Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-12-05 / 716. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1932 december 3. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2 10 One Year .......................$2.00 Félévre l.i 0 Six Months ................ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Direkt vagy indirekt akció Sok ezer munkás a jólét elkövetkezését attól tette függővé, hogy a választásokból melyik párt kerül ki győztesen. Sokan az uralmon levő republikánus pártot tették felelőssé az ipari pangásért, melyben az utóbbi három évben részünk volt és úgy vélekedtek, hogy ha ettől szabadulni akarunk a másik számottevő pártot kell uralomra jutattni és minden bajon segítve lessz. A legutóbbi választásoknál ez mégis történt és most már csak a szomorú csalódás van hátra azok részére, akik ebben a tévhitben ringatództak. Ezen téves felfogást sajnos, még az úgynevezett “munkás” pártok is ápolják, mint a szocialista, kommunista, szocialista munkás, proletárian és még néhány hasonló párt. A választások lezajlottak és a “Demokrata” párt földcsuszamláshoz hasonló győzelmet aratott. A demokrata párt jelöltjei részére bekövetkezett a prosperitás. De mit nyertek a munkás milliók ezen győzelemmel? Bár még nincs itt az ideje, hogy a munkásságot saját tapasztalata, nyomora győzze meg, mert még a győztes párt nem vette át a kormányzást, de mi már most megmondjuk, hogy a termelés menetére sfemmi befolyással nincs és nem lessz a demokraták győzelme. A Hurst lapok általában a demokrata párt szekértolói és a Chicagóban' megjelenő “Herald—Examiner” financiális rovatának. egyik elismert vezetője már a választás napján megírta, hogy: “A párt győzelmet aratott és itt az ideje, hogy a szavazó polgárokba beleoltott tévhiteit, — melyszerint a termelés menetére, bármily befolyással volna a választások eredménye, — eloszlassák.” A választások még az esetben sem volnának befolyással a termelés menetére, ha a “munkás” pártok egyike jutott volna a kormányzás gépezetéhez. Nem pedig azért, mert nem a politikai kormánytól függ az iparok igazgatása, hanem ellenkezőleg a politikai kormány függ az iparok uraitól. Nem azért van politikai kormány, hogy az megszabja, hogy mi történjék az ipari termelés szinterén, hanem azért, hogy teljesítse az ipari mágnások parancsát. Erre az utóbbi évtizedben számos példa szolgál bizonyítékul. Európa több országában a politikai kormányok változtak anélkül, hogy az ipari termelésben változás állott volna be; hogy a munkásság helyzetének javulását idézte volna elő. De, ha volt valamelyes változás, az minden esetben az ipari mágnások javát szolgálta; a munkásság fokozottabb elnyomását, minthogy mást nem szolgálhatott. A politikai kormányok csak ebből a célból vannak és más célt nem szolgálhatnak, mert mint fenn- tebb említettük az iparok irányítóinak alattvalói. Ez irányú példával az Egyesült Államok kormánya is szolgált az utóbbi három évben, hogy ne menjünk vissza az emlékezést felülmúló időkre. Hoover elnök látszólag mindent elkövetett, hogy az ipari termelés fellendüljön, azonban eredménytelenül. Feítételezhető, hogy megvolt benne a jószándék, ha nem is azért, hogy a munkásság szenvedésén enyhítsen, de azért föltétien, hogy pártja győzelmét biztosítsa. Mert ne higy- jük, hogy ők nem tudták előre az utóbbi választások eredményét. Jól tudták és ha lett volna csak egy mód, ezt feltétlen kihasználták volna az iparai termelés fellendítésére. Hoover több Ízben meghívta az iparfejedelmeket, hogy rábírja őket a termelés fellendítésére, ha mesterségesen is rövid időre. Azonban, azok nem mutatkoztak hajlandónak erre. ígéreteit tett a pangás kezdetén, hogy nem lesznek bérlevágások és azt hisz- szük szügségtelen, hogy ennek az elkövetkezőjét bizonyítsuk, mert akik még munkába vannak azok tapasztalatból tudják. Több ízben világgá kürtölte, hogy a munka bizonyos időn belül meg fog indulni és megindult? Az IWW megállapítása, hogy: a társadalom alapját az iparok képezik. Minden felülépitmény — a politikai kormány, az erőszak szervek, a nevelési intézmények, stb. — a gazdasági viszonyoknak vissza tükröződései. Ezek mindenike a gazdasági alaphoz illeszkedik, mert ettől kapja éltető erejét. A felülépitmények tehát csak úgy mozoghatnak, ahogy azokat az ipar irányítását kezükben tartók mozgatják. Minthogy ez igy van, a munkásság szervezkedésének is ily irányba kell történni. A politikai kormányzásért folytatott harc az indirekt ut azon cél elérésére, mely a forradalmi munkásmozgalom végcélja. Ha sikerülne is a kormány gyeplőjét a “munkás” politikai pártok kezébe jutattni, amire kevés kilátásaink vannak, még ezzel a munkásság helyzetén segítve nem volna. Azonban vegyük bonckés alá, hogy milyen eshetőségük van a “munkás” politikai pártoknak a kormányzás megbuktatására? A szocialista párt egyike a legszámottevőbb “munkás” pártoknak és a közel félszázados szünetnélküli agitációnak mi az eredménye? A legutóbbi választásoknál alig félmillió szavazatot kapott elnök jelöltjük. A kommunista párt, melyről sokan föltételezték, hogy szavazatokban túlszárnyalja a szoc. pártot, csak tiz ezrekről beszélhet. A többi pártok által kapott szavazatok annyira elenyészőek, hogy említésre sem méltók. Az összes “Munkás” pártok együttvéve alig háromnegyed millió szavazatról számolhatnak be. Most ha figyelembe vesz- szük, hogy e háromnegyed millió szavazatnak csak egy nagyon kis hányada tagja ezen pártoknak — a többi csak éppen szavazatát adta — megállapíthatjuk, hogy ezen félszázados agitácíó- nak, annak a rettenetes anyagi áldozatnak, melyet a választások felemésztenek elenyésző eredménye van. Bár mint fenntebb említettük, a munkásságra nezve akkor sem jelentene eredményt, ha jelöltjeik elnyernék az állást, melyre pályáznak. Ezzel szemben, kiszámíthatatlan károkat okoznak a munkásság helyes irányba történő szervezkedésének akadályozásával. A társadalom alapja az ipar és a felszabadulásra törekvő munkásság az iparokban van foglalkoztatva, melynek mozgató erejét képezi. A munkásságnak egyetlen ereje a munkaerő, mely a termelés szinterén jut szerephez. Ha ezt kivonja az iparokból, minden megbénul. Ha tehát a munkásosztálynak komoly szándéka a bérrendszer megdöntése, miért kóborol az indirekt utakon, melyek a vésztőkbe vezetnek, miért nem a direkt, a közvetlen utón, melyen a győzelem, közelebb és biztosabb? Ha egy fát kiakarunk irtani nem a tetején kezdjük, mert az ágak levágásával még nem irtottuk ki a fát, de ha a gyökerét ássuk ki, akkor célt érünk el. Ha a társadalmi rendszert megakarjuk változtatni, ne a felülépitmények meghódításán kezdjük, hanem az alapjában; az iparokban és ha ezt meghódítottuk, a felülépitmény automatikusan összeomlik. Ha tehát a munkásosztálynak komoly szándéka van a bérrendszer megdöntésére ha megunta a nyomort, akkor itt az ideje, hogy a legrövidebb és legbiztosabb utat válassza. A politikai pártok támogatásával az indirekt utón halad; délibábot kerget és észrevétlenül ingoványba jut. Az Egy Nagy Szervezetbe való szervezkedéssel a direct utón halad, ott szervezkedik ahol erejét érvényesíteni tudja, a termelés szinterén, ahol a szervezettség erőt jelent. E térre összpontosítsuk erőinket és a győzelmet; az Ipari Demokráciáért évtizedekkel hozzuk közelebb. Ezen az utón halad az IWW, ez a direkt akció. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segitenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért?’ ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül. Ne hiányozzék a munkás házból a Bérmunkás Naptára!
