Bérmunkás, 1930. július-december (18. évfolyam, 593-617. szám)

1930-07-24 / 596. szám

Julius 24. BÉRMUNKÁS 7ik oldal. CÉL FELÉ Irta: BLISTYÁN SÁNDOR. Légyen bár előttem égig érő Tornyosuló vad akadály: Utamban én meg nem állok, Lelkem dicső célja elé száll. Ha nyomorult gyáva ellenségem Nyugodt éltet Ígér nekem: Üldözötten megyek tovább Mert a Holnap felé verekszem. A félrevezetett vakhitüek Ha szivemet marcangolják: Egy utolsót hörgők: Testvér, Lelked mérges fulánkok járják. Csókszagu, részeg éjszaka volt. Fává bokrosodott fehér liliomok szórták ilatukat. Tán bólogató fe­jük csalogatta ki a papkisasz- szonyt, vagy a nyárfák ezertitku susogása .... Nagy kerítő volt ez a májusi éjszaka, sötétlombu sze­relmesek takarója a kert és a papkisasszony karjába szédült a jegyzőnek. Nem is lett volna eb­ből semmi baj, senki sem veheti rossz néven, hogy Terka szigo­rúan őrzött kényszerszüzességét ezen az éjszakán csókba felejtet­te. Tán még kövér bátyja is jó­akarattal hunyta volna le táskás szemhéját, ha meglátja, de az aludt a hűvös szobában, a vén cse léd is régen horkolt, az egész pa­rókián halotti csendesség feküdt. Éjfélen mi mást tehetne a tisztes falusi nép. Ezt az időt választotta Terka. A jegyző ur meg türel­metlenül töltögette magába a kis czukrászda ragadós, gyomornehe- zitő likőrjeit. Sűrűn nézegette az órát, végre éjfél előtt pár perccel nagy léptekkel ment a templom­kert szándékosan nyitva felejtett ajtajához. Terka halványlott a nagyágu diófa melletti pádon. A sürü lombok alig engedték át a hold ezüstös sárgáját és amire Terkára esett a fénye, megtört, hamuszürkére, foltosra és inkább haldoklóhoz hasonlította a resz­kető leányt, mint csókszomjas mennyasszonyhoz, de a jegyző ezt nem látta. Hiszen ő maga is túljárt már a követelő fiatalok ko­rán, haja őszbe tarkállott, ahol még egyáltalán akadt néhány szál. Divatját múlt szavakkal bó­kolt a papkisasszonynak, aki fél­szegen hajolt vállához. Félénk si- mogatásuk, kuncogó nevetésük hangos csókokba bátorodott és észre sem vették, amikor a falu vén tolvaja, a bénákezü Tamás, fölmászott a diófára. A vad horda, ha sötétségbe vet És megkötözi lelkemet: Szememben dac-láng villan fel, Keresve sok alvó bus szemet. Mert tudom, hogy bus küzdel­mem biztos, Hatalmas győzelmet arat! És a sok felébredt lélek Majd véres rabláncokat szaggat. E cél felé üldözötten megyek, De hirdetek egy szent nagyot, És plántálom a lelkekbe A büszke érzést, a — Holnapot! — Unnye, de megtanátam az üdöt. Isten is diólopásra teremtet­te, mán majd anélkül mentem haza, ha meg nem látom a nyi­tott kisajtót ---- közbe le-le pislo­gott a kis padra és rezes bajuszát félreránditotta. — Ejha, no, de ne szólj szám, nem fáj fejem ---­és a vállán lógó tarisznyát nyakig szedte dióval — ötivei húsz fil­lér, meg egy deci kisüstön főtt! Lassan lekuszott a fáról, macs­kaléptekkel ment ki a kertből, hogy a levelek zörgésére fel ne figyeljen valaki. — Éjfélt ütött már az óra, — minden lélek nyugovóra — éne­kelte a falu baktere, éppen ami­kor Tamás betette a kisajtót és abban a percben piros dolmányos alakja is megjelent a kert sarká­nál, a hold meg szélibe-hosszába bevilágította az utcát. Menekülni semerre sem lehetett. — Jaj, — csak a tarisznyát nyelte volna el a föld. — Adjon Isten — nyögte Ta­más. — Hunnan ilyen későn, ko­mám? — Csak itt ni — bökte vállán keresztül a hüvelykujját ----a pap. Nagyon zavart volt Tamás, a bakter rögtön lopást gyanúsított. — Késői látogatást tettél hé- kám. — Ha, he, igen bejáratos va­gyok és hamiskásan nevetett. — Ne bolondozz mán, vén szógáló van ott. — Vén, vén, dehogy vén, se­téibe egyforma vénje-fiatalja. — Az utca sarkánál meg rövid jóc- cakáttal el akart osonni, de a bakter jó szemét nem kerülte el a Tamás hátán puposodó tarisznya. — Megállj csak, he, mit viszel abba’ az iszákba ---- és már fogta is, tapogatta. Tamás bambán ejtette a földre a tarisznyát, annak megoldódott ' száján bugyogott az apró, zöld dió. — Van lelked ezt az éretlen gyümölcsöt leszedni?---- Nem én, hanem annak a zsidó bótosnénak van ilyen fene gusztusa, a főzi belőle sok cukor­ral a fekete befőttet hasfájás ellen a sok gyerekinek. — Oszt hunnan loptad má me- gest. — Ne-e-e-em loptam — húzta a szót Tamás — kaptam ajándék­ba kaptam — és egy pillanat alatt folyékonyan hazudta, hogy a papkisasszony azt mondta, rázza meg a diófát, mert ága törik a sok terméstől, ő meg a hulltját felszedte, elviszi, ahogy mondta a zsidó bótosnénak, mert hogy oda is bejáratos, vizet hord mosáshoz, az meg ételt ad neki, jó asszony, ha más hitü is. Járt a Tamás szája, mint egy kereplő, de a bakter csak nem j hitt neki és bevitte a községhá­zára. Nagyot ásított a jegyző, unot­tan vette kezébe a tollat. Neve, vallása, foglalkozása — gépiesen irta be Tamás adatait. Föl se nézett a papirosról, hiszen olyan álmos volt, hogy legszíve­sebben végignyult volna a község­háza lócáján, bizony nem neki való már az ilyen éjszakai csók­rablás. — A papkertből éjfélkor, ott fogtam el, ősz tagadja — mondja a bakter. Tamás nyugodtan nézett szét és a jegyző felé fordult. — . . . sz mondom, nem lop­tam, a tekintetes ur is tanúm le­het. Fölfigyelt a jegyző. Miket be­szélnek itt eskdt, meg a faluszé­gyene, vén tolvaj Tamás. , Hogy ő, a tekintély, méltóság: tanú ennek a szemétnek a tanúja, ő rá mer hivatkozni? Sovány mel­lét magasra fújta. — Mit karattyolsz, he, mit ha- zudozol, lovat loptál? — Csak gyümölcsöt — mond­ta a bakter alázatosan, — oszt még azt meri mondani az a piszok hogy a jegyző ur is tudja. — Mit tudunk mi, he, — för- medt Tamásra jegyző is, esküdt is. — Hát hogy a diót nem lop­tam, hanem a papkisasszony éj­félkor, —— tegnap éjfélkor — húz­ta a szót Tamás ---- nekem adta. Tágrameredt szemmel hallga­tott el a jegyző, magas melle süppedni kezdett, most mindent elmond ez az ember, megtudja az egész falu, milyen szégyen, hogy éppen ennek a vén tolvajnak kel­lett látni. Most, hogy visszagon­dol, úgy rémlik, hallott is zörgést, de hát .... Tamás meg egyre nagyobb biz­tonsággal mesélte el még egyszer a hazugságát: — Rázd meg, Ta­más — mondta a papkisasszony, — én meg a hulltját felszedtem, a tekintetes ur meg éppen akkor A jegyző meredt tartása hullt, ment haza a kaszinóból, jól látta, hullt lefelé, hogy a tekintély szé­les foteljában megkönnyebbülten tott szó feszítené a torkát, úgy kiáltotta: — Szent igaz!------------o-----------­ELVI NYILATKOZAT Amunkásosztály és amunkálta­tó osztály között semmi közösség s az élet javait ama kevesek bír* ják, akikből a munkáltató osztály nincsen. Nem lehet béke mindad­dig, amíg éhség és nélkülözés ta­lálható a dolgozó emberek között áll. E két osztály között küzdelem­nek kell folynia mindaddig-, mig a világ munkásai, mint osztály, —— szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. . . . Úgy találjuk, hogy az .iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosu- lása a szakszervezeteket . (trade union) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. . A . szakszervezetek olyan állapotot .ápolnak, .mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját . az . ugyanazon iparban dolgozó és másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elcccgiti1'. hogy bérharcok esetén .egymr-t verik le. A szakszervezetek se­gítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhi­tet, hogy munkáltatókkal közös érdekeik vanak .................................... E szomorú állapotokat megvál­toztatni és a munkásosztály érde­keit megóvni csakis olyképp fel­épített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó .tagjai .beszüntessék .a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osz­tályában, igy az eggyen esett sé­relmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisz­tességes napibért tisztességes napi munkáért”, ezt a forradalom jel­szót írjuk a zászlónkra: “Le a bér­rendszerrel!” . . A munkásosztály történelmi hi­vatása, hogy megszüntesse a bér­rendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való min­dennapi harcra kell szervezni, ha­nem arra is, hogy folytassa a ter­melést akkor is, amikor a bérrend­szer már elpusztult. Az ipari szer­vezkedéssel az uj társadalom szer­kezetét . építjük a régi társadalom keretein belül. —. gMUIMmW IW'-M’iH—B——fc———I Csatlakozz az IWW.-hoz; A TANÚ Irta: BUS ILONA.

Next

/
Thumbnails
Contents