Bérmunkás, 1931. július-december (19. évfolyam, 643-667. szám)
1931-12-26 / 667. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS December 26. A nyomor már a harmadik tél előtt áll és nincs javulás Az Üres ígéretekkel azonban bőven traktálnak bennünket kapitalisták és kitartottjaik. A jelen pillanatban a “szabad” Amerikai munkás egy- j másután már a harmadik kemény tél és munkanélküliséggel néz szembe. A jelek szerint úgy látszik, hogy teljesen bele van nyugodva, sorsába s! csak vár, vár, hogy végre a j tavasz majd csak meghozza már azt a számtalanszor bei-1 gért prosperitást; ami a tőkéslapok és társadalmunk oszlopos tagjai szerint már a legközelebbi utca sarkon ólálkodik. Az amerikai munkás ezen! fásultságát és lehangoltságát, azon erélyes kapitalista taktikázásnak tudhatjuk be, amely által e rendszer urai minden lehetőt elkövettek, hogy a munkásság reményét föntart- hassák legalább is addig, inig az ország pénzügyi zavara által okozott köd eloszlik a láthatárról. A legösmertebb jóslások egyike, amelynek még- ezideig mindig felült a munkásság, nagyszázaléka, s amit papa-; gály ipádra szokot utánozni a következő: A viszonyok lassan bár, de biztosan javulnak. Az j üzlet a javulás utján van, s rövid időn belül vissza fogja i nyerni a vesztett teret. E hangzatos biztatásokat, j még mindig készpénznek tekintve a könnyen feledő ameri kai munkás-, egyet szorítva a nadrágsziján, mégegyszer, de most már aztán csalhatatlan-! nak.vélt reménnyel kezdi du-, dőlni, hogy “Happy days are . here again”, s újból vár és remél megint. De menjünk vissza most két évvel ezelőttre, mikor a tőkés, társadalom vezér alakjai, oly j emberfeletti erőlködést kifejt-j1 ve dolgoztak, hogy megaka- ; dályczhassák a részvénytőzsdén az árak teljes leromlását. 4 Hej de kevesen sejtették tő- j késeink és talpnyalóik, azon- í időben azt, hogy rendszerük, < a történelem leghosszabban': tartó válságába került bele, Is egy olyan válságba, amely cse 1 kély rövidéletii fellendülésétől eltekintve, ezidő óta állandó- < an lejebb sülyedi, mig maj 1 már e válság az egész világra 1 igénybe venni, mig helyi;e jpn h kihat s hosszú éveket fog 1 — ha ugygn egyáltalán fel- í gyógyul betegségéből, — ami- t hez nagyon kevés a remény. i A reménykedő próféták 1 1929 októberének utolsó ‘ napjaiban, amikor az első. i nagy megrázkódtatáson ment t át a tőkés rendszer, Arthur < Reynolds a Continental Iliin- 1 ois Bank és Trust Cq. igazgató' é elnöke a következőt mondotta “a magam részéről nem Iá- r tok mást, mint egy gyöngébb j 1: természetű vissza esést a kö- t vetkező három hónapban,mely A atán megvagyok győződve, a jegy biztos javulás fog be- j ülni.” , a Nem csak bankárok nyilat- a eoztak azonban ig.y annak ide h én, hanem az iparfejedelmek j n s, sőt még az úgynevezett] s Az- úgynevezett “munkás” vezérek, kik azt hiszik, hogy a munkásság részére báirmi előnyöket is elérhetnek azáltal, hogy azok ellenségével paroláznak, számtalanszor meggyőződhettek volna már arról, hogy a tőkés annyira ravasz és annyira alávaló, hogy a testi-lelki barátját is hajlandó meggyilkoltatni ha abból profitot csinálhat. A jóhiszemű munkásság milliói lettek már ezideig is a zsákutcákba vezetve a Green és hozzáhasonló fékerek által terjesztett- “munka és tőke” testvérisége, a “magas munkabérek és nagyobb méretű szabadság”, stb stb jelszavak hangoztatása által. Jobb idők és. jobb viszor nyok eljövetelének reményében a munkásság leszerelt. Feltétlenül hitt a Green és Hoover urék ígéreteiben, és amikor a rövid munkaidő, a teljes munkátlanság és másbajok következtében ellentál- ló képessége a semmivel egy- értékre esett le, akkor mérték rá a leghatalmasabb csapást az általános bérlevágások formájában, azok a jó urak, akikkel Green szerint ] testvéries egyetértésben kell | élnie a munkásságnak. Amerika munkássága a jelen pillannatban szemtől-szem ! be áll és keservesen érzi a keserű gunyját annak, amit Mr. Green “magas munkabérek és nagyobb méretű szabadságnak nevezett, de nem olyan szabadság ez, amilyenre annak idején ő gondolhatott. Oh igen, van az amerikai munkásnak elég szabadsága. Van ideje bőségesen arra, hogy a városok utcáit méregesse. Van elég ideje cipője talpát elkoptatni a munkautáni hiábavaló hajszában.Van elég ideje az ingyen leves konyhák előtt kinyúló sorokban álldogálni. Meg van a szabadsága a parkokban aludni, de főként van elég ideje a tő- | kés lapokban olvasni, hogy “alapjában véve az ország vi- j szonyai egészséges és szilárd helyetben állanak, a munka- nélküliség nem nagy méretű | és a javulás határozottan útban van.” I Igen, van elég ideje a “szabad” amerikai munkásnak eze 1 két olvasni és ezek főlőtt gondolkodni. Ford. Hp. A kapitalizmus fejlődése két szakaszból álló 1. a szabad versenyes kapitalizmus. 2. monopol kapitalizmus. A szabadversenyes kapitalizmus a fejlődő, viruló kapitalizmus. A kapitalizmus azért fejlődött ekkor, mert a gyarmatok hatalmas területei [még a rendelkezésére állottak. A kapitalizmus ekkor sajátította ki az egész világot átalakította piacokká és ezek- inek az uj területeknek és pia- I coknak a kihasználásával tudott fejlődni. A szabadversenyes kapita- ! lizmust gyárak és kereskedel- | mi vállalatok egymásközti j harca jellemezte a piacokért jobb és olcsóbb áru volt a verseny- eszköze. A szabadversenyes kapita- ; lizmusban a bankok szerepe pusztán hitelügyletek lebonyo litása volt. A szabadversenyes kapitalizmusban háborúk, nemzeti háborúk voltak egyik kapitalista hatalom harcolt a másik ellen piacokért és nyersanyag forrásokért. 1914-es imperialista háború után a kapitalizmus átfejlődött a monopolisztikus szakaszában. A rponopol kapitalizmus az. már a haldokló tengődő kapitalizmus. A kapitalizmus azért haldoklik a monopolisztikus korszakában, mert már az egész világ ki van sajátítva nincs egy talpalattnyi hely, amely ne volna a világkapitalizmus érdekkörében vonva, A kapitalizmust ma az jellemzi. hogy a már felosztott világnak az újra való felosztásáért folytat egymásközött harcot. A mononol kapitalizmusban az egész világ néhány kapitalista vezető hatalom kezében van, akik elnyomják és ki- zsákmánvol.iák a földkerekség! összes népeit. A mai imperializmus tehát nem más mint ; munkásvezérek is, kik között I csak természetes, hogy ott volt William Green, az AFL elnöke is, ki a következőket jmondotta: “Minden jel arra [mutat, hogy a gyors és biztos j javulást elősegítő tényezők | nemcsak, hogy léteznek, de [kéznél vannak. Néhány hónapon belül ipari és pénzügyi viszonyaink újból a rendes mederbe kerülnek, s a szervezett munkásság megerősödve, támadólag fog fellépni s ki fog harcolni magának egy na- i gyobb fizetést és nagyobb méretű szabadságot.” Green urnák úgy látszik, hogy a “Prosperity az utca sarkon” jelszó fészkelte ma- ; gát az agyába, amikor azon a I nevezetes washingtoni értekez létén a munkáltatók jelenlétében a “tőke és a munka” í közötti szent békére Hoover elnök urna.k fogadást tett. Ugyanezen értekezleten a jelenvolt munkáltatók megbízták Hoover elnök urat azzal, hogy nevükben jelentse be az ország lakosságának, mi szerint ők (a nagy munkálta-, tók) nem szándékoznak bérlevágásokat eszközölni s egy- időben azt ajánlják, s arra kérik az ország összes munkáltatóit, hogy e jó példájukban őket kövessék s a “jelen helyzetben” a béreket ne vágják} le. E kijelentésnek a célja sem mi más nem volt mint az, hogy, a munkásságot leszereljék vele, hogy annál készület- j lenebbiil találják őket az ellenállásra. Bérlevágást követelnek A fentebb megtett kijeién- j tésben foglalt “jelen helyzet” | re vonatkozó szavak, igen csa- ] lárd és félrevezetőknek bizonyultak, olyannyira, hogy ma guk az értekezlet egybehivá-; sát sürgető nagytőkések röviddel ezen értekezlet után, saját szavaikat elnyelve, ígéreteiket sutba dobva, 10-től 40 százalékkal vágták le a béreket. Lehetetlen elég gyakran és elég nyomatékosan hangsúlyozni azon tényt, hogy a mun kásság nem bizhat sem az úgynevezett nemzetgazdászok ban, kik kapitalista uraik parancsára a legagyafurtabb tak tikák alkalmazásával vezetik félre a munkásságot, de nem bizhatja sorsát azon féker “munkás” vezérekre sem, kik ezen munkásnyuzókkal együtt tárgyalva, azt állítják, hogy ők igenis megoldották a nagy kérdést és létre hozták a tőke és munka közötti testvériséget Amint senki nem bizhat a nyílt ellenségben, úgy nem bizhat a munkás sem a tőkésben, aki osztályérdekénél fogva örökidőkün át ellenségesvolt a munkásnak. Erre a legjobb bizonyíték j; az IWW elvinyilatkozatának , azon része, mely kimondja,!’ hogy “a munkásosztály és a j; munkáltató osztály között ; iemmi közösség nincsen.” ] ) ezeknek a vezető hatalmaknak a harca a már felosztott világnak az újra való felosztásáért. A mai háborúk azért világ- méretiiek, mert a vezető imperialista hatalmak bevonják a maguk érdekkörében tartozó gyarmatokat és. függő országokat a világnak az újra való felosztásáért folyó harcban. [ A monopol kapitalizmusban la gyárak és kereskedelmi vállalatok helyén kialakul a kartell, tröszt, konzern és a finánc tőke. I A kartel az a tőkés szövetsége egy iparágon belül. A tröszt az egy tőkés uralma egy iparág és vele rokon (vonatkozású iparágak felett. A konzern az egy tőkés 'uralma a legkülönbözőbb ipar ágak. felett. A finánc töke az a bankok uralma az egész kapitalista termelés felett. A bankok kezében úgy került ez a nagy gazdasági hatalom, hogy a magánkapitalistáknak kölcsönöket adtak, akik a krízisben ezt' nem tudták visszaadni s igy a termelő eszközök lassanként a bank kezébe mentek át, aki elkezdett termelőeszközökkel egy magasabb termelést. Imperializmus ellentmondásai. Az imperializmus tőkekivitelt jelent a gyarmatokra a nyersanyagok forrásaihoz ott gyártelepek létesítését és az idegen bensziilött munkaerőnek a termelésben való bevonását, ami megörüli a gyarmatokon a benszülött prolétá- riátust, amely hatalmasan el van nyomva és igy erős forra- dalmisággal küzd a kapitalista imperializmus ellen. A gyarmatokon a kapitalista fejlődés megkezdésével azonban kialakul egy önálló (Folytatás a 7-ik oldalon) IMPERIALIZMUS