Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)
1930-07-03 / 593. szám
tí-ik oldal. BÉRMUNKÁS Julius 3. INNEN-ONNAN TÁRSASVACSORA ÉS A BETEGSEGÉLYZŐK VÁLSÁGA. — HALÁLRA ÍTÉLT ARATÓGÉPEK. Amilyen mértékben megszorították a bevándorlást az Egyesült Államokba, olyan mértékben szélesült a válság, mely a nemzetiségi betegsegélyző egyesületeket a csőd felé sodorta. A bevándorlás korlátozásával kivágták a fő éltető gyökeret, mely a betegsegély- zőknek tápot nyújtott. Megmaradt még néhány kisebb gyökér, mely a testnek még tud táplálékot szívni, de az már oly kevés, hogy a lassú sorvadás bekövetkezése biztosra vehető. Úgy a polgári, — mint a munkásbetegsegélyzők egyaránt érintve vannak a bevándorlás folytán, melyet még jobban súlyosbított a nagy gazdasági válság, mely a egész világon átvonul, még nagyobb nyomort és nélkülözést juttatva a munkásosztálynak. Azok a betegsegélyzők, melyeknek vezetői élesen figyelték a tagság érdekét, már évek óta iparkodnak olyan újításokat bevezetni, mellyel legalább egyidőre megmentik a betegsegélyzőket, mint intézményt. A Munkás Betegsegélyző Szövetség is mint ilyen, az elsők között volt, mely számolva a helyzettel, gátat emelt a rohamosan növekvő esőd előtt és uj rendszert vezetve be, megállította a pusztulását fenyegető veszélyt. A korszerinti befizetési rendszernek számos előnyei vannak minden más befizetési rendszerrel szemben és annyi bizonyos, hogy a legtovább lesznek képesek megfelelni kötelezettégeiknek, bármi is következzék be a mai kapitalista rendszerben. Ezt bizonyítja az alig egy esztendős ilyen alapon való működése, mert a nagy tagveszteség, a sok betegek és halálozások valamint a nagy munka- nélküliség ellenére is, a Munkás Betegsegélyző Szövetség majdnem több alapot gyűjtött tiz hónap alatt, mint a rátarendszer bevezetése előtt 20 év alatt. Tehát határozottan eredmény és hathatós védelmi eszköz a súlyos válsággal szemben. De éppúgy, mint ahogy voltak éleslátásu betegsegélyző vezetőségek, voltak és vannak olyanok, — akik homokba dugott fejjel kapálóznak a veszély ellen, de semmit nem tesznek, ha csak a vak kiabálást nem nevezzük védekezésnek a részükről. Sőt még inkább azokat támadják, akik komoly építő munkával megakarják menteni a betegsegélyzőket azoknak a munkástagoknak, akik egy emberöltőn át nehéz munkával megkeresett dollárjaikat fizették oda be. Az ilyen kiabáló vezetőség a Munkás Betegsegélyző és Onképző Szervezet magas polcán ülve, dik- eiózik minden egyesület felé, — mindenkit figyelmeztet, mindenkit félt a pusztulástól, mindenkinek tanácsokat osztogat, de saját maguk azt sem tudják, hogy hol is kezdjék el az örvény legszélére sodort betegsegélyzőjük megmentését. Néha aztán amikor a saját megmentésükről írnak, olyan sületlenségeket firkálnak össze, — hogy annak olvasása után még talán ők is elképednek butaságukon. Egy ilyen cikk jelent meg az Uj Előre egyik számában a múlt héten, melyben valami újféle kuked- lis szervező-titkár azt tanácsolja, a nagy gazdasági válság által bekövetkezett veszély elhárítására a tagság megtartására, az Onkép- zőéknek. Ajánlja, hogy azon osztályoknál, hol túlsók a munkanélküli tagság, rendezzenek TÁRSASVACSORÁKAT és a befolyt jövedelemből fizessék ki a munkanélküli tagok havi tagdiját, így biztosítva lesz az Onképző taglétszáma. Hát nem nagyszerű megoldás ez? Dehogynem! Éppen olyan, mint a Hoover-féle megoldása a nagy munkanélküliségnek. Mert egyszerű a dolog! Ha munkanélküli munkásnak nincs kenyere, hát egyen zsemlét, ez a kapitalista megoldás. Ha az Onképző tagjai munkanélkül vannak, — nem képesek a tagdijat megfizetni, hát menjenek TÁRSASVACSORÁZNI és az Önképzőék válsága elintéztetett. A pokolba azokkal, akik uj befizetési rendszert akarnak, azok árulók! — Inkább még néhány uj szervező titkár kell az Önképzőék központjába jó puskaporos agyvelővel felszerelve, — mert azok egy szuszra kirobbantják a betegsegélyzők válságának okait és a megoldás is egy csapásra készen van. Csak egy TÁRSAS- VACSORA és a kapitalista osztály rémületében hasra vágódik a csődbe jutott Önképző előtt! # * • A történelmet áttekintve, azt látjuk, hogy az emberiség tudatA munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, a mig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó és másik csoport ellen uszitsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba lan rétege minden újítást kétkedve fogadott, sőt sok esetben a fejlődést szolgáló uj gépeket, azon hitben, hogy azok a nép ellenségei, pozdorjává zúzták. Az első szövőgép a máglyán égett meg és Angliában szervezett akció volt a szövőgépek beállítása ellen, mivel azzal többet termelve, sok munkás a kenyerét vesztette el. Nem gon-, doltak akkor még arra, hogy a beállított géppel többet termelve, a 14—16 órás munkanap helyett csak nyolc órát vagy kevesebbet dolgozzanak, a munkások követelték ama jogukat, hogy látástól vakulásig dolgozhassanak. És ebben akadályt képezett az uj gép. Ez a gondolkodás még érthető volt a 18-ik században a gépfejlődés bölcsőjénél, de annál érthetetlenebb ma, a géprendszer kifejlett korszakában. Mint a kétszáz év előtti gondolatvilág bepácolt maradványa mutatkozott be az egyik magyarországi vármegye elöljárósága, azzal a rendelettel, melyben követeli az aratógépek mellőzését, azokon a helyeken, ahol a földmunkások nagyszámban munkanélkül vannak. A rendelet mellett kérelem is van a földesgazdákhoz, melyben azt iparkodnak megmagyarázni, hogy a földmunkások, bármilyen összegért hajlandók dolgozni, — még olcsóbban, mint az aratógépek, tehát a földesuraknak semmiféle anyagi áldozatba sem kerül a gépek kizárása és helyettük a munkások alkalmazása. A vármegye politikusai annyira megnyerték a nép tetszését állásfoglalásukkal, hogy azok valóságos megváltóknak látszanak a nép szemében. Olyasmi ez, mint a haldoklónak egy pohár vizet adni, akinek talán jól esik még a pohár viz, de a meghalástól megmenteni nem fogja. Aki a géptermelést akarja halálra ítélni, az saját fejét teszi a nyaktiló alá. Mert ma már minden gondolkodó ember előtt világos az, hogy nem azért van nyomor és munkanélküliség, mert gépekkel dolgozunk, hanem azért, — mert a gép magántulajdonban van beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen eset sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért”, ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkeztét építjük a régi társadalom keretein belül. és a köz javát szolgáló termelés helyett a tőkés érdekét szolgálja. Tehát nem a gépek elpusztítása a nép érdeke, mint ahogy a vármegye politikus urai szemfényvesztésnek a nép elé dobják, hanem a gépek köztulajdonba helyezése. Ez sokkal egyszerűbb és köny- nyebb, mint a pusztítás. És addig is. mig ez megtörténik, mert meg kell hogy történjen, van még egy sokkal egyszerűbb megoldás a géptermelésnél, még pedig az, — amit a magyarországi földmunkások is könnyen elérhetnének, ha a fejlett gépekkel többet tudunk termelni, annyival rövidebb munkaidőt csikarjunk ki a munkaadótól. Az igaz, hogy ennek elérésére szervezett szerszámra van szükségünk. De csupasz kézzel a gépeket sem tudnák elpusztítani a vármegye urai sem. A halálra Ítélt gépek kivégzését is valamilyen eszközzel kellene végrehajtani. És ahogyan eszköz kell a gépek halálra Ítéléséhez, Ugyanúgy eszköz kell a gépek életben tartásához. A gépek életének társadalmositásá- hoz az ipari unionizmuS szolgáltatja az éltető napsugarat. Ahogyan a napsugár uj erőt ad a testnek, úgy az ipari unionizmus életet ad a gépnek és ezzel a dolgozó emberiségnek. S mig a vármegye urai halált kérnek a gépre, a munkásosztálynak szervezkednie kell a géprendszer fejlesztésére, a géptermelés irányítására. A gépek élete és köztulajdonba helyezése fogja az igazi feltámadást megvalósítani. (f.) Előzetes jelentés Az IWW clevelandi tagjai és a Bérmunkás olvasói a lap támogatása céljából ez évi második nyári mulatságukat 1930 julius hó 27-én egész nap tartják a jól ismert KALLÓ farmon, ahol minden szórakozás, úgyszintén ott készített ételek lesznek. Úgy a nyári mulatság napját, mint az útirányt jól jegyezze meg, hogy már korán reggel kint lehessen. A Broadway lejönni a Forbes-roadig, ott balra néhány percre van a Kallo- Earm. Rendeljetek könyveket Még van néhány példány azokból a füzetekből, melyeket a kampány alkalmával mint kiosztandó dijakat szervzett be a lapbizottság. Olyan könyvek ezek, melyek mint szépirodalmi olvasmányok inértékütők és az Orvosi Tanácsadó, meg szükséges is minden proletárcsalád otthonában. Minden rendeelésnél készpénz csatolandó és tiz cent portó költségre. Az eladásra szánt könyvek a következők: Orvosi Tanácsadó $5.00 Szibériai Garnizon ..............1.25 Arany vonat .........................1.25 Esperanto nyelvtan és kulcs—.50 Kiadóhivatal. ELVINYILATKOZAT.
