Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-11-05 / 712. szám
1932 november 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal “Közép Pennsylvaniában minden a rendjén van” Magyarországi Tükör Az IWW Hirszolgálati irodájától Budapest. Egy polgári lapból olvastam pár hete, hogy Mr. John C. Cosgrove, Johnston, Pa.-i lakos, (több szénbáya boldog tulajdonosa) leutazott Washingtonba, hol népszerű elnökünk Mr. Hoover leereszkedőleg kegyeskedett ötét magánkihallgatáson fogadni és lehetésges, hogy Mr. Cosgrove ezen kitüntetés hatásától kissé megszédült, mert csakis ilyen állapotba mondhatta az Elnöknek, hogy Cambria County, sőt az egész közép Pa. államba a bányászok helyzete kifogástalan. A. lelkesülés, a krízis meguszására magas, mondotta Mr. Cosgrove. Nincs, nem is lesz éhezés és nélkülözés. Az itteni széntársulatok atyai szeretettel gondoskodnak a bányászaik helyzetéről. A bányaipar fellendülőbe van, mindig több és többen lesznek munkába visszahelyezve. Ez a hir kedves zene hangján hatna a bányászokra, mivel ezek már úgyis megszokták a szépen hangzó híreket, (mivel másat úgysem kapnak) készpénz gyanánt venni, ha ugyanazon napi lap, ugyanazon oldalán, egy másik hirecske nem díszelegne, amely figyelmezteti a polgárságot a szomorú valóságra, hogy Cambria County segélypénztára kiürült a segélyért könyörgők száma pedig kilenc százalékkal megnövekedett. Azt az egy ezer dollárt, ami még a pénztárba van nem osztják ki, mert az kell az intézmény fentartásához és ha azonnali segély nem érkezik, akkor kénytelenek lesznek ezeket a szerencsétleneket szélnek ereszteni, mely számukra az éhhalált jelenti. Óh azok az újságok, hogy el- bolonditják az embert, ha egyszer máskor, jó hirt találunk bennök, azzal sem tudjuk magunkat felvidítani, mert egy másik rosszal agyon csapják. Hát melyik most már a kettő közül az igaz találgatják egymás között szegény bányász testvéreim. Miért töprengetek ti, a hírek felett. Nem-e ül a borzalmas valóság rajtatok és napról-napra lassan, de biztosan szőrit lefelé a nyomor mocsarának fertőjébe. Tudhatnátok, hogy az előbbi hir csak politikai maszlag. Nem-e nélkülözitek az élet összes javait, feleségeitekkel, gyermekeitek százai, igen ezrei satnyulnak és pusztulnak el a hiányos táplálkozás folytán lassú éhhalállal és ti még mindig a szépen hangzó politikus ígéretekbe reménykedtek. Pedig élénk emlékezetetekbe lehet még, hogy az elmúlt télen egy másik nagy politikusunk szenátor Dave Reed is mint mostan Cosgrove leutazott Washingtonba néhány politikus társával, hol felháborodva tiltakozott az Elnök előtt az ellen, hogy Pa.-ban az Egyesült Államok egyik leggazdagabb államában a bányászok között nélkülözés volna és ha lesz is Pa. állam mindenkor képes lesz munkásairól a szövetségi kormány támogatása nélkül gondoskodni. Nos nem-e tudjuk, hogyan lett rólunk gondoskodva? Egyik bérlevágás a másikat érte és ma már, ottan állunk, hogy ha egy vagy két év előtti napszámot akarjuk megkeresni, akkor egy egész hétig kell érte dolgozni, csakhogy innét meg a heti munka hiányzik és ez nem csak a mi államunkba van igy, hanem mindenütt a más államok bányavidékein is. A minap láttam egy fénykép felvételt, a mely W. Va. államban lett felvéve, a kép a demokrata párt elnök jelöltjét Mr. Rooseveltet ábrázolja a bányászok között, amint egy bányász gyermekét ölébe tartja, az apával pedig erősen kezel (hogyne szükség van a szavazatokra). A bányász figyelmezteti az elnök jelöltet, hogy hat napot dolgozott és hat dollárt kereset. A kép körirata arról nem tesz említést, hogy mit mondott erre az elnök jelölt. De hát mit is mondhatott volna. Egykori elnök Teddy Roosevelt nem titokba mondotta, hogy a két párt t. i. Rep. és Dem. lényegébe egy, csak személyi ellentétek, a mik néha felmerülnek közöttük, teszik formába külömbözőkké és ti bányászok még mindig bizalmat helyeztek a politikába, még mindig nem undorodtok meg, a politikusok minden fajtájától még mindig a lidérc fények után rohantok vakon, hát nem volt-e még elég a csalódásból. Természetesen, ti ezt teszitek gyávaságotok palástolására, mert még mindig szebben hang zik az a szó, hogy valami politikus felkerül Washingtonba és majd onnan röpitgeti a sült galambot szátokba, mint Marx azon mondása, hogy a munkás osztály felszabadítása csakis a munkásosztály müve lehet, a mely alatt azt értelmezzük, hogy a munkásságnak ki kell lépni az osztályharc mezejére. Kezet kézbe, egy mindért és mind egyért jelszóval, fogjuk jogainkat követelni és megnyerni. Bányásztestvérek! November a választások hónapja, válasszunk tehát mi is, de ne politikusokat, kiknek hivatásuk úgyis csak a rajtunk való élős- ködés, hanem a gyávaságot félretéve válasszuk magunknak az ipari forradalmároknak való Egy Nagy Szervezetet, melybe tömörülve egymással szolidaritást vállalva nem leszünk csalódásnak többé kitéve, hanem közös testvéri s.zeretetbe fogjuk élvezni munkánk teljes gyümölcsét, az Ipari Demokráciát. Ezt üzeni nektek a választások hónapjában egy bányász. C. K. D. AZ ESZPERANTÓ nyelvet eddig legalább városokban lehetett minden rendőri engedély nélkül a munkásoknak tanulni. Ma már ezek a tanfolyamok csakis előzetes bejelentés és rendőri közegek jelenlétében rendezhetők. Legutóbb egy ilyen tanfolyam résztvevőit “Tiltott gyűlés” címén koponyánként 25 pengő pénzbírságra, akik pedig azt rendezték fejenként 5—5 napi elzárásra ítélték. Az ítéletet megfölleb- bezték a belügyminiszterhez, aki azt jóváhagyta. Ez kiáltó jel a Magyar Kultur fölényről. SZARVAS. Egy egész város rész 4000 lélek nélkülözi az egészséges ivóvizet. A városnak nincs pár száz pengő fedezete arra, hogy egy uj kutat furasson. Ugyanakkor 17,000 pengőt állítottak be a város költségvetésébe “levente oktatók” díjazására. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A z angol kereskedők már ma igyekeznek pulyka szükségleteiket beszerezni. Ezen város tekintélyes részének a pulyka hizlalás az egyetlen kereseti forrása. Az angolok 1 pengő 60 fillérjével akarták megvásárolni a pulykák kilóját, kiket felszólított a polgármester, hogy “Tessék a pulykák árát leszorítani 90 fillérre. A differencia kellett volna a magisztrátus uraméknak. Az angolok egyszerűen mivel ily “üzlet” kötéshez szokva úgy látszik nem voltak egyszerűen kivonultak Hódmezővásárhelyről. A CÍMERES MARHA. Ezt a titulust adhatjuk Gróf Zichy Ernő urnák, aki Szept. 30-án Esztergom vármegye közgyűlésén ezeket mondotta: “minden magyarban egyaránt lobog az arisztokratikus gondolkozás, a melynek alapja az egyén és nem a tömeg, a család és nem a kollektiv társadalom” vagy “— csak a régi töréneti osztályok, amelyeknek ereje a magyar földben gyökeredzik, jöhetnek vissza, hogy erős kézzel megragadják az ország megfeneklett szekerét és visszaállítsák azt az időt, amikor a falu központja a földesur volt” — és ez a címeres1 marha még mindig szabadon jár bár Lipót mezőn volna a helye. A FELEKEZETEK nem fizetik az iskolákat. A püspököknek: “nincs” pénzük (óh szegények). Hajdú vármegye — az államhoz fordult vegye át az iskolákat. Az állam ugyan nem vette át, ellenben kivetett “iskola föntartási adót” — a községek minden lakójára. Úgy mintha az iskola “községi” volna. A proli fizessen e célra adót — de ne kotnyeleskedjen bele az iskola irányításában, mert ez a püspök ur, a plébános ur, meg a kántortanitó ur dolga. GÖMBÖS GYULA tábornok lett a m. kir. miniszterelnök. A katonai diktatúra teljes ezzel. “JOGREND.” A m. kir. curia a következőket mondotta ki. Az állami és társadalmi rend védelméről szóló 1921 évi III. törvénycikk első bekezdésében említett vezetői tevékenység alatt nemcsak az a tevékenység értendő; amely az egész országra kiterjedő illegális moz galmat vezeti és irányítja, hanem érteni kell ezalatt a kisebb alárendeltebb hatáskörben folyó szervezkedésnek és szervezkedés céljait szolgáló intézmények vezetését, intellektuális irányítását is. Úgy látszik kevés az akasz- tási lehetőség, mert a föntebb ismertetett döntés ezt kívánja előmozdítani intenzivebben. ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin* csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keva. sebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép. telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyes növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban, dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban ---- dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor- ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel V9 A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
