Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-09-17 / 705. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1932 szeptember 17. Uj társadalomra van szükség Kinek kell a háború Megállapítást nyert, hogy az összes háborúk Napóleon császár létezése óta, nem követelt annyi emberi áldozatot, mint az elmúlt világ háború. Napóleon és a 19-ik század összes háborúiban az elesettek számát 4 millió 449 ezer ember életébe becsülik. Az elmúlt világ háború, amely a “demokráciáért" folyt 9 és fél millió halottat hagyott maga után. A háború következményeken elhaltak száma felülhaladta a 20 milliót, vagy éppen az ötszörösét a 19-ik század összes háborúiban elesetteknek. A háborúban véghez vitt pusztítás vagyonilag felülhaladta a 338 billió dollárt. Nem számítva ezen összegbe a sebesültek, betegek kezelési költségeit, melyet lehetetlenség megállapítani. Mindennek felett, millió és millió azoknak a száma, akiket a kizsákmányoló osztály érdekében folytatott háború örök életükre nyomorékká tett. Ha majd a munkásosztály milliói tudatára ébrednek, hogy a mindenkori háborúk kizárólagosan az uralkodó osztály érdekeit szolgálják, akkor jaj lesz majd azoknak a “honatyáknak”' akik a nép nevében a “haza, a zászló és demoráciára” hivatkozva buzdítják őket az egymás gyilkolására. A világ kitagadott osztályának csak most kezd derengeni, lassú évezredes álmaiból még mindig kotyagós fővel tapoga- tódzik a helyes ut irányába, hogy felszabadítsa magát ama rettenetes szörnyű állapotoktól, amelyre a világ kizsákmányoló osztálya kizárólagos közös érdeke juttatja. Eme állapotoknak a megváltoztatására csak egyetlen mód van és ez a munkásosztály önbizalma, mely kezébe adja saját sorsának intézését. A mai társadalomban a bérrendszer csak elnyomatást, nyomort, szenvedést juttat számára. De ha egyszer saját kezükbe,veszik ügyüknek intézését, boldogságot, szabadságot, teremtenek az emberiség számára. Az Egy Nagy Szervezet az IWW zászlajára tűzte a bérrendszer eltörlését, mely nélkül nem létezhet uj társadalom, az IWW a kizárólagos osztályharc alapján kívánja létre hozni az uj társadalmat az ipari szabadságot. Chicago szemétdombjain Mi lesz már? Mikor lesz vége a pangásnak? Mikor nyílnak meg a gyárak kapui? Hangzik fel milliónyi kiéhezett bérrabszolga ajkáról. Az elmúlt három esztendőben állandóan a nagyszájú nemzetgazdászok, politikus ócska jánosok, hatalmas terített asztalok mellől intézték a hazugságok özönét a hiszékeny bérrabszolgáknak. Ezek az urak eg}rik a másikát licitálták túl s valamennyien a lehetetlenség homályába vándoroltak, hogy elodázzák eme társadalmi rendszer bukását. Miért van ez? Azért, mert ezek a “munkás barátok” nem ismerik — nagy részük nem is akarja ismerni — a kapitalizmus összetételét. Nem tudják, hogy a kapitalizmus a kizsákmányolással egyetemben magaslatának tetőfokára jutott. Szükségtelenné vált. A saját zsírjába fulladt bele. A kapitalizmus a feudalizmusnak a szü- leménj'e és a 19. század első felében született. A géprendszer bevonulása a termelés és szétosztás ágaiba szülte meg a nagy és hatalmas corporációkat. Kezdetének első fokán hatalmas nagy tömegekben foglalkoztatta a munkások millióit telepein és számára folytonosan nagyobb és nagyobb adagokban özönlött a profit, mig munkásai megelégedtek a puszta megélhetéssel. Meg kell, hogy értsük ennek a kombinációnak minden csiny- ját, hogy tisztán lássuk miként funkciónál. 1. Ebben a társadalmi rendszerben a profit az isten. A kizsákmányoló osztály a piacért folyó versengésben egymást gyűri le. 2. A gép által termelős munkás, az az munkabér megtakarítást jelent számára. A verseny képes kapitalisták jobb és tökéletesebb gépeket állítanak üzembe, mely által több, gyorsabb és olcsóbb árut termelnek, amely aztán versenyképessé teszi őket. 3. A termelés csak kizárólagosan profitra történik, amely csak akkor jelentkezik, ha terméke a fogyasztók kezébe jutott. Ennek megszűntével megszűnik a termelés is. A világ háború az elmaradt államok egyik másikát kizökkentette a régi termelési módszerből. Hatalmas gyárakat, ipartelepeket építenek s a legmodernebb gépekkel látják el azokat, hogy az élet javainak szükségességét minél gyorsabban állíthassák elő. Nem szükségletre, hanem profitra termelnek. Ezek az elmaradott államok ezelőtt jó fogyasztóknak bizonyultak a kifejlettebb országok kapitalizmusának áruira. Ma pediglen hatalmas verseny- társá váltak, mert ők is felszerelték magukat nyers termékeik feldolgozására modern gépekkél. Minél tökéletesebbek, minél gyorsabban ontják magukból az árut eme csodás gépek, annál kevesebb munkásrá van szüksége a gyáraknak, ipartelepeknek. bányáknak. A géprendszer folytonos tökéletesítése elvezetett bennünket ahhoz a ponthoz, ahol millió és millió munkás kéz egyszer és mindenkorra feleslegessé vált és ugyanakkor megszűnt vásárló képességük^ amely kihat a termelés szinterére is. Az ipar hatalmas mágnásai zsákutcába kerültek, amelyből nincs kivezető ut és ebben a helyzetben össze, vissza ajánlanak minden nevetséges ostobaságokat. Ajánlják a vámemelést, annak leszállítását, takarékoskodjunk, költekezzünk, mások meg az istenre bízzák a helyzet változását. Egyben aztán mindannyian meg egyeznek — s a prosperitás mielőbbi eljövetelét egyengetik — úgy, hogy munkásaiknak bérét egyik kapitalista a másikat túl licitálva vagdalják. A kapitalizmus legnagyobb veszélye, hogy képtelen uj piac szerzésére. Ez előtti pangásoknál mindig megtudták oldani a kérdést, úgy hogy értékes területeket kerestek fel s kiaknázásá ra befektetéseket eszközöltek. Ma már a világ minden részében már a világ minden részében bele gyökerezte magát a kizsákmányoló osztály, ahol csak befektetései után prbfitot sajtolhatott ki. A föld kincsei korlátozottak és eme korlátok határán nem terjeszkedhet a kapitalizmus sem. A társadalom legértékesebb vagyona a tudás, melynek segítségével előállítják mindazon szükségleti cikkeket, amelyek az ember létfentartására szolgálnak. A “tudás hatalom” s eme hatalommal kell, hogy hadat üzenjünk a közömbösségnek, amelyben a bérrabszolgák milliói tespednek. Ezzel a hatalommal kell, hogy megsemmisítsük a kizsákmányoló osztályt az összes káros intézményeivel egyetemben. A tudás hatalmas eszközével felszerelve a munkásosztály szervezett erejének tudatára ébred és megszünteti az osztásokat, megteremti az uj társadalmat, amelyben mindenki a saját tudása, képessége szerint járul annak fentartásá- hoz, melyért cserébe az emberi szükségletekből az életjavaiból szükségletekhez mérten részesül. A mai társadalmi rendszer nap-nap után károsabb a bérrabszolgák millióinak létére, nem adja meg az emberiség legelemibb szükségletét, ennélfogva megérett a pusztulásra. A világ kitagadott bérrabszolgáinak kell, "hogy magukévá tegyék a szervezés, nevelés, fel- szabadulás jelszavát, kell, hogy megértsék az Egy Nagy Szervezet szózatát, szükségességét, hogy üdvözölhessék, bevezethessék a mai rettenetes társadalmi rendszer helyébe az emberiség szabad társadalmát az Ipari Demokráciát. Amit ma kapitalizmusnak nevezünk az nem egyéb mint ipari kanibálizmus. Az előre haladott társadalmi rendszerből már kikopott s helyébe a civilizáció, az ipari szabadság lép. Tömörüljetek annak falai közé. Eme hatalmas metropolis egyik polgári lapjának tudósítója elvezet bennünket Chicago szemét dombjain felépült falvak szerencsétlen lakói között. Emi falvak népessége jobbára ben- szülött amerikaiak, fehérek, fe keték, vannak közöttük európai és dél amerikai munkások, akik közül sokan családostól települ tek eme szemét dombok köré hogy a mindennapi kenyerüket megszerezhessék. Ezek a szeren csétlen emberi formák, férfiak, nők, gyermekek egyaránt egész napon át a felhalmozott és újonnan érkező szemét között, koto rásznak és minden élelmiszei maradékot mint kenyér, krump li, hagyma, húscafatok, rozsdás kanákban, eldobott konzervek melyeket Chicago külömbözö üzleteiből dobtak a szemétre mint elromlott hasznavehetetlen hulladékot. Reszkető kezekke’ ócska kosarakba rakják, legtöbb szőr minden megtorlás vagy mosás nélkül fogyasztják el. Chicago munkásságának, akik még csak képzeletben láttak nyomort és azok, akik eme sorokban kételkednek ránduljanak ki a világ legnagyobb szemét lerakodó telepére, amely az “old Shapperd Clay hole” néven ismeretes a 31-ik utca és Cicero Ave.-nél van ,és győződjenek meg saját szemeikkel ama rettenetességekről, amelyben a mai társadalmi rendszer részesíti a nincstelen és igénytelen bérrabszolgákat. De nem csak ez az egyedüli szemétlerakodó hely, ahol a pangás óta egész falvak épültek fel annak környékén. Ezek a viskók ócska deszkákból elrozsdált lemezekből és a földbe vájt lyukakból vannak készítve. Summit, 111. környékén ahová nagyobbrészt Chicago mellék utcáiból — alley — hord ják a hulladékot szintén egy égész falu épült fel a közeli erdőben. Itt is egész családok élnek — ha életnek lehet ezt is nevezni — a már rothadásnak indult hulladékon. Egy anya négy gyermekével, akiknek apjuk már hosszú idő óta munkanélkiil járja az utcákat, lakásukbpl kilakoltatva, éhesen, rongyosan menekültek a szemét lerakodó telepre és amint ő mondotta “Hálát ad az istennek, hogy megmutatta nekik, hogy merre és hol találnak élelmet.” Az egyik kis gyermeke rothadt ételek fogyasztásától mérgezésben szenved. A város “Humanitánus szama ritánusainak” népügyi bizottságának régen tudomása van e szemét dombokon élelmet kereső tömegekről, úgyszintén az állami és megyei segélyező bizottságnak is. De ezek az urak szemet hunynak és süket fülekre találnak, amikor a hozzájuk intézet kérdésre feleletet várunk. Felnőtt életerős férfiak, nők testéről cafatokban lóg a rongy a huszadik század küszöbén az istennek adnak hálát, hogy a szemét dombokon rothadt hulladékot zabálhatják. Miért nem jön ma az a mesebeli krisztus ostorával — aki a pénzváltókat az akkori bankárokat űzte ki — hogy végig vagdalna ezeken a tudatlan, igénytelen emberi formákon, akik megelégedetten a szemét dombokon élősködnek, amikor a raktárak közvetlen közelükben roskadásig vannak az élelmiszerek legjobbjaival telve. Hát miért nem.
