Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-09-30 / 759. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 szeptember 30. HÉTRÖL-HÉTRE | ÍRJA: V. J. A Roosevelt sürgetésére nyélbe ütött Recovery Act, egyik fő célja az ipari béke helyreállítása volt. Megakarták vele szüntetni a bérharcokat és a felmerülő vitás kérdéseket békéltető bizottságokra bízni. Az ilyen bizottságok aztán megpróbálnák a munkásokkal elhitetni, hogy a munkás és tőke édes testvérek, hogy az egyik nem élhet a másik nélkül, hogy érdekeik azonosak. Röviden: elakarják velünk hitetni, hogy a farkas és a bárány testvériesen megférnek egy akolban. Pár hónappal ezelőtt a munkások nagy többsége komolyan hitte, hogy az NRA által lefektetett alapon tényleg létre jöhet a munka és a tőke között a tartós barátság. Elhitték, hogy a tőkéseket tényleg megszálta a nagylelkség és Roosevelt kívánságára majd lemondanak óriási hasznuk egy részéről, a munkások javára, a munkanélküliek nyomorgó millióit munkához juttatják és igy vásárló képessé téve őket, biztosítva lesz a régen várt prosperitás. És a mi a legfontosabb a munkások részére, elismerik a szabad szervezkedési jogot úgy, hogy minden munkás olyan szervezethez tartozhat, a milyet ő maga választ. Igen, pár hónappal ezelőtt szentül hitték ezt a munkások, de ma már tömegesen ábrán- dulnak ki és kezdik belátni, hogy a Recovery Act csak “paraszt fogás” volt, a mi csak a tőkések részére hozott javulást. A megszabott minimális fizetés sok esetben kevesebb mint a régi fizetés volt. A szabad szervezkedési jog még csak papíron van, mert sok helyen üldözték és elbocsájtották a szervezkedő munkásokat. Még az olyan reakciós uniót sem tűrtek meg mint az AFofL a hol meg elismerték a szervezetet, nem sok köszönet volt benne, mert a munkaadók az NRA által megszabott minimális bért fizetik és ez amint említettük sok esetben kevesebb a régi fizetésnél. A munkások lassan rájönnek, hogy ismét be lettek csapva és hogy ők csak annyit kapnak a termelt javakból, a mit a szervezet erejükkel kitudnak csikarni, ha erős a szervezetük többet, ha gyönge vagy .ha egyáltalán nincs szervezet akkor kevesebbet. Kezdik felismerni a szervezkedésben rejlő óriási erőt és még Roosevelt kívánságára sem hajlandók arról lemondani, hogy amit az NRA csak ígért, azt ők saját szervezett erejükre támaszkodva meg is kapják. A munkásokból nem veszett ki -teljesen a harci kedv, amit bizonyít az a sok bérharc ami napjainkban folyik. Hogy az NRA által ajánlott. ipari béke csődött mondott mi sem bizonyítja jobban mint az országon keresztül húzódó sztrájkhullám, amiből néhányat alább közlünk. Douglas Aris. Gázcső rakó munkások, több fizetésért. Scranton, Pa., keményszénbányászok a Penn. Mining Co.- nál, a szervezkedési jogért. Hatvan bányászt elbocsájtották mert beléptek a szervezetbe. Pinchot kormányzó a munkások “barátja” állami kozákokkal verette szét a piketelő bányászokat. New York. Festők, papiro- zók rövidebb munkaidő és bér- javitásért. Chicago, 111. Ruhafestők, az NRA betartásáért, amit a munkaadók ígéretük dacára megszegtek. Akron, O. Húsvágó és sütő munkások készülődése a sztrájk és bojkot kimondására. A húsvágók egyes helyeken 5 cent órabérért dolgoznak. A szabók egy és fél nap alatt megnyerték a sztrájkot, amit az NRA két hónapon keresztül Ígért. Uniontown, Pa. Több mint 30.000 bányász kin van. Követelés : a szervezet azonnali elNEW ’ YORK. 10.000 nyakkendő készítő munkás bérharca véget ért, teljes győzelemmel. Yakima, Wash. A gyümölcs és komlószedő munkások bérharca még tart. Követelés: több fizetés, rövidebb munkaidő. , i 4^ Monteagle, Tenn. Erdei munkások bérharca. Napi keresetük 75 cent 12 órai munkára. Chicago, 111. A bőrtárca és női kalapkészitők bérharca a munkások győzelmével véget ért. Brockton, Mass. Cipőgyári munkások. New Jersey. Selyemgyári és kannagyári munkások. New York City. Alsóruha, baba és női kalap készítők. Brooklyn, N. Y. Ruhafestők és tisztítók bérharcai. Lehetetlen felsorolni mindazokat a helyeket, ahol a munkások megunva az üres Ígéreteket, saját maguk vették kezükbe ügyük intézését. Sok helyen a zsíros hivatalban ülő munkásfékerek határozott ellenzése dacára történt ez. A régi közmondás szerint “evés közben jön meg az étvágy” és ha a munkások azt látják, hogy szervezett erővel bér javítást és rövidebb munkaidőt tudnak kivívni, akkor egyszer arra is rájönnek, hogy ne csak a nagyobb darab kenyérért küzdjenek mindig, hanem vegyék el az egészet mert ez jogos tulajdonuk, hiszen mindent ők termelnek. Mert a csak bér javításért folyó harcok ideje elmúlt, ezek csak olyan előhar- cok a végső ütközet előtt amit a munkásságnak meg kell vívni. A végső ütközet célja meg a bérrendszer eltörlése lesz. Ebbe a hadseregbe szervezi a bérmunkásokat fennállásé óta az IWW. PASSAICON, N. J. 60 Dayton Avenuen, minden vasárnap este 8 órakor gyűlést vagy vitaestéket tartanak a Bérmunkás olvasói, amelyen szívesen látják a magyar munkásokat. A csöndes ember i. Esték anyásán betakarták s a reggelek felharsantak körülötte, mint a bíbor trombiták. De ő mind ezt nem vette; tudomásul. Napok és esztendők masíroztak át az űrön. Mi lesz velünk! ó, mi lesz velünk? Kérdések hullazöld kígyókba meredtek. Emberek az idő határtalanságát hordták magukban s ő egyre álmosabbá nehezedett az időben. • Némelyek úgy látták, évek óta ül a vöröskövön az erdő előtt. Harangok összekiáltották fölötte a tisztaság ünnepeit s a sikátorok keresztjéről felévé- reztek a nyavalyába esett lányok: — Segits rajtunk, elveszetteken! Segíts rajtunk! Máskór a hisztéria szakadatlan könnyein át látták, amint társtalanul végig hordta magát a reménytelen országutakon. Feltornyolt palotákban összezakatoltak a célok. Megrémült emberállatok felkulcsolták arany mancsaikat: — Irgalom! Irgalom! Irgalom! S a város fölött kövér pászmákban egyre közeledett a szomorúság. Mindenki sejtette, ^ hogy egyetlen szó kimondásán múlik az egész, de senki sem tudott ráhibázni a megváltó igére. A horizonton sárga batyukkal cihelődtek az eljövendő napok. Általános éhség és vallási őrület kisértett mindenütt. A perifériákon valaki gyűlölettel injekciózta a szegények eszét. Nyomorultak összebirkásod- tak. — Hát mégis meg kell döglenünk ? — Mi a megbocsáj thatatlan bününk? — Vége! Meg kell döglennk és kész. . . Egy ügy ü sóhajok liliomosod- tak a pocsolyákból. Lányok sarlókba vékonyodtak a szüzesség őrizetében. Rémült gyerekszemek kutjá- ban darabokra törött a hold. — Gondoljatok a megfeszítettre ! — A megfeszítettre! Harangok temetők fölött lóbálták ércsziveiket. Tükrök letörülhetetlenül magukra vették a siránkozók arcát. És ez igy volt már hónapok óta. Élve vagy holtan? Ki élné itt túl a bizonytalanságot. Dolgok levedlették a felismerhetőség formáit. Napokat és éjszakákat nem lehetett többé határozottan különválasztani. II. Ekkor a parasztok és zsidók spekulációja irányította az emberek sorsát. A föld! A föld! A föld! Halak vizeket hánytorgattak s a gyümölcsösök mézes nyarat virítottak határtalanul. De a város egyre lejjebb csúszott az elitéltek lejtőjén. Most minden bizalom egyedül a rendőrök felé alázatos- kodott. De ez is hiába volt, a döredár legények csak szundikáltak a tüzszegény lámpák alatt. Sötétség barlangjai megfejthetetlen titkokat dugdos- tak. S néha minden nyom nélkül eltűnt egy-egy nyugodtabb vérü ember. Férfi és asszony. A megáradt folyó harmadnapra kihányta magából a kék hullákat. Voltak, akik egy öreg jósnőhöz processzióztak a cigányok negyedébe. De később belátták, hogy ez is összeszövetkezett a végzettel s csak gonosz játék a csi- lagkönyvből olvasása. Egy napon a trahomás szemű harangozó azt mondta a korcsmában: — Éjjel megálmodtam az igazsághoz vezető utat. Megjelent nekem a megfeszített és tisztán hallottam, mikor azt mondta: Fogjatok baltát és irtsátok ki magatok közül a Sátán fiait! Ó, ki ne tudta volna itt az álmok értelmét? Egy fogatlan némber szét- sirta a pálinkás üvegek fölött: — Én tudom, a zsidók okai mindennek! S ezen az éjszakán fejszés árnyak lihegtek fel a kormos- bélü utcákon. Rendőrök öreg szomorúságukon posztoltak a lámpák alatt. Percek beledagadtak az időbe mozdulatlanul. Csak ők. Csak ők. Még voltak, akik elakarták vészéjteni a célirányos utakat. De a harangozó harangozott. S aztán senki sem tudta mért, a Jézusszakálu zsidót, a hor- dóhasu feleségét és a tizenhárom gyerekét vérbe teregették a pálinkamocskos deszkákon. — Megváltottuk magunkat és most hasonlók vagyunk a ma született gyermekhez! Némelyek poklos szemekkel már a hordók előtt feküdtek, de az erősebbek még a meg- karósódott lábukon énekeltek: “Ki szán meg minket, ó, ki szán meg Mint barmok szenvedünk árván. Nincsen örömünk, nincsen csókunk, De megvert minket a Sátán.” A várakozás nehéz perceit élte mindenki. Most valami rendkívülinek kell történnie. De semmi se változott. Az őrület tovább gyújtogatott s a szegények csontjait borzalmasan kihegyezték a ke- nyértelen napok. A legöregebb asszonyok se emlékeztek ilyen időkre. Mintha kénköves eső akarta volna meglátogatni a világot. Most már a kegyetlen hőség is felütötte magát. Járványtól féltek. S a kerületi orvos nagy vörös cédulákat ragasztatott a házak falára. — Mindenki forduljon isten-
