Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)

1930-05-22 / 587. szám

Május 22. BÉRMUNKÁS 3-ik oldal. szindikalistáival és Kína-Japán szindikalista - anarchistáival. Egy olyan IWW internacionálé, amely csak ipari szervezeteket vesz fel, persze csak az ipar szervezését vállalhatja gs ennek az volna a következménye, hogy a forradal­mi akció nemzetközi alapon mind­addig lehetetlen volna, mig min­denütt IWW szervezetek létesül­nének. Ezzel persze nem azt akar­juk mondani, hogy közöttünk és Önök között mesterséges ellenté­tek volnának szükségesek, hanem csak kimutatni, hogy nem a mi, hanem az IWW angol csoportjá­nak az álláspontja szűkkeblű. — Még a svéd szindikalisták azon csoportja, amelyet Erick Ekströn alakitott, sem árkon-bokron ke­resztül csak IWW szervezet, ha­nem mint ismeretes, az IAA-hoz csatlakozott. Levelünk már is hosszú lett. És igen bajos volna ebben az elvi ál­láspontot is megvilágitani. Ha ezt tennők, úgy egy-kettőre láthat­nánk, hogy az IWW és az IAA kö­zött egyáltalán nincs elvi különb­ség és némi jóakarattal, kitünően együtt működhetne a két nagy szervezet. Ezért tartjuk az IWW esetleges szándékát Európában még egy uj nemzetközi szervezetet alakítani, nemcsak károsnak, de fölöslegesnek is. De egyébként, az ilyen amerikai alapitás, csak lát­szólag működne, mert hiszen a már működő szindikalista szerve­zetek azon a helyen állanak, ame­lyet egy esetleges európai IWW kívánna elfoglalni. Ha nem volnának Európában szindikalista szervezetek, amelyek a kommunista és szociáldemokra­ta pártok, valamint a reformista szakszervezetekkel szemben álla­nak, úgy egy IWW alakulásnak volna létjogosultsága. De a való­ság úgy áll, hogy a szindikalizmus idősebb Európában, mint Ameri­kában. Ezenfelül éppen Francia- országban, Spanyolországban, — Olaszország és Portugáliában, va­lamint Hollandiában, tisztes for­radalmi múltra tekinthet vissza. Úgy, hogy egészen megfoghatat­lan volna, ha helyébe valami mást akarnánk plántálni. Éppen olyan volna, mintha nekünk európai szindikalistáknak eszünkbe jutna Amerikában az IWW-t eltörölni és annak helyébe a mi szerveze­tünket ültetni. Ehhez jogunk nem volna, de kötelességünk északame­rikai elvtársainknak megmonda­ni, hogy IWW szervezetükkel úgy, ahogy az ma áll, szívesen és teljes lélekkel együtt akarunk dolgozni és hogy ezt az összmü- ködést a forradalmi proletáriátus nemzetközi szolidaritása és akció­képességének érdekében szüksé­gesnek, sőt elengedhetetlennek tartjuk. Mindezekre való tekintettel, megengedjük magunknak Önöket magyar elvtársaink felkeresni, hogy abbani szándékuktól nézze­nek el, hogy Berlinben egy euró­pai titkárságot alapítsanak. Mi eélt szolgálna egy ily titkárság! Hogy a létező szindikalista és ro­kon forradalmi szervezeteket egy- gyé forrasztja? Ez esetben lehe­tetlen volna kikerülni, hogy az IAA titkárságával összeköttetésbe lépjen, mivel az IAA-ban a világ valamennyi szindikalista szerveze­tei egyesítve vannak. De a szindi­kalista forradalmi szervezeteknek sem marad más hátra, mint előbb- utóbb az IAA-hoz csatlakozni. Ha azt nem akarják kockáztatni, — hogy a reformizmus valamennnyi- üket elnyelje. Avagy uj forradal­mi szervezetek alakítása a cél, — amely amár létező forradalmi szervezetekkel konkurráljon? Ez azonban a legérthetetlenebb vétek volna Európa szociális forradalmi munkásmozgalmával szemben. Meg vagyunk győződve, hogy elvtársaink ezt a legutolsó kon­zekvenciát épp oly kevéssé óhajt­ják, mint jómagunk. Mint leve­lükben kifejezésre jut, érdekük­ben áll velünk együtt működni. Ez érthető és kívánatos, amint az ellentéte érthetetlen és elkerülen­dő volna. Ha tehát úgy van, — amint önök írják — és ebben egy percig sem kételkedünk, forradal­mi őszinteségükben bízunk —- úgy nagy örömmel fogadjuk felénk nyújtott bajtársi kezüket. Nem szakadás és ellenkezés IWW és IAA között, hanem egyetértés és végül egyesülés. Javasoljuk, hogy velünk egy részletes megbeszélést tartsanak és pedig abból a célból, hogy együttműködésünk módoza­tait kidolgozhassuk. Az egyes or­szágos csoportok önálló munka­keretei természetesen biztosítva kell, hogy maradjanak. Célszerű volna, ha Önök egy kiküldöttünk­nek lehetőséget nyújtanának szervezetükkel összeköttetésbe lépni. Ezen elvtársunk a közel­jövőben Cseh-Szlovákiában és Ausztriában lesz és szívesen le­utazna Önökhöz Budapestre. Igen örülnénk, ha ebbeli javaslatunkat elfogadnák és hajlandók volná­nak kiküldöttükkel tárgyalni. Igen hálásak volnánk, ha idő­közben azt is közölni szívesek vol­nának, hogy hány tagja van a szervezetnek, mely iparágakban VITAGYÜLÉS TRENTONBAN A PÁRTVEZÉREKNEK NEM TETSZIK, HA A MUNKÁSOK AZ IWW-RÓL AZ IWW-ISTÁKTÓL HALLANAK Néhány héttel ezelőtt a Bérmunkás olvasóinak beszámoltunk, — hogy Trenton, N. J. -ben a pártvezérekkel szemben megkellett véde­nünk a gyűlés és szólásszabadság jogát, ugyanakkor bizonyítékát ad­tuk annak is, hogy ezt a jogot az IWW nemcsak a maga részére kí­vánja, de mindenkinek, aki csak azzal élni akar. A trentoni magyar munkások, akik ezúttal személyesen ismerkedtek meg az IWW-isták- kal, annak az óhajuknak adtak ott mindjárt kifejezést, hogy jöjjünk ki és vitassuk meg a két mozgalom közötti külöbbséget. A' magyar IWW-isták készség-'® gél tettek ennek a meghívásnak eleget, annál is inkább, mert eb­ben nem a pártviták meddőségét látták, hanem a trentoni magyar munkások őszinte óhaját, hogy a magyar munkások egy akarattal, szivvel-lélekkel segítségére lehes­senek az egyre nyomasztóbb mun­kásnyomor megszüntetésének. Hogy a pártvezéreknek nem ez a céljuk, azt bizonyítja az a sa- bottage, amit ezúttal is olkalmaz- tak abból a célból, hogy erről a vitagyülésről minél kevesebb tren­toni magyar munkásnak legyen tudomása. A pártlapban azt telje­sen elhallgatták, úgy, hogy arról csak a Bérmunkásból értesült az a 60—80 főnyi közönség, mely a Munkás Otthon termébe május hó 10-én összejött. Smilek munkástárs üdvözölte a megjelent munkástársnőket és munkástársakat és ajánlatára a vitagyülés vezetőjének Lefkovits munkástárs lett egyhangúlag megválasztva. Gyülésvezető beje­lenti, hogy közös megállapodás szerint mindkét előadó 30—30 percig beszél, amely után kérdé­sek és hozzászólások következnek, majd ismét az előadók beszélnek és mivel az IWW előadója kezdi meg a vitát, a zárszó is őt illeti. Ülésvezető bejelenti, hogy az IWW részéről Wiener munkástárs lenne az előadó, de mivel kocsival jövet, útközben letörtek, sürgönyt küldött, hogy nem érhet idejében ki, ezért az előadást a jelenlevő Fishbein munkástárs tartja meg. Több ízben volt már alkalmunk hallani Fishbein munkástársat, — de népszerűbb előadást az! IW-ról és ezzel kapcsolatban a munkás- osztály helyzetéről, még keveset hallottunk. Teljesen figyelmen kí­vül hagyta, hogy itt egy másik előadó is van, kizárólag a hallgató sághoz beszélt, akik hasznos tag­jai kívánnak lenni a munkásosz­tály felszabaditási küzdelmének. 33 percig tartó előadását azzal fe­jezte be Fishbein munkástárs, — hogy felhívta a hallgatóságot, hogy tanulmányozzák az IWW-t, az ipari unionizmus megtestesítő­jét, mert a munkásosztály csak azon az utón érheti el a célját. A másik előadó Bebrits volt, aki azzal próbálta az IWW előadást szétbontani, hogy önmagának megállapította, hogy a nagy tö­meg már is elintézte a vita kérdé­sét, mert az a Párt mögött áll és annak hívására tiz és százezres csoportokban vonul az utcára, — hogy félelemmel töltse el a kapita­lista osztályt. A Párt harcos jel­szavai érlelik a munkások forra­van képviselve és mily befolyás­sal bir az ország munkásmozgal­mára. Levelükben még szívesek vol­tak megemlíteni, hogy Jugoszlá­viában is vannak csoportok. Igen örülnénk, ha közölni tudnának a jugoszláviai munkásmozgalomról, különösen pedig saját csoportjuk állapotairól. Talán tudják az elv­társak ,hogy Bulgáriában vannak anarcho-szindikalista szervezetek, melyek a forradalmi osztályharc zászlaját a kormány rettenetes el­nyomatásának dacára magasan lobogtatják. Kétségkívül áll, — hogy a szomszéd országok szer­vezeteinek összmüködése, a forra­dalmi proletáriátus erkölcsi tekin­télyét nagyban emelné. Reméljük, hogy szives válaszuk mihamarább a kezeink között lesz és valamennyi testvérünket kö­szöntjük a nemzetközi testvériség üdvözletével. Augustin Souchy. (s. k.) (I. A. A. T. bélyegző) dalmi lelkesedését, amely a bari­kádokon győzelmes csatáját meg fogja vívni. Bebrits a több mint 50 percig tartó előadásában beszél az IWW-ról, amely a múltban jó volt, de amióta a politikusokat le­rázta a nyakáról, azóta megszűnt munkásszervezet lenni. A kérdések és hozzászólások is értékes és tanulságos részét ké­pezték az estélynek. Majd ismét Fishbein munkás­társ mutatta be Bebrits előadása nyomán, hogy az utca csak a mun­katelepen megszervezett tömeg ak dójában lehet értékes terep, egye­bekben ellenforradalmi célt szol­gál, amelynek egyik megnyilvánu­lása a pártvezérek meg-megismét­lődő kizárásának a szükségessége. Bebrits az IWW lekicsinylése mellett ismét beszámol a párt mel­lett levő tömegek és azok nagy arányú akcióiról, amely félelem­mel tölti el az uralkodó osztályt. Fischbein munkástárs él zársza­vával, melyben hangsúlyozza, — hogy az amerikai munkásság csak úgy juthat el a forradalomhoz, ha tiszta ipari unionokba szervez­kedik, amely úgy a politikai, mint a gazdasági téren megvívja a munkásosztály harcait. Az ülésvezető zárszava után Smilek munkástárs kéri a jelen­levőket, hogy ez az este legyen a kezdete az áldatlan széthúzás megszüntetésének és törekedjünk egymás helyett a kapitalizmus el­len harcolni. A vitagyülésre, amely éjfélután ért véget, 11 óra után Wiener munkástárs, — hogy kocsijukat kijavították — is megérkezett ha­todmagával. lm™ BÉRMUNKÁST!

Next

/
Thumbnails
Contents