Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-05-27 / 741. szám
IPARI AKCIÓ A világszerte uralkodó nagy ipari nyugtalanság nem véletlenül . jelentkező szimptoma, amelyet talán a háború okozta túlságos megerőltetés vetett felszínre, hanem annak a nagy küzdelemnek egyik fázisa, amelynek célja a termelő eszközök társadalmasítása, az ipari demokrácia megteremtése. A világháború legfeljebb gyorsította ezt a küzdelmet. Kimutatta, hogy a mai, úgynevezett kapitalista termelési rendszer már nem tudja ellátni az emberiséget azokkal a szükségletekkel, amelyek olyan életszínvonalat sem biztosítanak, mint amilyen a háború előtt volt. És e rendszer tehát megbukott és távoznia kell. Azonban azok, akiknek éppen ez a bukott rendszer biztosítja a jólétüket, ragaszkodnak hozzá és miután úgy a gazdasági, mint a politikai hatalom a kezükben van, erős ellenállást fejtenek ki. Amerika munkássága éppen úgy belesodródott ebbe a küzdelembe, mint a világ többi munkásai. Itt is fokozott erővel indult meg a harc, amely kétségkívül csak a munkásság győzelmével végződhetik. E sorok Írója úgy véli, hogy a termelő eszközök társadalmasítása nem érhető el pusztán, csak ipari akció által azonban az ipari akciót elengedhetetlen tényezőnek tartja. És éppen azért, mert az ipari akció ilyen fontos tényező az ipari demokrácia megvalósításánál, Amerika munkásságának legfontosabb feladata most az ipari szervezeteink kiépítése, hogy képessé legyen inteligens ipari akcióra. Az ipari szervezetek nagyfontosságára vonatkozó érveimet három külömböző csoportban kívánom összefoglalni. Az első csoport vonatkozik an a az időre, amig a jelenlegi rendszer alatt folyik a küzdelem az ipari demokráciáért, a második az átmeneti korszakra szól, a harmadik csoport pedig arra az időre, amikor már az uj termelési rendszer életbelép. A munkásság megerősítése. Ha a munkásság meg akarja szüntetni a mai termelési rendszert, amely ránézve csak kizsákmányolást jelent, akkor szervezkedni kell. Csakis szervezett erővel állhat ellent a szervezett kizsákmányolóknak. Okoskodásunk alapjául vesszük ezt a tételt, mint olyan igazságot, amely felett már érvelnünk sem kell. Most következik azonban nyomban annak a kérdésnek a megállapítása, hogy milyen módon szervezkedjünk? Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Szervezkedjünk a legmegfelelőbb módon. Igen ám, — hangzik megint a kérdés — de melyik a legmegfelelőbb mód ? Erre már nehezebb feleletet adni. Azonban inteligens feleletet adhatunk akkor, ha az ipari szervezkedés céljára gondolunk. Mint mondottuk, ennek a szervezkedésnek a végcélja a társadalmi rendszer megváltoztatása. A gazdasági seervezetnek • tehát olyannak kell leijni, amely ezt mindig szem előtt tartja. De éppen ezért, mert gazdasági szervezet, olyannak kell lennie, amely a munkásság részére már most, tehát a jelenlegi rendszer alatt is a maximális engedményeket képes kicsikarni a munkáltatóktól. Ilyen szervezet nem lehet más, mint az ipari szervezet. Ha a szakszervezeteket az ipari szervezetekkel párhuzamba állítjuk, az előbbiek hátrányos volta azonnal kitűnik. Ilyenek: A munkások kis csoportokba való szétosztása, egyik csoportnak a másik ellen való felhasználása, a munkás arisztokrácia megteremtése, a külömböző időben lejáró szerződések stb. De nézzük a kérdés gyakorlati oldalát. Miként harcolnak ma a munkások gazdasági téren? Az ilyen bérharc lefolyása a következő. A munkások összejönnek és megbeszélik a követeléseiket, beterjesztik azokat a munkáltatóknak és sztrájkba mennek, ha tagadó választ kapnak. Ha bírják a sztrájkot elég sokáig, akkor a munkáltató, vagy valamilyen egyeztető bizottság tárgyalni kezd velük. Ennek a tárgyalásnak aztán megegyezés, esetleg szerződés lesz a vége. Ha szakszervezetekkel van dolga a munkáltatónak, akkor tovább bírja az ellenállást, mert csak egy szakmába tartozó munkások vonultak sztrájkba és igy esetleg hetekig vagy hónapokig folytathatja az üzemet a sztrájk dacára is. Ipari szervezkedés esetén kivonulnak az összes munkások, ha arra szükség van ez a küzdelmet kevéssé, de gyorsá teszi. És a munkásságnak éppen erre van szüksége, mert a hosszú és enyhe bérharchoz nincs kitartása. Neveli a munkásokat. A szakszervezeteknél az egyezséget rendesen a szervezet ügyvédje, vagy a profesz- szionális “vezető” köti meg. Az ipari szervezeteknél tekintettel arra, hogy sok külömböző viszonyok között dolgozó munkásról van szó, az ilyen egyezség pontjait csakis maguk a munkások állíthatják össze. Minden iparban ma még nagyon külömböző fizetések és munkaviszonyok mellett dolgoznak az összes alkalmazottak. így valamilyen közös bizottság elé kell vinni a panaszokat és a sérelmeket. Ez viszont magával hozza azt, hogy minden munkásnak törődnie kell a munkaviszonyokkal és a bérekkel. Ezt nem bízza másra, hogy helyette gondolkozzék. Nem bízza olyan emberekre akik talán soha sem dolgoztak műhelyekben. Az ipari unionok tehát akkor, midőn a munkásokat szinte rákényszeríti] arra, hogy a munkaviszonyokkal törődjenek, a demokráciára neveli őket. És mert a termelésre vonatkozó dolgokkal foglalkoztatja a munkásokat, neveli a tagjait az ipari demokráciára. Csak nagyon kevés ember képes megérteni azt, hogy milyen nagyfontosságu ez a nevelés. Azt már. elismerik, hogy a politikai demokrácia csak akkor teljes, ha általános szavazatijog utján minden polgár beleszól az ország kormányzásába. Az ipari demokrácia pedig csak akkor lesz teljes, ha a termelés igazgatásába szól bele minden olyan munkás, aki munkájával hozzájárul a termeléshez. A munkásság részére sokkal megközelithetőbb is az ipari, mint a politikai demokráca. A poltika mezején sokszor olyan elvont kérdések vetődnek fel, hogy az egyszerű munkás azt nem érti. Ebben találjuk a magyarázatát annak, hogy millió és millió munkás nem intelligensen szavaz. Megválasztja akár a legnagyobb ellenséget is. A gyárban azonban otthon van. Látja például, hogy mi hátráltatja a munkájában, hogy milyen egészségügyi berendezkedésre van szükség, miként lehetne többet termelni, vagy kevesebb erővel dolgozni. Szóval az iparok mezején már intelligensen tud hozzá szólni a dolgokhoz és csakis az ipari demokráciában tudna érvényesülni. Az átmeneti korszak. Ha azt akarjuk, hogy a jelen társadalmi rendszerből a lehető legkisebb vesztességgel menjünk át az uj rendszerbe, akkor arra már most kell felkészülnünk. De éppen az ipari szervezetek azok, amelyek felkészülté tesznek bennünket. A kapitalista termelési rendszer bukófélben van. Egyes orszá-' gokban hajszálon függ a teljes bukás. Nem azért, mert a munkásság juttatta oda, hanem azért, mert már nem felel meg a mai igényeinknek. Már most az a • kérdés, mi történik akkor, ha ez a rendszer összeomlik és a másik még nem épült fel. Kétségkívül nagy kháosz áll be. És éppen ezt a kháoszt tudjuk csökkenteni, ha olyan ipari szervezetben leszünk, amelyek átveszik a termelést. Ne feledjük el: khaosz vagy nem kha- osz, az emberiségnek egyaránt szüksége van élelemre, huhá- zatra és hajlékra. A kapitalista rendszer felbomlása esetén csakis az ipari szervezetek lesznek képesek ellátni bennünket ezekkel a dolgokkal. És minél erősebbek lesznek a szervezetek, annál tökélte- sebb szolgálatot fognak nyújtani. Az uj rendszer védelme. Az ipari szervezetekre még egy másik igen fontos feladat is vár. A kapitalista termelés a nagy tömegek kizsákmányolása mellett az uralkodó osztálynak nagyon is kényelmes életet teremtett. Egészen bizonyos tehát, hogy ez az osztály újból, meg újból meg fogja kísérelni elvesztett hatalmának visszaszerzését. És itt újból előtérbe lépnek az ipari szervezetek. Az uj társadalmi rendszert a termelést és a szétosztást végző ipari szervezetek jobban megvédhetik a legerősebb vörös hedse- regnél is. Minél erősebbek az ipari szervezetek, annál gyengébb lehet a vörös hadsereg: vagy fordítva, minnél gyengébbek az ipari szervezetek, annál nagyobb karhatalmat kell alkalmazni a forradalom védelmére. Csak nemrégiben láttuk, hogy a szervezetek képesek voltak megvédeni a német szociáldemokrata kormányt a támadó Kapp csoporttal szemben. Arra azonban már gyengék volták, hogy a Hitler fascista bandt megbéníthatták volna és a saját maguk érdekét megtudták volna védeni. Azt az elméleti kérdést azonban, hogy a munkásság gazdasági szervezetei révén u.tját szegheti az ellenforradalomnak, bebizonyították. Az ipari szervezetek tehát fontosak: 1. Azért, hogy már a mostani rendszer alatt is a lehető legnagyobb eredményeket vívjuk ki általuk a munkásság részére és egyben neveljük őket az ipari demokráciára. 2. Hogy az átmeneti korszakban átvegyék mindjárt a termelést ez által megmentsék az emberiséget a sok felesleges szenvedéstől. 3. Hogy az uj társadalmi rendszert megvédjék a régi rendszer híveinek támadásaival szemben. Az itt elmondott érvek késztettnek arra, hogy az ipari szervezetek kiépítését tartom a munkásság legfontosabb feladatának. A. M. SZTANA GYÖRGY mtárs New Brunswick és környékét járja, mozgalmunk és a Bérmunkás érdekében. Kérjük mtársainlcat és lapunk olvasóit, hogy e nehéz munkájában Sztana mtársnak minden támogatást megadjanak és előfizetésüket nála megújíthatják valamint egyébb mozgalmi ügyeikat vele elintézhetik. A Lapbizottság. Vegyen részt az előfizetési kampányban! BÉRMUNKÁS______________ 5 oldal 1933 május 27.
