Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-02-04 / 725. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 február 4. A kapitalista termelési rendszer csődje s a politikai pártok végérái (P) A termelő eszközök gyors fejlődése, a piacok utá­ni harcban saját társadalmá­nak összeomlását sietette úgy annyira, hogy a mostani ter­melési anarchia a kapitalizmus végóráját jelenti. Minden tár­sadalmi rendszernek meg vol­tak és meg vannak a saját osztály intézményei. De ezek az osztály intézmények, csak addig maradhatnak életbe, amig maga a rendszer képes saját magát alapjában sértet­lenül fenntartani. Bármilyen gazdasági változás, amely a termelés és szétosztás jelenle­gi formáján változást idéz elő, rendszer változást jelent. Rend­szer változás pedig magával vonja az összes társadalmi in­tézmények megváltozását is. Amint ma a kapitalizmus gyors fejlődése folytán elju­tott a kapitalista rendszer zá­tonyához; ahonnan nincsen ki­vezető ut, még akkor sem, ha a társadalmi rend osztályin­tézményének élére a legjobb és legbecsületesebb ' politikusát (feltéve, hogy olyan létezik,) állítja oda az uralmon lévő ka­pitalizmus. A gazdasági összeomlás tár­sadalmi változást kell,, hogy létre hozzon, amint, hogy a gazdasági alap képezi a társa­dalom alapját, ennek termelé­si csődbejutása magával ránt­ja az összes reá épített intéz­ményeit, ami alól egynek sem maradhat kibúvó a további fennmaradásra. így azután az összes politikai pártok; mint a társadalom osztályintézmé­nyei, a rendszer összeomlásá­val; csak mint a múlt emlékei jegyeztetnek fel az utókor tör­ténetébe. Minden józanul gondolkodó embernek kell látnia, hogy a mai társadalmi rendszer sze­kere , kátyúba jutott, amelyből nem lehet kiemelni mind ad­dig, amig egy más rendszer­rel nem helyettesítjük. Az a másik rendszer nem lehet más, mint egy uj terme­lési rendszer, ahol a termelő eszközök megszűnnek továbbra is egyes emberek tülajdonát képezni. A termelés pedig nem haszonra, hanem közhasz­nálatra fog történni. A mostani gazdasági krízis­ben sokan próbálkoznak orvos­lást keresni a leromlott gaz­dasági helyzet megjavítására. De minden okoskodásuk cél­talan és nem kivezető, mert ezeknek mindegyike még min­dig az egyéni érvényesülés módszere szerint próbálják a társadalmat megmenteni; de nem egy uj társadalmi beren­dezkedés alapján, hanem a ré­gi és már kátyúba jutott rend­szer további fenntartására szeretnének segédkezet nyúj­tani. Ebbe a csoportba tartoznak a pénzemberek és politikusok; akiknek még mindig bizalmuk van abban, hogy az ő okosko­dásaik változást idézhetnek elő a gazdasági rendszer meg­javításában. A pénzemberek az inflációt (pénz hígítást) találják meg­felelő módnak a gazdasági ki­bontakozásra. Nem is vehetjük azoktól rossz néven, hogy ők mint pénzkirályok ragaszkodnak a pénzrendszer megmaradásához, mert addig ők fényűzésben él­hetnek, amig milliók a gazda­sági, vagy termelési anarhia folytán a legnagyobb nyomor­ban várják a holnaptól továb­bi létezésüket. Mi az ilyen faj­ta okoskodóknak a pénzhigitás helyett agy velejük megnyitá­sát ajánljuk, hogy ők is meg­lássák, azt a fejlődési folyama- tott amely csak a termelési rendszer megváltoztatásával ve­zethet egészséges gazdasági rendszerhez. A másik csoport a politiku­sok csoportja akiknek minden ténykedése oda irányul, hogy a mai rendszert sértetlenül to­vább irányítsák; mert hiszen ez a politikai pártok létkérdé­se. Minden lehetőt meg is pró­báltak erre vonatkozóan. Mil- liárdokat kölcsönöztek az ál­lampénztárából a pénzkirályok­nak (a nagy bankároknak.) Milliárdokat kölcsönöztek szin­tén az állam pénztárából a vas­úttársaságoknak. Ez mind nem lendített semmit a gazdasági depresszión. Sőt még a mun­kanélküliek száma milliókkal emelkedett. Ezek a tények elég bizonyí­tékok arra, hogy a mai rend­szert nem lehet pénzzel meg­gyorsítani. A pénzemberek és politikusok mindent megpró­bálnak a rendszer megmentésé­re; de ez mind hiába való do­log. Ezt csak annak tudatá­ban teszik mivel a rendszer összeomlását próbálják meg- hosszabitani. Bárhogyan is próbálkoznak a mai rendszert megtartani, nem fog nekik sikerülni, mert a technika fejlődése a mai rendszert megérlelte úgy any- nyira, hogy mint egy túlérett gyümölcs oszlásnak indul és amelynek magva uj gyümölcs fejlődését hozza létre. A mai rendszer teljesen meg­érett arra, hogy elpusztuljon. E rendszer alapjában inga­dozik és összeomlása magával fogja rántani minden intéz­ményét úgy a pénz királyokat mint a rendszer politikai in­tézményeit is. Azok, akik még mindig azon ábrándoznak, hogy hogyan lehetne a mai rendszert fenntartani, nem le­hetnek mások csak azok, akik a múltban embertársaik kín­szenvedésein, léha és pazar életmódot folytattak, mig a fejlődés és kapzsiság saját sírásójuk lett. El kell pusztul­ni rendszerüknek minden in­tézményükkel együtt. Az uj rendszer, amelyet az IWW huszonhét éve épit már, hogy elfoglalja a régi helyét az összeomlás pillanatába, a régi rendszerből fejlődött ki, hogy uj rendszert állítson a mos tani helyébe, egy olyan társa­dalmi rendszert, ahol nem lesz­nek pénzkirályok, nem lesznek kizsákmányolok sem pedig ki­zsákmányolt nyomorgó mil­liók. Akikben van még emberi érzés és látják a nyomor fel­Ahogy a Tecnokrácia végig söpört az elavult társadalmi elméletek mezején, a munkás mozgalom orthodöxiája is fel- jajdult nyomában. Mint ahogy várni lehetett nemcsak a pol­gári politika és demagógia szisszent fel, de felhördültek az úgynevezett munkás politi­ka papjai is. És megint nem csalódtunk, mert elég furfanggal nem a megrongált elméletet védték — ahoz nem mertek nyúlni féltek, hogy még összébb dől — ennél sokkal könnyebbet választottak, kitalálták, hogy veszélyben az osztályharc el­mélete és nagy hanggal mind­járt a védelmére keltek. Ezt követte a munkás mozgalom orthodoxiája is. Egyedül az “Industrial Worker” az IWW hivatalos angolnyelvü lapja fo­gadta meglepetés nélkül a “Technokraták” jelentését. És ezt könnyű megérteni ha tud­juk, hogy az IWW tudományos elméleten épült szervezet, amely sohasem zárkózott el a tudomány elől, és ha szükségét látja módosít taktikáján, vagy társadalmi elméletén, ha an­szerszámot, mert nem bírják tovább azt a rendszert, amely­ikei az autó ipar urai szinte kikényszerítik az úgynevezett lázadását a munkásoknak. A munkabérek levágása mel­lett azt a rendszert vezették be, hogy üzemzavarok időtar­tamára vagy arra az időre, amig a munkás szerszám után vagy anyag után megyen, hogy a munkát elvégezze, ezt az időt nem fizetik, ami ismét csökkenti a minimumon is alul álló órabért. Az elkeseredés nagyságát mutatja az, hogy alig akadt a kint állókból, akik elfoglalták a gyárakból kivonulók helyét. A detroiti autó munkások ma szervezetlenek és dacára a szolidaritás legszebb megnyilat­kozásának, amellyel a gyárat elhagyták, sajnos győzelmükre semmi kilátás, semmi reményük I nincs, mert a szervezett kapi­hőit fejeik felett mind jobban tornyosulni és tisztán tudnak gondolkozni a veszély pillana­tában, ne várakozzanak, ha­nem mint elszánt harcosai az uj társadalomnak segítsenek építeni annak alapját, ne ké­születlenül találjon bennünket a régi összeomlása, mert ak­kor szenvedéseink elviselhetet­lenek lesznek. Hagyjuk a pénzemberek és politikusok okoskodásait hatá­lyon kívülinek, mert azok a gazdasági rendszer összeomlá­sával eltűnnek, mint a vízről a buborék. nak szükségességét tudományos tények igazolják. Azt írja az “Industrial Worker” hogy a “Technokrá­cia” legnagyobb teljesítménye azon tisztán látható éles vonal, melyet a politika és az ipari célpontok közzé húzott. A “Technokrácia” csak egy má­sik neve a tudományos ipari közigazgatás elméletének amit az IWW már egy negyed szá­zad óta hirdet. A Technokrá­cia éppen úgy mint az IWW egy oly uj társadalmat irányoz elő, mely az ipari organizáció­ban ölt testet. Az IWW nem félti az osz­tály harc elméletét, mert ez neki nem kenyere, mint ahogy ez kenyere a vezéreknek. Az IWW benne van az osztály­harcban, tagjai azon osztály­hoz tartoznak, mely osztály csak harccal tud az élet javai­hoz jutni. Az osztályharc elméletét nem szükséges védeni. Amikor az nincs, akkor a védése ne­vetséges, viszont ha van, ak­kor azt csak egy veszélyezteti — az osztály uralom megszű­nése. .. talista osztállyal szemben csak az iparilag szervezett munká­sok vehetik fel a harcot a győ­zelem reményében. Egy tanulsága már ma is van ennek a megmozdulásnak és pedig az, hogy 6000 ember munkabeszüntetése százezrek- nak a munkavégzését akadá­lyozza meg, hogy nem okvet­len kell a munkásosztálynak a győzelméhez az, hogy a mun­kások utolsó szálig szervezve legyenek, hogy a harc megin­duljon, mint a detroiti eset mutatja egy tekintélyes ki­sebbség, milyen nagy tömeget képes harcba kényszeríteni. Az autó ipar munkásainak sürgősen kell az Egy Nagy Szervezet részessévé vállni, hogy harcát a többi iparok munkásainak a segítségével győzelemre vihesse és ezt az IWW alapján érhetik-el. A munkásmozgalom ortodoxiája H. Megmozdulnak az autó ipar munkásai (Folyt, az 1-ső aldalról.) Vegyen részt országos szervezőnk népgyiilésein

Next

/
Thumbnails
Contents