Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)
1932-04-09 / 682. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS Április 9. SZEMELVÉNYEK A POLGÁRI ÚJSÁGOKBÓL EGY régi angol közmondás szerint csak két dolog biztos, az adó és a halál. De ugylátszik változnak az idők, mert ma már az adó sem olyan biztos, mint valamikor volt. A kis farmerok, vagy az ipari munkások azon része, akik még nem vesztették el házukat, már évek óta nem képesek adót fizetni. Ide sorolhatók még a kiskereskedők nagyobbik része, valamint a kisebb vállalkozók. Az adófizetés olyan óriási módon csökkent, hogy egyes városok a teljes csőd előtt állanak. Vannak városok, a hol a tanítók már féléve nem kaptak fizetést. Maga a szövetségi kormány több mint ezer millió dollárral többet fizetett ki az elmúlt évben, mint amennyi befolyt adó alakjában. Ez pedig nagy baj a tőkés kormánynak. A kis- farmok és az ipari munkások viskóinak százezreit, adó hátralék miatt dobra ütni, veszedelmes kísérlet volna ma. A tőkés kormány, ismerve a munkásság hangulatát a mai válságos helyzetben, ezt nem meri megtenni. De, hogy azt a sok milliós városi, állami és szövetségi hivatalnokokat (naplo- pók) eltarthassa, ismét az adópréshez nyúlt. Ez a legújabb a forgalmi adó lesz, amit aztán a munkás milliók fognak fizetni, nem közvetlenül, de közvetve.Erre aztán maguk a kis bur- zsujok is felszisszentek és mindenütt tiltakoznak a kormány túlkapásai ellen. Igaz, hogy ezt legtöbbször csak "a munkások félrevezetésére teszik. A polgári lapok vezércikkeiből meglehet állapítani, hogy az általuk egekig magasztalt rendszer a dögrovásra jutott, mert közel állnak a teljes csődhöz. Ezt állapította meg a középnyugat 17 államának 50 küldöttje, akik Chicagóban jöttek össze tanácskozni és megoldani, hogy hogyan lehet fából vaskarikát csinálni. Többek között a következőket állapították meg: Az Egyesült Államok lakosainak összbevétele 1929- évben 90 ezer millió dollár volt, 1932-ben nem lesz több mint 30 ezer millió. Ezzel szemben az adók, (városi, állami, szövetségi) 1913-évben ketezer millió, ,1931-ben 11 ezer millió és 932-évben eléri a 13 ezer milliót. Vagyis, ha a tervezett adóreformot végre hajtják, úgy 1932 évben minden dollár jövedelem után 40 cent lesz az adó, 1931-ben csak 22 cent volt, mig 1913 évben 6 és fél cent volt az adó minden dollár jövedelem után. Majd igy folytatják a megállapításukat, amit mi, már régen tudunk: A munkások bevétele az utolsó márom évben 49 százalékkal csökkent. Ugyanezen idő alatt a kormány hivatalnokok fizetése 14 százalékkal emelkedett. A küldöttek további siránkozása nem érdekel bennünket. Ma már minden munkásnak be kell látni, hogy ez a rendszer teljesen érett a pusztulásra, hogy a tőkés osztály betöltötte hivatását. Most csak a munkásokon a sor, mert a munkásságnak is van egy társadalmi hivatása, a mi nem más, mint eltörölni a bérrendszert. * KINEK volt igaza, Darwinnak vagy Bryan-nak? Ezt akarta eldönteni Louise Nankivell evan gelista prédikátornő azon szent előadáson, amit nem rég tartott az egyik lélekmentő állomáson (missió.) A szent prédikátornő, kézzel foghatóan akarta bebizonyitani a hívőknek, hogy Darwin tévedett. A bizonyíték egy megláncolt nőstény majom volt, amely a prédikátornő mellett foglalt helyett. A darwini elmélet megsemmisítése ilyen formán történt. A prédikátornő megkérdezte a hallgatóságot: “Kedves testvéreim, a ki elhiszi, hogy ilyen majomtól származott, (a megláncolt majomra mutatva) emelje fel a kezét?” Mivel jó hívők voltak mind, senki nem emelte fel a kezét és igy meg lett állapítva, hogy Darwin tévedett. Erre a majom hatalmas bukfenceket vetett a levegőben nem kis örömére a gyerekseregnek, a kik hangos hurrázásban törtek ki. Hogy aztán teljesen kivégezzék a fejlődéstant, két prédikáló a következő szent éneket énekelte. “Fejlődésben nem hiszek, ez nekem boldogság, Őseim nem éltek fán, nekem ez megnyugvás. Fogadjuk el szó szerint, a mit mond a szentirás, Isten teremtett minket, csak ez az igazság. Isten a teremtőm, a majmot gyűlölöm, A majommal rokon nem volt semmi ősöm. De már erre a majmot teljesen elhagyta a türelme, sértődötten ugrott le a székről és olyan dühös ugrálásba kezdett, hogy csak nem megzavarta a hívők áj tatosságát. Az egyik prédikátor nyakon csípte a kitagadott rokont és kivezette a teremből, mert az ilyen monkey businest nem tűrik meg mások- részéről. Kifelé menve a majom kisasz- szony a közönségre bámulva elfintorította az orrát és mintha csak azt akarta volna mondani Darwin, Bryan, vagy Darrow csak kismiskák voltak, hanen Barnum, oh, az egy nagy ember volt. (Tőle ered az a mondás hogy “minden percben születik egy sucker.) * GIFFORD Pinchot, Pensylva- nia kormányzója élesen kikelt .... Ilyen és hasonló sok-sok apróságból tevődnek össze a nagy dolgok, nagy események. Egy Bethlehem Steel rabszolgája, 5 gyermek apja, panaszkodik a foremanjánál, hogy egy nap hetenkénti bérből képtelen megélni. Munkabére 35 cent óránként. A munka nap most már csak 6-7 óra naponta. (Tessék kiszámítani egy heti jövedelmet.) A rabszolga foremanja utasítja a páciensét a wellfare depart- menthez s innen meg a wellfare associationhoz. Itt a munkás újból elpanaszolja a baját ési a sok huzavona, vizsgálat, kérdések stb. után a wellfare association vissza küldi a munkást a Bethlehem Steel munkaközvetítő irodájába, ahol a munkás — saját nagy csodálkozására kap is munkát 25 centes órabérrel! Ez is a bérlevágásnak egyik formája, s a szervezetlenségnek természetes következménye. * De nem lehet szervezkedni, nincs idő a szervezkedésre, nagyon éhesek, rongyosak vagyunk már -—■ kórusban szólalegy gyűlésen a központi kor- nány ellen. Gyávasággal vádolja őket, mert nem merik a nagy tőkét és a sokszoros milliomom sokat alaposan megadóztatni és az igy begyült pénzből munka- nélküli segélyt fizetni. Ugylátszik, a kormányzó ur egy platformra került a társadalmi biztosítást követelő párttal, a mely párt a legforradalmibb pártnak tette meg magát. Még megérjük, hogy a párt a kormányzót jelöli a közeli választásra elnöknek.. Nos, mi a külömbség, ha őt jelölné a párt. Neki is lenne annyi eshetősége elnöknek lenni, mint Foster elvtársnak. Igaz, hogy a köpenyeg- forgatásban még messze jár Fosterhoz, de majd meg tanulja ezt is. V. J. nak meg az indifferens hangok. Tanulság: a légy is védekezik ha valaki vagy valami az élete ellen tör, csak az) ember volna olyan gyámoltalan teremtés, aki kenyér, méz, vaj kamrájában éhen képes meghalni?! * De ne búsuljunk a már “megszervezett” Civic Liga mindenféle-fajta igazságtalanságnak véget fog vetni majd. Leszállittatja a villany árát, a tüzbiztositási költséget, betekint az adókivetések titkaiba, utána néz majd, hogy a jótékonysági egyletek “igazságosan” osszák széjjel a morzsákat stb. stb ........ csak a kizsákmányolás “titkait” hagyják titoknak, mert evvel a kérdéssel foglalkozni, nem amerikai dolog ám, a kizjsákmányolás természetes folyománya a '“mi” civilizációnknak, enélkül lehetetlen a civilizáció.... Hja, azért jártak a papok húsz esztendeig az iskolába, az orvosok az egyetemre, a kereskedők a kereskedelmibe, hogy mind ezt megtudják mondani és le nem mászni a munkásnak a hátáról és a Civic Liga ezeknek az elemeknek a szervezete, de mi keresni valója van benne egy bérmunkásnak? * így fest kicsiben egy gazdasági dráma, lejátszva politikai színtéren. Tudósitó Az IWW magyar csoportja és a Modern Színkör 1932 április hó 9-én, szombaton este 8 órakor a Bérmunkás Otthonban 1961 N. Halsted St. Chicago, 111. TUDOMÁNYOS ÉS MŰSOROS ELŐADÁST RENDEZ Belépő dij ezúttal nincs Mindenkit szívesen látunk ezen estélyünkön. NYILVÁNOS NÉPGYÜLÉS East Chicagóban, rendezi a Világ Ipari Munkásainak Szervezete, 1932 április hó 10-én, vasárnap délután 3 órakor a Szabó Hallban, 705 Chicago Ave Tárgy: Az ipari szervezkedés elkerülhetetlensége. Előadók Chicagóból. Minden munkást és munkásnőt meghívunk. Belépő dij nincs PROLETÁR ANYÁKNAK A Bérmunkás számára irta: EGRI LAJOS Pénzisten a gőgös, igyen beszél: Enyém a föld, a viz, a lég, Enyém a csodák kincses háza, Enyém a mély, enyém a magas. Enyém a rét s enyém a havas, Enyém a Múlt, Jelen s a Jövő. Enyém a pöröly a vasattörő, Enyém az Ember álma, vágya, Enyém férfia, asszonya, lánya. Enyém a csók forró hője, Uj rabszolga hadnak eredője. Ha tetszik a testük, széllyel vágom, És a földet vele megtrágyázom. Gőgös Pénzisten igyen beszél . . . Halljátok Páriák, mind, aki csak él!! Áldott a méh, amely most elvetél, És áldott a magtalan. Oh Anya, ha szülsz, lázadót szülj nekünk, Kegyetlent, vasinut, bátrat; Ha megalkuvók vagyunk, törje le életünk, Törje le életünk, zúzzon halálra S testünkön keresztül rontson barikádra Pénzisten ellen — s ha kell: ellenünk. Oh Anya, ha szülsz, lázadót szülj nekünk. Bethlehemi apróságok