Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-04-15 / 735. szám
1933 ápilis 15. BÉRMUNKÁS 7 oldal Pénzforrást keres a sáskahad A BELAIRE, 0. BÁNYÁSZOKNÁL KÍSÉRLETEZNEK A VEZÉREK. A lincselés ellen kollektálók, meglincseléssel fenyegették aki rá juk olvasta a bányászok elleni bűnös munkájukat. BELAIRE, 0. — Az elmúlt napokban a bányászok között egy gyűlésre való felhivás forgott és igy magam is szükségesnek láttam, hogy elmenjek, mert ideje volna, hogy a bánya rabszolgái összefogjanak, hogy egyesült erővel vivják meg harcukat a bányabárók hallatlan erőszakosságaival szemben. Amikor a gyülésterembe lépek, látom, hogy itt ismerős arcokat fedezek fel, azok részéről, akik már a múltban is kihasználták a bányászok jóhiszeműségét és elkeseredését az őket annyiszor becsapott Lewis bandával szemben. Akkor a National Miners Union nevében vették el a bányászok utolsó dollárját, azóta nem is mutatkoztak, mig most egy UJ uniót az United Miners Front-ot árulják a munkásoknak azzal a kifordított elmélettel, hogy a kelet ohioi bányászoknak nem szabad sem a west virginiai, sem a pennsylvaniai bányászokkal törődni, nekik és amazoknak is egyedül illetve külön-kü- lön kell a sztrájkjaikat megvívni, mert a mai helyzet nem alkalmas a bányaipar általános sztrájkjára. De nem sokáig várattak, hogy önmagukat meghazudtolják, mert hangoztatták, hogy a bányászoknak is anyagilag l támogatni kell az alabamai néger fiuk kiszabadítását, úgyszintén Mooney és Billings-et, de a szomszédos Kentucky 42 bányász testvér elfogatását, azt mélyen elhallgatták. Amikor elvégezték a mondóké jukat mindjárt bezárták a gyűlést, dacára hogy voltak, akik szólásra jelentkeztek. Itt a másvéleménynek nincs helye. De azért az éppen jelen volt Stana György mtárs szólásra jelentkezett és éles bírálattal mutatott rá erre az újabb kommunista alakulatra, amelynek a többivel együtt csak az a célja, hogy a munkásokat a legtökéletesebben széttagolja, ahelyett, hogy Egy Nagy Szervezetbe tömöritené éppen úgy, amint maguk a bánya bárók vannak, ami lehetővé teszi a részükre a munkások kizsákmányolását. Amint a vezérek megismerték Stana mtárs beszédjéből, hogy itt az IWW szellemében beszél, magukból kikelve ordítoztak és lincselésre buzdították a munkásokat, de akik annál figyelmesebben hallgatták az Ipari Szervezkedés szükségességét, amely az általános sztrájk fegyverével vívja meg a bányászok és a többi iparban dolgozók harcát nem részletek- I ben, hanem egy időben Ohioban, Wirginiában, Illinoisban és mindenütt, ahol bérmunkások vannak. A gyűlés végeztével az előadó vezérek mellett egy pár csatlós maradt, mig a bányászok a legnagyobb érdeklődéssel vették körül Stana mtár- sat, úgy hogy a beígért lincselésre nem látták az időt és helyet alkalmasnak az üzleteikben megzavart szatócsok. A gyűlés végeztével Stana mtárssal vettük a kárét, hogy haza megyünk és a káréból láttuk, hogy truckon követnek minket. A leszállónál ők is megálltak, de azután ugylátszik, hogy jobbnak látták az elkot- ródást, mert valószínű, hogy ismerik az IWW direct akciójának azt a részét, amelyet az ilyen alakokon szoktak gyakorlatba hozni. Belaire bányászai már nem dűlnek be ezeknek a magukat eltartani akaróknak, akik a Kentucky bányászokon is sok ezreseket kerestek, hanem szervezkednek a saját maguk felépített és a magunk által vezetett unióba, amint azt az IWW tanítja. Ezt kell, hogy tegyék mindenütt a bányászok. Legyen a jelszó: Be az IWW-ba. Miklós János. MARTINSFERRY és környékén Stana György munkástárs kerületi szervezői munkát végez. Ebben a minőségben teljes megbízottja a Bérmunkásnak is és igy előfizetések felvételére és azok nyugtázására jogosult. A helybeli munkástársak támogatását kéri a BÉRMUNKÁS lapbizottsága. harmadnapra már eltemethette volna a főur, ha tudta volna, de a káplán végezte helyette a ceremóniát, mert a szép, szerelmes Müller Kata még akkor éjszaka elemésztette magát. Mit tenetett a plébános ur? Utána menjen? Akkor nyilvánosságra jön, hogy Kata a plébános űrért lett öngyilkos, a plébános Katáért. Ivót, mulatozott, enyhült a fájdalma, de Katát sohse felejthette el. Még prédikáció közben is összeszorult a szive, mikor arra a helyre esett a szeme, ahol Kata szokott ülni. A szobájában a nagy erős ember leborult az ágy előtt, amelyben Kata feküdt és ösz- szecsókolta a párnát, ereklyeként őrizte azt a kék harisnyakötőt ami egyszer ott maradt. És most a menyország felé haladtában, tiz esztendők múlva is a Müller Kata képe lebegett a szeme előtt. Gondolkozott. — Hiszen most találkozunk, ő volt maga az ártatlanság, itt kell lakoznia a menyországban. Mártírja lett a legtisztább érzelemnek, mint Krisztus urunk a hitének, itt kell neki lenni. Siessünk! Egyszerre megindult és sebes léptekkel igyekezett a menyország kapujához. Bezörgetett. Péter apostol látta, hogy pap, hogy a derekán lila- ővet visel, az ujján fényes gyűrűt, szó nélkül beeresztette. Odabent meglehetősen hűvösen fogadták a főurat. Mindjárt az elődjével találkozott, aki szemrehányást tett neki, amiért az egyházi vagyont el- prédálta. — Én nem prédáltam, csak visszaadtam azoknak akiktől te elszedted, a szegényeknek. Az elődje megfenyegette, hogy bevádolja a pápák tanácsában, majd aztán megissza a levét. A főur vállat vont és tovább ballagot. Látott éneklő angyalsereget, szomorúan ide-oda tévelygő szüzeket, lehajtott fejű, bánatos asszonyokat, apácákat, de Müller Katát hiába kereste, sehol sem találta. Elment a meny ország bejelentő hivatalához és kérdezősködött Müller Kata után. Pontosan tudta, hogy mikor született, mikor halt meg. A pápaszemes szent keresgélt, aztán összecsapta kezeit: — Mi közöd neked ehhez az elkárho- zott lélekhez ? Ennek legalább is egy tucat rettenetes bűne van. Szeretkezett. Nem fogadott szót a szüleinek Hamisan esküdött, mert nem szerette az urát és végre öngyilkos lett, ami az isten előtt — te tudod, hiszen pap vagy — milyen nagy bűn. Lent szenved a pokolban. A főurnak megdobbant a szive. Jaj hát Kata még most is érte szenved! Vette a botját és a kalapját aztán elment Szent Péterhez. — Nyisd ki az ajtót — Ho- hó! Aki ide bejön az innen ki nem mehet. — Én bűnös vagyok. — De hiszen te pap vagy. — Ne akoskodj, nyisd ki az ajtót, ha mondom. Péter okoskodott, erre a főur hozzáugrott ellóditotta és maga nyitotta ki az ajtót, i— Megörültél — ugrott utánna Péter — gyere vissza! — Mutasd meg nekem a pokolba vezető legrövidebb utat. Kárhozni szenvedni akarok. — Eredj, te már azon az utón vagy. És a főur megtalálta a poklot. Az ördögök nagy örömmel fogadták. — Tudtuk, hogy hozzánk kerülsz. Derék ember voltál. Gyere be, pihenj meg. Le sem ülhetett, mikor valaki hangos sikoltással a nyakába vetette magát. Müller Kata volt mennyasszonyi ruhában, kisirt szemmel, úgy, amint az oltár előtt állott és hamisan megesküdött. — No itt vagyok, együtt süssetek meg bennünket. Az ördögök nevettek. Titeket ? Miért ? Mert szerettétek egymást ? Akik ide kerülnek, azokat mi nem bántjuk, mert a mi itélőszékünk előtt nem bűnösek. Hanem azokat, akik odafönt vannak, szívesen megsütnénk. A menyoszágban hire esett a históriának. Azonnal kifüstölték az egészet és szent meggyőződéssel hangoztatták. — Az ördög járt itt papi ruhában. Uram irgalmaz nekünk! Egy proletár asszony levele Tisztelt Munkástársak: Annak szólítom önöket, mert teljesen együtt érzek a Bérmunkás minden sorával, amely kifejezi úgy az én, mint az egész munkásosztály fájdalmát, de amely egyúttal nyújtja nekünk azt a reményt, mely a felszabaduláshoz vezetheti a ma szenvedő‘emberiséget. Hogy ez a helyzet nem tarthat igy soká és hogy kell jönni a változásnak minden azon múlik, hogy a munkásosztály megértse a Bérmunkás tanítását, mely szerint a rendszer változás csak abban az esetben lehet a munkásosztály előnyére, ha azt iparilag szervezett munkásság hajtja végre az által, hogy a termelt javakat nem a magán tulajdon kezelésébe adja, de a saját maga szükségletének a kielégítésére fordítsa. Ezt csak Ipari szervezete kiépítése utján érheti el a munkásosztály. Súlyosan érzem magam is e rendszer csapásait, mert magamnak kellett a robot jármát felvenni férjem helyet, aki képtelen munkaerejét eladni a többi sok millió munkaképes proletárral együtt. Asszonytársaim, akik ebben a helyzetben vagytok ismerjétek fel a munkás mozgalom szükségességét és magatok serkentsétek embereiteket a résztvevősre és magatok buzdítsátok a harc megvívására, hogy úgy az ők lealacsonyitása, mint az olcsóbb gyermek és női munka erő kihasználása minél előbb megszűnjön, véget érjen. Milyen gyönyörű is lenne ezen a napsütéses vidéken az élet, ha egy kapzsi kicsi osztály azt pokollá nem tenné. De én hiszem, hogy a szenvedők összefognak és cselekszenek. önökkel és minden harcolóval együtt érezve, vagyok tisztelettel. Los Angeles 1933. ápr. 3. Mrs. Julia Szüch. A fenti levél sok proletár asszony megszivlelésére szolgálhat, mert gyakorta halljuk a házi agitációnkban különösen a munka és a gyermek nevelésben elcsigázott munkásnőktől, hogy minek a szervezkedés, hogy az nem hoz semmi jót a részükre és sok helyen az asz- szony az, aki visszatartja a férjét attól, hogy elősegítse, hogy siettesse ennek a rendszernek a pusztulását. A fenti levél írója tisztán látja a rendszer kapzsiságát, amely kizárja a termelésből a férfi munkaerőt, mert rendelkezésére áll az olcsóbb, a több haszonnal járó női munkaerő, ami osztályos, harcos társává teszi az asszonyt férjének a munkás mozgalomban. Munkás asszonyqk kövessétek a fenti példát, mert elsősorban a magatok helyzetét változtatjátok meg ezzel. OlvasdaBérmunkást!