Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-12-30 / 772. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1933 december 30. Az orvosi tudomány győzelme Az a sikeres hadjárat, amelyet New Yorkban a difténa ellen folytattunk/ világszerte feltűnést keltett. Az idei eredmény előreláthatólag 85-nél kevesebb halálos kimenetelű dif- téria megbetegedés lesz. Ezzel szemben az 1929. év előtti tiz évben átlag 850 ilyen szomorú eset történt, tehát tízszer any- nyi mint most, amikor a védőoltás alkalmazása általánosabbá vált. Ezek a számok elevenen beszélnek az apákhoz és anyákhoz, különösen pedig azokhoz, akik még eddig elhanyagolták gyermekeik immunizálását. A campaign sikere bizonyítja, hogy a védőoltás nemcsak a halálesetek rátáját csökkentette, hanem a diftéria megbetegedések számát is. A gyermekek tízezrei menekedtek meg tehát e szörnyű betegség kínjaitól — az oltás általános használata következtében. Ezrek és ezrek pedig, akik külöm- ben elpusztultak volna, ma egészségesek és vidámak. Hasonló számadatokat nyerhetünk más városokból is, ahol a védőoltást szélesebb körben alkalmazták úgy hogy ennek a kezelésnek az értékéről rengeteg meggyőző bizohyiték tanúskodik. Minthogy azonban évente sok sok ezer újszülött lát napvilágot, a védőoltásokat állandóan folytatnunk kell ha a járványt gyökeresen ki akarjuk irtani. Minden csecsemőt kilenc hónapos korában kell beoltat- nunk. Ha kivétel nélkül minden szülő megtenné ezt a kötelességét nem fordulna elő egyetlen diftéria eset sem. Ez a betegség legerősebben az öt éven aluli gyermekek sorában tombol, miután a diftéria-ha- lálesetek 85 % -a erre a korosztályra esik. BURSIDEON, 111., minden csütörtökön gyűlés minden szombaton este 8 órai kezdettel open forum, 9328 Cottage Grove Ave. Burnside és West Pullman magyar munkásait kérjük, hogy látogassák ezen összejöveteleket. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFIZETTEK: A. Székely, Clev............... 10.00 Emil May, Cleveland...... 3.00 Louis Lefkovits, Clev.... 5.00 J. Herczegh, Cleveland.— 3.00 A. Kucher, Pitsburgh..... 10.00 B. Vitális, Pittsburgh..... 10.00 E. Farkas, Akron.......... 3.00 A. Alakszay, Akron...... 3.00 G. Deme, Akron.............. 5.00 L. Fishbein, New York.. 6.00 G. Wiener, New York..... 5.00 Miss Szajkó, New York.. 7.00 Miss E. Sárközy, N. Y.... 4.00 M. Vlasits, N. Y............. 7.00 J. Pataky, New York...... 10.00 M. Stefanko, N. Y........... 10.00 K. Z., New York............ 10.00 J. Engl, N. Y................ 5.00 J. Szoláth, N. Y.............. 8.00 J. Nagy, New York........ 2.00 A. Schöpf, Camden........ 2.00 A védőoltás maga igen egyszerű és könnyű dolog. Egy finomított és intenzivebb ellenmérget találtak fel, újabban, úgy hogy a hat éven aluli gyermekeknél már csak egyetlen egy oltásra van szükség. Még rövid idővel ezelőtt 3 kü- lömböző oltást kellett végeznünk, egymásután következő három hét alatt. Amellett a régebbi módszer csak öt-hat hónap leforgása után szerezte meg az immunitást, mig most már 2—3 hónap alatt válik mentessé a kis páciens. Minden szülő megóvhatja gyermekét a diftériától. Az egyetlen dolog, amit tennie kell, hogy csecsemőjét beoltássá. New Yorkban a fekete himlő rémét teljesen kiirtottuk a kötelező védőoltás elrendelése által. Ugyanezt elérhetjük a diftériával is. FLIS. Most vasárnap Ne feledje el, hogy Cleveland öntudatos magyar munkásai most vasárnap délután 6 órai kezdettel össze jönnek a Bérmunkás helyiségében 8622 Buckeye Road, hogy az uj esztendő megérkezését együtt méltassák. Alkalmi szórakozásról, harapni valókról gondoskodás történt. Belépti dij nincs. Hozza el egész családját és barátait is. Szilveszter Estélyt rendeznek az IWW csoportjai december 31-én, vasárnap este 6 órai kezdettel a Bérmunkás helyiségében, 8622 Buckeye Road. Töltse ezt az estét az öntudatos munkások között. Harapni valóról gondoskodás történt. Belépő dij nincs. SzinelőadásésTánc az IWW clevelandi Finn és magyar csoportja rendezésében 1934 január 20- án, szombaton este 7 órakor 3930 Lorain Ave. az IWW lapjai javára. Belépti dij 25 cent. CLEVELAND EAST SIDEON minden pénteken este összejövetel a csoport 8622 Buckeye Road alatti helyiségében. Vita estélyek vagy előadások a munkásságot érdeklő eseményekről. CLEVELAND WEST SIDEON minden szerdán este összejövetel a csoport helyiségében 4153 Lorain Ave. (első emelet) Előadások, viták. Minden olvasónkat szívesen látunk. AKRONI HÍREK A közmunka megkezdése előtt általános volt az a vélemény, hogy Akronban alig van több mint 10 ezer munka- nélküli. De most, amikor ösz- szeirták a munkanélkülieket, kitűnt, hogy több mint 25 ezer munkás regisztrált. Ezek közül ma már közel 11 ezer dolgozik a szükség munkákon, mig a több mint 14 ezer csak reménykedik. Mert ha több munkást nem is vesznek fel, akkor is legföljebb négy hónapi munkára van kilátás. A városi munkáknál, a mikor az uj hidakat, utca kövezést stb. megkezdik, már nem kell annyi munkás, mert ott használni fogják a modern gépeket, a mit most a rozsda esz. Ha megtekintünk egy ilyen szükség munkán dolgozó munkás csapatot, úgy tűnik fel mintha valaki az idő kérekét 25 évvel visszafordította volna. Nem látjuk a hatalmas gőzlapátot, traktorokat stb. mit ilyenkor szoktak látni, hanem előszedték a már a lomtárba került taligát, csákányt és lapátot. A hol a modem gépekkel 10 ember végezte a munkát, ott most 200 ember szorgoskodik. Ökrös szekeret már nem látunk, de a lovakat ismét elővették. Pedig csak képzeljük el, mennyivel több munka volna, ha a gyorsan rohanó vonat helyett ökrös szekereken bonyolítanánk le a szállítást. Ha igy haladunk még megérjük azt is. Az uralkodó osztály Roosevelt new deal-jével, igy akarja a bomladozó profit rendszert megszüntetni, hogy a haladás, fejlődés elé gátat épit. De lehet-e egy hatalmas folyót gátépítéssel feltartóztatni, folyásában megállítani? Nem! Egy rövid ideig fentartja ugyan a folyam vizét, de aztán annál nagyobb erővel töri azt keresztül a megdagadt folyó árja, elsöpörve mindent a mi útjába kerül. A vizbefuló a szalmaszál után is kap, ugyanígy tesz az uralkodó osztály is, de életét megmenteni nem tudja, mert a mai rendszer betöltötte hivatását és pusztulnia kell. A mai rendszert mentő akcióban nagy segítségére van a tőkésosztálynak az államilag támogatott és a kompani uniónál is reakciósabb AFofL Roosevelt üzenetére, hogy a munkásoknak szervezkedni kell, ismét életre jött a már évek óta haldokló, fék szakszervezet. A jól fizetett ügynökök egész légióját állította munkába, hogy be édesgessék a munkásokat egy olyan unióba, a mely a tőke és munka testvériségét hirdeti. Akronban alig van már munkahely, a hol az AFofL ügynökök meg ne közelítették volna a munkásokat és a munkaadókat. A hol még a munkások rovására sem sikerült a munkáltatókkal megegyezni, azt a helyett állandóan picketeltetik. Erre a célra a munkanélkülieket fogadják föl, a kik hosszú órákat töltenek el a feliratos tábla hordozásával napi $1.25 fizetésért. A union tisztviselők heti 50 dollár és magasabb fizetésért lopják a napot, de az általuk felfogadott picketeknek kevesebbet fizetnek mint a mennyit az NRA előír. Pedig éppen ezek a union tisztviselők azok, a kik az NRA-t magukévá tették 100 százalékosan. Az általuk alkalmazott munkásoknak azonban a heti 15 dollár helyett csak $7.50-t fizetnek. Az Akron Transportation Co. masinisztái már hetek óta alkudoztak a kompanival, fizetés emelés miatt. A sztrájkot is megszavazták, hogy majd igy kényszerítik a társaságot a béremelés megadására. A lelkesedés sem hiányzott belőlük, de a sztrájkból mégsem lett semmi, mert a helyi unió ügynök rávette őket, hogy várjanak a mig az AFofL-nek egy- gyik főembere megérkezik Washingtonból, a ki aztán elintézi ügyüket a kompániával. El is intézte, de úgy, hogy abból a masinisztáknak van a legkevesebb hasznuk. A néhány látszat engedményen kívül fizetés javitást is kaptak, de az olyan gyalázatos kevés volt, hogy még közölni sem merték. Pedig a masinisztáknak minden reményük meg volt arra, hogy követelésüket kivívhassák, persze nem úgy, hogy a kompanival összejátszó vezérekre bízzák ügyüket. A saját fejükkel gondolkozni nem tudó munkások mindig könnyű prédái voltak és lesznek, a minden hájjal megkent és pénzért mindenre kapható vezéreknek. Az akroni masiniszták is megtanulhatták már, a sok csalódás után, hogy ha helyzetükön javítani és1 a mai rendszert teljesen megváltoztatni akarják, akkor olyan gazdasági szervezetbe kell lépniök, a hol mindig csak a tagság akarata érvényesül. Ilyen gazdasági ipari szervezet az IWW, a hol az általunk megválasztott tisztviselők nem vezérek, nem diktátorok, hanem a tagság akaratának a végrehajtói. Y. J. Szilveszter Est Akronban AKRON, O. öntudatos munkásság derember hó 31-én, most vasárnap este disznótoros vacsorával egybekötött tánc- mulatságot rendeznek a 426 Cole Ave. levő helyiségben. A részvételi jegy csak 25 cent. Jöjjön el és hozza el ismerőseit.