Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-06-17 / 744. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1933 junius 17. ACHICAGOI EGYSÉGFRONTRÓL Amikor a német junkerek Hitlert emelték a diktátori székbe és az üldözés a szokott­nál magasabb hullámokat vert Németországban, a jaj szó a tengeren is áthallatszott. Chi­cagóban a “Kultur Szövetség” tiltakozó népgyülés előkészíté­sére szólította fel a magyar egyesülteket és a felszólítot­tak között szerepelt az IWW magyar csoportja is. felszó­lításnak eleget tett a csoport és két megbízottal képviseltet­te magát a közös értekezlete­ken. A tárgyalások folyamán azon nézet alakult ki, hogy a haladottabb szellemű egyesü­letek közös munkálkodásával sokkal nagyobb eredményt le­hetne elérni a magyarság ne­velése terén, mint külön-külön. Ezen nézet eredményeként ala­kult egy akció bizottság, mely­nek hivatása e téren a munka irányítása a viszonyok követel­ménye szerint. A közös bizott­ság első teendője volt azon til­takozó gyűlés lerendezése, mely pár héttel ezelőtt zajlott le. Bár az erkölcsi eredmény nem volt olyan arányú, mint ami­lyent az ügy megérdemelt vol­na, ez azonban a tulgyorsitott eljárásnak tudható be, mert nem volt elegendő idő engedve az agitációra. A második gyűlés junius 4-én, zajlott le a South-Sideon a Magyar Ház Klub termében, melynek napirendje volt “Cson­ka Magyarország — a Reví­zió és az amerikai magyarság.” A gyűlés beagitálása a south- sidei egyesületek gondolkodó tagságára hárult, melyből de­rekasan kivették a részüket az IWW burnsidei tagjai is. A felhívások úgy voltak szer­kesztve, hogy nem árulták el a rendezőség kilétét, azonban ennek dacára is a papok és egyleti basák megsejtették azt és hatalmas ellenagitációt fej­tettek ki a gyűlés ellen. De még ennek dacára is és a tik­kasztó hőségnek, mely az év legmelegebb napja volt, amikor a hőmérő a 90 fokon felül járt, a terem zsúfolásig megtelt hall­gatókkal. V Soos Pál, mint gyülésvezető üdvözölte a megjelenteket az egybehívok nevében és bemu­tatta Benedek Mártont, a “Ma­gyar Tribune” szerkesztőjét, mint a gyűlés első szónokát, aki tárgyilagossággal boncol­gatta a napirendet. A revízió kérdése — úgymond — a jelen viszonyok között a háborúval egyenlő. Egyik utód állam sem hajlandó arra, hogy az elfog­lalt területeket vissza szolgál­tassa Magyarországnak. Az el­foglalt területeken élő népes­ség pedig nem kívánkozik visz- sza a magyar uralom alá, mert semmivel sem javulna a hely­zetük. A revízió kérdését oly módon látja megoldhatónak, ha a magyar kormány demok­ratikus rendszert létesít Ma- gyaror&ágon, mely jobb lesz mint az elfoglalt területeken levő és ez esetben az ott élő népesség fogja a revíziót meg­teremteni. A második szónok Izsák Ignác mérnök, az “Az írás” cimü lap szerkesztője volt. Mint mérnöknek ugy- mondja — foglalkozása a lehe­tő és lehetetlennek a boncolga­tása. Vannak eszmék, melyek megvalósíthatók, ezeket fej­leszteni kell. Viszont vannak keresztülvihetetlenek, ezeket félre kell tenni és az időt olya­nok fejlesztésére fordítani, me­lyek üdvösek. Az itteni ma­gyarság vezetőinek nagyrészét a haladás kerékkötőjének .tart­ja. Erőlködésük haszontalan, mert a haladásnak útját állni nem lehet. Az feltartóztatha­tatlanul tör előre és akik útját akarják állni, azokat kímélet­lenül elfogja söpörni. Ugyan ez a sors vár a ma­gyar urakra is, akik a revíziót anyira óhajtják. A revízió jön­ni fog, de az a jelenlegi ma­gyar kormány és ezer holdaso­kat elfogja söpörni. A 3-ik szónok Pataky J. volt, aki a revíziót a magyar- országi munkásság, valamint földmives szegénység szempont­jából ismertette. Szükség van revízióra, de nem olyanra, mely az elfoglalt területeket vissza óhajtja csatolni Magyarország­hoz, hanem arra, amelynek nemcsak az a célja, hogy eltün­tesse az egyik gazda földjét a másikétól elválasztó barázdát, hanem eltüntesse az országok határait is és nem a földet osztja fel, hanem a földön ter­melt javakat. A következő szónok Steiner I. a chicagói magyarság köré­ben előnyösen ismert egyén volt. A revizió kérdését úgy látja előnyösen megoldhatónak, ha eltörlik az ország határo­kat és megteremtik demokra­tikus kormányzás alatt az eu­rópai Egyesült Államokat. Mielőtt a gyűlés utolsó szó­noka által mondottakra rátér­nénk, legyen szabad a rendező bizottság, vagy a gyülésvezető által elkövetett hibákra rámu­tatni. Valószínű, hogy a szóno­kokat előzetes megállapodás kötötte, hogy nem említik meg az egyesületek, pártjuk, illet­ve szervezetük neveit, melye­ket képviseltek. Ha igy van, ez talán az egység kedvéért megengedhető. Azonban e sorok írója határozottan hibásnak tartja az ülés vezetőjét, hogy amikor bemutatta a szónokokat egyben nem jelentette, hogy mely egyesületet képviseli. A felhivásokon ennek elhallgatá­sa taktikai szempontból helyes volt, de a gyűlésen megjelent hallgatóság szerette volna tud­ni, hogy egy vagy másik szó­nok mely testületet képviseli. E hiány pótlására, az olvasók­nak tájékoztatására alább ne­vezzük meg a testületeket. Be­nedek M. és Izsák I. mint ha­ladó gondolkodású egyének a velük együtt érző átlagos ma­gyarság nevében beszéltek. Pa^ taky J. a Kommunista Párt magyar frakcióját képviselte. Steiner I. valószínű a Kultur Szövetséget és a .gyűlés utolsó szónoka Wiener A. az IWW-t. Mivel a gyűlés előbbi szóno­kai közül többen az amerikai magyarság helyzetével foglal­kozva a jelen legfontosabb te­endőjének látták a roskadozó, dögróváson levő magyar be- tegsegélyzők megmentését, Wiener munkástársnak jutott a feladat, hogy bemutassa ezen felfogás helytelenségét. E hely­telen felfogás alul sajnos, még a kommunista párt képviselője sem kivétel. Zárszavaiban ő is ezt hangoztatta. Lehetetlen volt tehát e helytelen felfogást korrigálatlanul hagyni Wiener munkástárs részéről. Az ame­rikai magyar munkásoknak nagy százaléka — mondja — évek óta a többi milliókkal egyetembe a munkanélküliség kálváriáját járja. Sorainkat az éhhalál tizedeli és ekkor a ma­gyarság körében vezetőknek ismert egyének azt látják leg­fontosabbnak, hogy a dögró­váson levő betegsegélyzőket mentsük meg. A betegsegélyzők a roskadozó házhoz hasonlók. Az alapzatuk rothadt, a pincé­jük dohos, a tetejük lyukas és a falai össze vannak repedez­ve. Ennek a foltozgatásához akarják az amerikai magyar munkáságot, mint jó kőműve­seket felhasználni. Érdemes-e ? Nem! Hiszen már az alapzata is rodhadt, mely nem más mint a jelen rendszer. Döntsük le e veszélyes tákolmányt és épít­sük helyette az Egy Nagy Szervezetet, melynek alapja sziklaszilárd; elég erős, hogy még a huricannak is ellentáll- jon. A munkásság ne a roska­dozó intézmények megmenté­sére gondoljon, hanem saját és családja sorsára. Szervezked­jen a termelés szinterén a töb­bi más nyelveket beszélő mun­kásokkal vallás, faj és nemze­tiségre való tekintet nélkül és szüntesse meg azt a rendszert,, melyben az éhség és nyomor mellett, még ily intézmények fenntartására is rá vannak kényszerítve. Ilyen revíziónak vagyunk mi hívei és ez az egyetlen, mely előnyt jelent számunkra. A magyarországi revíziót bízzuk a magyarorszá­gi testvéreinkre, mi pedig itt, ahol éhezünk,itt teremtsük meg azt. Ha szervezett erőnkkel ké­pesek leszünk itt megteremte­ni az Ipari Demokráciát, akkor meglesz az erőnk arra is, hogy nemcsak a magyarországi, ha­nem a világ minden országában élő munkástestvéreink segítsé­gére lehetünk. Egyelőre azon­ban, szervezkedjünk ITT! Wie­ner munkástárs beszéde folya­mán a hallgatóság számos eset­ben dörgő tapsviharral jelezte, hogy szivük szándékát tolmá­csolja. Ezek után a gyűlés a hall­gatóság teljes megelégedésével végett ért. Értesülésünk sze­rint, a bizottság, mely ezt a gyűlést megszervezte, tovább­ra is megtartja összejöveteleit a szokott helyen. Tudósitó. Junior Column TOM MOONEY ACQUITTED. Tom Mooney has been acquit­ted because the district attor­ney would not present evi­dence he knew was insuffic­ient for conviction — yet Tom Mooney has gone back to pris­on to serve the rest of his life unless the power and protest of the workers and others force a pardon for him. “The tragedy of this case to­day,” Mooney told the court when acquittal was ordered, “is that although the district attorney declares the evidence not sufficient to introduce in this trial, it was sufficient for four governors of this state, the appellate and supreme courts to hold that I should stay in prison. If it is suffic­ient for that it should be worthy of the consideration of this jury.” Dist. Attorney Matthew Brady has long held that Mooney is innocent. But when the opportunity came for him to prove whether Mooney act­ually is innocent by persenting all the available evidence to the jury and allowing the thruth to be brought out, he wilted. It was beneath his dignity to present evidence when he, in his majesty, did not believe Moonéy guilty, he intimated. That his dignity was to be protected at the cost of the life of an innocent man meant nothing to him; he’s just a liberal lawyer. That he might have a duty to the principles of justice in presenting all the available evidence on both sides did not occur to him, so deeply ingrained is the philos­ophy that a district attorney plays every case to win, like a gambler at the race track. Despite Brady’s ignoble moral collapse and the obvious pre­judice of Judge Ward, it is belived that the people of the country have been awakened again to the fact that the evidence against Mooney is flimsy. Offsetting that gain is the loss that comes from the fact that this indictment has been used up. Nothing but an honorable attitude on Brady’s part could have avoided that loss, however. Mooney took personal charge of the fight for the right to present the evidence and was on his feet fighting when the Judge barred all evidence by the order for an acquittal. The next move, according to Frank P. Walsh, will be an appeal to the U. S. Supreme Court. Walsh, chief council for Moon­ey, believes that the legal situation brought about by the trial will make it possible to get the highest court to pass on the case and that a new trial will make it. possible to get the highest court to pass on the case and that a new trial will be ordered. He will go before the court on a habeas corpus plea. Federated Press.

Next

/
Thumbnails
Contents