Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-06-10 / 743. szám
1933 junius 10. BÉRMUNKÁS 5 oldal Az IWW - a munkásosztály felszabadításának egyetlen célravezethető eszköze Minél kisebb bért fizetnek a kapitalisták a munkásoknak, annál nagyobb profitjuk marad. A munkáltató érdeke tehát, hogy a munkabér alacsony legyen. Éhez az szükséges, hogy a megélhetés eszközei, a táplálék, ruházat, lakás ami a munkások munkaerejének újratermeléséhez szükséges, olcsók legyenek, vagyis kevés szükséges társadalmi munka legyen azokban megtestesítve. A munkáltatók érdeke azt is megkívánja, hogy minél több munkás legyen munka nélkül, hogy azok egymással versenyezzenek a munkáért vagy azok, a kik legolcsóbban tudnak megélni, akiknek munkaerő áru jók újratermelése a legkevesebbe kerül, jutnak a munkára, élvezik a boldogító kiváltságot, hogy termelhetnek értéktöbbletet valamely munkáltató számára, aki vígan rabolja őket, közben takarékosságról, mértékletességről és becsületességről prédikál nekik. A rabszolgaság napjaiban a frabszolgätulajdonos rabszolgáját a legtöbbet Ígérőnek adta el. De hagyjuk az összehasonlítást. A törvény röviden igy szót: Valamely áru értékét a termelésére társadalmilag szükséges munka mennyisége határozza meg, minél rövidebb a munkadő, mely az áru termelésére társadalmilag szükséges, annál kisebb értéket foglal magában. Az áru értékét a termelésre társadalmilag szükséges munka mennyisége, árát pedig azon állapot határozza meg, mely a piacot uralja, akkor amikor az áru eladásra azon megjelenik. Az áru ára lehet vagy nagyobb, mint annak értéke vagy annak értékével egyenlő de állhat annak értékén alul is. A munkaerőt, az egyetlen árut, a mit a munkás eladhat, ugyanazok a törvények kormányozzák, amelyek kormányoznak minden más árut. A munkás kényszerül eladni munkaerejét, hogy élhesen: a munkaerő magának a munkásnak része, nem lehet azt külön eladni: a munkás árujával, munkaerejével vele jár. Ha táplálék, ruházat, lakás s mindazok a dolgok, melyek a munkaerő újratermelésére szükségesek, olcsók, a munkások is olcsók. Ha igen sok a munkanélküli, a közöttük folyó erős verseny a legalacsonyabbra veri le a béreket, a megélhetés minimumára. A megélhetés drágasága a munkáltatókra nézve kétélű kard, mert a mellett, hogy mar gasabb árakat kell fizetniök azokért a dolgokért, miket ők és csatlósaik fogyasztanak, magasabb béreket is kényszerülnek fizetni. Nem csoda hát, hogy azon törik a fejüket, hogy a munkások megélhetésükhöz szükséges olcsó dolgokhoz jussanak. A munkás, hogy az élet eszközeit a maga számára biztosítsa nem tehet mást mint, hogy eladja magát azoknak akik a termelés eszközeit tulajdonul bírják. A munkáltató csak akkor veszi meg a munkás munkaerejének használatát, amikor azt hiszi, hogy abból hasznot csinálhat. Ha a munkás nem tud munkáltatóra találni, aki megvenné munkaerejének használatát, lopnia vagy éheznie kell. A munkások az élet eszközeit illetőleg nincsenek biztosítva. A munkáltató akkor bocsáthatja el őket, amikor neki tetszik, s akkor zárhatja le a gyárakat, bányákat, műhelyeket, amikor az céljainak leginkább megfelel A munkásoknak nincs a dologba beleszólásuk. Ez az a nagyszerű szabadság, melyet a munkások élveznek s a kapitalisták és csatlósaik annyira magasztalnak. A munkások “szabadok” az élet eszközeit illetőleg minden tulajdontól, a “szabad” bérrabszolga szabadsága ez — szabad urat találnia, ha tud. Ez a szabadság a szegénység fundamentuma, amely betegséget, bűnt és nyomort szül. Ezek az állapotok, melyek az egész világon uralkadnak, ahol csak a kapitalizmus gazdasági rendszere, amely a munkásoknak a termelés színhelyén történő közvetlen és irgalmatlan meg- rablásán alapszik, kifejlődött. A munkások és csak egyedül a munkások azok, akik ipari szolidaritásuk által kifejleszthetik azt az erőt, mely képes lesz megdönteni azt a* rendszert, amelyben a vagyon termelőit megrabolják, elnyomják lefokozzák és éheztetik. A mai gazdasági rendszerben a munkások, bár látszólag szabadok, az egész kapitalista osztály ipari rabszolgái. Egyaránt megrabolják őket a nagy és a kis munkáltatók, a jószivü és a szívtelen kapitalisták és ha ezeken áll, a munkásoknak nem lesz gazdasági szabadságuk soha. A kapitalizmust sohasem döntik meg azok, akiknek a kapitalizmus előnyükre szolgál. A kapitalizmust sohasem buktatják meg reformok, mint amilyenek az úgynevezett közszükségletek községi, vagy állami tulajdona. Ezek a “reformok” az államkapitalizmust hoznák létre, melyben az állam lenne a munkások közvetlen megrablója, az egész kapitalista osztály érdekében. A munkások megrab- lását semmivel sem csökkentené a haszonban való részesedés, az osztalékfizetés s a ravasz munkáltatók más fogásai, akik a “kölcsönös” érdek balga hitét iparkodnak a munkásokba oltani, hogy azokat több munka végzésére bírják s megelégedettebbekké tegyék helyzetükkel Azok a “jószivü” munkáltatók, akik “aggkori nyugdijat” és ajándékokat adnak alkalmazottaiknak, nyúzni fogják munkásaikat mindaddig, mig a munkások állják a nyuzást A bérrendszert nem lehet megdönteni a szakszervezetek által. A szakszervezetek hívei a bérrendszernek. Jelszavuk: “tisztességes napi munkát tisztességes napi bérért.” S aztán azt is hirdetik, hogy “a uniónak meg kell védeni a munkáltatót” és hogy “a munkáltatóknak és munkásoknak közös érdekei vannak.” “Szent” szerződéseket kötnek s azokat még akkor is megtartják, ha ugyanazon iparban más uniók ellen sztrájktörést követnek is el: a szak- szervezetek elkülönített, ön- rendelkezéssel bíró testületek, melyek semmi tekintettel sincsenek más unionokra. Amikor az ipar sok, egymással versengő kapitalista kezében volt és a termelést nagy szakképzettséggel biró kézművesek és mechanikusok uralták, amikor: a gép és a munkamegosztás még alacsony fejlődési fokon állott, akkor még ezek a unionok szereztek némi előnyöket a házzá jók tartozó kevés munkásnak, akiknek megengedték, hogy hozzájok tartozzanak. E munkásszervezetek nem ismerik el a tanulatlan munkásokat, válogatósak és kapita- lisztikusok: tagadják, hogy a társadalomban két külömböző gazdasági osztály van: hisznek abban, hogy vannak “jó” és “rossz” munkáltatók és nevetnek az osztályharc eszméjén. (Befejező rész a jövő számunkban.) ROSENTHAL DEZSŐ mtárs Trentonban és a környéken végez agitációs munkát mozgalmunk és a Bérmunkás érdekében. Értesítjük az itt lakó munkástársakat, hogy úgy előfizetésük megújítását, mint egyébb a mozgalommal kapcsolatos ügyeiket Rosenthal Dezső mtárs utján intézhetik el. A Lapbizottság. JAVULNAK A VISZONYOK A polgári lapokban annyit olvasunk, hogy javulnak a viszonyok. Tetszik vagy nem tetszik, nekünk is el kellene hinnünk, hogy valóban közelegnek a jó idők. Igaz, hogy minden azt mutatja, hogy a jó idők egyáltalán nem közelednek, a nyomorúságunk nemhogy csökkenne, ellenkezőleg fokozódik, de mégis csak azt állítják, hogy közelednek a jó idők. Hát valóban közelednek a jó idők? Dehát az a kérdés, hogy kinek jó a jó? Mert hát lehet valami jó Jánosnak, de rossz Péternek és megfordítva, igy vagyunk a jó időkkel is. Mindenkinek nem lehet jó ideje. Tehát valóban közelegnek a jó idők. Ebben az esetben — mint a kizsákmányoló rendszerben rendesen — a kapitalisták jó ideje közeleg. Már itten is van, mert éreztetik velünk az összes élelmi cikkek árai rohamosan emelkednek, az utóbbi hetekben és ezzel szemben a bérek nemhogy emelkednének hanem még csökkennek A munkában levők nem is tudják miért dolgoznak, csak amikor fizetés van dobnak nekik valamit A munkások nagy részének 10—15—20 cent órabér esik, amikor meg- számitja hány órát dolgozott az emberfeletti munkája után. Gyakran halljuk a panaszt, amikor ezek a munkások vissza idézik a multbani keresetüket, hogy ennyi meg ennyi munka elvégzéséért akkor mennyit kerestek. És most majdnem ingyen dolgoznak. Megesik az, hogy tiltakoznak a munkások, ezen határtalan kizsákmányolás ellen De hol? Az utcán, nevetségessé teszik önmagukat, hogy még mindig nem akarják megtanulni, hogy a munkásság ereje, nem utcai tiltakozásokban, tüntetésekben, éhségmarsokban, jelszavakban, frázis puffogtatásokban, a kisháztulajdonosok és kisfarme- rok megmentési cécókban van. A munkásoknak meg kell ta- nulniok, hogy ha komolyan fogják fel saját osztály hely- zetöket és segíteni akarnák önmagukon, szervezkedniük kell iparilag ott, ahol megrabolják őket, a munka szinterén. A munkáltató osztály csak azt az egyet respektálja, hogy kinek a kontrolja alatt folyik a munka. Ha a munkások kontrolt szereznek az iparokban, beleszólásuk lesz, hogy mennyiért adják el munkaerejüket, mennyi időt dolgoznak és mennél többen lesznek, annál nagyobb hatalomra tesznek szert és végeredményben megszüntetik a bérrendszert és termelni fognak szükségletre, nem profitra. Ezt tanítja az IWW. S. Novák. Vegyen részt az előfizetési kampányban!
