Bérmunkás, 1932. január-június (20. évfolyam, 668-693. szám)
1932-01-09 / 669. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS Január 9 BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre $2.00 One Year ......................$2.00 Félévre 1.00 Six Months ................. 1.00 Egyes szám ára 5c Single Copy ................. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerk. és kiadóhivatal: 2653 Grand Ave., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A rendszer foltozgatása A nemzetgazdászok és publicisták sikertelen törekvése a jelen gazdasági válság okait illetőleg és a megoldásra vonatkozó ajánlataik mind a Marxi elmélet körül forognak anélkül, hogy elismernék azt. Azonban, bármennyire is igyekeznek a valóságot ködfátyolba burkolni, lényegében mégis elkeli, hogy ismerjék az értéktöbblet elméletet. A megoldásra vonatkozó ajánlatuk a “magasabb bér, rövidebb munkaidő és alacsonyabb árak.” Ez mind az értéktöbblet kisebbítését célozza, a bérmukásoknak ki nem fizetett bértöbbletet, melyet a munkáltatók tartanak meg. A “The Nation” dec. 23-iki számában Dr. Glenn Frank “Ha én diktátor volnék” cimü cikkben a legújabb propagálója ezen nem egészen uj keletű megoldásnak. És hogyan mondja! Hallgassuk meg! A magas bérek, rövidebb munkaidő és alacsonyabb áraknak jönni kell, mint a hármas gyümölcse a jövőbelátásnak és észszerű folyománya a tömeg termelés és tömegszétosztás elvének az ipar minden ágában, melyhez a gazdasági modernizmus ezen két tényezője logikusan alkalmazható. Mennyire hasonlítanak ezen szavak az 1848-iki pánikot követő időszakban elhangzottakhoz és mennyire közel jár a Marxi formulához. A “Tőke” cimü könyvének Marx a munkaidőre vonatkozó fejezetében . a következőket mondja: “Figyelembe kell venni, hogy a gyári alkalmazottak két évi (az 1846-47 évi nagy krízis követőleg) irtózatos szenvedéseken mentek át, mely időben a gyárak nagy része csonka időt volt üzembe, számcs pedig teljesen lezárva. Meglehetős nagy száma a gyári alkalmazottaknak rossz viszonyok között élt. Sokan közülök kétségtelenül eladósodva; természetesen a jelenben szívesen dolgozik hosszabb időt, hogy a két év veszteségeit ily módon helyre hozza, hogy az elzálogosított bútort kiválthassa, vagy pedig az elkopott vagy eladott ruhát ujjal helyettesítse,” stb. A rövidebb munkaidőért folytatott harc mind nagyobb arányokat öltött a gyáriparban 1847-ben az 1846-47-iki munkanélküliséget követőleg, melynek eredményeként a munkaidőt 10 órára szállították le 1848 május 1-én. Amint a munkanélküliség terjedt és a tőke hanyatlása állt elő az iparüzemek lezárásra folytán, Marx a következőket mondja: “A gyárosok megkísérelték kiaknázni a körülményeknek e természetes következményét általános 10 százalékos bérlevágással. Ez megtörtént, hogy úgy mondjuk a szabad ipar beiktatásának megünneplésére. Ezt követte ismét egy 8 és egyharmad százalékos bérlevágás, amikor a munkaidőt 11 órára szállították le és ennek a kétszeresse, amikor a 10 órás munkaidő" életbe lépett. A bérlevágás, ahol azt a körülmények megengedték elérte a 25 százalékot.” Ez úgy hangzik mint a jelen időnek a története. Ez kell, hogy meggyőzze a liberális jövendő-mondókat, hogy a kapitalista rendszer művelete a munkaerő kizsákmányolása terén oly mechanikus szabályszerűség, mely következetes minden időben. Az 1848-iki periódus — ami a gazdasági helyzetet illeti — képmása az 1929— 30 évinek. “Röviddel ezután a júniusi felkelés Párisban és annak véres elfojtása egyesítette az uralkodó osztály minden frakcióját úgy Angolországban, mint a többi államokban.” A gép fejlődés abban az időben is folyamatba volt és éppen úgy szorította ki az emberi munkaerőt, mint a jelenben. Abban az időben is éppen úgy mint a nyerészkedés, a csalás és az érték- többlet halmozódása éppen úgy dagasztotta a vagyont mint a jelenben. És aztán jött az összeomlás. A fellendülés időszakában a munkások harcoltak a rövidebb munkaidőért és megnyerték azt éppen úgy mint itt a világháborút követőleg. És a kapitalisták ugyanoly eszközökkel igyekeztek a felfújt értéket megtartani mint most. Természetesen számításba kell vennünk a kapitalizmus nagyméretű fejlődését a közbejött években, aminek természetes következménye a nagyobb méretű pánik az egész világon. Tehát a történelem megismétli önmagát. Azonban ez nem mehet örök időkig azon oknál fogva, hogy a földrajzi határok ki vannak terjesztve a föld legtávolabbi sarkáig és a kapitalizmus fejlődése a kizsákmányolás terén elérte a határt. A profitot a munkástól vissza tartott rész alkotja, mely tőkévé formálódik az újabb kizsákmányolásra. Régebben ezen felgyülemlett érték kiutat talált Amerika, Afrika és Ausztrália fejletlen területein. Azon ban ma már ezen lehetőség megszűnt, mert a tőke ezen területeken is értéktöbbletet termel, mely szintén kiutat keres. Az érték- többlet a ki nem fizetett munkabérből ered. A gépek fejlődése rendkívül meggyorsította a felhalmozódást. A terjeszkedésre nincs terület és a stagnálásnak hosszabb-rövidebb órái elérkeztek. Érthető tehát a kapitalista rendszer védelmezőinek siránkozása a rövidebb munkaidőért és a profit kisebb aránybani felhalmozódásáért, mert a tömegtermelés és tömegszétosztás a termelést olcsóbbá tette. A rendszer a saját kebelében rejlő ellentétes viszonyok nyomásától az összeomlás előtt áll. Kétségtelen, hogy ez irányba még sok kísérletezés fog folyni uj törvényhozás és uj gazdasági tervezetekkel. Itt azonban az a szerencsétlen helyzet áll fenn, hogy a kapitalistáknak nincs tervező bizottságuk és nem is tudnak alakítani. E tekintetben a kapitalisták nem tudnak megegyezni. A munkásság feltörekvése; az osztályharc az egyetlen tényező, mely a világ kapitalistáit egy táborba hozza. A megoldás lehetősége azon harcban gyökeredzik, melyet a munkásság folytat a szervezkedésért. Alakulhatnak és bukhatnak kormányok, a bérrendszer azért állni fog. A világ dolgozóinak egy nagy ipari szervezetbe való tömörüléséből fog kialakulni az ipari adminisztráció, mely az egyetlen faktor, amely képes lesz a termelés irányítására. A jelen pánik ideiglenesen enyhülhet, de ismét visszafog térni méreteiben megnövekedve, természetében sokkal nagyobb kegyetlenséggel, amig a munkásság szervezkedik iparilag, átveszi a termelés és szétosztás eszközeinek irányítását és befejezi az uj társadalom szerkezetének építését a réginek keretein belül amint az IWW hirdeti. Több mint fél ezer előfizetés 6 hét alatt __i________ Csak akkor tudjuk igazán értékelni a magyar IWW-istáknak az elmúlt hat hétben végzett munkáját, ha átlapozzuk azokat a leveleket, amelyek kíséretében munkástársaink hozzánk eljuttatták. Ezekből a levelekből néhányat már leközöltünk, néhány még várja a nyomda festéket, mint tanúságát annak, hogy a Bérmunkás mellett nem fizetésért, de erős meggyőződéssel állanak Amerika öntudatos magyar bérrabszolgái. De bizonyságot adnak ezek a munkás megnyilatkozások arra is, hogy a Bérmunkást megrendszabályozhassa a postahatóság a maga hozott határozataival, de megfojtani, annak tanítását elnémítani a magyar munkások ezrei nem engedik. Hat hetes kampányunk nem tévesztette célját abban sem, hogy a fősulyt a munkanélküliek táborából szerzendő uj olvasók szerzésére fordították lapkezelőink. A beküldött előfizetések 65 százaléka uj olvasókat állított a Bérmunkás mellé, akikhez hetenként eljuttatjuk az Ipari Szervezkedés Eszméjének a szükségességét. Amilyen hittel és meggyőződéssel dolgoztunk az elmúlt hat hétben, ugyan abban a tempóban kell a Bérmunkás érdekében a munkát tovább folytatnunk. A kampány alatt megszervezett gárda maradjon mindenütt munkába és hétről-hétre ezután is kérjék a csoportok számon a végzett munka eredményét. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, am g éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az ólet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyes növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszitsák s ezáltal elősegitik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban ---- vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrend- szerrel!” A munkásosztály történelmi hivatasa, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipar szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
