Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-05-22 / 587. szám
Május 22. BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. KÉT ARCKÉP Közel két millió az angolországi munkanélküliek száma Londonból jelentik, hogy az angol munkaügyi minisztérium legutóbb nyilvánosságra hozott kimutatása szerint az ország munkanélküliéinek száma 1,712,000. Az 1930 évben alig négy hónap alatt negyed millióval szaporodott a munkanélküliek tábora, mely korántsem érte el a legmagasabb fokot. A szegedi tanyavilágban, mesz- sze túl Sövényházán, külön életet él a mocsár. Az óriási területen süppedős vidék rettegéssel nagyságolt tiszteletet teremt magának. Ahol porhanyóssá válik a föld és a buja pázsiton ruganyossá a lépés, ott megállnak az emberek. Csak a szálló madarak libegése hasonlítható gondolataikhoz. Kő- hajitásnyit sem mennek tovább. Szemüket hívogathatják a legpompásabb legelőnek mutatkozó, gazdagon füves rétek, itt magától megáll a marha és minden más jószág is. A földnek mintha dunnás lágysága lenne. Szortyog alatta a nedvesség, mint a kezdőnél a pipaszár, ha szippantani akar. A föld vékony kérgét csak a növényzet gyökérzetének egymásba kuszáltsága teszi valamnnyire teherbíróvá. Kuckóba húzódó öregek elré- mitő történeteket tudnak a mocsár áldozatairól, a merész gyermekek vesztéről, a reménytelen szerelmesek temetőjéről, a bujdosó szegény legények menedékéről. Itt pusztulnak el a kivert bikák és kegyetlen télkor innen bújnak elő a duvadak, erről sompolyog a baromfiállás felé a to- portyánférg. Itt a határa a hivatalos világnak, mert jegyző, pap, finánc, vagy csendőr sem megy túl a zsombékos mesgyén. A Pal- lavicini-uradalom földresujtott életű napszámosai, szegény uradalmi cselédei, a sok olcsó munkaerejű zsellér, mind-mind visszariad az első felcsillanó tócsánál, Pedig a földéhség, a kétpengős napszám, a hiányok fojtó szorítását tekerte minden nyakra. Itt még sok száz holdat vert föl szabadon a dudva, lepett el a vad növényzet. • Kibomlott és tövig égett a tarlókon a nyár és a napcsóktól beteg, sárga mezőkön csaknem lángra gyultak a torzsák. Kiszáradtak a kutak, leperzselődött a mező és az állatok szájából szárazra cse- repesedve lógott ki a nyelvük. Elkövetkezett a pusztító aszály. — Egyre többen mentek a kis templomokba, zengőbben szólt a litáISzenie kék volt és tiszta, mint források vize, arca hamvas, mint a frisy barack, két karja olyan volt mint az alabástrom, tavaszi hajnal sohse volt szebb nála . . . így élt a szép lány emlékzetemben. S most újra láttam: vizes szemében se tűz se fény, arca pergamentjét niás könyörgés és mindig több és több kemény, hitetlen nyak fordul az urfelmutató kezek Jelé. A haranglábak közül taposott lett a föld és mintha minden szívben a harangnyelv vert volna visszhangot. Az apró marhák tátogtak a levegőtlenség miatt és a perzselő meleg sivataggá hevitette az egész vidéket. Senyvedtre zsugorodtak a falevelek és a szikkadt mozdulatlanságban csak a por élt. A lehajtott fejekben hálás talajra talált minden babona. — Büntet bennünket az Ur! Kevélyek és elbizakodottak vagyunk és folyton pörbe széliünk az Istennel — mondogattág a vén csoroszlyák és az egyiptomi hét szűk esztendő pusztításának a plébános ajkáról ellesett képeit sziszegték, hogy egy kis harapnivalót kunyeráljanak vele. Szittyó János háborútól meg- kérgesedett szivében csak a keserűség tüzeí égtek. Hosszú hónapo kig élt a volhyniai mocsarak világában és nem fogott rajta a félsz. Ismerte a védekezés módjait. Hivatalból tanították meg rá ügyes pionírok. Azért került le később Albániába és azóta ég arcán a mocsarak csókja, a malária. Alig volt másfél hold földje és faluszéli, rozzant kis portáján még sem uralkodott a szükség. Ismerősen és szorgalmasan járta akácfából -készített magas gólyalábakkal a rettegett vidéket. Saját csapásai és ösvényei voltak és olyan kiterjedésű földdarabot tudott egyedül a magáénak, amennyiért ezredéve hiába tépi magát a környék barázdában verejtékező népe. Bármilyen mélyen is merészkedett a mocsár külön világába, állat- és növényismerete mindig a segítségére volt. Tudta, hogy ameddig elfödi alakját a két.méteres gyékény és a hengeres buzogányos torzsák ingadoznak előtte, addig nem merül el. A növény lapos, széles, szálas, kék-zöld levele, tara'ckos, hosszuszálu alakja hűséges kisérő volt bolyongásaiban. Útja ott tért el az addig követett iránytól, ahol az alámerülő, egymás fölött álló, fogazott élű levélpárokkal a hiszegény élete sötét szomorúsággal irta tele s őmaga a nagy szomorúság, a téli alkonyat. Rongyos kendőjét cibálja a szél. Meg sem kérdem hol volt, merre járt. Tudom. A mi fekete völgyeinkben hamar hervadnak a virágok s az élet csodái összetörnek. nár kezdődött. Duzzadt dudvá- kat, fonalidomu, kúszó, gyökeresedő, vagy vízben úszó növényeket lenézett a maga külön rend- és módszere szerint. Hátizsákjában magokat és gumókat vitt az apróbb nagyobb tisztásokig és a rettenetes aszály idején is minden éjszakai kirándulása után, friss szénát ropogtattak lovai és tehenei. — Furcsa ember. A levegőből él — mondogatták róla. — A földjét kiadta felesbe, mégis termeli a gabonát és a burgonyát. — Sok pénzt hozott az haza, volt esze, nem úgy, mint nektek, csak ő volt csavaros eszü közietek — visították rá az asszonyok. János pedig csak járta a káka világát, elmulatozott a vese idomú, nyeles levelű békatutajon, a busás virágzatu sáskanádon. Még akkor is ha meghasogatta a bőrét. A nyura falábak pedig széttépték utjából a fürészszélü lápszövőt, a békalencse kis zöld lapocskáit, a vizen úszó, egymást keresztező összecsomozódott pillás szőrű szittyót, a vaskosszáru sárga liliomot, a magas mocsári húr rózsásan álló leveleit. Sohasem unatkozott. Mennyit mulatott a nyugtalan, búbos vöcsök bukó röpülésén. Milyen érdekes volt, amint széls, barna-fe- ketet testükkel, egyre halkuló kö- köközés után, lábukat felhúzták, csőrüket pedig zsíros válltolljaik közé rejtették és igy aludtak. Néha vészjelre késztetett egy-egy szürke gémet, hogy a rikácsoló kreik-kreik-re az egész család messze repüljön. Alig tudta követni a tollbóbitás, csodálatosan gyors, csapongó bíbic szemfényvesztő repülését, ügyes futását. Fölkacagott a totyogó vadkacsán, amint zöld fényben csillogó nyakkal elbukdácsolt előtte. Vadlibák járkáltak, nádi rigók károgtak körülötte és az ingó láp egész állatvilága kotyogva, pityegve előtte fejlődött reszkető csibéiből tollas állattá. Amint vizi rovarok, ebihalak és szúnyogok után kapkodva, élelmüket szedegették, — olyan tarka képet mutattak, aminek folyton megújuló szépségei voltak. Vakkantottak, kurrog- tak, zsongtak és kavarogtak boszorkányos gomolygásban és János lelkében mind e zaj, élet nagy nagy megnyugvjást, örömet ültetett. Szitált a por és mintha megállt volna a világ, a vastag, zsíros levegő ontotta a hőséget. Libegve táncolt a melegség a szem előtt és már a bőrt is kicserezte a szárazság. A könyörgő processzió éppen alkony előtt ért János ösvényéig. Fáradtan csüngtek az összetöredezett feelületü, festett templomi zászlók, a kereszt mintha szédült volna, úgy imbolygóit a tartó kezekben. Néhány csöpp szenteltvíz János tegnapi lábnyomát érte. Ekkor a határban feltűnt a “bolygó tűz” és mindenki riadtan menekült a vályog házak szűk ablakai mögé. Aztán beállt a sötétség. Senki sem merte elhagyni a háza táját. Remegő lélekkel gondosan bereteszelték az ajtókat, lefüggönyözték az ablakokat, néhol még a kis kapukat is betámasztották, mert féltek a hazajáró kísértetektől, akik nem találnak nyugalmat a sírjaikban és jaj annak, akit elcsípnek, mert azt megrontják, — vagy magukkal viszik . . . János arcát még a maláriánál is sárgábbá festette a lidércfény sápadt lilázása, amely embermagasságra lobogott föl körülötte. Surbankó fia, aki kaszálni segített neki, hazatérőben vidáman fütyörészett. A hiszékeny, babonás falu csöndben volt. A fiú pedig hátraszólt: — Nézd csak, hogy félnek tőle. Pedig te mondtad apám, hogy a lidércfény nem is tűz. Csak rothadás .... És nagyot nevettek a sárfészkek felé, ahol a kuckók mélyén rémmesék éltek tovább. New Yorkiak, figyelem! Tekintettel arra, hogy a múlt vasárnap esős és hideg idő volt, a Gulyás-kirándulást nem lehetett megtartani. A csoport úgy határozott, miután félős, hogy a rossz idő még tovább is tarthat, igy KÉT HÉT MÚLVA TARTJA MEG A KIRÁNDULÁST. Eszerint a Bérmunkás javára rendezendő első GULYÁS KIRÁNDULÁS VASÁRNAP, JUNIUS 1-ÉN LESZ MEGTARTVA AZ ÉDENWALDBAN. Felkérjük lapunk olvasóit, hogy ismerőseik között kezdjék meg az agitációt és valamennyien jelenjenek meg a kiránduláson. Nagy József, titkár. Előzetes jelentés Értesítjük a Bérmunkás olvasóit és chicagói barátait, hogy június hó 15-én, vasárnap egész nap a Védelem és a Bérmunkás javára a Zahoras Groveban nyári mulatságot rendez az IWW magyar csoportja és a Védelmi Bizottság. Munka pálinka, gond és a gyermek. Szakasits Árpád. A B0LYG0TÜZ Irta: NYIGRI IMRE.
