Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)

1930-01-30 / 571. szám

Január 30. DJüitiVl U lMV-flLÖ uiuax. A “Bérmunkás” az osztályharc nagyszerű fegyvere A “Bérmunkás” egyik utóbbi számában olvastam egy lapter­jesztő munkástárs tollából, hogy a naptár terjesztésének alkalmával, állítólagos kommunista “elvtársak” kellemetlenkedtek és útját állták annak, hogy nagyobb sikert érhessen el. Hogy ez helytelen és elíté­lendő, annak megállapítása a legkönnyebb. Ennyire elfogultnak lenni egyetlen egy munkás embernek sem volna szabad s hogy miért nem, azt a következőkben be is fogom bizonyítani. Helyezkedjünk pillanatnyilag a pártatlanság álláspontjára s mint munkások bíráljuk az ügyet, te­kintet nélkül politikai felfogásra, vagy ipari unionista álláspontra és állapítsuk meg, hogy a “Bér­munkás” az osztályhare szellemét szolgálja. Ezt még azoknak is el kell ismerni, kik a pártpolitika csinálásának hívei, mert tagadha­tatlan, hogy az a lap, mely Marx szellemében nevel , a munkásosz­tály ügyét szolgálja s a legkeve­sebb, amit vele szemben egy mun­kás kifejezésre kell juttasson, — legalább egy szimpatikus gesztus kell legyen. A modern munkásmozgalom kifejlődése számtalan különböző elméleteken keresztül jutott el oda, ahol most van. így például, a cári Oroszországban, üdvös és kí­vánatos lehetett a feudális rend­szer megdöntése után megterem­teni a proletár diktatúrát s fo­gadjuk el feltételesen, hogy nem is lehetett máskánt. — Mégis fel­merül a nagy kérdés, hogy az ipa­rilag aránytalanul fejlettebb Amerikában alkalmazható-e ez a módszer avagy kivánatos-e ? Van­nak kételkedők, pro és kontra vé­lemények s ha már a kérdés vitá­ra kerül, annak eldöntése feltét­lenül tárgyilagos és tudományos keretek között kell hogy megtör­ténjen, dönthetetlen érvekkel alátámasztva. Tehát ha én, ki hive vagyok az osztályharcnak és annak gyakor­lását helyesen az Ipari Szerveze­teken keresztül hirdetem és a “Bérmunkás ”-sal kezemben be­kopogtatok nincstelen Jánosnál, hogy megnyerjem előfizetőnek és ő azzal fogad, hogy . . . erre meg arra . . . “Én Kommunista va­gyok”, nekem nem kell az önök lapja, — az nem érv s tudomá­nyosnak meg pláne nem mondha­tó. Az az ember nem kérkedhetik azzal, hogy ő osztálytudatos mun­kás, legkevésbbé, hogy szolgálja az osztályharcot, mert cselekvés­sel igazolja, hogy nem érti a mo­dern munkásmozgalmat, annak történetét nem ismeri és a meg­ismerési lehetőség elől bután el­zárkózik. Pedig ha munkásmozgalomról beszélünk, akkor tudni kell, hogy amig az Egyesült Államok úgyne­vezett radikális mozgalmai a gye­rekcipőben járnak, addig az«ipari szervezetben tömörült munkások gyönyörű harcokra, küzdelmek­kel teli múltra tekintenek vissza. Kommunista “barátaink”, te­hát mielőtt szóhoz emelkednek, ezzel kell tisztába jöjjenek és a másik ténynyel, hogy a “Bérmun­kás” ennek az ipari szervezetnek lapja, hogy Marx történelmi ma­terializmusa az irányelve és a megalkuvásnélküli osztályharc­nak legbátrabb szószólója. Abban nem található soha hitvány kapi­talista hirdetés, a pillanatnyi anyagi előnyökért, még soha egy sorát el nem adta, hogy a “Bér­munkás” nem tesz külömbséget munkás és munkás között, mert minden BÉRÉRT dolgozó prole­tár egyetlen szervezetbe tömörü­lését szorgalmazza abból a célból, hogy a BÉRRENDSZERT eltö­rölje. Nekünk a kommunista ba­rátaink vezéreitől és parazitáitól eltekintve, minden bérmunkás, minden bérért dolgozó rabszolga testvérünk; vér a vérünkből.” Minket osztályszempont vezet s hangsúlyozni kívánjuk, hogy amig a munkásosztályé minden szeretetünk, ugyanakkor megvet­jük és utáljuk a csuhát, lett lé­gyen az fekete vagy az azokat utánzó vörös csuha, mert az utób­bi még farizeusabb, sokkal undo­rítóbb, viselőik jezsuiták. A “Bérmunkás” a kristály- tiszta osztályharcot szolgálja és csak természetes, magától értető­dő, hogyha bárhol visszaéléseket látunk, azokat könyörtelenül le­leplezzük. Megtettük a múltban és meg fogjuk tenni a jövőben is, mert nemcsak jogunk van hozzá, hanem kötelességünk is. — De ugyanakkor szívesen fogad a “Bérmunkás” minden kritikát, mert az a mozgalom tisztaságát biztosítja. Egy példa a.sok közül: Ott van a kollektiv étterem a Union Squa- ren. Szegény nincstelen polgárok, több mint százezer dollárt hoztak össze, hogy a szövetkezeti eszme gondolatát kapcsolatba hozzák Amerikában a munkásmozgalom­mal és életre hívják. “Közös ter­melés, közös fogyasztás és közös haszon” a szövetkezetek alapja, mint mondják. — De tegyük fel, hogy igazuk van nekik és fogad­juk el azt az okoskodást, hogy a szövetkezeti mozgalom, éppen úgy, mint a betegsegélyzők, csak “szükséges rosszak”. És akkor is, sőt mindenek felett, nem-e A'árha- tók el, hogy az ilyen szövetkezeti alapon megindított intézmények, ne merüljenek el a kapitalista graft mocsaraiban? Hogyan lehet akkor összeegyeztetni, hogy a “közös termelés” elve alapján üzemben tartott intézménynél, vá­laszfalakkal vannak ji munkások széttagolva, éppen úgy, mint »bár­mely kapitalista vállalatnál. A konyha személyzet és kiszolgálók heti húsz dollárokért dolgoztak, mig a manager (hajcsár) hatvan dollárokat húzott hetenként. Meg egy kis mellékeset . . . Amig be­ütött a csőd, amire vártunk mind­azok, kik a felületnél egy kicsit mélyebbre tudtunk tekinteni. Erre a kaptafára készült a má­sik kooperativa is, az Active Press, mely vállalat megett húzó­dik meg az Uj Előre és több más pártlap. Ennél a vállalatnál is ki- feszitett mellel grasszál a mana­ger ur, ki éveken át száz dolláros heti fizetésekért vezette a “mun­kás vállalatot” és emellett száza­lékot is kapott a lebonyolított “üzletek” után. Az ilyen esetek szellőztetése kellemetlenül érinti a pártvezéreket s szó, ami szó, nem váltanak ki nagy lelkesedést azokból a munkásokból sem, kik önzetlenül áldoztak, hogy keser­vesen keresett centjeikkel hívja­nak életre olyan intézményeket, melyek a munkásosztály ügyeit, annak haladását volna hivatva szolgálni. Ilyesmit elhallgatnunk még sem szabad, mert a hallgatás jóváhagyása lenne a görbe üzle- teskedésnek, ami minden lehet, csak nem munkásmozgalom. És ha rámutatunk, akkor jönnek a mákonynyal tömött hívek és mindkét fülüket bedugják. Vagy ha mégis megreszkirozza a párt- hivek közül valamelyik az egyik fülét, akkor jönnek a vezérek és tele torokkal belekiáltják, hogy ne hallgassatok rájuk, ezt nem le­het másként, mert kapitalista tár­sadalomban állunk és alkalmaz­kodnunk kell — tehát a forradal­mi frázis itt az alkalmazkodás hir­detésében jelentkezik. Csak természetes, hogy köte­lessége a “ Bérmunkás ”-nak ezek­kel az élő eseményekkel alaposan foglalkozni még akkor is, ha az igazság, a főszereplőket a maguk minőségében állítja a köz elé s még akkor is, ha a hívek némelyi­kének fájdalmas. Az osztályharc­ban nincs kímélet és nem szabad tűrni a ferdeségeket, legkevésbbé a megalkuvást. A tények tények maradnak. Te pedig, a “Bérmunkást” ter­jesztő munkatársam, csak terjesz- szed nyugodtan lapodat, mert tar­solyodban, az osztályharc leg­nagyszerűbb fegyveréd hordozod. S. V.--------o-------­Vágják a bányászok bérét Azok, akik azt hitték, hogy az elmúlt bányászsztrájk megbukta­tásával és a bérek alacsonyra szo­rításával a bányász iparban a züllésfolyamata elérte a legala­csonyabb fokot, nagyon tévedtek. A redukált bérek és a szégyenle­tes bánásmód meghozta azt az eredményt, hogy a szervezetlen bányászt kezes bárányokként ke­zelhetik a társulatok, mert any- nyira legyöngitették és kiéheztet­ték őket, hogy ellentállástól egy ideig nincs mit tartaniok. Ezt igazolja az alábbi néhány sor is, amit a “Bérmunkás” lapon keresztül kívánok tudomására is hozni az olvasóknak, különöskép­pen a bányászolvasóknak. Itt Glendaleben, a Waley Camp Coal Co. bányáiban, január 15- től újabb bérlevágást foganatosi- tottak. A masinások béréből egy centet levágtak, mig az entrisek- nek 50 centet yardonként, a day- work-osok fizetését $4.50-ről napi négy dollárra redukálták, mig a roomosoknak semminemű dead munkáért nem fizetnek. Zúgolódás van, de minden el- lentállás nélkül dolgoznak tovább a bányászok a levágott bérek mel­lett. Egyébként a munka folyik, mert állandóan vesznek fel embe­reket. A szén öt és fél sukk ma­gas. Lejáró kő van elég, három incstől egészen három lábig válta­kozik. Viz nem sok van. Az utóbbi időben sok uj ember jön a telepre. Régi bányászok jön­nek vissza a városokból, amint mondják, a munkanélküliségtől menekülnek vissza a bányákba. Nem ártana, ha egy néhány unio­nista is jönne, mert az ilyen viszo­nyok mellett nem nehéz a szervez­kedés. J. M. s^olyasd a BÉRMUNKÁST! egészen, hogy szervezetünk javára dőljenek el az ütközetek, mert a jól felszerelt ellenség­gel szemben, muníció hiányában, a legbát­rabb hadsereg is csatát vészit. Munícióra, anyagiakra van szükség az Ipari Unionizmus harcifrontján és ezt az I. W. W. tagjainak kell előállítani. Mindig a kezdet a legnehezebb. Nem kivé­tel ezen szabály alól Illinois sem, éppen az I.*W. W. egyetemes tagságára hárul a fel­adat, hogy a kezdetben valamennyien támo­gassuk az illinoisi kámpányt. Hiszen ha már megindult, akkor önmagát fogja fenntartani a bányászszervezet. Ma még az a helyzet, hogy az illinoisiak rá vannak utalva az anya­gi támogatásra. A szervezőknek élni kell s arra igazán nem számíthatunk, hogy az ilyen munkákkal felmerülő utazási költségeket és más kiadásokat, a bányatulajdonosok fedez­zék. Nekünk I. W. W.-istáknak kell ezt meg­tennünk, ha azt akarjuk, hogy tovább foly- lyon az ottani szervezés. Olyan alkalom a bányászok szervezésére, mint a mostani, még soha sem volt. Tehát mindazok az I. W. W.- isták, kik igazán óhajtják, hogy szerveze­tünk megerősödjön, cselekedjenek. A kam­pány támogatására szánt összegeket küldjék rendeltetési helyére: Lee Tulin, 555 W. Lake, St., Chicago, 111. vagy Forest Edwards, Box 84 Collinsville; úgyszintén eljuttathatják munkástársaink a Bérmunkás lapbizottságá­hoz is, amit mi haladéktalanul továbbitani ,fogunk.

Next

/
Thumbnails
Contents