Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-04-22 / 736. szám

6 oldal bérmunkás 1933 április 22. Fontos és kevésbbé fontos MUNKÁS ELMÉLETÉNEK HELYTELENSÉGE. Munkás emberek között saj­nos, nem ritkaság számba megy az a felfogás, hogy “én mivel szakmám több tanulást igényelt mint a tied, sokkal fontosabb egyéniség vagyok” naiv egy felfogás. A társada­lom szükségleteinek előállítá­sához minden ember, aki hasz­nos munkát* végez, egyformán szükséges és nélkülözhetetlen. Az élelem, ruházat és lakások beszerzése sokféle, de egyfor­mán fontos munka elvégzését igényli. Sőtt az utcaseprők és másfajta tisztogatók — ezek az igazán lenézett páriák — oly fontosak, hogy náluk nél­kül a városok lakhatatlanok, bűzös szemét dombok volná­nak. Minden férfi, nő és gyermek, aki fizetésért adja el munka­erejét, egyformán kizsákmá­nyolt bérrabszolga. Nézetem szerint éppen ezek a legegyszerűbb munkát végző egyének érdemelnek a legtöbb elismerést, minden humánusan gondolkodó egyéntől a mai tár­sadalomban, mert ezek testet- lelket ölő munkájuk elvégzésé­ért sokkal kevesebbet kapnak, mint a szakképzett munkás, sokkal könnyebb munkájának elvégzéséért, ők igazán ki van­nak téve a profitharácsolók ha­tártalan kénye-kedvének. És ugyanakkor a szakképzett munkások lenézésének. Erre igen jellemző a vasúti munkások helyzetének áttekin­tése. Például a mozdonyveze­tők, kalauzok és a többi ehhez hasonlók, azon a nézeten van­nak nagy általánosságban, hogy ők nélkülözhetetlenebbek, mint a vonal építő munkások. Már pedig mindenki belát­hatja, hogy a vasutakat építő és javító munkások ép oly szük­ségesek, mint a mozdonyveze­tők, avagy ha úgy tetszik, mint az igazgatóság maga. Vonalépitő munkás nélkül a sínek egy-kettőre felmondanák a szolgálatot, széjjel hullaná­nak és nem volna min vezetni a mozdonyt s nem volna mit igazgatni. A szakképzett munkások kö­zött a fensőbbségi gondolat ál­landóan istápolja a kapitaliz­mus nevelési rendszerét, mert hisz ez nagyon jó válasz­falat képez a munkásság kö­zött. És ugyanakkor a pénzes­zsák mindenek feletti hatalmát igyekeznek előtérbe tolni az­zal, hogy ha a gazdagok nem fektették volna pénzüket válla­latokba, akkor ma nem volna vasút, sem gyár, — igaz, hogy ők sem volnának és ha az em­berek nem hagyták volna ma­gukat a kezdetben kizsákmá­nyolni, akkor nekik, a gazda­goknak pénzük sem volna. De viszont vasút és általában vé­ve technika volna, mert hisz mindezeket küzdelemben talál­ta ki és alkalmazta az ember, hogy könnyebbé és biztosab­bá tegye az életét és az egész faj fenmaradását. Az ipar és technika fejlődé­se évezredek munkáját örökí­tik meg magukban: az a bar­bár vagy törzslakó ember, aki a kétkerekű talyigát összetá­kolta, ép oly fontos, talán fon­tosabb eszközt adott az embe­riségnek, mint az a mérnök, aki az első mozdony szerkeze­téit megalkotta, mert ha két­kerekű talyiga vagy utána a kezdetleges jármüvek nem let­tek volna, akkor sem mozdo­nyok, sem automobilok még kevésbbé repülő gépek, nem volnának. Ily szempontból bí­rálva a helyzetet, láthatjuk csak tisztán és értethetjük meg a naivakkal, ‘hogy mily badar felfogás magunknak sokkal na­gyobb fontosságot tulajdoníta­ni, mint amit megérdemelünk mint munkás a munkással szemben és ugyanakkor elis­merni a pénz hatalmát a mun­kaerő hatalmával szemben. A pénz nem vasutakat, gyá­rakat, bányákat teremtett, ha­nem rabszolgaságot, elnyoma­tást és kétségbeejtő nyomort teremtett csupán minden idő­ben. És nem vitte előbbre a fejlődést, hanem akadályozta azt, mert azok akik a pénz se­gítségével uralják a helyzetet és jólétben élnek a nagy több­ség rovására, megakadályoznak minden radikálisabb változta­tásra való törekvést. És amikor már elviselhetet­len a helyzet, csak óriási áldo­zatok árán, forradalommal kell kikényszeríteni a változást. A kapitalizmus szócsöveivel u. m. politikusok, tanárok, új­ságok, papok, színházak, isko­lák, mind megannyi ellenségek­kel kell nekünk felvennünk a nevelés terén a harcot, nogy megértethessük a munkásokkal az igazságát. Mert bár elemi igazságokat hirdetünk, melyeket könnyű megérteni, a kapitalizmus ha­talmi erejénél fogva mégis előnyben van, mivel több esz­köz áll rendelkezésére a mun­kásemberek gondolkodását meg­mételyezni. A munkások helytelen fel­fogását, maguk a szakszerve­zetek is segédkeznek megtar­tani úgy tanaik, mint szervez­kedési formájuk révén. Minden akadályok dacára is, mi hirdetjük az igazságot. Ki­tartást és lelki erőt az elvitáz- hatatlan eredmény nyújt a szá­munkra. Nap-nap után mindig több munkás előtt bizonyoso­dik be az a tény, hogy egye­sült erővel nyerhetünk csak, széttagolva mindent elveszí­tünk. A munkásság gazdasági erejét csak úgy használhatja, hogy ha azt modern gazdasági szervezetben központosítja, amint a természeti erőket mo­dern eszközökkel sokkal gazda­ságosabban és célszerűbben és hathatósabban tudja alkalmaz­ni. Amint a vonatokon használt kézi féket felváltotta a levegő fékező, mely egy fogantyú, gyöngéd meghúzásával egész hosszú kocsisort egyszerre megfékez, aszerint a csak “fon­tos munkásokat” szervező szak- szervezetnek is át kell adni he­lyét a modern ipari szervezet­nek, melyet az IWW hirdet és mely nemcsak megállítani tud­ja a munkát egy mozdulatával, hanem meg is tudja majd in­dítani. És nemcsak a munká­nak egyenlő értékét teszi lehe­tővé, hanem egy mindenki szá­mára boldogsággal telt uj vi­lágot is fog teremteni. A munkaidő megrövidítése és a munka lassítása meghossza- bitja a munkás életét. A rövid munkaidő elejét veszi a mun­kapiac túlzsúfoltságának és a munkanélküliek csökkentése természetszerűleg felhajtja a munkabéreket. Az IWW chicagói ma­gyar tagjai, a Modern színkör és az Általános Munkás Dalárda közremű­ködésével Májusi ünnepélyt rendeznek 1933 április 30-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel a Bér­munkás Otthonban 2419 Lincoln Avenue. Műsor után tánc jó zene mellett, ízletes ételekről és italok­ról gondoskodva van. Be­lépti dij előre váltva 25c., a pénztárnál 35 cent. A chicagói magyar munká­sok szives megjelenését kérik. H üJános Egy rabszolga története. Hü János a Profitsajtoló Részvénytársaság gyárában dolgozott harminc évig: A ko- csitolók csoportjában kezdett dolgozni és kilenc dollárt ka­pott egy hétre. Erősen fogok dolgozni — mert ezáltal még valamikor csoportvezető is lehetek. Egy könyvben a napokban úgy is azt olvastam: a közönséges munkás, ha csoportvezető akar lenni, erősebben és többet kell dolgoznia mint a többi mun­kástársai dolgoznak. No hát én még erősebben fogok dolgozni mint akár Gondos József és igy a Profitoló ux biztosan fi­gyelembe vesz és méltányolni fog engem. Úgy is volt. Őkegyelme min­den reggel, kapunyitás előtt már a gyár körül ólálkodott. Tíz perccel a gyár kürtjének fuvása előtt már hallani lehe­tett, hogy kocsija zörgöt.t. Munkában volt. Este, mikor a többi munkástársai már mo­sakodtak, az ő kocsijának ke­rekei még mindig a padlón gurultak, csattogtak. Egy hét múlt el, amióta Hü János erős elhatározással mun­kába állt és Gondos Józsefet már elbocsájtották. A rákövet­kező héten Rendes Péterrel ugyanez történt. Hü János ek­kor igy bizakodott: “Most már három ember munkáját vég­zem. Profitsajtoló ur elő fog léptetni biztosan nem sokára.” Egy nap a gyáros magához hivatta — János — mondá — egy idő óta vigyázom már. Meg_ figyeltem, hogy maga egy jó munkás és hűséges alkalma­zott. Szeretném, ha úgy érezné magát mintha egy részvényese volna a gyárnak. A mi célunk általában, hogy a hűséges szol­gálatot megjutalmazzuk. Hü János fizetése igy érte el a ki­lenc dollár ötven centet. Az idők múltak. Hü János már két kocsit is elnyűtt. Válai megkeskenyedtek. Egyszer megpillantotta “ke­nyéradó gazdája őt az iroda ajtóból vigyázta.” Profitoló ur figyelemmel kisér engem. Bizonyára azon gondolkozik, hogy milyen jó munkás vagyokj én. Már elő fog léptetni nem­sokára.. Profitoló megint ma­gához hivatta Hü Jánost. —-— János — kérdé — mi a vé­leménye magának az uniókról? A nagy ember jelenlétében Hü János szinte szédült. Rosz- szul lett úgy, hogy még a ke­zei között szorongatott sapká­ját is elejtette. Gyűlölöm az uniókat. Egy könyvem van otthon, abban ol­vastam, hogyha az uniók győ­zedelmeskednének, megdönte- nék a kapitalizmust. S mit csinálnánk mi akkor? Egy unionista röpiratokat adott a múltkor, de én eldob­tam. Én nem akarok betartoz­ni egy unióba sem. — Belá­tom, hogy nem csalatkoztam magában. Maga egy ideális al­kalmazott és ezért jutalomban fog részesülni. Hanem most figyeljen ide. Úgy hallom, hogy gyárunk­ban valami szervező agitátorok vannak. Szeretném, ha maga megtudná, hogy kik azok és milyen eredményt értek el. Hü János majd kibújt a bőréből. “Előlépteti, gondolta, és most már olyan társa vagyok a ;yárnak, mint egy részvényes. Profitoló ur ki fog nevezni nem sokára.” Egy bizonyos idő múlva né­hány munkást elbocsájtották szitkozódva emlékeztek meg Hü Jánosról és némelyek még bántalmazták is. De Hü János mindezek da­cára, mindent eltűrt, mert hi­szen a cég érdekében cseleke­dett, aminek — úgy gondolta — ő egy részvényese. Ekkor már fizetése is több volt. Tizenkét dollárt kapott egy hétre. Amint az évek múl­tak, Hü János továbbra is meg­tartotta sőt kiterjesztette fi­gyelmét az “ő” cégjének érde­keire. Minden alkalmat felhasz­nált. hogy a gyárban készült különféle cikkek jó minőségét hiresztelje. A gyáros belül fá­radhatatlanul az irányban te­vékenykedett, hogy annak ki­adását redukálja. Kopott sep­rőket azzal a gondolattal vette ki a hulladék kosárból, hogy azokkal legalább még egyszer söpörjék fel a padlót. Sok^ esetben informálta Pro­fitsajtoló gazdáját azokról a munkásokról illetőleg, akik va­lamit a gyárból magukkal vit­tek.

Next

/
Thumbnails
Contents