Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-10-10 / 657. szám
Október 15. 3. oldal BÉRMUNKÁS Akik az írásból sem tudnak olvasni (Prédikátorok könyve: Munkás testvéreim, mire vártok? III. 1-2-3. o.) “Minden dolognak ideje vagyon és ideje vagyon az ég alatt minden akaratnak, ideje vagyon a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek és ideje a kiszaggatásának ami ül- tcttetett.” “Ideje vagyon a megölés í nek és ideje a niegayógvitásnak, ideje vagyon a rontásnak és ideje az építésnek. “ Vájjon nincsen-e ideje a szervezés vagy a szervezkedésnek? Igen. ideje van. Sőt már majdnem idejét múlta és mégis mindig gátat vetnek elébe, hogy a munkásmilliókat vissza tartsák. Mert hiszen tudják, hogy a szervezkedést esak cselekvés követheti, még pedig olyan cselekvés, ami minden rosszat elseper az utjából. Mindent, ami káros a jövő társadalomra, hogy helyébe elvethesse a jót és tiszta életképes magot, ami megtenni a jövő számára az életet, ami' által megszűnik a nyomor, éhség és nélkülözés, minden, ami rossz, létezik ezen a sártekén, vele együtt ezen rothadt társadalmi rendszer is. Nem lesznek különféle osztályok, akik egyik a másik felett hatalomra juthatnának. Egy osztály lesz, még pedig a dolgozók osztálya. (Prédikátorok könyve: III. rész, 16 v.) Láttam annak felette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság és az igazság helyén latorság van.” Ezt pedig csakis a világ munkásainak egy ipari szervezetbe való tömörülése által vívhatjuk meg. Ezt tanítja az IWW már több mint negyed századon keresztül. Sajnos, a munkásság j még mindig nem akar tisztán látni, még mindig nem látja, — hogy mennyit lett becsapva a 1 politikai fékerek által, akik mindenfelé mézes-mázos Ígéretekkel j ugrasztják be és rabolják kf a hiszékeny tömeget. Munkástársak, mikor szaba- i dúltok meg ezen veszedelmes hi- 1 énák karmai közül? Meddig fogjátok még tűrni ezen rablók garázdálkodását? — Fogjatok össze, szervezkedjetek az IWW-ba és akkor ütött a szabadulás órája. Meddig vártok . még? Vagy még mindig kevesen pusztulnak éhen? Nem halljátok ; azon ártatlan testvéreitek jaj kiáltásait, akik az éhen halás kü- I szőkéről, akik a börtön falai kő- j zül segítségért kiáltanak? Vagy nem érzitek az éhen pusztult hullák szagát, amitől ! már szagos a levegő? Vagy talán még dolgoztok heti pár órát, ami még az éhen hálástól sem ment meg’ és azért nem látjátok a szervezkedés szűk ségességét, vagy még talán dolgoztok ? Vájjon meddig? Nem-e gondé Iját ok, hogy ezen veszedelmet sem kerülhetitek el? Mit kerestek ma? Nem-e egyenlő a semmivel? Tudtoke gondolkodni a család fenntartásáról? Én nem hiszem, hogy igennel mertek válaszolni. Például, ahol én dolgozom, ott egy-két napot dolgozunk, — ami három és nyolc dollár között van hetenként. Vájjon lehet-e | ezt úgy elosztani, hogy mindenre jusson? Hiszen a házbérnek nem elég, hát a családot miből | tartjuk. Itt jön egy másik, ahol egész hetet dolgoznak. Pár évvel ezelőtt a legkisebb heti fizetés volt. J5 dollár, a legnagyobb 45 dollár és dolgoztak négy-öt napot, hat-nyol córát, ma a legkisebb fizetés 9, a legnagyobb 25 j dollár és dolgoznak hat napot, 10—12 órájával, de sok' esetben vasárnap is egész nap. így ma a fele emberrel, fele fizetésért, sokkal többet termelnek, mint két évvel ezelőtt. Talán ezt féltitek? Ezt ne féltsétek, hanem itt az ideje, — hogy szervezkedjetek, hogy egyszer és mindenkora megszüntessük ezen gyalázatos kizsákmányolást. Vagy talán nem is volna jó, ha jóban volna. Talán nem nyerhetnénk el a mennyei boldogságot, ha itt a földön is boldogan élnénk? Ettől nem félnek azok, akik dőzsölnek a sok jóban, azok nem vágynak a tulvillági örök boldogságba. (Prédikátorok könyve: III. 19. 22 v.) “Az ember fiainak végek, hasonlatos az oktalan állat nak végéhez és egyenlő vé- s gek vagyon azoknak, amint j meghal 'egyik, úgy meghal j a másik is és ugyanazon I egy lélek vagyon azokban; j annak okáért az embernek j nagyobb méltósága nincsen ' az oktalan állatoknál, hanem hogy mindezek hiábavalóságok, ezek közül min- denik ugyanazon egy helyre megyei?; mindenik porból való és mindenik porrá lészen.” Vájjon kicsoda vette eszébe ; az Ember lelkét, hogy felment ; i volna: és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá ment volna? “Az okáért nekem láttatik vala, hogv semmi sem ! volna jobb, mint hogy az ember örvendezne az ő dolgaiban, mivel hogy csak ez volna az ő részére a világMa, amikor tr munkásság nagy részének már betevő falatja sincsen, még mindig akadnak olyan munkásemberek, akik a politikai pártoktól várják nyomorúságos helyzetük javulását, még mindig azon vitatkoznak, hogy melyik politikus fékerre szavazzanak. Az én nézetem és meggyőződésem az, hogy egyik éppen olyan gazember, mint a másik, mindegyik a saját t érdekeért lármáz, igér mindent, ameddig meg nem választották. De mikor már beült a bársonyszékbe, mindazon sok szép ígéreteket elfelejti, végrehajtani, mert első sorban még ha akarnák is, amitől igazán tá- volállanak még, mert a gazdájuk nem úgy akarja, mint ahogy a szolgáik azt Ígérték. - Csak képzeljxk el, hogy mit mondana egy magyarországi gróf vagy báró, ha az inas akarná neki megszabni, hogy mit is csináljon, azt hiszem, ezt nem is kell hogy magyarázzam, mert mindenki jól tudja. Tehát a politikusoknak sincs több szavuk gazdájukkal a kapitalistákkal szemben, ezt kell, hogy a munkásság megértse egyszer már. Tehát munkást stvérem, ne várj semmit sem a következő választásoktól, mert én előre megmondom, hogy csalatkozni fogsz, mert az egyik holló nem vágja ki a másiknak a szemét, még ha kommunistának is ha- zudja magát. ban, mert ki cselekszi vele, hogy megtudja mi következik ő utánna.” Munkástársak! Ezen bibliai mondatot nem azért írom, hogy talán azzal- akarnám bizonyítani mindazokat, amit az IWW hir det, hanem csak azért, hogy ezen vallásos szekták, akik a tudásukat és hazugságukat a bibliából merítik, mindezeket nem látják meg, azt se mlátják meg, hogy az emberiséget a legnagyobb veszély közepette még mindig a túlvilággal és utolsó Ítélettel ámítják. Ali IWW-isták erősen hisszük, hogy sokkal hamarább eljön az utolsó Ítélet, mint ahogy ők gondolják. Számunkra pedig megnyílnak az igazi jólét kapui. Fel a harcra, szervezkedjetek az IWW-ba. I így vagyunk a szakszervezeti áruló vezérekkel is, ők is a mai rendszernek az ügynökei és a púin kasokkal még mindig elakarják hitetni, hogy a szakszervezeten keresztül tud előnyöket kivívni magának, az igaz, hogy I a múltban ért is el eredményt a i munkásság a szakmai szervezett- ; ségénél fogva, amikor még kézművesekre volt szükség, de ez esak volt és ma már nincs, különösen a kifejlett ipari országokban, mint az Egyesült Államok. Ha kezekre van szükség, de csak jó fiatal, erős kezekre, amelyek gyorsan bírnak mozogni. Igaz, most még azokra sincs szüksége a kapitalista osztálynak, mert nem tud profitot csinálni rajtunk. Tehát munkástestvérek, mire vártok, arra talán, hogy a télen majd kaptok ingyen levest, amit a papok és a politikusok ígérnek ami még az éhenhalástól sem menti meg a munkásokat és a tüzelő anyag, amit a városatyák hazudósnak, annak a melege mel lett meg fogunk fagyni, mert az esak ígéret -marad. ! A munkás osztálynak egy kötelessége van. hogy mindezen Ígéretek és ígérgetőktől megszabaduljon. szervezkedni kell az IIWW-ba, a munkásosztály valódi Ipari szervezetébe. VAN MÁR PROSPERITÁS Jugoszlávia Sándor királyának ugylátszik a mai nagy gazdasági válság közepette is busásan jövedelmez az üzlete. Packard Motor Company jelentése szerint Sándor király hat Packard kocsit rendelt saját és családjának használatára. A királyi udvar kizárólagosan Packard gépeket használ s ma is 14 Packard-kocsi áll rendelkezésükre. Ezen 6 kocsi, melyek mind különböző alkalmi kocsiknak vannak felszerelve, mint pl. a vadászati kocsi be van rendezve a vadász fegyverek elhelyezésére. Kirándulási kocsi az arany evő, ivó eszközök és élelmiszerek elhelyezésére a kényelem minden elképzelhető módját alkalmazzák ezen kocsik építésénél. Minden kocsi, mely Őfelsége Sándor király részére készül; el vannak látva vörös és zöld lámpákkal, valamint különleges hangzású trombitákkal, hogy amikor a király valamerre utazik, a közlekedést irányitó rendőr azonnal felismerje, hogy a gépkocsi utasa őfelsége Sándor király, akinek azonnal utat kell hogy nyisson, mert hát lévén ő kelme Jugoszlávia királya, húsz Packard kocsi tulajdonosa s igv neki mindig sürgős dolga van. Hogyne volna, amikor húsz Packard kocsit tart. Az én mun- kastársamnak csak egy ócska Ford ja yan s az annyira leköti idejét, hogy még .a szervezet ügyes, bajos dolgainak intézésére sincs ideje. Hát még ha 20 volna neki, mi lenne akkor? Alex Székely. 1531 1531 1531 Jóval kevesebb, mint egy millió, de ennyi a száma azoknak a munkásoknak, akik a Work People College téli tanidejé- nek hallgatói voltak. Egyesek egy tanfolyam hallgatói voltak, mások két-három tanfolyamon vettek részt, mások ott voltak 1915-ben és 15 évvel később ismét részt vettek a tanfolyamon. Mint tudják azt, hogy az életben hasznos és tanulságos oktatást nyertek a Work Peoples Collegeban. Ha bővebb információt akar nyerni erről a munkásintéz- ményről, mely az egyedüli az egész világon, Írjon felvilágosításért erre a címre: WORK PEOPLE’S COLLEGE BOX: 39. MORGAN STATION, DULUTH, MINNESOTA. Tagsági kömyvsz. 233301