Bérmunkás, 1931. január-június (19. évfolyam, 618-642. szám)

1931-02-05 / 623. szám

2-ik oldal. BÉRMUNKÁS Február 5. már mindenki megunva a dolgot, belefáradva e szellemi leprások állandó orditozásába, ott hagy­ják a termet, ami valóban igy is történt, mit én már nem érhettem meg bent, mert mikor egyike e leprásoknak, névszerint Fehér kezdte a vádakat vagy át­ugrani, vagy nem válaszolni reá­juk, ellenben szokásukhoz híven fascisták, ellenforradalmárok stb- nek nevezte azokat, kik megelé­gelték e tolvajbanda garázdálko­dását. Frázisainak csattogtatásait még be sem fejezte, mikor egy összetört asszony, ki bár 60 éves­nek néz ki, de magáról mindig azt akarja állítani, hogy még nin­csen az 50-ben sem, nagy nehe­zen leteszi magát ugyanabba a a sorba, hol én ültem. Nehezen lélegzik már szegény, de azért fejét felemeli, hogy lássák “fia­talságát”, de az elvtársak nem igen akarják észrevenni. Ekkor pokoli düh fogja el, felismert en- gemet s azonnal szól egy másik, egy harmadik fanatikusnak, kik értesítik az egyik hirvivőt és a következő pillanatokban már a vezérekkel tárgyalnak, hogy baj van: mert az 1WW egy tagja is itt van. A vezérkar felemelkedve székéről, keres, — de miután nem ismernek (mert legnagyobb része tacskó a munkásmozgalom­ban) azonnal indítványozzák, hogy miután a legnagyobb ellen­ségük, az IWW egy tagja jelen van, — ki kell dobni. Egyszerre kórusba kiáltották a feszítsd meg őt. Úgy látszik, nagyon félnek ezek attól, hogy az igazság vala­hogy napfényre ne jusson, mert tudják, hogy akkor vége ural­muknak .Sokan elmentek már on­nan mint pártvezérek, de keze nagyon kevésnek volt tiszta s akik most ott vannak is, hasonló sorsra jutnak­Egyszerre vagy tizen indultak felkeresésére annak az eleven IWW-istának, vájjon ki is az, ki elmert ide jönni. 'A nem messze tőlem ülő öreg asszony, hogy "fiatalságát” észre- vétesse, a banda élén jött főve­zérnek, Mayernak büszkén mutat reám, hogy valamiképp helyre­hozza azt, hogy mindenki reá nézzen, mint egy jó munkát vég­zett spiclire. Azt már gondolhat­ják, hogy ilyenkor ezen söpredé­kei a munkásságnak mit csinál­nak? Kidobtak. Kidobtak mert FÉLNEK AZ IGAZSÁGTÓL. — Pedig ha tudták volna, hogy sok­kal pontosabb adatgjmjtemé- nyünk van erről a díszes társa­ságról, mint azt elgondolni is mernék. Lapunk, a Bérmunkások lapja mindenkor azt a célt is szolgálta, hogy a munkásosztály soraiból elzavarja azokat, kik nem odava­lók, akik csak fejős tehenet lát­nak a munkás mozgalomban. Az Önképző Szervezet tagságán mú­lik az, hogy megtisztitsa az Inté­ző Bizottságot ezektől a szellemi leprásoktól, kik mindenütt és mindent ,amit megérintenek — pusztul. Egyszer már itt volna az ideje annak, hogy megtisztítsák soraikat ezektől az egyéni éré.e- keket szolgáló alakoktól, kik nem építeni, , hanem leépiteni akarják a munkásmozgalmat. MÉG NÉHÁNY ADALÉK A PÁRTFÉKEREK NEW YORKI GARÁZDÁLKODÁSÁNAK BELSŐ TITKAIBÓL. Még csak alig néhány napja, hogy a Bérmunkás nyilvánosságra hozta azt a gyalázatos rablást, amit a pártvezérek követtek el* a Munkás Betegsegélyző ts Önkepző Szervezetben, már is megszólalt az egész amerikai sajtó és a felháborodás legvégső hangján számol­nak be a pártrallók garázdálkodásáról. Mi tudtuk előre, hogy eme leleplezésünkért ismét ellenforradamárok és fascisták leszünk a párt­vezetők előtt, ami persze megelégedésünkre szolgál, mert ismét nagy szolgálatot tettünk a betegsegélyzőkben tömörült magyar munkás­ságnak. . . Szolgálatot, mert lelepleztünk egy rablóbandát, akik még a ka­pitalista osztálynál is szemérmet- lenebbül rabolják a munkásokat és ugyanakkor forradalmároknak a kommunista párt tagjainak ne­vezik magukat. Forradalmi frá­zisokkal takarták le az Önkép- zőék kasszáját, ahonnét kijoptak már az eddigi megálllapitás sze­rint több mint 1 3 ezer dollárt, de az ellenőrök jelentése szerint még 7—8 ezer dollár hovatünését egy általán nem lehet kikutatni. Ezek a rablók azok, akik forradalmi irányt akartak szabni az amerikai munkásosztálynak, ezek azok a rablók, akik az IWW forradalmi ipari unionista álláspontját állan­dóan rágalmazták, ezek azok a banditák, akik a Munkás Beteg­segélyző Szövetséget a ráta ügyé­ben szétszakítani akarták és ugyanakkor ők háromezer dollár graftet fizettek az ügyvédeknek, hogy a kivetéses rendszeren ma­radjanak. Hogyan ragadt rá háromezer dol­lár az ügyvédek kezére. Másfél éve annak .amikor bő­vebben foglalkoztunk a betegse­gélyzők ügyeivel. Akkor valósá­gos forradalmi harcnak nevezték a kasszarablók az uj rendszer, a korszerinti befizetés (ráta) elleni küzdelmet. Mi annakidején meg­írtuk, hogy a betegsegélyzők ügye nem a mi ügyünk, a mi hi­vatásunk a munkások tömegét iparilag megszervezni. De viszont ebben a munkában szívesen lát­juk a betegsegélyzők munkás tagságának támogatását. Akkor azt mondták ezek a zsebtolvajok, hogy mi az Insurance Depart- menttel paktálunk és mi egy ka­pitalista Insurance kompániát szervezünk a betegsegélyző Szö­vetségből, ők a forradalmárok, mert ők nem mennek át a ráta- rendszerre. Ugyanakkor, amikor minket árulóknak és ellenforradalmárok­nak bélyegeztek, mert mi egy egészséges és igazságos befizetési alapnak láttuk a ráta rendszert, ugyanakkor ők kiemeltek HÁ­ROMEZER DOLLÁRT a mun­kások által befizetett pénzekből, hogy még egy évig megmarad­hassanak a kivetéses rendszeren. Ezt a rablást nem tudatták még ' az Intéző Bizottsági tagokkal sem, Mayer és Bebrits intézték el, akiket a pártfegyelem hatal­mazott fel ilyen rablásra. Mert az még nem volna oly nagy baj, hogy háromezer dol­lárt odadobtak az ügyvédi graft- nek, amit kommunista pártnyel­ven “jogvédelemnek” könyvel­tek él, hisz ezzel csak 60 centet loptak ki egy-egy tag zsebéből. A legnagyobb gyalázat ott vah ez ügyben, hogy a rátarendszerre való átmenést kitolták, ezzel az öregebb tagok még öregebbek lettek, tehát még több terhet kell majd vállalniok 1932-ben, minthá egy évvel ezelőtt vezették volna be a rátarendszert. Leg­alább még 1 5----20 dollárt lop­tak ki igy minden öregebb tag zsebéből a háromezer dolláros csekken kívül, amire már rányö- matott “jogvédelem”. Jó öreg öntudatos Önképző tagok, most már találjátok ki, hogy kinek vagy kiknek a kezéhez ragadt a ti keserves veritékkel befizetett háromezer dollárotok. A betegsegélyző tagok fizettek a Partos-féle hamis részvények hir­detéséért. “A lejtőn nem lehet megállni” Írták már sok esetben az Uj Elő­re bandita szerkesztők, amikor más egyletek ügyeiről volt szó. Egy egész éven át kiabáltak a Verhovay egylet bondcsalásáról. De azok a sikkasztok valóságos becsületes emberek voltak ezek­hez hasonlítva, akik annyira csúsztak le a lejtőn, hogy nem­csak HAMIS RÉSZVÉNYHIR- DETÉSSEL TŐRBE CSALTÁK SAJÁT OLVASÓIKAT, HA­NEM MÉG A HIRDETÉSÉRT IS AZOKKAL FIZETTETTEK MEG, AKIK MINT ÁLDOZA­TOK AKADTAK HOROGRA PARTOSNAK. Mert Partos ur nem volt biztos, hogy lesz-e ál­dozat, igy az Uj Előre szerkesz­tőinek részletekben fizettek a hirdetésekért. Olyan arányban, ahogyan a hirdetésnek bedőlt ál­dozatok szállították á pénzt Par­tos ur zsebébe. De a banditák­nak az nem volt elég gyors fize- , tés, nekik rögtön kellett a pénz, csak úgy voltak hajlandók tár­sulni a Partos-féle csaláshoz. Könnyű volt pénzt szerezni, ott volt az Önképző pénztára, — volt ott pénz elég, csak valami ürügy kellett, hogy kiemeljék onnét. Kapóra jött Partos ur hir­detésekért adott váltói, amit azonnal beváltottak Mayer szer­vező titkárnál az Önképző pénzé­ből. Közben aztán Partos ur meg bukott és igy a 2700 dolláros vál- / tokból 1 I 00 dollár fizetetlen ma­radt, azaz az Előréék felkezelték érte a pénzt az Önképző pénztá­rából. így tehát az Önképző tagok fi­zettek azért hogy az Uj Előrében hamis hirdetés legyen és aztán megvásárolták a hamis részvé­nyeket. Ez aztán kommunizmus! Ez forradalmi cselekedet! Most pedig még ők akarják végezni nagyképüsködve az erkölcsbirói eljárást Partos ellen, már odatet­ték egyik elvtársukat a részvény- bizottság élére. Ha semmi másért de ezért az egyetlen munkásel­| lenes, rabló eljárásért, azonnal í röpülniük kellene az egylet éléről az egész Intéző Bizottságnak. De ők nem mentek onnét, mig pénz van ott, nem mennek addig, mig az utolsó centig a pártfegyelem érdekében ki nem ürítik az Ön­képző tagok pénztárát. A kanadai szervezésre felvett pénzt New Yorkban dorbézol- ták el. Sok betegsegélyző osztály til­takozott az ellen, hogy innét küldjenek szervezőket Kanadá­ba, mert azt felesleges pénz po­csékolásnak látták a józanul gon­dolkodó tagok. Még egy vagy két szervezőnek a kiküldése nem került volna olyan- túlsók pénz­be, elvégre ott, ahol ezreseket lopnak, néhány száz dollár már nem számit. Mulatni vágyó ked­ve volt a pártfékereknek, mire való hát a betegsegélyző tagok pénze?! A kiküldött bizottság jelentése szerint az Előre banditái össze­sen öten vettek fel 72 dolláros chekkeket, mint kanadai szerve­zési költséget, de csak ketten mentek el Kanadába, a többiek itt New Yorkban züllötték el a tagság pénzét. A beváltott csek­kek ott vannak a bizottságnál, mindenki megláthatja e jó firmák neveit, akik között van ROMÁN, MAYER, LU3ZTIG ÉS BEB­RITS. Persze most védekeznek ezek a senkiházik, akiknek ha csak egy parányi becsületük vol­na, azonnal elkotródnának a lát- , határról. De ezek tovább is a forradalmiságról fognak dikcióz- ni, mert úgy látszik, elég jó mel­lékfoglalkozásuk van a rendes fi­zetésükön kivül az Önképző pénz­tárának kiürítésénél Csak rendkívüli konvenció és rátarendszerre való azonnali át- menés mentheti meg az Önképzőt. Mi jól tudjuk, hogy vannak olyan osztályok, melyek .a va­gyonuk elrablásáért bírósági utón akarnak elégtételt követelni. Ezt mi nem ajánljuk, mert ez költsé­ges és ilyen eljárással úgy sem tudnának egyetlen centet sem visszakapni. Az öntudatos mun­kásságnak saját maguknak kell a bírósági eljárást lefolytatni és ezért azonnal RENDKÍVÜLI KONVENCIÓT KELL EGYBE­HÍVNI. Ezen a konvención nem­csak a rablóbandát kell kiűzni az Intéző Bizottságból, hanem azon­nal alapot kell találni a RÁTA­RENDSZERRE VALÓ ÁTTÉ­RÉSRE, mert csak ez mentheti meg a hosszú éveken befizetett veritékes munkások centjeit. Az Önképző tagságának a cse­lekvés terére kell lépni és ezt a gyalázatot jóvá kell tenniök va­lahogyan, meift nemcsak az Ön­képző, de az egész amerikai ma­gyar munkásmozgalom szégyene. Mi több esetben megakadályoz­tuk a pártfékerek csalását, töb­bek közt az emlékezetes tüzesa- lást 1925-ben, amikor vizes lett néhány ócska könyv és mégis a sztrájkoló bányászok utolsó cent­jeit kérték sürgönyileg azzal a csalárd jelszóval, hogy “LE­(Folytatás a 7-ik oldali itt. )

Next

/
Thumbnails
Contents