Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)
1932-01-16 / 670. szám
Január 16 BÉRMUNKÁS 5 oldal Akinek nem kell a civilizáció Amikor a Hamilton-féle 450 lóerejü repülőgép motorjainak zúgását meghallotta, széles bárdjának nyelére támaszkodva az öreg favágó szemeit megerőltetve kezdte kutatni a levegő eget, hogy felfedezhesse mitől ered a különös zugás. Rövid kutatás után megpillantotta a hatalmas gépmadarat, mely méltóságteljesen szállott lefelé, mind közelebb érve a közelben elterülő kis tóhoz, melynek vizére szállott le. Az öreg erdőlakó szerszámát“®-----félredobva sietve közeledett a tó parthoz, hogy azt a mádárhoz hasonló csodagépet közelebbről láthassa meg. Rövid pár perc múlva a gép vezetője gépét a homokos partra kivezetve, motorját lezárta, kiugrott a gépből s kíváncsian bámult a közelben álló öregre. “Mit szól hozzá” kérdé kis szünet után a repülő a csodálkozó öreget? Úgy meg bámulja bátyám uram ezt a gépet, hogy azt kell hinnem, hogy még soha nem látott ilyent. ' “Teringetét, válaszolá az öreg,” de nem láttam ám, és még most is azt hiszem, hogy a szemeim tréfát űznek velem s alig tudom hinni amit látok. De hát hova szándékozik utaz ni ezzel a boszorkány készülékkel, Vagy honnan jön, fiatal barátom? Montrealból jövök és Ronyon-ba akarnék menni mondd a repülő, de egy kis hibát fedeztem fel gépemben, melyet meg kell javítanom mielőtt tovább utazhatom. Ezenkívül pedig csodálatosan éhes is vagyok, szeretném tudni nem-e kaphatnék itt egy kis ennivalót? “Persze, hogy kaphat,” válaszolá az öreg nagy szívélyességgel, jöjjön csak utánam a kunyhómba és egyen amennyi jól esik. Gépét egy közelben levő fához láncolva, a repülő útnak indult, követve az öreg erdőlakót a kijárt ösvényen annak kunyhójához. Amig az ételkészítéssel foglalkozott az öreg ember elmesélte vendégének, hogy ő egész életén át itt lakott az őserdőben és hogy semmi fogalma sincs arról, hogy mi történik kint a civilizált világban. E beszélgetés közben a repülő kitekintet az ajtón, ahol néhány durván faragott deszkát látott heverni s megkérdezte az öreget, hogy mire szándékozik a deszkát használni. “Kissé szűknek találom e viskót mondd az öreg, siezt akarom kibővíteni velők. Ott kint ahonnan én jövők mondá a repülő mi gőzfürésszel vágjuk a deszkákat s egy fűrész néhány perc alatt kivág annyi deszkát, hogy három, négy ilyen lakást lehetne belőle építeni. “Csodálatos.” Kiálta fel az öreg meglepetésében. Az aztán igazán nagyszerű lehet ám. Ott aztán bizonyára mindenki szép nagy és tágas lakásban lakik ugyebár? “Igen,” válaszolt a repülő, az egész amit tenniök kell az, hogy házbért kell fizetni ők érte. “Házbért fizetni,” kérdé csodálkozva az öreg? Mit jelent az, hogy házbért ‘ fizetni ? “Figyeljen kissé csak ide,” mondá a repülő. Nálunk az emberek dolgoznak, amiért bért kapnak, ezen bérből, melyet — arany, ezüst, vagy papír pénzben kapnak — bizonyos részt vissza adnak a házak tulajdonosainak, amiért azok megengedik házaikat lakásul használni. De hát hogyan szerezték a háztplajdonosok a házaikat: ők vágták talán a deszkákat amiből építették azokat, kérdé tovább az öreg? De hogy is! A munkások vágták a deszkákat és építették a házakat is, amiért viszont kapták az arany és az ezüstöket mondá a repülő, közben jól mosolyogva azon, hogy az öregnek halvány fogalma sincs a civilizált világ berendezkedése és működéséről. “Akkor honnan jön az arany és az ezüst,” követelte az öreg? A földből lesz, kibányászva mondá a repülő! “Oh igen, igen.” Értem már végre mondá az öreg. Tehát e szerint azok bírják a bányákat, akiket ti munkásoknak neveztek s abból amit kibányásznak, adnak bizonyos részt a háztulajdonosoknak házbér fejében, igy van? a rendszer, melyet fentartani igyekeznek, amelyet foltozgatnak, inkább nevezhető az őrület, mint a józan ész rendszerének. Egy rendszer, melyben a ma emberének termelőképessége, a huszonöt évvel ezelőtti termelési folyamatnak legalább huszonötszöröse. Egy rendszer, melyben a gépember, a husból-vérből való ember munkáját helyettesíti, melyben a hasznos találmányok ezrei könnyítik a fizikai munkát: Egy rendszer, melyben minden ember bőségben élhetne: Egy rendszer, mely a legnagyobb bőség közepette 100 millió dolgozni, termelni vágyó proletártól tagadja meg a munkaalkalmat és országokat taszít nyomorba nélkülözésbe. Egy rendszer, melyben a törvény korbácsával tesznek ezreket, milliókat hajléktalanná, taszítanak télviz idején az utcára — és ugyanakkor a jólépitett lakások ezrei allanak üresen, megerett a pusztulásra. Ezt a rendszert a lekésett kijózanodás már nem mentheti meg. A vésztjósló figyelmeztetés minket csak megerősít hitünkben. Igazolja, hogy jóutra léptünk, mikor a világ munkásságának megszervezését tüztük ki célul. Mikor felismertük, hogy problémáink sem nem szakmaiak, sem pedig nemzetiek. Mikor felvettük nevünket, az Industrial Workers of the World-ot. Mikor elhatároztuk, hogy széles e világon, az összes robotosokkal összefogunk, egy olyan rendszer megteremtéséhez, melyben azok fogják élvezni a munka gyümölcsét, kik azt termelik. Ez az összefogás nem késhet soká. Ezt jósolják a kapitalizmus lantosai is kik már látják a kapitalizmus eljövenrő katasztrófáját, mely egyben az elnyomott, dolgozó népmilliók felszabadulását fogja jelenteni. (rr) “Dehogy, dehogy! válaszolá türelmetlenül a repülő.” Azok, akik a házakat bírják, ugyanakkor a bányáknak is tulajdonosai, de a kibányászot aranyból adnak valamelyest a munkásoknak s viszont a munkások pedig abból fizetik nekik a házbéreket. “Nos, ha ez igy van” mondá az öreg lakó, akkor ebből az következik, hogy a házak és bányák tulajdonosai termelik az élelmiszert és szövik a ruhákat s ők kell, hogy lássák el ezekkel a házépítő és az aranyat bányászó munkásokat. “Nem öreg barátom.” Ön megint csak tévedésben van. A házak és bányák tulajdonosai birják az összes más iparokat is, az élelmiszer, a szövő, a szállítási, szóval minden más iparokat is és az életszüksegleti cikkek előállításáért általában fizetik aztán a munkásoknak az aranyakat. “De,” követelődzőit az öreg ember, ha a munkások magok bányásszák az aranyat, miért kerül akkor az a tulajdonosok birtokába, hogy azzal a munkásokat fizethessék a többi iparokban végzett munkákért is? Egyszerűen azért, mondá a másik, mert ők birják a bányákat ! Talán semmivel sincs több joguk, de nekik van a pénzük — mig ellenben a munkásoknak meg nincs. “De hiszen a munkások bányásszák mindazokat az arany és ezüstöket, amiből a pénzt csinálják,” erőlködött az öreg. “Ez igaz, egyezett meg vele a repülő, de úgy látszik, hogy a munkások nem elég intelligensek ahhoz, hogy ők intézhetnék saját ügyeiket,” mondá. “Átkozott legyek, ha képes vagyok ezt a magyarázatot meg érteni” kiáltott fel az öreg nagy zavarában. “A munkásoknak van eszük ahhoz, hogy mindent megtudjanak termelni s ön mégis azt állítja, hogy ahhoz nincs eszök és intelligenciájuk, hogy tulajdonukba is vegyék amit termelnek.” Micsoda egy ellentmondás! Amint beszédéből kiértem, önöknél a munkások vágják a fákat, bányásszák az aranyat, termelik az élet minden szükségletét s mindezért cserébe csak egy nagyon kis részt tartanak meg magoknak a saját szükségük fedezésére! És ön ezt nevezi civilizációnak? Én annyit mondok önnek íia- al barátom, hogy én nem kérek az ilyen életből. Ha nekem szükségem van valamire, megtermelem magamnak; megdolgozom érte az igaz, de aztán a pokol összes ördögei sem fogják az általam termelt szükségletek nagy részét semmi fejében tőlem elszedni. De nem ám! Hanem most már jöjjön barátom, az ebéd kész van. Egyen jóiziien amennyi jól esik s aztán visszamehet a maga civilizációjába másnak a javára dolgozni. Ami engem illet én csak itt fogok maradni, hogy minnél távolabb legyek az önök civilizációjától ! Ford. H. P. HÉTKÖZNAPOK Végre elmúltak az ünnepek. Kimulattuk magunkat. És most búsulhatunk újra. Kezdhetjük elölről a dolgot. Letört vágyainkat egy pillanatig szép, színes ruhába öltöztette az ünnepi hangulat. S egy percre megfelejtkeztünk minden más egyébről. Hogy Kentuckyban kis gyermekek éheznek. Hogy ártatlan bányászok várják elitéltetésüket, hogy az ország valamelyik bör- itönében régen elitéit rabok, egy kor harcos munkásemeberek várják, hogy a munkásság mikor váltja be Ígéretét és szabadítja ki őket, szomorú fogságukból. Mikor az egész világon, polgári szokás szerint, az emberek, íangos kurjongatással búcsúzlak el az ó-évtől és boldog re- nénnyel köszöntik az uj esztendőt. E mesterségesen előidézett percekben, kinek is juthatna az szé^e, másnak a bajával törődni, mikor mindenki örvend, hogy egy percre elfelejtette az övét. Pedig a radikálisoknak olyankor 'ene hüsletni, amikor örömmámorban úszik az egész világ. Olyankor kellene nekik lázitan i. Mert a hétköznapok kíméletlen harcában, amikor úgyis kenyér után lohol mindenki, figyelmeztetés nélkül is eszükbe jut az az embereknek, hogy van munkanélküliség és a hosszú, keserves kálvária járásban sok igen sok köny hull el. Az ünnepek alatt ilyesmire nem gondol senki, nincs ideje hozzá, olyankor kellene eszükbe juttatni az embereknek, hogy elmúl az ünnepei elfogy az ünnepi kalács Mert a munkásságnak nem is. volna szabad egy percig sem tét lenül lenni. Igaz. Én is ünnepeltem. Legalább is együtt voltam az ünneplőkkel. De az én ünneplesem, olyan csendes, befelé sirás volt. Hogy is lehet. Vájjon mit mondana Rothfisher, ha élne szegén} ? És mit mondanának a többiek? Hogy a munkásságnak van kedve mulatni 1931-ik év utolsó napján. Nincs pénz, nincs munka, de az emberek azért mégis mulatnak. A tánc lokálok, mozik, színházak, zsúfolásig vannak emberekkel. Ember-ember hátán tolong, hogy egy Rácz Lacit meghallgasson és annak muzsikája mellett táncolhasson. Még jó, hogy van Kentucky állam is Amerikában. Jó, hogy a nagyméretű jótékonysági akciót, az ország vezető emberei indították meg. Jó, hogy a kormány maga is elismeri, hogy, van gazdasági válság Amerikában, mely megbénította az ország üzleti erejét, családokat dobott ki az utcára és embereket kergetett az éhség karjaiba, különben többektől is hallanám azt a kijelentést, amit nem régen egy ismerősöm tett előb- em, "hogy Amerikában nincs nyomor.” . ludjuk, hogy a látszat csal. Csal már azért is, mert az emberek legtöbbje, nem tud a dolgok mélyére látni — nem is akar. így volt az Róma fénykorában is, a rabszolgák létezéséről enki se akart tudomást venni. Mig Róma bukása be nem következett. Brooks Elsie.
