Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)
1932-01-30 / 672. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS Január 30 A BŰNÖS TECHNIKA ÉS AZ ÁRTATLAN KAPITALIZMUS Egy jó mozgókép és egy rossz konklúzió. A kapitalizmus tendenciós osztályneveléséhez semmi kétség nem fér az öntudatos munkás előtt. Régen bebizonyított tényként van elismerve, hogy úgy a kiskorú gyerekek, mint a felnőtt nagykorú gyerekek félrevezetésére, félrenevelésére, nehéz összegeket költ évente a tőkésosztály. Hogy az elemi iskoláktól kezdve a napilapok, folyóiratok és szinház-mozik, külön-külön és együttesen is osztálynevelést adnak, a kapitalizmus érdekét szolgálják. Idő és tér hiányában, nem tér® hetünk ki arra, hogy miként ; mételyezik gyermekeink agyát ; az iskolákban. Hogy miként nevelnek támaszt, a nyomor és nélkülözés közepette tengődő ; nincstelen proletár szülők gyér- : mekeikből, az elemi kiképzés és a magasabb tanulmányra való nevelés közepette. A munkás sajtóban kötetekre menő kritikák és Írások jelentek meg arról, hogy a színházak és mozik látogatói, akaratuk ellenére is, miként kerülnek a képek mérgező hatása alá. Erről tanúskodnak a napilapok első oldalain megjelent szenzációs hírek sorozatai is, melyek beszámolnak, a züllésnek, a romlásnak áldozatul esett ifjúság gaztetteiről, kik egy-egy rablást és gyilkosságot, a vászonon kívül, a reális életben is lejátszanak. Ahogyan a vászonon megtanulták. Gyehenna, bűn, fertő, romlás, mindenütt, amerre nézünk, a honnan hirt hoz hozzánk a hír- szolgálat. A rothadás tünetei, mind sűrűbben tarkítják a kapitalista társadalom testét. Az álerkölcs, álszenteskedés burjánzik mindenütt, ahol a kizsákmányolás, a profitra való termelés folyik. Nem is csoda, hogy olyan aránytalan küzdelmet kell folytatnunk, mire sikerül egy- egy uj harcost kiragadni és meg tisztítani a kapitalista ideológiától, ami sok esetben még akkor sem sikerül, amikor az osztályharcot felismerő munkás, már tagjává vált a harcos munkás szervezetnek. Az évtizedes félrenevelésnek és beléültetett dogmáknak kiirtási folyamata, csak akkori veszi kezdetét, mikor az illető munkás már tagja a forradalmi munkásszervezetnek. Sokat kell neki elnézni, mire a tisztitó tűzön teljesen keresztül esik, mire megszabadul a kapitalista társadalom által beléültetett, belé nevelt sallangoktól. Mire eljut, a helyes ítélkezéshez és materialista szemszögből, bírálja a dolgokat, vonja le a konklúziókat. Áll ez a munkásságra, nemre való tekintet nélkül. S ha már tekintettel kívánunk lenni, úgy mi tűrés-tagadás, beismernünk kell, hogy a női nemre még sokkal inkább vonatkozik. Mert bár igaz, hogy a fejlettebb, kapitalista országokban a feminista mozgalmak felütötték fejüket nyomban, amint a nő az iparok ba vonult és megkezdték a nemek egyenlőségéért a harcot. Viszont tagadhatatlan tény marad az is, hogy kivételes esetektől eltekintve, a proletárnők nem vettek részt mind a mai napig olyan számarányban a munkásmozgalomban, mint azt az iparban való elhelyezkedésük arányában a férfiak tették. A jelen világkrizisnek, a polgári ideológiákra való hatása, a munkásnőknél is mind erőseb- ^ ben jelentkezik. A mérhetetlen nyomor és szenvedések láncolata, szinte gyilkolja a bennük maradt maradiságot. A krízis i nem kímélte, aminthogy nem is ; kímélhette azon iparokat sem, . melyekben túlnyomó többségben nőmunkások vannak alkal- | mazva. A munkanélküliség és a ’ velejáró nyomor hatása tehát el kerülhetetlenül jelentkezik. A tőkéseket, sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, ] hogy maradiak. Mert bezzeg, a 1 mikor saját érdekük védelmezé- séről van szó, nagyon is előrelátók. Már most kezdenek lépé- ' seket tenni arra, hogy a nőmun- ' kasból csirájában irtsák ki a Iá- ! zadó szellemet. Működésbe hoztak egy úgyszólván halott kapi- ' talista szervet, melynek minden ténykedése ezideig, statisztika készítésben merült ki, s mint ilyenről is csak keveset és még ritkábban lehetett hallani. “Az Egyesült Államok Munkaügyi Hivatalának Munkásnői Bürója”. Ki is hallotta eddig ezt a nevet — működésbe lépett. Mozgófényképet készíttetett direkt a munkásnők részére, melynek cime “A GÉPKORSZAK ' FÜGGÖNYE MÖGÖTT. A képen bemutatják, hogyan helyettesíti a gép a kézi' munkát, az iparokban. Hogyan szorul ki a munkásnő, a fejlődő technika következtében, az iparokból és hogyan fejlődik az egyedeknek és csoportoknak tér melőképessége, a gépek tökéletesedése által. Pereg a film: A gyári termelés eleven figurái mozognak a vászonon. Az egyik oldalon a gyárban, munkapad, vagy asztal mellett szorgoskodnak a női kezek a régi módi termelés mellett. Majd mintegy kontrasztot huzva — ugyanazon áru modern termelési folyamata elevenedik meg ugyanazon vászonon, gépek segítségével, a másik oldalon. Csinosan egymásra helyezett számok. Összehasonlítás a két termelési mód között és a különbség. A géppel való termelés többszörös előnye és következménye — kevesebb munkáskézre van szükség és mégis több áru gyártására képesek. Példaképek: Reggeli előételek csomagolásánál alkalmazott 12 nő napi termelőképessége 17,000 csomag ugyanezen mennyiséget, gépek segítségével 5 munkásnő végezi el. A könyvkötészetnél alkalmazott 20 nő mun- : káját, gépek segítségével 6 nő ~JOIN~ Vt&CMWIU NOS:210*220 IWW ELŐADÁS ÉS TÁNC Chicagóban a Kentucky bányászok védelme javára, rendezi a Védelmi Bizottság február hó 14-én, a North West Hallban, 2403 W. North Ave. közel a Western Ave.-hoz. Műsor kezdődik 3.30-kor. Tánc kezdődik este 8 órakor. Belépő jegy előreváltva 40c. a pénztárnál 50c. végezi el. A szivargyártásnál, ma négy nő végzi gépek segítségévéi 15-nek a munkáját. Gépek segítsége nélkül, 3 nő kilenc csomag crackert csomagolt percenként. Géppel két nő 55-öt csomagol, ugyanennyi idő alatt. Villannyal működő írógépek, számoló gépek. Előjegyzések (drukkolás) ; villanyos motorok kai felszerelt varrógépek és lábbal hajtottak stb. De ne gondold olvasó, hogy amikor ezen képek leperegnek, ökölbe szorított kezekkel jönnek ki a termekből a munkásnők. Ne gondold, hogy a rövi- debb munkaidő szükségességét ismerik fel a tanulságos kép megtekintése után. Hogy szervezkedéshez látnak azon célból, hogy a gépek fejlődése következtében, a gyárakból, a termelésből kiszorított munkásnőket visszakényszeritsék, rövidebb munkaidő bevezetésé, az uj termelési folyamat arányában, a munka megosztása által. Nem ez történik. Chicagóban, minden vasárnap d. u. 3 órakor a Bérmunkás Otthonban (1961 N. Halsted St.) helyiségben tudományos előadásokat tartunk beléptidij nélkül. Minden szerdán este 8 órakor a Modern Színkör tart összejövetelt és minden péntek este 8 órakor tag értekezletet tart az Otthon vendégeivel együtt az IWW magyar nyelvű tagsága. Kérjük ezen összejöveteleken és előadásokon való szives megjelenését is. A clevelandi csoport helyisége, amely gőz fűtéssel van ellátva minden szombaton este és vasárnap egész nap a munkástársak és családjaik rendelkezésére áll Amerikai magyar és különféle hazai lapok olvasására és egyébb szórakozásra. Detroitban uj IWW Hall van, az 1. és 2. számú GRU csoport uj helyiséget nyitott a 3747 Woodward Avenuen, amelynek megnyitása alkalmából január 31-én, most vasárnap este 7.30 kezdettel, kitűnő műsorral egybekötve TÁNCMULATSÁG lesz. Belépő díj a megnyitásra 25 cent. Minden csütörtökön este 7.30- kor és vasárnap délután 2.30-kor nyilvános előadás és vita. Minden szombat este tánc. Mentegeti magát, a nőket, gyermekeket rabigába hajtó, a kizsákmányoló, kapitalizmus. Ök jó fiuk, mintha mondanák, ők nem tehetnek minderről. Ők nem bűnösök. A tehnika, a gép a bűnös, a hibás. És ezen val-' toztatni nem lehet. Ez fejlődés. Ilyen tendenciája van a “nevelő” filmnek. Ezt a mérget igyekszik, a már gondolkozni kezdő munkásnők agyába beleplántálni. Nem bízik a kapitaliz mus eddigi intézményeiben, melyeknek az a hivatásuk, hogy a munkásnőket tudatlanságban tartsák. Nem bízik az egyházak ban és papjaikban. Nem bízik a babonában. Tehát nevel. Félre magyaráz. Az ébredő, a gondolkozó proletárnővel azt akarja elhitetni, hogy ő az ártatlanság netovábbja és a gép a bűnök melegágya. Minden tévhitet és tévtant, a munkásmozgalom van hivatva kiölni a proletár agyakból. Ezzel a maszlagolással szemben is erélyes propagandát kell kezdjünk. Megmagyarázni kell a munkásnőknek az igazi okot, megértetni a helyes konklúziót. Ezt legsikeresebben a munkásasszonyok végezhetik el. Még egy ok arra, hogy az IWW-ista nők is jobban nekifeküdjenek a mozgalom építésének. (rr) Figyelem, Newark, N. J. 1932 FEBRUÁR HÓ 7-ÉN, vasárnap délután 3 órakor NÉPGYÜLÉST tartunk a Munkás Otthonban, 37 - 16th A ve. Tárgy: A Gazdasági helyzet. Előadó: Fischbein L. * mtárs New Yorkból. Mindenkit szívesen látunk! AZ IWW LAPJAI INDUTRIAL WORKER, angolnyelvü hetilap. Egy évre $2; egye* szám ára 5 cent. Megjelenik 555 West Lake St., Chicago, 111. IL PROLETARIO, olasz hetilap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Brooklyn, N. Y., Box 24. Sta, I. GOLOS TRUZENIKA, orosz havi folyóirat. Egy évre $1; egyet szám 15 cent. Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, III. BÉRMUNKÁS, magyarnyelvű heti- lap. Egy évre $2; egyes szám ára 5 cent. Megjelenik Cleveland, O. Box 3912 S. S. Sta. TIE VAPAUTEEN, finn havi folyóirat, 32 oldalas; $1.75 egy évre; egyes szám 15 cent; májusi és decemberi példány 48 oldal, 25c Megjelenik 555 W. Lake Street, Chicago, III. INDUSTRIALIST!, finn napilap. Egy évre $4.50, fél évre $2.50, három hónapra $1.50, Egyes szám 5 cent. Megjelenik Duluth, Minn., Box 446.