Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-05-20 / 740. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1933 május 20.

A bányabárók és az union fékerek újból alkudoznak

HAZELTON, PA. — Az .alkudozó konferenciát, mely a keményszén .bányatuladonosok és a United Mine Workers gerinctelen tisztviselői között folyt, a munkaügyi államtitkár, Perkins kisasszony 30 napra felfüggesztette.

A bányabárók megmásitha- tatlanul kitartottak a tárgyalások folyamán a 35 százalékos bérlevágás mellett. A UMWA tisztviselői már ingadozni kezdtek és mentő szalmaszálként jött a munkaügyi államtitkár felfüggesztő rendelete.

Kétségtelen, hogy ezt a bérlevágást a union tisztviselők szeretnék elodázni, mert ettől függ, hogy Lewisék megmaradhatnak-e a nyeregbe, ^zonban nincs gerincük, hogy harcba szánjanak. A keményszén terület még az egyetlen erőssége Lewiséknak és ennek segítségével képesek még autokratikus uralmukat tartani a szervezet felett. A 35%-os bérlevágás érzékenyen fogja sújtani a ma még szunnyadó bányászokat.

A bányatulajdonosok el vannak határozva a bérek redukálására. Semmi kétség aziránt, hogy ezt keresztül is fogják vinni, akár bele egyeznek Lewisék akár nem. A bányabárók jól tudják, hogy a bányászok szervezete Lewisék kontrolja alatt erőtlen és képtelen bármely ellentállásra, mig ezzel szemben a bányatulajdonosok a kornak megfelelő szervezetbe egyesülnek.

Vessünk egy pillantást a puhaszén vidékre és kész kép áll előttünk. Hogyan törték ott meg a bányászokat ? Kerüle- tenkint! Egyik kerületben lezárták a bányákat, mig a másikban túlórákat dolgoztattak.

Amikor a lezárt kerületekben kiéheztették a bányászokat, lassan megkezdték a munkát szervezetlenül és éhbérekért, a másik kerületben pedig lezárták. így verették le a bányászok egyik csoportját, az ugyanazon szervezethez tartozó bányászok másik csoportjával. A UMWA nem oly szervezet, mely az ily állapotokat megszüntetni igyekezne, hanem ellenkezőleg, ezen állapotokat elősegíti.

Az IWW elvinyilatkozata kimondja, hogy: “E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.”

A keményszén bányászok harc előtt állnak. Az idejét múlta konzervatív szervezettel épp oly biztos a bukásuk, mintha teljesen szervezetlenül mennének a harcba. Pedig van biztos ut, melyet az IWW mutat. Tanulmányozzátok a forradalmi Ipari Szervezetet.

Vísi mtárs útja

Visi István mtárs Pennsylvania, New York, New Jersey és Connecticut államok magyarlakta városainak meglátogatása után a hét folyamán OHIO államban végzi nevelő munkáját. Ezúton is kérjük a Munkástársakat, hogy ott ahol gyűlések vannak hirdetve, minél nagyobb számban vegyenek azokon részt.

KIZSÁKMÁNYOLÁS

A munkásosztály legádázabb ellensége én vagyok.

Nemre, színre, vagy korra én mit sem adok. Nő vagy gyermek csápjaim egyformán megragadják őket.

Én gyilkolom halomra, a munkásosztály férfiait. Ha gyáraimban, bányáimban nem hullanak elég gyorsan, háborút hozok rájuk.

Nejeiket, gyermekeiket műhelyeim, malmaim, szövő gyáraim és a nélkülözés teszik tönkre.

Én alkotom a börtönöket, a kormányokat, a templomokat.

Az igavonóknak meg kell alázkodniok szeszélyeim előtt.

Börtöneimmel mártírokká teszem őket, kormányaimmal megfélemlítem, s templomaimmal elbutitom a munkásokat.

És akkor gyáraim, mezőim, bányáim kiszívják a vért ereikből.

Nyomor, bizonytalanság és kétségbeeséssel töltöm meg házaikat.

Ha terheimre vannak úgy bizalmas barátom a halál, egykettőre megszabadít tőlük.

A munkások feltalálnak, építenek, tökéletesbitenek mindenféle gépeket, melyekkel erejüket, ügyességüket helyettesíthetjük. — Ezeket a gépeket azután uraim rendelkezésére bocsátják, s' hála fejében kidobják őket munkájukból az éhhalál veszélyébe.

A mily kárhozatos vagyok a munkásokra nézve, olyan áldást jelentek parancsolóim számára.

Barátaim mindig csak a profit becéző névvel illetnek.

De a lázadó munkások azt kiabálják reám, hogy rablás. ^

Megtalálhatsz mindenütt. A mezőkön, a gyárakban, a bányákban, templomokban és mindenütt, ahol a vörös párolgó emberi izmokat veszik és adják. Célom a munkásosztály teljes tönkretétele.

Gyermek, férfi, fiatalság, vagy öreg asszony, vagy leány, beteg, vagy egészséges, nel^m mindegy. Megnyomorítom őket, hacsak lehetséges.

Különös gondom van a munkásosztály feltörekvő ifjusá- gára*

Ha leány a bordélyházakba vele.

Ha fiú akkor a kaszárnyába küldöm. Mindkét helyen pros- tituálva lesznek.

A munkásleányból kéjnőt, a munkásfiuból pedig katonát nevelek.

De vannak a munkások között néhányan, kik megkeserítik életemet.

Reszketek, ha rájok gondolok. Szervezni akarják rabszolgáimat.

Industrial Workers of the World névvel jelölik magukat s mindenáron a halálomra törnek. Arra tanítják a munkásokat, hogy hogyan pusztítsanak el engemet.

Pedig jaj ha a munkások öntudatra ébrednek, akkor végem van. s barátaim, a kapitalisták, meg hajcsárjaik szintén munkára lesznek kényszerítve ha éhen nem akarnak veszni.

Még jó, hogy vannak gyengeelméjű munkások, kik nem szervezkednek, mert azt találják, hogy nekem is élnem, nőnöm s erősbödnöm kell. Én vagyok a munkásság legdühösebb ellensége — a kizsákmányolás.

FAVÁGÓK

Kissé kivert bennünket az élet hidege. Sokat szenvedtünk az erőn, tél taposta már a világot. Vasárnap esténként, ha kedve támadt, kunyhójába hivott bennünket a fejszekezü Péter és azt mondta: '

— Etessétek a tüzet, mesélek apámról.

Körülültük az irdatlan nagy kályhát és bükkfakéreggel, meg tölgyderékkal etettük. Péter, a fejszekezü ember — egyetlen csapással leütötte a bikát, ha néhanapján az erdőirtásra tévedt a csorda mellől, — krumplival rakta tele a kályha tetejét, aztán közénk telepedett. Kemény legények voltunk mi is, az életáradás acéllá edzette mellünket, arcunkat, homlokunkat. De valamennyi erdőirtó között fejszekezü Péter volt a legkeményebb s mégis lágy, zengő beszéddel áldotta meg Isten. Kék szemében gyermeki jóság ült, bár haragban jobban villogott az a két kék szem a Dráva felől támadó villámnál.

— Ott a só a padka szélén,

abban a kis kék fazékban, akinek kell. Egyétek a krumplit, van bőségesen, de senki se szóljon a mesémbe.

És kezdte:

—Az én apám, fiuk, akkora ember volt mint a nyárfa. De északi nyárfa volt, mert sohasem tudta meghajlítani semmiféle vihar. Az én apám, fiuk, úgy tudott énekelni, akár a harang, hét községig ért el a hangja. Mert egyetlen hangszála vastagabb volt a harangkötélnél.

— Ne mondd, — rémüldözött Viktor, a szeplős, aki mélységesen gyűlölte Pétert, a felügyelőt. Valami szerelmi bán- talom ette a Viktor szivét. Mert amíg ki nem küldte Pétert a Társaság ide, ebbe a feneketlen erdőbe, ahol tizenketten döngettük gyenge éber ellenében a mészfolttal megjelölt fákat, az erdész leánya Viktort kedvelte mosolyosan. De aztán jött Péter, erdőt rengető lépésekkel, olyan vállal, hogy zsákba rakva, elbírta volna az egész világ bánatát, a Szeplős Viktor kutyasorsra jutott: belé- rugtak a hűségéért.

— Hallod, te tél kánya, — dongott Péter hangja — ne

szólj bele, ha az apámról beszélek, mert rád sóhajtok és betörik a bordád.

Hangosan nevettünk. Viktor csendes maradt, a fejszekezü Péter tovább beszélt.

— Gyönyörű szive volt az

én apámnak. Szigor jóság lakott benne, mert sohasem csókolt meg. Már mint engem. Olyan hangos verésü szive volt, hogy én, aki a negyedik szobában aludtam, éjjel, ha féltem, csak felültem az ágyban és figyeltem. Alig figyeltem egy kicsit, már hallottam, hogy az apám szive dobog: bumm-bummbumm. Erre aztán megszűnt a félelem és aludtam tovább.

— Ne mondd! — szólt a szeplős Viktor.

— Hát akkor nem mondom! — cserdült Péter hangja és kék szeme megvillant.

Hátbavágtuk Viktort, hogy hallgasson és addig könyörögtünk Péternek, amig folytatta.

— Az én apám, sohasem csókolt meg, ha ébren voltam, csak amikor aludtam, mert igen-igen kemény ember volt. Nem akarta, hogy lássuk a sze- retetét. Pedig az én apám szeretete akkora volt, mint ez az erdő.

— És tele volt fával? — mondta Viktor.

Felnyaláboltuk a szeplőst és kitettük a kunyhó elé. Illetve kidobtuk. Nagyot nyekkent az avaron, de nevetett. Aztán felnézett az égre és úgy tett, mint a halált jelző kutya, vonított a holdra. Magasan ült a hold, kegyetlenül kék égen, ezüst teste azért bevilágította az estét. Hej, cudar hideg este volt, megfagyott a fakéreg is.

— Hozzátok vissza, — mondotta Péter — mert jég lesz odakünn a csontja, veleje. Mit csináljak, ha nem tetszik neki az apám.

Visszahoztuk Viktort. Dideregve húzódott a kályha mellé, Péter pedig folytatta:

— Az én apám ha énekelt, olyan csendesség lett a pusztában, mintha misét tartana a pap. Mert Isten orgonát épített az én apám kebelébe, s ez az orgona szólt belőle, ha dalosra vált a kedve. De fütyölni is igen szépen tudott. Tőle tanultak fütyölni a madarak is, pedig de sok madár volt arra, ahol mi laktunk, rengeteg madár, sármánytól cinegéig. Tudjátok,