Bérmunkás, 1932. július-december (20. évfolyam, 694-720. szám)
1932-07-09 / 695. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1932 julius 9. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 One Year ................ $2.00 Félévre .......................... 1.00 Six Months .................. 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy .................. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A Munkanélküliség—munkásprobléma Néhány évvel visszamenőleg egy munkás szónok mondotta, hogy a háború megakadályozásának egy módja van, ez pedig az, hogy ne menjünk a háborúba. Szükségtelen mondanunk, hogy ez a munkás nem kapta meg a Nobel béke dijat, mint ahogy meg kellett volna kapnia. A munkanélküliség problémájának megoldását a fentihez hasonló mondatban írhatnánk körül; a dolgozni akarókat egy módon jutatthatjuk munkához, ha lehetetlenné tesszük, hogy egy ember kettőnek a munkáját végezze. Szerencsétlenségünkre a munkanélküliség súlyos következményei nem a politikusok, vagy a kapitalista osztály egyéb kitartottjainak vállaira hárul, hanem a munkásokéra. A munkásság tényleges bérvesztessége 1929 óta csaknem elegendő lenne egy másik háború költségeinek a fedezésére. A munkásság azonban nemcsak a financiális téren szenvedett vesztességet, hanem az otthonok szétrombolása, családok szétszüllesztése, a munkásosztály ifjú és öregeinek erkölcsi lezüllesztése kárpótolhatatlan. És mindezek dacára, a munkásság, aki szenvedés és nélkülözéssel fizet, az utolsó aki törődik a saját osztályának ügyeivel, melynek megoldása senki másnak, egyedül a munkásságnak a kezében van. A hatalmas kapitalista lapok szerkesztőit, vagy a “népet képviselő” kis és nagy politikusok semmit sem tehetnek arra vonatkozólag, hogy a több millióra rugó munkanélküli munkához jusson. A munkásszervezet — a forradalmi ipari szervezet, a munkás szolidaritásnak a munkás agyakba való beoltásával képes egyedül arra, hogy a munkanélküli milliókat vissza helyezze az iparokba. De nemcsak erre képes, hanem arra is, hogy a gazdasági válságot megszüntesse és magát a gyűlöletes kapitalista rendszert, amely az ily válságokat szült, ha az netán a jelen válságot túlélné. A politikusok, a kapitalista lapok szerkesztői, sőt még a sarki rendőrök is megvannak győződve, hogy ők tudják a munkanélkülieket kezelni. Sőt a kapitalista osztály elvárja, hogy erre vonatkozólag határozott ideáljaik legyenek és alig hisszük, hogy ezen ideálok között szerepelne az, hogy a munkásságnak bármily munkás szervezetbe kellene tartozni. A munkán és munkanélkül levő munkások az egyedüliek, akik nem foglalkoznak ezen kérdéssel, pedig ők vannak legközelebbről érintve. De, tegyük fel, hogy gondolkoznak e felett, az csak ritkán történik meg, hogy ennek kifejezést is adjanak, a CSELEKVÉST pedig mégkevésbé várhatjuk el, mert ez esetben a szerkesztők, politikusok és a sarki rendőrök mindenik a saját módja szerint nyomatékosan helytelenítené azt. És mindezek dacára a munkás az egyetlen, aki tudja, hogy mily nehézségekkel áll szembe. A jelenben azt mondhatnánk, hogy a munkanélküliségnél csak egy van ami rosszabb és ez, ha van munkánk. Az a munkás, akinek a bérét ismételten levágták és kényszerítve van ennek ellenében hosszabb időt és gyorsabban dolgozni tudja, hogy ezen állítás megfelel az igazságnak. A munkásosztály sorain kívül álló tanácsadók ajánlatait figyelmen kívül kell hagynunk. Azok nem ismerhetik a munkásság helyzetét, mert legtöbbjük sohasem dolgozott bérért. A “SCISSORBILL” A MUNKÁSSÁG ELLENSÉGE” A munkanélküliségnek egyik legrosszabb következménye, hogy egyetlen munkás sem biztos a munkán, ha még van munkája. Amikor az utcák telve vannak levessel etetett emberekkel, akik hajlandók kevesebb bérért többet dolgozni és nem beszélnek visz- sza a bósznak, egy munkásnak sem biztos a kenyere egy percig sem. Viszont a munkané’külieket állandóan kisérti a félelem, hogy a munkamenet gyorsítása, valamint a munkást helyettesitő gépek használata az ő munkaerejük szükségtelenségét állandósítják. Mindezek felett — és mindennek az alapja, úgy a munkán levők, mint a munkanélküli munkások GONDOLATVILÁGA. A kapitalisták kitartott szerkesztői, politikusai és sarki rendőrei annyira átformálták a munkások fejét, hogy azok nem munkás vállakra valók. Az ily tipusu munkás a válltól felfelé kapitalista és ezeket “scissorbill” névvel jelzi az IWW. Az ily munkások minden kétséget kizárólag ellenségei saját osztályuknak, mert elképzelik, hogy ők “szabadok”. Csak egy scissorbill képes arra, hogy az utcán kolduljon néhány pénzdarabot, hogy megtölthesse üres gyomrát és aztán nyugodtan térjen nyugvóra a lebujokban. Mely gondolkodó munkás volna képes arra, hogy “szabadnak” érezze magát, amikor egésznap munkát keres, melyet nem talalhat, este haza térve fáradt feleségével és éhes gyermekeivel (rackerst vacsorázik gyertya világ mellett? Ki más mint egy scissorbill hajlandó kevés bérért* hosszú időt dolgozni azon gép mellett, mely feleslegessé teszi a munkást és kifeszitett mellel dicsekedni, hogy “szorgalmas munkássága” elismerésre talált? Lehetséges, hogy ezek a munkások még a tél elmúlta előtt észre térnek, egyelőre azonban figyelmen kívül kell hagynunk őket. Az ilyen munkás ellensége önmagának és osztályának. Ezeken kívül még számos munkás van, akik tudnak és képesek gondolkodni. AKCIÓRA VAN SZÜKSÉG. A problémának a megoldása oly egyszerű, hogy az ember csodálkozik azon, hogy a munkksság ezt nem látja meg. A józan ész parancsolja, hogy ha az embernek tövis van az újában, azt onnan eltávolítsa. A józan ész talán még a scissorbelieket is rábírja, hogy megszűnjenek osztályuk ellenségei lenni, ha a kapitalista osztály prostituált nevelőin kívül más is képes lesz a figyelmüket megnyerni. És ez az amire az osztálytudatos IWW- isták törekszenek. Nézzük meg hogyan? A tudatlan munkások, akar a munkán, akár munkanélkül vannak, versenyeznek egymással, az öntudatos munkások pedig ko-operálnak. A ko-operációnak a helyes kifejezése osztálytudatos munkások között a SZOLIDARITÁS. A verseny a szolidaritás ellensége. A munkások közötti verseny csak a niunkáltató osztályt segíti, de a szolidaritás a munkásokat, úgy a munkán, mint a munkanélkül levőket. Munka van elégséges minden munkás számára a jelenben is, csak akarni kell. A munkán levő munkások, amikor ledolgozták a hat órát szólaltassák meg a gyár kürtjét és hagyják abba a napi munkát. A munkanélküliéi pedig tagadják meg amazok helyeinek elfoglalását. A munkanélküliek és dolgozók erős és jól szervezett őrszemei ügyelni fognak, hogy a szolidaritást senki meg ne törhesse. Ez talán kár; ra lesz a parazita osztály profitjának, ellenben sok millió nyomorgót élelemhez és ruhához juttat. “Lehetetlen” mondják sokan. Ezt mondták egyesek, amikor a repülő géppel kezdtek kísérletezni és ma közel állunk ahoz, hogy azt mondjuk, hogy ez a <özlekedési eszköz tökéletes. Meg kell kezdeni és fáradhatatlanul dolgozni az ipari szervezet építésén. Az ipari unionizmus eszméje ma hódit mindenfelé. Az emberek arról beszélnek. Ha az IWW képes hivatásának magaslatára emelkedni, ez lesz a növekedés legszámottevőbb periódusa. Az uralkodó osztály vaksága és kapzsisága a társadalmat oly kátyúba vezette, amelyből nincs más kivezető ut csak a forradalom. A forradalom lehet építő, vagy romboló, aszerint, hogy a tömeg értelmi képessége mily irányú. A kapitalizmus vergődik. Itt az ideje a cselekvésnek. Tanuljátok meg e szónak jeinetősé- gét, szolidaritás. Csatlakozzatok az IWW-hoz és segítsetek építeni az uj társadalom szerkezetit a réginek keretein belül. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve. sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép. telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyes növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban ---- vagy ha kell, valamennyi iparban ---- dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: TLztesseges napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszó Írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel 1” A munkásosztály történelmi hi' atása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsalt a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
