra nem szabad nekik hallgatni. És ezen kikötéssel minden segélyt biztosítottak a sztrájkoló munkásoknak. így igen kevés erőlködés árán a sztrájkot meg is nyerték. És “ezt felfújták NRA vívmánynak és a tudatlan munkás örömmámorában csaknem dicshimnuszokat énekelt, amig nem volt tudatában (sok még most sincs) annak a “nagy vívmánynak” amibe beleugratták, de mikor az üzletbe ment, ott megmondták neki, a 10%-os áru emelést, mert azok a kis üzletemberek, akik barátként mutatkoztak a munkásság előtt, bizony kivették a vámot a 10 %-ból és még ma is szedik a vámot. Pedig már a munkásság újra 15 és 20 centért dolgozik mint azelőtt. Például itt Mércédén is van a SPS-nek egy kis darab földje, ez a társaság egyike a legnagyobb ültetvényese a világon. Ültetvényei vannak az egész Egyesült Államokban és Dél Amerikában. Az árucikkei a keleten (Del Monte) néven ismerősek, szárit, kannáz, szóval konzervál mindent. Itt Mer- ced-en is van 25.000 acker barack ültetvénye. Ez a társaság is rá lett kényszerítve a 25 centes bér fizetésre, amely úgy a szivére vette a tiz százalékos béremelést, hogy rögtön 32 százalékkal emelte a Del Monte termékek árát. De ez a díszes társaság még itt sem állt meg dühében, hanem az összes permetezéseket, ahol sok száz embert alkalmaztatott ezelőtti években, az idén mindent repülőgéppel permeteztek. A múlt években csak rizsát vetettek repülő gépről, az idén minden gabonanemüt igy vetettek. A permetezést végig figyelve, 90 mile órai sebességgel végezték és ahol 3 ember volt foglalkoztatva és 4 ló, vagy track- tor, tiz órai munka alatt két ackert volt képes megpermetezni, amig egy repülőgép 4 ember segítségével (akik csak töltik a gépet) ugyanannyi idő alatt 2.500 ackert képes megmunkálni. És ez igy megy minden iparban, nem kell semmi fejtörés, hogy megállapítsuk, hogy a nagy garral hirdetett NRA is épp olyan értéktelen mint minden politikai intézkedés amely felülről kezd építeni. Az IWW alulról épit felfelé, azért remélhető, hogy életképes és maradandó. Csatlakoz és segédkéz az építésben. Mert az IWW épp olyan erős, amilyen erősre épiti a munkásosztály. Pachy. NYUGTÁZÁS. Előfizetéseket küldtek: 1934 márc. 25-től—31-ig. J. Kollár, Cleveland............. 1 St. Győrfi, Chicago............. 1 A. Gergely, Toledo............... I A. Pachy, Merced................. 1 F. Szüch, So. Bend............... 5 M. Fekete, Coraopolis........... 2 J. Gnat, Cleveland............... 1 G. Nagy, New York............. 3 J. Vizi, Akron....................... 2 J. Herold, Bridgeport........... 1 A. Kucher, Pittsburgh......... 2 FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA 1934 márc. 25-tó'l—31-ig. IWW cs. Detroit............. 10.00 Kovács-Szilvágyi, Detroit 1.00 DETROITBAN AZ IWW szervezési alapjára műsorral egybekötött TÁNCMULATSÁG lesz az Oakman Hallban, 12706 Woodrow Wilson a Glendale sarkán, ÁPRILIS 7-ÉN, szombaton este. Belépő dij 25 cent. Az öregember csendesen lépegetett oda a szürkékhez. Valamit babrált a fejüknél. Ugyan mi dolga lehetett a türelmes j ószágokkal ? Csak az, hogy égő taplót dugott egyik szürke fülébe is, a másikéba is. És szokása szerint nevetett hangtalanul a furcsa mesterkedéshez. Ohó, a fukar Cselemy eszén még nem járt túl emberfia! Aztán az ostoba, becsületes szamaras mit nem képzelt, hogy nyer a szerződésen. Az utolsó kád bor aligha lesz már naplementig a kikötött helyen! A fiú pedig nézte szótlanul, mit csinál az apja. Nem szokta meg, hogy birálgassa az öreg tetteit. Meg aztán nem árt az, ha baj szakad a tündérekre. Mindjárt könnyebben hajlanak az okos szóra és felérik ésszel, milyen jó támasz az erős férfikar. Az autó megfordult és zaj nélkül ahogy jött, elsuhant hazafelé. A csacsik meg úgy belemerültek a bogáncsfalásba, hogy eleinte oda se néztek a fülükbe maró fullánkos csípésnek. Csakhogy a láthatatlan piros bogarak nem hagytak nekik békét. Egyszerre csapkodni kezdett a farkával mind a kettő. Pokoli tombolás támadt. A csacsik fújtak, forogtak. Mint a valóságos sárkányok. A nagy lárma előcsalta Fekete Mihályt. Földbe gyökeredzett a lába a megdöbbenéstől, mikor meglátta barmait habzó szájjal, őrjöngő táncban. — Báró, hej ! Geróf hej ! A szép Rózsa is kifutott és tündérszóval próbálta csitita- ni a tébolyult állatokat. A szürkék hátukban érezték a veszedelmet. Nekiiramodtak, hogy elfussanak előle. De a veszedelem velük futott. Annál jobban száguldottak. A szamaras ála leesett az elképzelhetetlen csoda láttán, hogy hü szolgái világgá futottak. — Uramisten, — dadogta, — az utolsó kád bor is csak sohanapján lesz ott a Cselemy kocsmájában. . . Rámeredt üres szemmel a lelógó kenderhámra. — Hát nincs, aki vigyázzon a magamfajta nyomorult féregre?! — tört ki belőle a keserűség és öklét a magasság felé rázta. Hirtelen könyü érintést érzett a vállán. A leánya volt. — Csendesedjék, édesapám. Ott lesz a kád bor. Én ígérem. Még ma. Naplementig. Rózsa pedig a szekér elé lépett. Megemelte a rudas üressé vált kenderhámját és. . . a következő pilanatban a saját vállára vetette. Az apja csak akkor értette meg a dolgot. — Szülődet akarod megcsu- folni?! — csattant fel. A leány szelíden csendesítette: — Ne törődjék azzal, édesapám. Inkább mondja, amilyen szépen tudja, a biztató szót: Gyühé, Báró! Gyühé, Geróf! Azzal nekifeszült a hámnak, hogy a heveder mélyen belevágott fehér vállába és a kis szekér a nagy káddal kidöccent a kövezetre. Hogy Fekete Mihály az utón átkozódott-e, vagy imádkozott, könnyét hullatta, vagy nevetett kínjában, amig hátul tolta a szekeret, nem igen nézte senki. Pedig akadt néző elég a csiga- lassuságu kocsizáshoz. De ez mind a szép Rózsát bámulta, ahogy verejtékesen húzta a zö- työgő alkalmatosságot. Haja lebomlott és térdig kígyózott két fonatban: fekete kantár a tündéri igavonón. Már a széles, nagy piacra fordultak be. Annak a túlsó felén volt a kocsma. Az ivó felett, az emeleti sor egyik ablakából lógatta ki a pipáját a fukar Cselemy. De majd kihullatta a kezéből a füstölő készséget, amikor megpillantotta a különös fogatot já- rombafogott tündérével és a kád borral. A nap pedig még nem ment le! A kocsma túlsó sarkán, a mamlaszsarkon — ahogy elnevezték a sok álldogáló semmittevőkről — egész sereg fiatalember traccsolt. Nevettek. Az ifjú Cselemy éppen azt magyarázta, hogy az okos ember milyen uton-módon teheti kívánatossá a húzódozó tündérnek az erős férfikart. Csak hátrahőkölt, mintha ütés érte volna a halántékán. Vagy a szivén. De lehet, hogy itt is, ott is. Nem kellett már a traces a fiatal Cselemynek. Futott a szekér felé. Az öreg Cselemy szeme felvillant az ablakban, ahogy futni látta a fiát. Ohó, bizonyára kitalált a gyerek valamit. Valami furfangosat. Hogy azért is megmutassa a szamarasnak a Cselemyek erejét. Hisz az 5 vére. A fiatalember pedig elállta a leány útját. Szólni akart, de csak hebegett: — Bocsáss meg, Rózsa, az apámnak. És. . . nekem is. A leány ámuló szemmel nézett rá: — Hisz én nem haragszom. De most engedjen. Sietős az utam. Amaz odább lépett. Mit mondjon? Mit tegyen? Egyszerre a homlokára ütött: — Ej, a te utad az én utam is! Körülnézett az emberrelteli piacon. Mennyien látják! Felpillantott az apjához. Minden ránéző szem közt azé a legfélelmesebb ! Vállatvont. Hát lássák, hát nézzék. Hirtelen elkapta a másik kenderjármot. Az üreset. Azzal befogta magát a leány mellé. A nyerges helyére. /
