Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-10-07 / 760. szám

1933 október 7. BÉRMUNKÁS 7 oldal A* IWW tiszta, bátor és határozott Minden mozgalomnak, me­lyet a viszonyok szülnek meg, attól függ a haladása életre va­lósága, hogy milyen mérték­ben tudja tagjaival megértet­ni az adott mozgalom szüksé­gességét. Az első és legfontosabb té­nyező a megértés megkönnyeb­bítésére, hogy a mozgalom cél­ja és összetétele tiszta, köny- nyen érthető legyen, mely le­hetővé teszi, hogy az egyszerű tagoknak ezrei azt megérthes­sék, sőt másoknak is könnyen megtudják magyarázni. Azért van az IWW irodalmában min­den egyes kiadványban minden egyes lapjában az alap elv, mely röviden nagyon szépen megmagyarázza az IWW célját, osztály jellegét, harci taktiká­ját. Ezen megértésből származik a bátorság, az elhatározottság, mely tényezők nélkül, már ré­gen megfolytották volna az IWW-t, nem csak az ellensége­ink, de a zavarosban halászga- tó politikus barátaink is, akik­nek nem tetszik, hogy az IWW oly tisztán könnyen érthetően magyarázza az osztály harcot, mely őket mint hivatalos ma­gyarázókat, vezéreket felesle­gessé tette. Az IWW volt az első s egye­düli munkás mozgalom, amely az osztály harcot levetkőztette a sok megtévesztő cifraságtól, rongyoktól és politikai ruháza­tától, melyet a régi hivatásos politikai vezérek rá aggattak, hogy jobban meg kedveltessék különböző érdekű egyénekkel és azért, hogy az egyszerű mun­kás kevésbé ismerje azt meg meztelenségében, tiszta valósá­gában, igy a hivatalos vezérek­re legyen szorulva, azoknak a magyarázata, ismertetése mi­att. így a vezéreket nélkülöz­hetetleneknek véljék. Egy mozgalom tisztaságát nemcsak az ügy kezelésre ért­jük, de annál inkább értjük a sokkal fontosabb elmélet és célkitűzés tisztaságát. Igaz az előbbi is fontos, azonban az utóbbitól függ a mozgalom tag­jainak önállósága, a mozgalom célját szerkezeti összetételét il­letőleg, mely magával hozza az ügykezelés szigorúbb ellen­őrzését, az ügykezelők gyak- rabbi kicserélését. Nem szorul­nak egyes emberek ügykeze­lésére, de még a mozgalom cél­ját harcmodorát magyarázatok­ra sem, mivel minden egyes ta­gunk könnyen megértheti. Az IWW elméleti tisztaságát és könnyen megérthetőségét az bizonyítja legjobban, hogy min­den egyes tag aki egy évig nem csak tag, de amint a belépés­kor megígéri tanulmányozza is az IWW célját szerkezeti ösz- szetételét és harcmodorát, az képes az Egy Nagy Szervezet érdekében a vitát felvenni bár­milyen képzettségű párthivővei vagy intellektuellel. Azért nem szorulunk mi a hivatásos ma­gyarázókra vezérekre, ünnepi szónokokra. Megértés nélkül nem lehet a bátorság maradandó, nem lehet elszántság, elhatározottság. Az­ért az IWW történelme úgy a rég múltban, mint a közel múlt­ban Colorado, Kentucky, Wash­ington, Yakima vidéki harcok­ban bizonyítják, hogy legtöbb tagunk teljesen átérzik, meg­értik a harcnak jelentőségét és rendíthetetlen bátorsággal ve­szik fel a harcot. Nem képes semmi féle terror, üldözés, kát­rányozás, ütleg őket megfélem­líteni. Megértés szülte bátorsá­got, elhatározottságot nem le­het megölni, nem lehet útjában megakadályozni. Azért találhatók az IWW-ban százával mártírok, akik az utolsó percig vívták az osztály harcot, többszörös halálos fe­nyegetés, ütleg, kátrányozás, kínzás ellenére is. Nem tánto- radtak el a célhoz vezető úttól mert tudták, hogy azért érde­mes harcolni szenvedni, meg­halni. Tisztán látták a célt, hiá­ba verték dagadtá arcukat, csak a halál győzte le őket, me­lyet sokszor az osztály ellen­ség golyója, kötele, ütlegelése okozott. A megértés és bátorság nél­kül nem lehet határozottság, azért vannak a más munkás mozgalomból ezer számra úgy­nevezett vissza vonult radiká­lisok, akik egy időben nagyban verték a mellüket, hogy ők mi­lyen radikálisok, milyen forra­dalmárok, de mivel több évi tagság után sem bírták meg­érteni a zavaros, sokszor nap- ról-napra változó pártprogra­mot, határozatokat, elmélete­ket, nem bírták a sok külöm- böző érdekű párttagokat har­monikus egységbe hozni, mely miatt sokszor elkeseredett vi­ta, belsőharcok keletkeztek, végeredményben csak keserű csalódás lett a vége. Lerombol­ta bátorságukat, határozatla­nokká, céltalanokká tette őket. Ezek most a munkásmozgalom legerősebb kerékkötői. Az IWW soha nem rendelke­zett nagyszámú tagsággal, de tagjai azon munkásokból került ki, akiknek a megértés mellett volt elég bátorságuk és elhatá­rozásuk, hogy a jóutról nem térnek le amig célhoz nem ér­nek. Bármilyen kevesen vol­tunk, bármennyire üldöztek, gúnyoltak bennünket, de mivel célunkat tisztán ' láttuk, elha­tároztuk, hogy folytatjuk utun­kat, bármilyen nehéz, bármi­lyen göröngyös legyen is az. Voltak kishitüek, akik úgy hitték, hogy lehetetlenség a munkásokat megszervezni, nem hitték, hogy lehetséges egy jobb, tökéletesebb társadalmi rendszert felépíteni. Rövidlátók voltak nem bírták látni azt a nemes célt, mely bár messze látszott elérhetőnek, de az elő­relátók egész tisztán látták. Sokaknak gyenge hitük, gyen­ge szemük volt, nem látták a magasztos célt, nem hittek an­nak kivihetőségében, igy letér­tek az IWW útjáról, hogy köny- nyebben elérhető reformokat, segélyeket, koldus kenyeret követeljenek. Ezek azok, akik elvesztek a posványbán, ezekből kerültek ki a visszavonult radi­kálisok, akik mindent tudnak, akiknek már nem lehet szervez­kedésről, osztály harcról beszél­ni, mert amint ők mondják már megpróbálták. Sokan még nem is voltak a helyes utón. most már azok is kezdik látni a he­lyes utat, kezdik megismerni a célt, mivel már sokkal köze­lebb vagyunk hozzá, mint évekkel ezelőtt. Már könnyebbé vált az utunk, keresztül értünk a hegyszoro­son, melyet vastag jégkéreg — a közönyösség borított — szaporodunk, könnyebbé válik la teher, nagyobb a harci kedv, a kitartás. A kopár jeges hegy­csúcsok helyet, a dús termé­nyekkel bővelkedő völgy látszik, napfényben fürdik a táj, vigab- ban reményteljesebben hala­dunk, célunk — az Ipari sza­badság — felé. Vi. LOS ANGELESI LEVÉL Tisztelt Munkástársaim: A philadelphiai és általában az easti bérrabszolgák megmoz­dulása bizonyítéka annak, hogy megelégelték az AFofL árulá­sát és kufárkodását valamint az iker testvérük dópolásait. Bár a philai munkások előtt nem ez az első ilyen megmoz­dulás, de hisszük, hogy tanul­tak a múltból és véglegesen le­rázták magukról az árulók si- sere hadát. Itt a nyugaton is ide-oda ve­zetik a komik az uj és újabb théziseikkel a munkásokat. A városi felvonulások, a követelt munkanélküli segélyek, mind olyanok, amikből hamar kijó­zanodik a kicsit is gondolkod­ni tudó proletár és ha igazán szabadulni akar a nyomorúsá­gától, más utakon kell azt ke­resnie. Los Angelesben csak pár nap­ja játszották el a komik ismét szerepüket. A kisháztulajdono­sok és a városi nincstelenekkel csináltak egy SZTRÁJKOT, amelynek eredményeként a me­gyei munkálatokon 2 órával le­Kenyér helyett golyót STRATFORD, ONT. — A Swift vágóhidak canadai tele­pét gépfegyverrel felszerelt tankokkal vették körül, hogy a sztrájkoló munkásokat távol tartsák. A sztrájk kitörése óta több ízben heves összeütközés volt a sztrájkolok és rendőrség között, amikor a rendőrség, mint minden esetben elakarta távolítani a picketeket a vágó­híd közeléből. A városban a Swift telepen kívül öt bútor gyárban van sztrájk, melyekben a munka ez ideig szünetelt, azonban most kísérletet tesznek a gyá­rosok a munka megkezdésére sztrájktörők segítségével. Mivel a sztrájkolok elvannaK határozva a sztrájktörők tá­voltartására minden eszköz igénybe vételével, a hatóságok pedig nem érezvén elég erőt, öt tankot és 70 főből álló ka­tonaságot kértek a kormányzó­tól a sztrájktörők védelmére. vágták nemcsak a munkaidőt, de az amúgy is silány fi­zetést, aminek folytán legalább két lyukkal összébb húzhatja a munkás a nadrág szijját. Amig az elvtársak ezt is ered­ménynek könyvelik el, a mun­kások felfigyelnek és mind na­gyobb számban lássák meg az ilyen akciók helytelenségét és hátat fordítva a hamis elméle­teknek, az Egy Nagy Szerve­zet eszméjét teszik magukévá. Munkástársak! Bérrabszol­gák! A mi helyünk az Ipari szervezetekben van és minél hamarább ezt nagy tömegek­ben ismerjük fel és csatlako­zunk hozzája, annál hamarább valósul meg minden munkás óhaja az Ipari Demokrácia. Ezt épiti az IWW. Ezért csat­lakozz e szervezethez még MA! G. Bakos. ELŐFIZETÉSEK NYUGTÁZÁSA. 1933 szept, 24—30-ig. J. Herczegh, Cleveland....... 3 J. Leisz, Cleveland............... 1 J. Deák, Akron..................... 1 St. Szabady, Chicago.—...... 4 G. Stana, Nutley................... 5 A. Kucher, Pittsburgh....... 1 J. Herold, Bridgeport........... 1 St. Visi, Detroit................... 1 IL PROLETARIO, olasz hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Brooklyn, N. Y., Box 24, Sta. I. TIE VAPAUTEEN, finn havi folyó- irat, 32 oldalas; $1.75 egy évre; egyes szám 15 cent; májusi és decemberi példány 48 oldal, 25c Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, 111. INDUSTRIALISTI, finn napilap. Egy évre $4.50, fél évre $2.50, három hónapra $1.50. Egyes szám 5 cent. Megjelenik Duluth, Minn., Box 446. Utcai Gyűlés Akronban a Butchel és Main St. sarkán minden SZOMBA­TON este 8 órai kezdettel az IWW rendezésében. A Bérmun­kás olvasóit ezúton is kérjük, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a szombat esti utcai gyűléseken. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának

Next

/
Thumbnails
Contents