Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-01-23 / 570. szám
Január 23, 1930 BÉRMUNKÁS 3-ik oldal. Marx elméleti megállapításai a gazdasági szervezetek létjogosultságáról és kilátásairól Mielőtt az Internacionálé főtanácsa rászánta magát, hogy Marx határozati javaslatát a nemzetközi kongresszus elé terjessze, Marxnak előbb a főtanácsot kellett elmélete helyességéről meggyőznie. 1865 junius 26-án ezért “Bér, ár, profit” cimen előadást tartott, amelyet azonban csak évek múltán tett közzé. Enüek az előadásnak kizárólagos célja a szakszervezetek jogosultságának igazolása volt és egyszersmind magában foglalja a szakszervezeti mozgalom elméletének minden alaptételét. Nem ez volt az első eset, hogy Marx síkra szállott a szakszervezetekért. 1847-ben tette közzé észrevételeit Proudhon álláspontjá ra “A nyomor filozófiája” cimen tárgyalja a sztrájkok és a munkásszervezkedés kérdését. Franciaországban akkor még érvényben volt a szervezkedési tilalom, amelyet még a nagy francia forradalom sem szüntetett meg, sőt kifejezetten megújított. Sztrájk és szervezkedés tehát törvénybe ütköző cselekedet volt. Erre a tényre hivatkozott Proudhon és az volt az álláspontja, -— hogy a sztrájk és szervezkedés fegyverei nemcsak jogosulatlanok, mert használatukat a büntető törvénykönyv tiltja, de a társadalom sem tűrheti, hogy a munkások szervezkedés utján erőszakra vetemedjenek a kiváltságok ellen. Ezzel szemben Marx azt hangsúlyozta, hogy a szak- szervezetek a tőkés társadalom sziikségszerü termékei, sőt egyenesen fokmérői fejlettségének. Minél jobban kifejlődött a modern ipar és a verseny, annál több oly mozzanat lép előtérbe, amelyek egyenesen életre hívják és előmozdítják a szervezkedést. — Mihelyt a szervezkedés gazdasági ténnyé vált, nem sok idő telik bele és törvényes ténnyé is válik majd. Ha Franciaországban el is van tiltva, ez nem bizonyít egyebet, minthogy ipara még fejletlen. Ámbár a munkásokat minden oldalról lebeszélték a szervezkedésről, a nemzetgazdászok igyekeztek azt bizonyítani, hogy többet árt, mint használ, a szocialisták viszont a nemzetgazdászokra hivatkoztak, — ők mégis Szervezkedtek, sőt állandó szervezeteket látesitettek, amelyek a vállalkozókkal folytatott harcaikban védőbástyául szolgáltak. “A munkások első szövetkezési kísérletei mindig szervezkedés formájában történnek.” A nagy ipar egész sereg egymással ismeretlen embert csődit össze egy helyre. A versengés részekre bontja őket, de a bérnivó fenntartása, ami közös érdekük gazdájukkal szemben, az ellent- állás közös gondolatában: a szervezkedésben egyesíti őket. A szervezkedésnek ilyenformán mindig kettős célja van: megszüntetni a munkások egymásközti versengését és megteremteni az általános verseny lehetőségét a tőkéssel szemben. Ámbár az ellentállás első célja csak a bérnivó fenntartása volt, a kezdetben izolált szervezetek olyan mértékben tömörültek nagyobb csoportokká, — ahogy viszont a tőkések egyesülnek megtorlás céljából és a szervezett tőkével szemben szövetségeik föntartása fontosabbá válik, mint a bérnivó fenntartása. Ez olyan igaz, hogy az angol közgazdászok csodálkozva szemlélik is, miként áldozzák a munkások bérük nagy részét szervezeteikre, holott ezek a nemzetgazdászok véleménye szerint csak a bérnivó érdekében létesültek. Proudhon felhozta a szakszervezetekkel szemben, hogy megdrágítják az árut. Minden bér- emelkedés megdrágítja a termékeket. Lehetetlenség, hogy az általános béremelkedés ne vezessen általános áremelkedéshez. Marx válaszában mindezt kétségbe is vonja: “Először is általános drágulás nincs. Ha mindennek az ára a bérekkel egyidejűén a duplájára emelkedik, akkor ez nem jelenti az árak, hanem csak az elnevezés változását. A bérek általános emelkedése továbbá sohasem vezethet az áruk többé-kevésbbé általános megdrágulásához. A valóság az, hogyha valamennyi ipar- vállalat állandó tőkéje (a foglalkoztatott gépek) arányában azonos számú munkást foglalkoztatna, akkor a bérek általános emelkedése a haszon általános csökkenését vonná maga után, az áruk piaci ára pedig nem változnék. Minthogy azonban az állandó tőke és a kézimunkások számának aránya a különböző iparágakban más és más, mindazok az iparágak, amelyek aránylag nagyobb állandó tőkét és kevesebb munkást foglalkoztatnak, előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek áruik árát leszállítani. Ellenkező esetben,, ha árujuk árp, nem esik, hasznuk meghaladja a haszon átlagos mérvét. A gépek nem kapnak bért. Az olyan iparokat tehát, amelyek a többihez viszonyítva több gépet foglalkoztatnak, mint munkást, a bérek általános emelkedése kevésbbé érinti. Minthogy pedig a versenynek az a tendenciája, hogy kiegyenlítse a hasznot, ennélfogva az átlagon felüli haszon csak átmeneti lehet. Csekély ingadozásokat mellőzve, a bérek általános emelkedésének tehát, Proudhon álláspontjával ellentétben, nem általános drágulás, hanem inkább az árak részleges esése a következménye, azaz azon árpk piaci árának esése, amelyeket főképen gépek segítségével állítanak elő. A haszon és a bérek emelkedéssé vagy csökkenése csak azt az arányt fejezi ki, amely szerint a tőkések és a munkások egy munkanap termékén megosztoznak, sőt ez többnyire nincs is hatással a termékek árára. De hogy -— munkabeszüntetések, amelyeknek béremelés a következménye, általános áremelkedést, sőt drágaságot vonnának maguk után, — ezek olyan eszmék, amelyek csak egy zavaros fejii költő elméjében foganhatnak meg. Angliában a sztrájkok rendszeresen uj gépek feltalálására és üzembehelyezésre vezettek. A gépek voltak a tőkések fegyverei, amelyekkel le akarták verni az ügyességet igénylő munka lázadását. Az önműködő szövőgép, a modern ipari termelés legfontosabb találmánya, a pártütő fonók felett aratott győzelmet. Ha a szakszervezeteknek és sztrájkoknak egyébb hatásuk nem is lett volna, minthogy lendületet adtak a technika fejlődésének, már ez is bizonyítaná, hogy mérhetetlen .befolyásuk volt az ipar fejlődésére.” Marx az Internationálé főtanácsában tartott előadásában ' is részletesen foglalkozott azzal az állítással, hogy a szakszervezetek megdrágítják a termelést, mert még ott is felvetették. Marx ez alkalommal még behatóbban válaszolt, ha elvontabb formában is. Abból a kérdésből indult ki, hogy ha sem a munka termelő erejében, sem a felhasznált tőke- és munka- mennyiségben, sem pedig a termékek értékelésére felhasznált pénz értékében nem állott be változás, csupán a bértételek változnak, akkor miképen befolyásolja a bérek emelkedése az áruk árát. Feltételezte továbbá, hogy a bérmozgalom által elért teljes bér- emelkedést a munkások kizáróan a szükséges élelmiszerekre költik. Olyan feltétel ez, amely, -— ahogy ő maga is mondta, ellenfeleinek kedvezett, mert ha a munkás a béremelés után egyébbre is költhet, mint azelőtt, akkor ez azt bizonyítja, hogy helyzete javult. Marxnak az Ár, Bér és Profit fejtegetései igazolják éles látását és mérhetetlen nagy tudását. — Azonban az a fejtegetés, hogy a szakszervezetek, vagy más szóval a gazdasági szervezetek lettek volna az ipari fejlődés előidézői, nem fogadhatók el tényeknek. — Meglehet, hogy akkoriban, amikor a termelés eszközeinek módosulása, fejlődése nyilvánvaló lett, voltak zendülések és sztrájkok, melyek azt a hitet és látszatot kelthették fel, hogy előidézőik a fejlődésnek, azonban még sem voltak azok, csak a látszat volt az. Ebből a látszatból meríthette Marx azt a feltevést, hogy a gazdasági szervezkedés maga után vonja a termelés eszközeinek fejlődését. Ma már bizonyára más véleményen volna és előbbi felfogásával ellentétben hirdetné, hogy az ipar fejlődése változtatta meg a szervezkedés formáit. A gazdasági mozgalmak történetéből ismerElismerés A Bérmunkás Szerkesztőségének, Tisztelt Szerkesztőség! Becses lapjuk január 16-iki számában olvastam a lap élén megjelent cikket, melyben szigorúan leleplezik és jellemzően nevezik szélhámosságnak azt az -iizérke dést, amit lelketlenül visznek véghez itt Amerikában az utóbbi években a színészet nevében. Nem mulaszthatom el elismerésem kinyilatkoztatását lapjuknak, mert látom, hogy minden anyagi érdek nélkül siettek azon szinészmunkások ügye mellett állást foglalni, kiket nézetem szerint első sorban azoknak a magyar lapoknak kellett volna pártfogolni, melyek a jól megfizetett hirdetések révén, összekötő kapocsként szerepeltek az amerikai magyarok és a színház vállalat között. Azoknak a lapoknak tudomásuk volt és van az Endrey-féle manipulációkról s bár szeretnek dicsekedni azzal, hogy ők a magyar kulura zászlóhordozói, a jelen hallgatással Endreyt veszik védelmükbe, amivel igazolják azt, hogy az ő kulturális munkálkodásuknak csak a dollár a fokmérője. Hiszen ha nem igy lenne, akkor elsősorban a magyar napilapoknak kellett volna közölni a nyilvánossággal legalább az ügy azon részét, mely a nyilvánosság elé való, melyeket semmi esetre sem lehet kulisszatitoknak nevezni és a kulisszák mögött megtartani. A Pestről hozatott és az amerikai magyar színészek, valamint a részvényt- vásárló magyar munkások becsapása úgy látszik, hidegen hagyja azokat a lapvállalatokat, melyek közvetve, a hirdetéseken keresztül érdekelt felek az ügyben. A “Bérmunkás” megtörte a csendet és remélem, hogy a megkezdett tisztitó munkát továbbra is fogja folytatni, amiért úgy a részemről, mint a többi becsapottak nevében köszönetemet óhajtom kifejezni. New-York, 1930 január 17. Várady Márton, egy becsapott színész. jiik, hogy a kezdet kezdetén mindig csak kis csoportok, a szoros szakmai csoportok alakultak ki, mig aztán a gépek fejlődésével a szervezkedés is nagyobb területeket ölelt fel és az iparban foglalkoztatott munkások ezreit kezdette szervezni. A gazdasági mozgalom fejlődése terén is elérkeztünk ahhoz a stációhoz, hogy most már a szakszervezkedés helyébe iparilag kell szervezkedni, amint a kapitalizmus is iparilag szervezkedik. Erre alakult az I. W. W. 25 esztendővel ezelőtt és ezt a hivatást teljesiti ma. Az IWW tehát az ipari termelésben foglalkoztatott munkások trösztje, amelyben szervezkedve az élet javainak birtokába jut a munkásosztály.
