Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)

1932-11-26 / 715. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1932 november 26. Hálaadás napja Újból ünnepel a kizsákmá­nyoló osztály. Amerika szoká­sos hálaadás ünnepét a termés eltakarítása után szokták meg­tartani. Amerika utöiői az in­diánok elleni sikeres harcaikat is e napon szokták ünnepelni. E napon; hálát adtak a “min­denhatónak,” hogy több és jobb földet, erdőt és vizeket hódítottak el a vörös bőrű em­berektől és hálát adtak a bősé­ges termésért, hogy egész té­len át az uj termés eléréséig gondtalanul élhettek. Abban az időben imádságaikban foglal­ták és kérték a mindenhatót hogy “add meg nekünk a min­dennapi kenyerünket,” jó és bő termésért könyörögtek. Ma a termelők nem tudják, hogy hálát adjanak-e a bő ter­mésért a “mindenhatónak” vagy őt okozzák azért mert termékeik a mezőn, a raktárak­ban rodthadnak el. Ma a hála­adás napján a kistermelő imá­jába foglalja.” adj uram is­ten jó termést, de ne olyan bőven mint az elmúlt eszten­dőben, mert akkor éhen kell elpusztulnunk. És igy is van. Minnél na­gyobb a termés, annál több kisbirtokos, annál több rabszol­ga pusztul éhen. Soha a világ történetében nem volt oly bő termés, mint az elmúlt három esztendőben és soha annyi em­ber nem szenvedett, nem pusz­tult el éhen, mint az elmúlt három esztendőben. Minél bőségesebb a termelt javak előállítása, annál na­gyobb veszedelem fenyegeti a világ termelő hadseregét. Tizennégy esztendővel eze­lőtt Amerika kizsákmányoló osztálya ünnepelt. A bérrab­szolgák millióinak élete árán győzedelmeskedtek az európai társaikkal szemben. Az Egyesült Államok elnöke és az eggyes államok kormány­zói hálaadásra intik az ország népét. A tizenöt millió munka- nélküli akik családjaikkal egye­temben Amerika népességé­nek egy negyedrészét képvise­lik egy szenvedéssel, nyomor­ral teli esztendőn estek át és most egy borzalmas télnek néz­nek elébe. Lehetetlen, hogy ezek hálát adjanak az elmúlt esztendő áldásaiért. A hálaadás ünnepét a ki­zsákmányoló osztály pulyka hús zabálással ünnepli. A tem­plomok, a Salvation Army ven­dégségre hívja meg az egész éven át éhségtől gyötört nincs­telen bérrabszolgákat. Hálál­kodnunk kell, hogy éhen nem fordultunk fel, hogy nem kö­nyörült rajtunk az irgalmat­lan halál. A pulyka nap...... amely in­kább ráillik mint hálaadás napja...... elmúlik és újból egy esztendőt kell keresztül szen­vednünk, hacsak meg nem kö­nyörül rajtunk a kizsákmány Or ló osztály és alamizsna fej ében le nem kenyerez bennünket. Napi öt, hat centért vásárolják meg a bérrabszolgák ezreit, hogy aztán milliókat nyomha- sanak el, hogy aztán újból bé­kében ünnepelhessék a hála­adás napját. A munkásosztály kizsákmá­nyolt, nincstelen millióinak egy nyomorúsággal eltöltött esztendő után, nincs miért há­lálkodnak, hacsak azért a le­rágott csontért nem mondanak hálát, amelyet ma a bő termés után juttatnak számára, hogy elnyomói tovább garázdálkod­hassanak, hogy a munka bősé­ges gyümölcséből alamizsnát adjanak. A világ kizsákmányolt bér­rabszolgáinak hálaadási ünne­pe csak akkor lesz, ha meg­szüntette a nyomor egyetlen okozóját a bérrendszert. Ami­kor az ember kezdetleges szer­számokkal apró-cseprő terüle­teket volt képes megművelni, amikor ruházatát, lakását hosz- szadalmas előállítása gátolta, amikor a természet csapásai eggyes országok terméseit megsemisitette, amikor a szál­lítás és közlekedés, hosszadal­mas sőt lehetetlen volt, akkor nem volt csoda ha a munka gyümölcsének előállítói éhen pusztultak. Ma amikor a természet ellen dacol az ember ma ha az egy- gyes államok termései megse- misül a természet csapásai folytán a szállítás kifejlődött eszközei állanak rendelkezésé­re, hogy más országok, vagy államok bőséges termésével pótolja azt. A szállítás s köz­lekedés a termelő eszközök fej­lettsége folytán pia sincs arra szükség, hogy az emberiség a világ bármely részében éhezen vagy éhen pusztuljon. A kizsákmányoló osztály profit rendszere, amely az igazságtalanságon alapszik, kényszerit bennünket a szenve­désre. Ezen szenvedés és igaz­ságtalanság megszüntetésére az egyetlen eszköz a világ bér­rabszolgáinak számára az Egy Nagy Szervezet. A bérrabszol- gák millióinak osztály tudatra kell ébredni, ki kell, hogy épít­sék osztályszervezeteiket a ki­zsákmányoló osztály szerveze­tével szemben. Évről, évre amint a termelő eszközök fejlődnek, amint a géprendszer tökéletesedik és ugyanolyan arányban szaporo­dik a nincstelenek osztálya és ezeknek az osztályából napról, napra nevekedik azok száma, akik a termelés . és szétosztás eszközeinek társadalmasítását az iparok lefoglalását s a bér­rendszer eltörlését valják ma­gukévá. Az IWW negyedszáza­dos tanítása gyökeret vert a világ bérrabszolgái között. Az IWW megmutatta az utat az eszközöket amelyen keresztül elérhetünk a hálaadás igaz tár­sadalmába az Ipari Demokrá­ciába. A mai civilizáció megalkot­ta a termelő eszközök legfej­lettebb, legcsudálatosabb szer­számait. A géprendszer bámu­latos gyorsasággal fejlődött és fejlődik. A társadalom ipari­lag rohamléptekben halad, lettanilag napról-napra zül- lik. “Egyesítés” ürügye alatt újabb támadás a MBSZ ellen A magyar munkások zöme, a polgári egyesületek kiebrudalása után a Munkás Betegsegélyző Szövetségben akarnak zavart kel­teni az Uj Előre fizetett ügynökei. TÉTLENÜL NÉZHETI-E AZ INTÉZŐ BIZOTTSÁG EZT AZ AKNA LERAKÓ MUNKÁT. Emberek* alkothatnak intéz­ményeket, amelyek ha nem a helyzet kívánalmai és szükség­letei, önmaguktól esnek széj­jel, úgy, hogy arról mégcsak hírmondó sem marad. Ezt mi sem igazolja jobban mint a fe­hér és may er Jóskák által az utolsó évtizedben “megszer­vezett” és “alakított” sok százféle és nevű intézmény el­tűnése, amelyekből az ameri­kai magyarságra a GYŰJTÉ­SI akciókon kívül semmi sem maradt. És mert ez a szemé­lyes érdeket szolgáló végcél is kimerült még egy (de való­színű az utolsó — szedő) kísér­let történik arra, hogy a MBS?, százezer dolláron felü­li vagyonát, amely a tagság biztosítéka, hogy az Ígért jo­gokat élvezhessék, a fehér és mayer Jóskák megszerezzék. Amint ta Bérmunkás hasáb­jain hirt’ adtunk néhány Szö­vetségi osztály a legutóbbi konvenció által megtárgyalt ügyet körlevél utján vitt az osztálypk elé, felülhelyezkedve az össztagság referendum dön­tésének. Arra figyelmeztettük a Szö­vetség tagságát, hogy nézzen körül, hogy ők is meglássák azt a Judás kezett, amely ezt a körlevelező akciót sugalja, amelynek nem volt még egyébb célja mint azokat az intézmé­nyeket felrobbantani, amelyek nem tették fizetési listájukra a fehér és mayer Jóskákat. Ha a Munkás Betegsegélyző Szövetség idejét múlt intéz­mény lesz, mi leszünk az el­sők, akik az eltüntetésén fo­gunk fáradozni, de amig hiva­tást tölt be és azt becsületesen teljesíti munkás becsületünk szólít a Szövetség védelmére a robbantok, a zavart csinálok leleplezésére. A magyarság zöme, a polgá­ri egyesületek mindnagyobb számmal győződtak meg az Uj Meghívó A new yorki IWW csoport és a Modern Színkör által rendezendő szinelőadással és tánccal egybekötött es­télyre, amely december 3-án, szombat este lesz az Ifjúsági kör és daltestület nagy bál termében 181 E. 87 Street. Erre az alkolmra felkérjük az összes olvasók és szim­patizálók legmesszebbmenő támogatását és agitációját. A rendezőség. Előre legényei ilyen munkájá­ról, ha az egyesület pénztára nem nyillott meg a mindég éhes legények bűvös szavára és ha pillanatnyi tagvesztes- séggel is, de mentesítették ma­gukat a bomlást előidéző sej­tektől. így került az élni akarás törvénye alapján a “harc” a Szövetségbe, ahol akadtak ta­gok sőt osztályok, akik kötél­nek álltak a legények elé, mert hát ők csak a “tisztes” háttér­ből húzzák és rángatják a célju­kat szolgáló körlevelezőket. Ál­lításunkat most a fehér és mayer Jóskák jelentésével is igazoljuk. Az Uj Előrében meg jelent legutóbbi havi jelentés­ben ez áll: KÖZPONTI SZERVEZŐ TITKÁR JELENTÉSE. Fehér tagtárs a tagszer­zési kampány első hónapi eredményeit terjeszti elő, részletesen világítja meg a kerületek és eddig megtar­tott népgyülések fontossá­gát, a nagy N. Y.-i osztálya­ink semmi jelét nem mutat­ják, hogy tagszerzési kam­pány van. A vidék az megmozdult és mégis van az eredmény, uj osztályokat alakítanak, egye­sítési akció folyik a külön­böző helyi egyletekben. A Munkás Betegsegélyző Szö­vetség 60 osztálya szerve­zetten dolgozik az egyesítés érdekében. Az International Workers Orderbe lépnek át. Rell-e ennél világosabb bizo­nyíték arra, hogy a fehér és mayer Jóskák, akiket minden polgári egyletnek már sikerült magától távol tartani, hogy a testületük békéjét megóvhas­sák, most a Szövetségre vetet­ték hálójukat a hol felhasznál­va a nincstelenség és a tagság szűkös életkörülményeit vala­mint a Szövetség Intézőbizott­ságnak nemtörődömsége foly­tán talajra találnak és zavar­talan bomlasztó munkát végez­nek. Ha a Szövetség tagsága ké­sőn látja meg ezt az ellene irá­nyuló akciót, az Intéző Bizott­ságnak lenne kötelessége, hogy nyomában legyen a fehér és mayer Jóskáknak mindenütt ahol a Szövetség osztályai köz­zé fúrják magukat. Ne elégítse ki az Intéző Bi­zottságot az, hogy a Szövetség anyagilag a legerősebb magyar intézmény, tegyen sürgős in­tézkedést arra, hogy a félre vezetett osztályok tagsága tisz­tán lássa a helyzetet amely­nek bajai nem a Szövetségben hanem magában a rendszer­ben vannak.

Next

/
Thumbnails
Contents