Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-03-11 / 730. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 március 11. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2 00 One Year ....................$2.00 Félévre ......................... l.v 0 Six Months ................ 1.00 Egyes szám ára ........ 5e Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD TENNI KELL! Az emberi természet hibája talán az, hogy mindenki szí­vesebben tervez és tanácsol másoknak, minthogy ő maga hoz­zálásson a dologhoz és tegyen. A legtöbben beérik a jóakarat­tal az ügy iránt. Sőt önmagukban szentül meggyőződve gondol­ják, hogy tenni fognak. Majd! Talán holnap, vagy pár nap múl­va, de a héten egész biztosan... S amikor a hét is elmullott, vi­gasztalva önmagunkat és másokat, ígérgetik, hogy jövő héten hozzálátnak a dologhoz múlhatatlanul. így múlik ei egyik hét a másik után és sokan elkénvelmeskednek a mozgalmi tevékeny­ségtől. Pedig ezidő szerint nagyon sok olvasója a Bérmunkásnak nem dolgozik de az igazi forradalmár mindig talál munkát a munkás mozgalom építésében. Tehát be kell látnunk, hogy csak akkor tehetünk kényel­münk érdekében, ha alaposan belevetjük magunkat a munkás- mozgalomba. Mert a munkásmozgalom előrevitelével a munkásosztály felszabadítását tesszük lehetővé. A munkásosztály felszabadu­lása pedig kényelmes, jó életmódot és szabadságot jelent. A munkásmozgalom tehát életkérdés. x Mi, bérmunkások, senkitől sem remélhetünk segítséget. A magunk erejére vagyunk utalva eme nagy életkérdésben, amely társadalmi helyzetünk gyökeres megváltozása utján juthat csak megoldáshoz. Immár elmúlt az az idő, amikor a munkásember pár esz­tendei takarékoskodás után összehozhatott annyi pénzt, hogy társadalmi függetlenségét, mint munkáltató biztosíthatta. A kisiparral eltűnt ez a lehetőség. A nagykapitalizmus nagy-nagy ipari termelés idején csak hatalmas tőkével biztosíthatja az egyén társadalmi függetlenségét. Másszóval, a munkásosztály egyénenként nem szabadulhat meg a bérrabszolgaságból, ha­nem mint osztály kell összefogjon, osztályszervezetben szikla- szilárdan összefűzve, együttes akcióra készen. Ilyen osztályszervezet az Industrial Worker of the World, mert a munkásosztályt iparilag Egy Nagy Szervezetben tömö- riti abból a célból, hogy összetörje a bérrabszolgaság láncait és megteremtse az ipari egyenlőség társadalmát. Lapunk a “Bérmunkás” ezt az elvet hirdeti és hirdette tántorithatatlanul, félelmet nem ismerve. Sem a hatóság üldözése, sem az álpróféták és álforradal­márok rágalma és agyarkodása nem térítette el utjából, amely utat az IWW elvinyilatkozata megszabott. Sok mindent ráfog­nak a “Bérmunkás”-ra, de azt az egyet még a legelfogultabb rosszakarója sem merte a “Bérmunkás”-ra ráfogni, hogy egy pontban is eltért volna az elvinyilatkozattól. És ez a fontos — a lényeg. A “Bérmunkás” több mint húsz esztendőn keresztül hűsé­gesen hirdette az IWW eszméjét! A “Bérmunkás” nem tért le az IWW elvinyilatkozatának útjáról a hirtelen forradalmárokká vedlett SP reformisták eről­ködésére, hazugságaira, rágalmaikra és fenyegetésére sem. A “Bérmunkás” hirdette egyedül az ipari szolidaritás min­dent felülmúló nagy hatalmát és erejét, akkor is, amikor körü­lötte a nagy forradalmárok elvesztették a fejüket s rablóroman­tikához hasonló hősködő taktikát ajánlottak a munkás osztály­nak. A “Bérmunkás” nem veszítette el fejét a nagy társadalmi világfelfordulások idején nem kapkodott fühöz-fához elvekért, nem cserélte álláspontját a konjuktura szerint. A “Bérmunkás” megmaradt az IWW és az ipari szolida­ritás hirdetőjének, amikor népszerűtlen volt okosan beszélni, igazat mondani, amikor csak egy volt szabad: a hurraj káltás. A “Bérmunkás” múltja garancia a jövőre. Ez a ragyogó, tiszta múlt követeli tőlünk, hogy félredobjunk minden kényel­met. Testvérek! a “Bérmunkás” bajban van. Ki a gátra vala­mennyien. Szerezzünk uj előfizetőket és hajtsuk be a hátraléko­sokat. A “Bérmunkás”-t meg mentjük. Munkástársak! Testvérek! Ne halasszátok! Tenni kell. Rögtön. Még ma. Tenni kell! A tétlenkedő^ Amidőn egy öntudatos és rendes inteligenciával és te­hetséggel rendelkező munkás visszavonul a mozgalmi élet­től, hogy egyhangú polgári éle­tet éljen, nyomban közömbös­sé válik fontos napi tényezők­kel és felfogása elposványoso­dik. Olvasmányai is környezeté­hez idomul és “jóakaratu” meg­figyelései nyomán adott infor­mációi megközelíthetetlen tá­volságból ered. A munkásosz­tály fölé helyezkedik és nagy magasságból tekint le osztá­lyához, annak küzdelmét fity- málólag lekicsinyli és úgyszól­ván megvetőleg nyilatkozik minden megmozdulásról, amit pedig szent meggyőződéssel egykor maga is követett. Esetleg állandóan résen van, hogy minden tévedést meglás­son, az írott mondatokban ala­ki hibákat és nyelvtani botlá­sokat árgiusi szemekkel less, azonban minden kicsinyességen felizgulva a mozgalom zsörtö- sévé válik és kritikai meglátá­sai valóban rombolóak. A mozgalom irodalma soh- sem elég megfelelő, neki nem elég nívós ' és végül lassú hát­rálással teljesen kívül esik a radikális tevékenység köréből s azon rágódik, hogy mi más volt a mozgalom, midőn maga is benne részt vett. Ezek a gán- csoskodók rögeszméje és csak arra jók, hogy tétlenségüket vele takarják és eljárásukat önmaguk előtt igazolják. Idővel az önmegelégülés meg­testesítője, mindent tudók tu­dósa, teljhatalmú autoritásá képzeli magát a visszavonult radikális. Minden elvont kér­dés és a mozgalmat illető köz­vetlen kérdések autoritása. Képzelődése nem akadályoza a “jó” tanácsok osztogatásában, sőt arra ösztönözi és ha eset­leg nem talál meghallgatásra, akkor teljesen elkülöníti ma­gát a mozgalmi emberekkel való érintkezéstől, mert sze­rinte azok beképzeltek és min­den mások, csak ő az egyet­len perfect lény, akitől min­den elfogadható és akinek ta­nácsait hajlongással kell fo­gadni. megelégszik azzal, hogy I szigorúan pártatlan, nem be­folyásolható semmi árnyalat­tól és a munkásság kérdései kedvenc boncolgatásai, termé­szetesen a távlatból. Naponta olvassa a gyanútlanok fejére bűneiket, ugyanakkor eltakar­ja vele saját bűnözését, amely abból áll, hogy nem tartja ma­gát részessévé a küzdelemnek Mi teljesen megegyezünk ab­ban, hogy a munkásosztály nagyrésze tudatlan, elemileg lusta és miegymás, de ugyan­akkor ebből következik az a helyes meglátás is, hogy aki “üveg szekrényben lakik az ne dobálódzon kővel.” Nagyon nehéz megérteni és még nehezebb megmagyarázni osztályunk tunyaságát, vissza­maradottságát és amig tudat­lanságukat hozhatjuk fel az indiferensek mentségéül, addig teljesen érthetetlen és megma­gyarázhatatlan visszavonult ra­dikálisaink felfogása és csele­kedete. Egy filozófus egykor ki­jelentette, hogy sokan a tudás porátul vakulnak meg. Hát ta­lán ez ráillene a félre vonultak viselkedésére és ezért felhagy­junk eddigi tevékenységünk­kel és a tudás terjesztése he­lyet talán tudatlanságot tanít­sunk? Nem és nem lehet a fél­revonultak filozófiáját elfo­gadni, mert hiszen érthetetlen, hogy miként vonulhat félre egy munkás az olyan mozgalomtól mint az IWW, amely az egyet­len megtestesítője a jövő tár­sadalomnak, amely arra alakult, hogy a mai társadalomnak ke­retein belül alapozza meg az útját. Az IWW tanításai és a dol­gozók mindennapi tapasztalatai igazán elégségesek a harc foly- tonositására és lassan bár de egész bizonyossággal elérkez­nek hivatásuk magaslatára, bármennyien is válljanak ki a mozgalomból, mert hiszen a kidőltek helyére újak jönnek, amig ez a társadalmi rendszer fennáll. Ne találja magát te­hát egyetlen agitátor sem meg­akadályozva valamely félrevo­nult “radikális” által, mert azok már nem élnek. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bír­ják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegitik, hogy bérhar­cok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrend­szerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.

Next

/
Thumbnails
Contents