Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-09-18 / 603. szám

6-ik oldal. BÉRMUNKÁS Szeptember 1 8. ■-»«»» ***■**;,t pfrm H ■ III mJTf rnifTTT Az Uj Előre fékerjeinek vészes, siránkozása alap megszűnéséről közönséges hazugság BECSTELEN, ALJAS ÉS RAVASZ TERVVEL CSAK KIZSEBELNI .WARJaK A MAGYAR MUNKÁSOKAT. — A GYŰJTÉSI AKCIÓJUK A LEGKÖZÖNSÉGESEBB CSALÁS. Hetekkel ezelőtt a legkülönbözőbb kószahirek keltek szárnyra a neVl yorki berekben az Uj Előrével kapcsolatban, melyeknek hiteles­ségét némi kételylyel fogadtuk és nem irtunk róla mindaddig, amig a legutóbi lapszámok kezünkbe kerültek. Most, hogy megkonditották a pártfékerek a vészharangot és megindították legújabb gyűjtési ak­ciójukat azon a címen hogy lapjukat megszűnés fenyegeti, amivel a szárnyra kelt hírek hitelességét önmaguk igazolták, nekünk is van szavunk az ügyhöz, melyet a maga meztelenségébenvdvasóink és az amerikai magyar munkásság előtt feltárunk. Sorrendbe vesszük a dol­gokat, hogy azután Ítélkezzen fölöttük az amerikai magyar munkás­ság, kiknek zsebére megy most is, mint annyiszor a múltban, az egész bűnös játék. Alig két évvel-ezelőtt pattant ki az a botrányos ügy, mely azóta sem nyert befejezést és körforgá­sával még mindig'ott bűzlik a Munkás Beteg'ssegélyző Önképző első utcai háza körül, melyet ak­kor, a pártvezérek ’ kiürítettek és minden költségével a jobb sorsra méltó betegsegélyző tagságának nyakába sóztak. "A hatemeletes kripta ma is ott mered az égnek és mint hatvannégyezer dolláros ingóság állandóan az Önképző va­gyonmérlegében szerepel, holott két éven keresztül számtalan eset­ben azt Írták a tagoknak, hogy a ház el van adva. A Bérmunkást szidták, mocskolták, amiért az ügyet feszegetni merte, de ugyan­akkor a tolvajok hidegvérével, to­vább szerepeltetik a mérlegben azt a házat, melyet mint ők több esetben megírták, MÁR RÉGEN ÁTVETT NEW YORK VÁRO­SA. ("Lásd az Önképző Szervezet augusztus havi kimutatását. ) M! LETT A UNION SQUAREI ÉPÜLETTEL? Az üresen és az Önképző nya­kán hagyott házból való kiköltö­zést azzal indokolták meg két év­vel ezelőtt a pártvezérek, hogy egy. a céljuknak jóban megfelelő épületet vásároltak közösen az angolokkal, ahol a két napilap­nak (Daily Worker és Uj Előre) előállítását az Active Press nyom­dának modern nyomdaüzemé va­ló átalakításával gazdaságosab­ban és olcsóban tudják majd meg­jelentetni és egyben a pártakti­vitást egyetlen központon öszpon- tositják. Megindult a gyűjtés és megvá­sárolták az amerikai munkások pénzén a Union Squarei épületet, melynek kiürítése most van folya­matban. Nem vagyunk annyira bennfentesek, sem beavatottak, hogy mi állapítsuk meg azt, hogy mt történt azzal a házzal, melyet munkások keservesen keresett centjeiből és dollárjaiból vásárol- ! tak meg alig két évvel ezelőtt, j Nem tartozik egyelőre mireánk, annak kutatása, hogy eladták-e, veszteséggel, nyereséggel zárult-e a vásár, avagy mint sok más in­tézményét a munkásoknak, csőd- bejuttatták és azért-kell azt kiürí­teni, Ezen kérdésekre azoknak a pártvezéreknek kell megfelelni, akik tizenkétezer dolláros gyűjtés­hez meghúzták New Yorkban a vészharangot és széjjel futottak az országban, hogy a.rongyos pár ez­ret az éhező magyar munkások zsebéből kiemeljék Büdös a saját nyomdájuk. Hónapokkal ezelőtt már ada- ' tok kerültek birtokunkba, hogy az Active Press nyomdáján kívül csi­náltatják a Pártvezérek a lap és a párt magyar nyomtatványait. — Akik valamelyest ismerik ennek a nyomdának történetét, azok tud­ják, hogy valamikor az Önképző pénzén rendezték be és a magyar pártvezérek gyakorolták felette a kontrolt. Azóta sok viz folyt le a Hudson riveren és sok minden történt, amiről a magyar pártve­zérek nem szívesen beszélnek. De egy dolog tény, és pedig az, hogy ma sem az Önképzőnek, sem a magyar korifeusoknak nincsen be­leszólásuk annak a nyomdának a vezetésébe sem, amelynek alap­köveit az amerikai magyar mun­kásság rakta le. S hogy milyen lehet annak a nyomdának a vezetése, milyen korrupció és fertő bűzlik a tájé­kán, mi sem bizonyíthatja jobban, rinnt az, hogy kiviszik a lap és a párt hivatalos nyomtatványait burzsoá nyomdákba készíttetni, de ugyanakkor azt hirdetik fekete keretes hirdetésben, az Uj Előré- ben, hogy az Active Pres New York városának legjobban felsze­relt magyar nyomdája. A pártve­zéreknek büdös már ot dolgoztat­ni, de a magyar egyletek és a párt alszervezetei azért csak dol­goztassanak benne tovább. Ennek logikus voltát és tényleges hátte- fét majd magyarázzák meg azok, a vezérurak ,akik hivatottnak ér­zik magukat arra, hogy a tizenkét ezer dolláros gyűjtést az ország­ban levezessék. CSŐD VAGY CSALÁS? Csak nemrégen zajlott le egy előfizetési kampányuk, melynek lezártával azt Írták, hogy több mint ezer uj előfizetőt szereztek. Úgy tüntették fel, hogy megen­gedhetik maguknak még azt a lukszust is, hogy több száz dollá­ros költséggel a kampány nyerte­tes még Clevelandban készíti a batyut és már is csődöt jelentenek elvtársai. Mikor hazudtak? Ami­kor azt jelentették, hogy megerő­södtek, vagy most, amikor két ol­dalas lapot adnak és megszűnésről kiabálnak? A jelek azt mutatják, hogy ak­kor is és most is hazudtak. Akkor hamis volt a kimutatásuk és most hamis az indokuk. Szóval sem em­lítik meg olvasóiknak, hogy már múlt hét óta nem a saját nyom­dájukban, hanem idegen nyom­dában készül a lapjuk. Nem Írják meg azt ,hogy mikor -költözköd­nek, csak pár soros makogásban, melyet a Daily Workerből mint fordítást vettek át, jelentik be, hogy ”Uj Hadiszállásunk” lesz. Világos, hogy azon a gépen nem lehet egyszerre lapot is csinálni, melyet a muffolók a truckokra raknak. Nem írták azt meg, hogy a lap megjelenésének főakadálya a költözködés, mely időt, mint a legalkalmasabbat, amikor a lap megjelenése amúgy is nehézségek­be ütközik, kihasználni igyekez­nek és vészkiáltásokkal ijesztgetik olvasóikat, tejelő követőiket, ép­pen úgy, mint minden hasonló gyűjtési akciók alkalmával. MIÉRT NEM ÍRNAK IGAZAT? Az eddigiekből mindenki lát­hatja, hogy a mostani érvágás semmiben sem különbözik a tüz- gyüjtéstől, nem kevésbbé hasonlít ahhoz a tízezer dolláros védelmi alap gyűjtéséhez, melyet, alig egy évvel ezelőtt megakasztottunk, ki­mutatva, hogy a Kron detektiv féle pör és a kiverekedésére köve­telt tízezer doláros védelmi alap, a pártvezérek agyában született meg és éle a magyar dolgozók zsebei ellen van irányítva. Beis­merték akkor hatezer dollárt. Ho­vá let az a gyűjtött pénz. Mint vé­delmi alapot, melyet speciálisan arra kértek, hogy a kilátásba he­lyezett perek esetén a lapot meg- védelmezék, meg kell legyen. Ki­nél van hát? Ki kezeli? Mi javasoljuk, hogy azonnal hagyják aba a gyűjtést és használ­ják fel a hatezer dolárt a lap elő­állítási költségeire. Most nincsen az Uj Előrének sajtópere s ha megszűnés fenyegeti őket, akkor sokkal észszerűbb a védelmi ala­pot felhasználni most, mert ha megszűnik, akkor már egy ilyen tartalékalapra nincsen szüksétr. Hagyják békében az amúgy is agyongyötört, kiéheztetett, ki­zsarolt munkanélküli magyar munkásokat és sürgősen használ­ják fel a védelmi alapon heverő hatezer dollárt vagy talán nincsen meg? Úgy hát ki hatalmazta fel őket arra, hogy elköltsék ? Újból hazudtak volna, újból lóvá tették a magyar dolgozókat, hamis ala­pon kérték a pénzt és^miután ősz» szejött, megkérdezés nélkül meg- zabálták? Válaszolni kell e kér­désekre, mielőtt egy centet is ad a magyar munkásság. Elvégre ily címeken nem mehet a végletekig HÍREK Még mindig folyamatban van a francia szövőmunkások sztrájkja, mely több mint két hónappal ez­előtt vette kezdetét, mivel a mun­káltatók által kieszelt kényszer- biztosítást a munkások-nem haj­landók elfogadni. A francia és az amerikai kapitalizmus egy húron pendül és éppen azért hallunk olyan keveset az amerikai lapok­ban a több mint két hónapos sztrájkról. —-------0--------­Egész Lengyelország területén kitört az általános sztrájk. Tilta­koznak a munkások a terror és az elfogatások ellen. Pilsudszky dik­tátor még erélyesebb terrort veze­tett be a fellázadt munkások meg­fékezésére. ■ -----—o--------­Mussolini menesztette Milano polgármesterét afeletti dühében, hogy nem tudta lelövetni azt az antifascista repülőgépet, mely a fascistaellenes röpiratok ezreit szórta széjjel a város felett. A re­pülőgép útját, a holland szakszer­vezetek kötelékébe tartozó szállí­tási munkások finanszirozták.---------O--------­Németországban lezajlott az idei választás, melyben a szoc.- demek kerültek újból az első helyre. Második helyet a fascisták mig a harmadikat a komunisták töltik be. Hindenburghnak igy nem sok baja lesz. Ezek az ele­mek nála nélkül is fogják egymás haját tépni, amig a német tőkések markukba röhögve tovább foly­tathatják a kizsákmányolást, mi­után a munkásnép figyelmét arra a cirkuszra terelték, melyben a 3 fő párt mellett még tizenegy kisebb politikai párt is kapott sta­tiszta szerepet. ■ --------0—-----­Ausztráliában az 1WW tenge­részek vezetése mellett nagy sztrájk tört ki Sydneyben. A rak­parti munkások ugylátszik már nem bírják azt a prosperitást , melyet az angol gyámság rájuk zu zuditott. Detroit mellett egy campen az Oakland County deputi sheriff 1 1 munkást tartóztatott le, kiket a Criminal Szindikalista törvény megsértésével vádolva, csak ma­gas óvadék mellett hajlandók sza­badlábra helyezni. a fosztogatás. Egyszer már el is kellene számolni. Egyszer már ki kellene mutatni, hogy hov“ tűd­nek el a pénzek! Itt volna az ideje nyílt kártyával játszani, hogy tisz­ta képet kapjon az a munkásság, mely egy jobb sorsra érdemes na­pilapot a sok ingyenélőkkel együtt eltart. Ha ezekután csőd volna ott mégis? Akkor a pénzeket elkezelték, elsikkasztották! Ha csőd van, akor a vezérek vitték csődbe a lapot és mielőtt egy cen­tet is adtok, kérjetek tiszta elszá­molást, leszámolást!

Next

/
Thumbnails
Contents