Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-07-03 / 593. szám

8-ik oldal. BÉRMUNKÁS Julius 3. Billings ügyét most tárgyalja California bírósága A magyar grófok mindenáron királyt akarnak KEDVEZŐ DÖNTÉS ESETÉN KILÁTÁSBA VAN MOONEY ..SZABADLÁBRA HELYEZÉSE IS. A Calif orniai legfelsőbb bíróság elé került végre Waren K. Bil­lings ügye, mely mint az onnan jövő jelentések arról beszámoltak vég­érvényesen Jesse W. Curtis helyettes biró kezében van, kit egy csa­ládtagjának elhalálozása miatt elszólitottak a városból és csak e hét elején várnak vissza. A múlt hét folyamán magyar ügyekkel volt tele a világsajtó. Ak­kor fejezte be a Horthy-kormány véreskezü miniszterelnöke gróf Bethlen István angliai látogatását, mely mint arról beszámoltak, nem járt a legnagyobb sikerrel. Semmi sem lett abból, hogy Lord Rothermerrel tárgyalást foly­tasson, mert mint hírlik, a Britt lapmágnás szóba sem akart Bethlen­nel állani. Mint a jelentés beszámol, a Sup­reme Court bírái két részre oszla­nak. Négy öt ellenében ragaszko­dik ahhoz, hogy Billingset tovább­ra is börtönben tartsák. Curtis bi­ró döntésétől fog függni, hogy me­lyik oldalra áll. Ha a többségi vé­leménynyel dönt, úgy Billings sza­bad ember lesz s ha nem, akkor az egyenlő szavazatok újból a kor­mányzó kezébe rakják le sorsát, ki a hosszú évek alatt nem volt hajlandó neki kegyelmet adni. Young kormányzó a sajtónak adott nyilatkozatában azt a kije­lentést tette, hogy semmi különb­séget nem lát Mooney és Billings Általános sztrájk Sevilla Spanyolországban A rendőri brutalitás ellen álta­lános tiltakozó sztrájkba lépett Sevilla munkássága. De Rivera véreskezü diktátor menesztése után kissé lélegzethez jutott a spanyol munkásság és gyors iramban szervezte át szindikalista szervezeteit, mely mint a Sevillai eset bizonyítja, már harcképes és a szolidaritás roppant hatalmát gyakorolja. A sztrájk három napig tartott és a reakció vasfegyelme, erősza­kossága sem tudta elfojtani. Több halottja és sebesültje volt a mun­kásmegmozdulásnak. — Százával börtönözték be a szindikalista szervezetek vezető embereit, de a fegyelmezett munkásságot meg­törni nem tudták. A sevillai esettel hirtelen elhal- gatott a kapitalista sajtó. Ebből joggal lehet következtetni arra, hogy a munkások megtorolták a rajtuk esett sérelmet és győztek. Munkásgyőzelemmel, a mai kriti­kus helyzetben, nem válik ínyére sem a kapitalista, sem a politikai pártlapoknak foglalkozni, mert a kapitalisták által kitartott lapok attól félnek, hogy az amerikai munkásság is gusztust kapna és hozzálátna jobban a szervezkedés­hez. A pártlapoknak azért érdeke az ilyesminek elhallgatása, mert a politikai malasztokkal hizlalt vs- zérkövetőket féltik. Elvégre, a se­villai harc egy politikai harc volt, melyet egy gazdasági szervezet kezdett és irányított. Nem párt­győzelem és igy nem akarnak róla beszélni. Mindenesetre örömmel tölt el bennünket azt látni, hogy ötéves vas diktatúra után alig pár hó­nappal olyan erőteljesen kiépítet­te a spanyol munkásság az ő szer­vezetét, hogy egy sevillai esetet tudott mutatni. ügye között. Ha a Supreme Court Billings szabadlábra helyezését jó­nak találja, akkor ő is hajlandó lesz kegyelmet adni Mooneynek. Mint ismeretes, Mooneyt és Bil­lingset egyszerre Ítélték el, a há­borús hisztéria idejében egy olyan bombamerénylettel vádolva, amit ők sohasem követtek el. Ügyük vi­lágszerte ismeretes és az amerikai igazságszolgáltatás egyik legfeke­tébb szégyenofltja. Billings feltételes szabadságot is hajlandó elfogadni, mig Mooney ragaszkodik a kegyelemhez és azt vallja, hogy a feltételes szabadság esetén a börtönön kívül sem érez- né magát szabadnak. Ezért van az, hogy a Supreme Court egyedül csak Billings ügyében kell döntést hozzon. Amerika munkssága feszülten figyel Caliofrnia felé és várja, — hogy egy szörnyű igazságtalansá­gon legalább némileg kiköszörü­lik a csorbát a két ártatlan mun­kás szabadságolása által. Lapkezelőinkhez! Több helyről kértek munkástár­saink eimszallagot, még ezidáig a legjobb akaratunk mellett sem tudtunk eleget tenni a kérésnek. A kampány megkezdése előtt szerte az országba mindenüvé kül­döttünk eimszallagot és most ké­rünk egy kis türelmet. Szeretnénk a kampány lezárásá­val mindenkinek megküldeni a eimszallagot, hogy iy alkalmat ad- egyszerre, hogy egy alkalmat ad­junk azokat átnézni. Egyébként arra szükség is van. Minden lapkezelő tüzetesen vizs­gálja meg, hogy az általa felvet­teknek jár-e a lap, ki van-e javítva a lejárati idő és pontos-e a cim. Most lesz ideje annak, hogy ezt a munkát elvégezzük, mert igy lehet az esetleges hibákat korrigálni. A jövő hét olfyamán az uj cim- szallagot minden lapkezelő meg­fogja kapni. Az úgynevezett munkáskor­mány szoialista minisztereincél nagyobb sikert ért el. A miniszter urak nem undorodtak egy olyan munkásgyilkosnak a kezét meg­szorítani, mint Bethlen. Az angliai kudarc arra késztet­te Bethlent, hogy ujjasából kihúz­zon egy rejtett kártyát.Váratlanul irányt változtatott visszafelé út­jában. — Svájcból Olaszországba utazott, hogy elbeszélgessen a másik gyilkossal, Mussolinivel. Hogy miről folyt a tárgyalás, azt ma még csak sejteni lehet. — Olyan váratlan volt az egész láto­gatás, hogy a magyar kormány benfenteseinek sem volt tudomá­sa róla. A pályaudvarnál diszkül- döttség várta Bethlent, mely csa­lódottan oszlott széjjel, miután ő nem érkezett meg. Horthyék amerikai hivatalosa Az Amerikai Magyar Népszava, nagy garral hirdette az előre be­ígért londoni sikert, csak miután hírét hallotta, hogy Rothermere nem hajlandó Bethlent fogadni, hallgatott el, mintha mi sem tör­tént volna. Egy másik hir szerint Újra ak­tuálisnak tekintik a magyar gró­fok,hogy királyt ültethessenek a magyar nép nyakára. A román ki­rály trónfoglalása után zajlásnak indultak a magyar legitimista berkek is és Nagykanizsán gyű­lést tartottak, melyen gról Zichy egy kortesbeszédet vágott ki Habsburgh Ottó mellett. Egy má­sik hasonló gyűlést is tervbe vet­tek Sopron városában, melyen — mint jelentik — gróf Hunyady, gróf Apponyi és dr. Baracs legiti­misták fognak beszélni. A magyar grófok nagyon fész­kelődnek, mindenáron királyt akarnak a magyar nép nyakára ültetni. A nép persze még hallgat, még vár összecsikorgatott fogak­kal. De nem a királyt várja, ha­nem az alkalmat, hogy leszámol­hasson azokkal az urakkal, kik----------------------------------------------­az ezeréves Magyarországon ezer év óta szívják a vérét. Az urak meg pakliznak, keve­rik a kártyát, mintha azt akar­nák bizonyítani, hogy nem is volt vicc Móra Ferenc markánsan megrajzolt mesebeli alakja Má­tyás a magyar paraszt, ki azt kér­dezte, hogyha kommunizmus lesz, hát akkor ki lesz a király? Amig a magyar grófok a király­kérdést feszegetik, kínos feszen­gés észlelhető a szomszédos orszá­gokban. Az elcsatolt területeket erősitgetik és arról beszélnek, — hogy a magyar királykérdés a lap­pangó újabb háború kirobbanásá­hoz vezet. De mit törődnek ezzel a magyar urak? Mi nekik egy pár millió magyar proletárnak az éle­te? Csak az a fő, hogy legyen .ki­rály, grófi címer és a vele járó, — szabad kizsákmányolás, léha uri- élet. Dühöng a prosperitás South Benden E hét folyamán újból elbocsáj- tottak egy csomó embert a Stude- backer Co itteni telepéről. A város munkásainak tekintélyes része már eddig is munkanélkül van s a pan- gási folyamat ahelyett, hogy meg- állana, mind nagyobb méreteket ölt. A gyárak némelyike már egyál­talán nem dolgoztat, mások meg alig félüzemmel. A munkások meg vannak rémülve, mert levegőben lóg a hir, hogy a gyárak teljesen lecsuknak. A lakosság tekintélyes része ma­gyar és igy természetes, hogy a munkanélküliség a magyar mun­kásokat sem kerüli ki. Nem va­gyok kárörvendő, mert tudom, — hogy mit jelent a munkanélküliség egy munkásembernek.. De azt hi­szem, hogy lesz alkalom egy pár munkással megértetni, hogy mit- sem segített a félelem. Nem men­tette meg őket és munkájukat az, hogy nem mertek munkáslapot ol­vasni. Ha nincs munka, a jámbor rabszolgát is meneszti a kapitaliz­mus. F. Sz. Ne mondja senki többé, hogy nem nemzetközi a nép. A világ minden részével, nem érez egy­formán, mert hazugnak fogják minősíteni. Ugyanis a befutott je­lentések szerint, a világ minden részéből arról számolnak be a hírek, hogy az általános de- preszió, a munkanélküliség miatt nyomorog a föld népe. Vajha a nyomorgók összefognának . . . . mi lenne? .... Ugy-e tudjátok! SIKERREL A BEFEJEZÉS FELÉ E héten több mint hetven előfizetés érkezett be az ország minden részéről és megelégedetten állapítjuk meg, hogy derekas munkát vé­geztek munkástársaink. A kimutatást nem közöljük, de annyit elárulhatunk, hogy Cleve­land, Bridgeport és Pittsburgh első helyen állanak és most még nem lehet tudni, hogy melyik csoport viszi el az első dijat. A versenyt julius hetedikén zárjuk le hivatalosan. Alkalmat adunk arra, hogy julius 4, 5 és hatodikén mindenki dolgozhasson és be is küldhesse munkájának eredményét. Lapunk zárta hétfőn este van. Minden előfizetés mely hétfő estig beérkezik az irodába, számí­tani fog a versenyben. Munkástársak! Használjátok ki hasznosan, lapunk érdekében ezt a pár napot még, hogy a befejezés után azt mondhassuk, hogy ez volt egyike a Bérmunkás legeredményesebb előfizetési kampányának.

Next

/
Thumbnails
Contents