Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-09-14 / 757. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 szeptember 16. IHÉTRŐL-HÉTRÉ] I ÍRJA: V. J. | AZ ORSZÁGUTAK upitésére 400 millió dollár lett meg­szavazva és állítólag 40.000 embernek számítottak ezáltal munkát 'adni. Az utak építésé­re alkalmas időjárásnak nem sokára vége lesz, ennek dacára a 40 ezer munkásból alig 4.000 kapott munkát. A többi 36.000 még mindig vár. Ezek részére a kormány kiadott egy bulle­tint, hogy miért nem kezdik meg a többi utak építését. Munka helyett bulletint kap­nak a türelmesen váró és re­mélő munkások. AZ OHIO Rubber Co. Wil- loughby-i telepén 500 gum- migyári munkás sztrájkba lé­pett. Harvey Fox sztrájkoló munkást, néhány sztrájktörő késekkel megtámadta és fején több helyen megsebesítette. A gyár aláírta az NRA codot, de megtagadta még a korrupt AFofL elismerését is. Mit szól ehez Gen. Hugh S. Johnson, az NRA Chief. Semmit, vagy nagyon keve­set, mert a kinek vaj van a fe­jén az fél a naptól. Newark N. J.-i jelentés szerint az ottani Lea Fabrics gyárban levágták a heti fizetést 19.20 centről 16 dollárra. Egy Herbert Smal­ley nevű munkást pedig elbo- csájtottak, mert szervezni pró­bálta a munkásokat. Ez a gyár is aláírta az NRA codot, a melyben az is benne van hogy a munkások szabadon szervez­kedhetnek. Gén. Johnson köte­lessége a codokat megszegő gyárosok megrendszabályozása < vagy megbüntetése. Nos hát ennek a gyárnak Gén. Johnson az elnöke és kí­váncsian várjuk, hogy mit fog tenni? Az Ígéretektől ebóditott munkások még mindig tömjé- nezik, a nagyhangú kijelentés­ben hiányt nem szenvedő fő racketeert. De nem sokáig, mert a kijózanodás ideje gyor­san közeleg. NATHANS Taback többszörös milliomos selyemgyáros fel­akasztotta magát, mert a de­presszió következtében egy millió dollárt vesztett. Pedig még nem kellett a charity-hez folyamodni, mert maradt még egy pár rongyos milliója az esős időkre. Vájjon mit fognak a többi ilyen milliomos urak tenni, ha a munkásoknak eszébe jut visz- sza Venni a tőlük elrabolt java­kat. Követni fogják talán Ta­back példáját? Reméljük. HENRY HARRIMAN az Egye­sült Államok kereskedelmi kamarájának elnöke, körlevél­ben szóllitotta föl az összes ke­reskedelmi kamarákat, hogy teljes erővel küzdjenek a nyi­tott műhely rendszerért. Mr. Harriman nem szereti a szervezett munkásokat, ia for­radalmi ipari szervezettől meg a háta is libabőrös lesz. Neki csak türelmes, szervezettel nem törődő páriákra van szüksége, a kikről ha úgy tetszik a bőrt is lehúzhatják a Harriman fé­le munkásnyuzók. Nos urak, vegyék tudomásul, hogy a mun­kásság szervezkedni fog még akkor is, ha az urakat a guta üti meg efölötti dühökben. Még pedig forradalmi ipari szerve^ zetbe, nem azért, hogy a szer­vezet elismeréséért folytasson vitát az urakkal, hanem azért, hogy lefoglalja magának a ter­melési eszközöket és örökre vé­get vessen a mai rabló rend­szernek. És akkor a Mr. Har­riman is követheti a selyem­gyáros kollegája példáját. WILLIAM GREEN, az AFofL elnöke akroni előadása alkal­mával megfenyegette a gummi­gyárosokat, niert több száz munkást letettek és még né­hány ezerre ugyan ez a sors vár. Azt mondotta, hogy tör­vényes utón fogja a gyároso­kat, a munkások munkában tartására kényszeríteni. Ezért a kijelentéséért aztán válón veregették az összes tőkés la­pok és diszlakmát rendeztek részére, ahol a sok előkelő ven­dég közt ott volt Ohio kor­mányzója is. A gazdagon terí­tett asztal mellett aztán tovább folytatták az urak a munká­sok “mentését.” És még ezek után is sok mun­kás hiszi, hogy Green és a hozzá hasonló élősdiek a mun­kások érdekét védelmezik. NÉMETORSZÁGI jelentés sze­rint egy uj háború esetén a lef egy vérzett Németország egy éven belül teljesen készen áll­na az öldöklő háború megkez­désére. Hat héten belül ele­gendő mérges gázt, három hó­napon belül robbanó anyagot, muníciót, hat hónapon belül kézi és gépfegyvereket és tiz hónapon belül nehéz ágyukat tudna előállítani. A német mun­kások kenyeret kérnek és az urak háborúról álmodoznak. Amerikában is most kezdtek 38 uj hadihajót építeni 238 millió dollár költséggel. A hó­napokig tartó lefegyverzési komédiának háborús készülő­dés a vége. A csizmadia ördöge Irta: Csehov A. P. Karácsony előestéje volt. Fjodor, a csizmadia még egy­re dolgozott, bár a mécsesben fogytán volt az olaj. örömest abbanhagyta volna a szentes­tén a kalapálást, de Harang­utcai rendelője, aki két héttel ezelőtt méretett magának csiz­mát, tegnap itt járt veszeked­ni és lelkére kötötte, hogy éj­féli misére okvetlenül otthon legyen a csizma. — Hej. .. keserves rabszol­gaélet! — sóhaj tot fel Fjodor szaporán kalapálva. — Más em­ber már régen alszik, vagy ja­vában mulatozik, én meg itt ülök, mint valami elátkozott és varrom, Isten tudja, kinek a csizmát.... Hej-hej ! Minduntalan az asztal alá nyúlt az üvegért és jót hú­zott belőle, nehogy végképp el­nyomja az álom. S minden korty után fejcsóválva dor- mögte: — Miért is van, hogy a ren­delők örökké mulatoznak, én meg halálra dolgozhatom ma­gam? Csak azért, mert nekik bőven van pénzük, én meg kol­dus vagyok? Hát igazság ez? A majszt'ram minden ren­delőre haragudott, de ebben a percben főként a Harang-ut­cait kívánta a pokolba. Barát­ságtalan, hosszuhaju, sárgaarcu ember volt a rendelő; nagy kék szemüveget viselt és állandóan szitkozódott. Valami kimond­hatatlan német neve van, de hogy miféle szerzet — nem lehet tudni. Két hete, mikor Fjodor mértéket vett, a meg­rendelő a padlón guggolt és va­lamit tört egy mozsárban. Fjodor jóformán még köszön­ni sem ért rá, mikor a mozsár tartalma meggyulladt és vakító vörös lánggal égett, miközben kén, meg égett toll szagával telt meg a szoba. Hazament Fjodor, egyre azon morfondí­rozott, hogy “nem lehet isten­félő ember, aki ilyen boszor­kánysággal foglalkozik.” Mikor kiürült az üveg, Fjo­dor letette a csizmát és elgon­dolkozott. Nehezülő fejét ök­lére támasztva, eszébej ütött keserves élete, aztán a gazda­gok, a fényes paloták, hintók és a ropogós százas bankók. . . Az ördög vinne el minden gaz­dagot. Legjobb lenne, ha a gazdagok házai összedőlnének, lovaik megdöglenének és drága cobolyprémes bundájuk szőre kihullana. Bárcsak az összes gazdagok elszegényednének s a szegény csizmadiák egyszerre meggazdagodnának! Ábrándozás közben hirtelen eszébe jutott a sürgős munka: kinyitotta lehunyt szemeit. — No, ez aztán szép histó­ria — gondolta, a csizmákat forgatva. — Készek az utolsó szögig, én meg csak itt ülök, ahelyett, hogy hazavinném! Sietve bekötötte a csizmá­kat egy piros kendőbe, kabátot rántott és elsietett. Kint ke- ményszemü hó esett, amely úgy szúrta az arcát, mintha csupa apró tü lett volna. Enyhe fagy volt — az ut csúszós és sötét, a gázlámpák álmosan pislogtak és Fjodor egyre köhécselt, niert mindenünnen fullasztó petróleumszag áradt. Az úttes­ten gazdag embereket röpítet­tek a szánkók s az utasok jó­kora sonkát és nagy üveg pá­linkát szorongattak. Némelyik szánkóból urikisasszonyok kan­dikáltak s nyelvetöltve kacag­ták Fjodort: — Koldus, koldus! — hallat­szott a csufondáros kiáltás. Mögötte a járdán diákok, kövér kereskedők és cifra tá­bornokok mentek és azok is csufolódva kiabáltak utána: — Részeges bütykös! Kor­hely sziszük! Fjodor bosszankodott de né­mán tűrte a csúfolódást, csak olykor köpött egyetegyet. De mikor szembetalálkozott Lje- bédkin Kuzmával, a pólyák csizmadiamesterrel s ez oda­kiáltotta neki: “Én gazdagon nősültem, segédekkel dolgo­zom, te meg koldus vagy, még enned sincs mit” — elfogyott a türelme és kergetni kezdte a gunyolódót. Észre sem vette, hogy került a Harang-utcába. A majszt'ram rendelője a sa­roktól számított negyedik ház legfelső emeletén lakott: Hosz- szu, sötét udvaron keresztül, csúszós, rozoga lépcső vezetett hozzá. Mikor Fjodor belépett, a megrendelő — épp úgy, mint két hete — a földön kuporgott és valamit tört a mozsárban. — Nagyságos ur, kész a csiz­ma! — szólalt meg a majszt'- ram némi szorongással. A megrendelő felállott és szótlanul vizsgálgatta a csiz­mákat. Fjodor segíteni akart neki s féltérdre ereszkedett, hogy lehúzza lábáról a régi csizmát, de abban a szempillan­tásban felugrott és reszketve hátrált az ajtó felé. Hogyisne! A titokzatos urnák lópatái vol­tak ! — Ejha! — gondolta Fjodor. — Ez aztán furcsa história! Első gondolata volt, hogy keresztet vet, aztán elhajítja a csizmát és rohan, ahogy csak bir de aztán eszébe jutott, hogy életében először és valószínű­leg utoljára találkozott ördög­gel — ostobaság lenne, ha nem használná fel az alkalmat. Erőt vett hát rémületén s elhatá­rozta, hogy szerencsét próbál. Hátratette a kezét, nehogy ön­kénytelenül is keresztet vessen és tisztességtudóan elköhintve magát, megszólalt: — Azt mondják, nincs a vi­lágon gonoszabb lény az ördög­nél de én amondó vagyok, hogy mégis csak az ördögnek van a legtöbb esze. Igaz, tisztesség nem esik, szólván, patája, meg farka van, de több esze van, mint akármelyik jogásznak. — Kedvemre szólottái — mondta az ismeretlen ur. — Köszönöm neked, te derék csizmadia! Mond, mi a kíván­ságod? Teljesítem! A majszt'ram nem kérette magát, elmondta, ami a szivét nyomta. Azzal kezdte, hogy gyerek kora óta irigyelte a gazdagokat. És egész életé­ben bántotta, hogy mért nem lakhat minden ember palotában és mért nem járhat mindenki hintón. Miért kell neki egész életében nyomorognia ? Meny­nyivel rosszabb ő, mint a gaz­dag pólyák csizmadia, aki tu­lajdon házában lakik és a fe­lesége kalapot hord? Nem ép­pen olyan Isten teremtése ő, mint a gazdagok? Mért kell hát örökké törnie magát, mig má­sok mulatoznak? Miért éppen Már ja lett a felesége és nem valami illatos nagysága? Igaz, hogy Már ja szemrevaló, dolgos asszonyszemély, de szörnyen buta és bizony megérzi az em­ber, ha néha odaüt. És ha a majszt'ram politizál vagy más okos dologról beszél előtte, az asszony minduntalan beleko­tyog és összehord tücsköt-bo- garat. — Mi a kívánságod tehát? — szakította félbe szavait a kü­lönös megrendelő. — Megkövetem nagyságos uram, gazdag szeretnék lenni. — Legyen hát kívánságod szerint. Csakhogy a gazdagság­ért a lelkedet kell adnod cse­rébe ! Mielőtt megszólal a ka­kas, ird alá ezt a kötelezvényt,

Next

/
Thumbnails
Contents