Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-02-27 / 575. szám
Február 27. BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. AZ ÜGYÉSZ UR TRÉFÁL Nagy volt a készülődés a város legelső szállodájában. A város előkelőinek a megbízásából, a rendezők sürögtek és ki volt adva a jelszó, hogy egy előkelő polgárnak a huszonöt éves évfordulóját kell megünnepelni annak, hogy a gazdag és nagy Egyesült Államok területére lépett és ime, tehetségével és szorgalmávaal mire vitte fel: milliomos, ma sok milliók felett rendelkezik, pedig ő is csak mint szegény ember vándorolt be és bizony sokat koplalt ő is az első időkben. A szakmabeli rendezők összeállították a listát, kik is fognak mint vendégek szerepelni? Az első természetesen a polgármester ur, enélkül a városban semmi sem történhetik; azután ott lesz a városi főszámvevő, a városi notabili- tások, köztük az ügyész ur is, egy megcsontosodott agglegény, aki mint ügyvéd, fényes szónoklataival hírnevet szerzett magának. A különféle felekezetbeli papokat is meghívták, mert nekik is ott kell lenni mindig, ha egy milliomost ünnnepelnek, — ennek viszonzásául a milliomosok odadobnak nekik morzsákat, amelyeknek szeretetadomány a nevük és jogcímet képeznek arra, hogy a szegény emberek is minél többet áldozzanak- sem az úristennek, sem a templomnak, mert ki is látott már valamikor úristent vagy templomot enni vagy ruházkodni, de annál többet kell a papoknak és családjaiknak; törvényes vagy törvénytelen. Pardon — bogy ki fizeti a bankett árát? Nem a polgármester, nem a többi tiszteletbeli vendég, -— ők a potya vacsora fejében egy beszédet vágnak ki és igy egy rókáról, két bőrt lehúzni nem szabad ; a papok sem, ők elmondják az asztali imát, amely nekik pénzbe nem kerül ha már más elmondotta, ebben az esetben áldást adnak a jelenlevőkre, ez sem kerül nekik pénzbe, nagy szorultságban, hogy a vacsora árát megszolgálják és a gazdagok figyelmét magukra hívják, egy beszédet is hajlandók elmondani és látott-e már valaha valaki egy papot, aki pénzt adott volna valamilyen célra? Én egészen komolyan azt állítom, hogy én erre egyetlen egy esetet sem tudok. Hát ha a tiszteletbeli vendégek nem fizetik, akkor ki fizeti meg a számlát? Elsősorban ráfekiisznek a díszvendég alkalmazottaira, — ezek kivétel nélkül megfizetik a jegy árát, mely sokszor egy heti fizetés magasságáig felmegy; azután felkeresik az összes üzleti feleket, ezek is természetesen vesznek banket jegyeket- még akkor is, ha minden üzlet lebonyolításnál a díszvendég a veséjüket is kiszedte és igy összejön a bankett ára, mely elegendő arra, hogy a potyamulatók ne legyenek kénytelenek a zsebükbe nyúlni és még arra is elegendő, hogy a szakmabeli rendezők ne dolgozzanak hiába. Eljött a nagy est. A nagy szálloda parádés nagyterme megtelt frakkos és klakkos urakkal, alul-felül mélyen kivágott ruháju nőkkel. A zenekar taktusra belekezd a nemzeti himnuszba, a szomszéd szobából a bizottság kalauzolása mellett a terembe lép a díszvendég, a vendégek mind felállnak, tapsolnak és éljeneznek, hurráznak, nagy az öröm, a lelkesedés. A bizottság úgy rendezte, hogy a szomszéd szoba a legtávolabbi legyen és igy a díszvendég az összes asztalok és vendégek mellet megy el. Elfogyasztották a vacsorát, jóízűen megettek mindent és azután jó hazai szokás — majdnem törvényt írtam — szerint a vendégek sorba a hátsó zsebükbe nyúlnak és abból töltenek az előttük álló poharaikba, melyben ott van már a ásványvíz. (A prohibiciót itt csak úgy lehetne bevezetni, hogy kötelezővé tennék az ivást: akkor — azért sem inna senki sem.) Miután a gyomor is, a szem is eleget kapott, szokásszeriien feláll a toaszt- mester és mint a karnagy, úgy ő is megadja a hangot a bevezető beszédjében. Sorba szólítja fel a papokat, utána a polgármestert és a többieket, mindannyian arról beszélnek, hogy milyen gyönyörű egy ország ez, ahová bevándorol egy szegény gmberke és huszonöt év múlva tehetségével, szorgalmával annyira viszi, hogy milliomos lesz belőle . . . Például annak, hogy ha koplal is az ember, majd csak ő rá is fog egyszer sütni a nap .... A födolog az, hogy az ember soká éljen, hogy ezt is elérje .......... A toasztmester a városi ügyészt is felszólítja, hogy tartson egy beszédet. Mindenki helyre igazodik, mert hires szónok hírében állott. Az ügyész mozog ide, mozog oda, azután pedig kijelenti, hogy —- ő soha életében beszédet készülődés nélkül nem tartott és egy egészséges mondatot sem bir készület- lenül elmondani. A beszéd megtette a hatását- éljenezték, tapsolták, nagyszerű ötlet, a város legjobb szónoka kijelenti, hogy nem tud beszélni. De mikor az ügyész ur minden taps és éljenzés dacára amellett maradt, hogy ő nem beszél, nagyon furcsának találták, hogy egy ilyen nagy tehetségű ember ne tudjon egy tucatbeszédet kivágni. A bankett nagyszerűen sikerült. Még vége is volt egyszer. Csak az ügyész beszédtelensége adott okot a sok beszédre. Ki hitte volna? Ha ezt tudták volna, hoy csak ennyi a tehetsége, nem választották volna meg és nem is fogják még egyszer ebbe a székbe ültetni. De valami sértő is volt a dologban. Az ügyész ur tudta- hogy ő is ott lesz a banketten a felszólított szónokok között . . .. akkor hát mire volt jó az egész? Az újságok hosszú cikkben közölték az ünnepelt képét, a családjáét, részletesen leírták ugyanazt, amit a szónokok a banketten elmondtak a szegény fiúról, akiből milliomos lett. A riporterek is kaptak potya vacsorát, azonkívül mindegyik nagyobb készpénzadományt, az ujságtulajdonos nagy hirdetést a milliomos üzletéből, — mert hát az újságkiadó sem él levegőből avagy szerelemből. Mindennek vége volt. Egy hét múlva a milliomos ur egy idézést kap az ügyész úrtól. Szíveskedjék a hivatalba jönni. A milliomos ur nagyon megtisztelve érezte magát. Nagyszerűen érti a dolgát ez az ügyész ur, mondogatta mindenfelé a milliomos, a banketten kijelenti, hoy nem tud készületlenül beszélni, most pedig csak úgy vaktába meghiv engem a hivatalába, valószínűleg ott tartogat valami meglepetést a számomra. A jelzett időre a milliomos ur ott volt az irodában. Hivatalosan üdvözölve lett, leült és elkezdtek beszélgetni. Az ügyész ur nagyon barátságosan érdeklődni kezdett a milliomos életpályája iránt. Hát hogyan is volt az egész? A milliomos ur szépen elmondotta, hogy vett és bérbevett házakat, telkeket- hadi felszereléseket vett és eladott a kormánynak, a volt földijeit segített halomra lövetni és “tetszik tudni, igy szaporodott a vagyonom.” Az ügyész ur ezt mind szépen megértette, sőt tudta is már előre. “Én csak egy pontra vagyok kiváncsi: a legelső nagyobb befektetése az volt, hogy bérbe vett egy nagy házat, melyre egy ezer dollárt lefizetek készpénzben; miután mint földhöz ragadt szegény ember vándorolt be, miután mint nagyon szegény ember két évig tengette az életét, honnét vette egyszerre azt az egyezer dollár készpénzt, amelylyel akkor rendelkezett . ... 1 Ez az egy pont a legfontosabb, a többire nem vagyok kiváncsi.” A milliomos ur ilyen tréfára, — ilyen megtiszteltetésre nem volt kiváncsi, nem is volt rá elkészülve, sőt nagyon kellemetlen is volt neki. A szó a torkában akadt. Az ügyész pedig kellemetlenül szembe nézett vele, nem engedte, hogy — gondolkozzék. Szúrós tekintetével az igazat és semmi mást nem akart kihúzni az ülő emberből. A milliomos már izzadni is kezdett, de az ügyész még mindig mereven nézett szembe vele. Ekkor a milliomos egy pillanatra oldalt nézett és miután az ügyész úgy állt előtte, mint egy mozdulatlan szobor- kinyögte: “Nem emlékszem”. Ez volt a felelet a kérdésre. Több semmi. Az ügyész pedig azt mondta neki, “abban az időben nagyon sok rablás történt, amelynek a tetteseit nem sikerült kinyomozni. Én magái is alaposan gyanúsnak tartom, hogy az első egyezer dollárt, vagyonának az alapját, A HÓ A hó: csend, Arany szitákon kihull, És süppedve, Fákra és füvekre Simul. Y.S A hó: béke. Földre jött könnyek Szives menedéke. A hó: álom. Távoli tiszta. Ha elment, Többé nem jön vissza. A hó: titkos ígéret. Mielőtt teljesülne: Már Semmivé lett .... . . . .Akár az élet. Korompai Anna. valamilyen rablásból szerezte. — Menjen haza és hallgasson ezentúl mélyen arról, hogy maga vagyonát tehetségével és szorgalmával szerezte, mert ha nem fog hal- gatni, nem fogok hallgatni én sem és kutatni fogok. Nekem ne mesélje azokat a meséket. Mehet.” Ezek a sorok tárcának lettek megírva. Mert igaz ugyan, hogy a szegény emberek bevándorolnak, nehezen doloznak. Igaz az is, hogy sem munkájukkal- sem tehetségükkel nem szerezték meg vagyonukat és természetes az is, hogy az első nagy lépést törvénytelenséggel tették meg, ezek a dolgok tények és nem valók a tárca rovatba/ ide azért valók a sorok, mert az ügyészről van szó, aki keresi egy milliomos vagyonának a keletkezését. Ilyen ügyész nincs .... ez fantázia. Lakatos László.--------0-------Elizabethon Tenneseeben a német tulajdonban levő szövőgyár bevezette a “company uniont”. A háború alatt, ugyanezt tették az amerikai kapitalisták sok alapvető iparban, csakhogy ők ezt “American Plan”-nak nevezték. Nem hisszük, hogy a németeknek a nemzetközi patentirodával meggyűlik a bajuk, mert ilyen patentlopást még az amerikai kapitalisták is szívesen tűrnek. Egyik kutya nem harapja a másikat. Az IWW a bérrendszer megszüntetését irta zászlajára. Célunk a termelő eszközök lefoglalása, azok társadalmi tulajdonba való helyezése. Jelszavunk — Aki nem dolgozik, ne is egyék. — Most forditott világot világot élünk. A gépek magántulajdon ban vannak, a termelt javak felett azok rendelkeznek, kik semmit sem termelnek, parazita életet élnek. Minket társadalom felforgatóknak neveznek és azt mondják, hogyha mi megerősödünk, akkor elveszett a társadalom. Az övéké el, de a miénk akkor kezd élni.
