Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-05-01 / 584. szám
Május 1. BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. EGY SZÓT KERESEK Irta Kovács József. Csupán egy szóra van itt szükség, Egy lelkes, forró, tiszta szóra, Hogy minden rossz változzék jóra! Csupán egy szóra van itt szükség: Örök időkre visszhangzóra. Egy szóra, mely úgy dübörögne, Hogy felsirna mindnyájunk vére, S mindannyiunknak a szivébe Bevésődnék lángosan, forrón: Mindenki mindnek a testvére! Hatan voltunk az eredetileg négy személyre szánt cellában és a délutáni rendőrségi transzport beérkezése után hétre emelkedett a létszám. Sovány, nyurga fiatal ember volt a ‘cuvaksz.” Nem is köszönt, csak szótlanul megállt az ágy mellett, rákönyökölt a magas szalmazsákrakásra és sirt. Sovány, elgyötrött arcán vastag csöppek- ben folytak alá a könnyek. — Talán még sem olyan nagy a baj, — próbáltam megvigasztalni. Lemondóan legyintett. Nagyot, mélyet sóhajtott és a sirástól még reszkető hangon mondotta: — Talán még nagyobb, mint a milyennek én magam is hiszem. Ez a harmadik visszaesésem .... — Srenkelés? Rajzolás? Malmo- zás? — kérdezte az egyik régi cellalakó. Betörést, zsebtolvajlást, csalást jelentett ez az ő nyelvükön. Erre a hangra, erre a beszédre egyszerre kiegyenesedett a jövevény a letörtségéből, jobbjával nagy kört irt le és kezefejét napóleoni pózzal belesülyesztette a rongyos zubbony nyílásába. Harun al Rasid, a nagy kalifa fedhette fel olyan hangon az inkognitóját, — ahogyan a “cuvaksz” megszólalt: — Én vagyok a “küldöncök réme.” Amikor csodálkozó tekintetünk elárulta neki, hogy nem értjük, elmagyarázta, hogy igy nevezték el a lapok, amikor viselt dolgairól Írtak és leközölték, miképen fosztotta ,ki rendkívüli megbízás ürügyével a portékát hazaszállító küldöncöket. Hangos derültséggel fogadták előadását. Az elért hatáson egészen felbuzdult és ajkát biggyesztette : — Mi ez az előbbi esethez képest — mondta. — Szininövendék voltam . . . . -— kezdte minden felszólítás nélkül és most érthető lesz számunkra a napóleoni póz és a színpadi előadás eredete. — Egyszer nem volt pénzem. Tavasz volt és nők vártak Budán. Busan menEgy szóra, mely megvan mi bennünk, Amely a lelkünk mélyén izzik. Elrejtve, mélyen egyre izzik, És mi ösztönösen keressük: Ébredéstől egész a sirig. Ezért Írok százszámra verset: S a szó ajkamról ezerszámra Ezért röppen el! Sírva, vágyva Azért küzdők, és azért vérzek, Hogy megtaláljam ezt az egy szót, Mely züllött életünk megváltja! tem át a hídon és ott mászkáltam a budai körúton. Magam sem tudnám megmondani, hogy mi célból, fölmentem egy villa formájú bér- házba. Jóképű ház volt, nyilván ez csábított. Az első emeleten befordultam a folyosóra és ahogy végigmentem rajta, az egyik előszoba ablakán keresztül elegáns női bundát pillantottam meg a fogason. A bunda ujján egészen vékony feslés volt, ezt is megláttam. A bundát megőrzésre készítették ki, mert mit keresne egyébként a bunda május havában a fogason — gondoltam magamban. Azzel becsöngettem, miközben leolvastam az ajtóra szögezett réztábláról a lakó nevét. Szobalány nyitott ajtót, én meg hidegvérrel — mert, uraim, fő a hidegvér és elegancia — megkérdeztem, itthon van-e a nagyságos asszony. Megmondták, hogy bement a városba. Erre megneveztem egy belvárosi szűcs nevét és előadtam, hogy ettől jövök. A nagyságos asszony beszólt hozzánk, hogy juttassuk el megőrzésre és javításra a bundáját, mert valami feslés van rajta. A szobaleány eleinte habozott, de minden gyanúja eloszlott: csakugyan volt feslés a bundán. Mégis valami írást kért a cégtől, amire készséggel felajánlottam, hogy adok én szívesen írást arról, hogy átvettem megőrzésre egy női bundái. Erre betessékelt az úri szobába, hogy Írjam meg ott az elismervényt, az íróasztalon van tinta, toll, papiros. Ahogy leültem az íróasztalhoz, csak úgy kíváncsiságból körülnéztem kissé, kinyitottam az asztalfiókot. Hát ott látok egy aranyórát lánccal, két gyűrűt és egy brost. A bundával együtt ezt is magammal vittem..,. Nagyszerűen ment, kedvet kaptam rá. Amire elfogtak, kilencven ilyen esetem volt. Valóságos monstre pör lett az ügyemből ......... Boldogan élvezte a viharos derültséget, amit előadása keltett. Nem állhattam meg, hogy meg ne jegyezzem: — Talán még sem olyan mulatságos ez a történet. Legalább a folytatása és a vége nem látszik annak azután a sirás után Ítélve, amelylyel ide belépett. Egyszeribe megint nagyon szomorú lett, egészen visszarogyott a kétsébeesésbe: — Igaza van, igaza van . . . Az ember szája jár és megkótyagoso- dik a tulajdon hangjától . . . Három emberélet pusztul bele ezekbe a dolgokba. Az egyikért, én értem nem kár, nekem már úgyis végem. Három évet kaptam legutóbb, — ezért legalább négyet kapok . . . De a másik kettő, a leány és a gyerek .... azokkal mi lesz? Azt kérdezi, miért nem gondoltam meg hamarább . . .. Meggondoltam, de nem tűrték, hogy becsületes életet éljek, nem engedték meg, hogy ne legyek tolvaj . . . Hogy kicsoda? Hát a hatóság. Nem hiszi? Hát ide hallgasson, még csak bizonyítékra sem szorul, akárhány van, aki ugyanúgy járt .... — Miután a legutóbb kiszabadultam, sok-sok utánjárással sikerült elhelyezkednem. Fűszeres- boltban lettem kifutó. Úgy fizettek, mintha napszámos lettem volna és mindent elvégeztettek velem, még írásra is fogtak ... De boldogan végeztem mindent. Az járt az eszemben, hogy még mindig jobb, mint a fegyházfolyosót fényesíteni és a cellát súrolni .... És a sovány bérnek is örültem . . . Aztán a menyasszonyom lett a leány. Ott lakom ugyanabban a házban, a harmadik emeleten. Elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Igen ám, de a dolog nem ment simán, a sok évi börtön és a fegyház miatt nehéz volt az Írásokat úgy beszerezni, hogy meg ne tudják a múltamat .... Aztán tetszik tudni, hogy az ilyesmi hogyan megy .... A szerencsétlen akkor már ötödik hónapja állapotos volt, amikor egyszer vasárnap NYILATKOZAT New York, 1930 ápr. 24. A Bérmunkás szerkesztőségének! Tisztelt munkástársak! Engedjék meg hálás köszönetéin kifejezését, amiért voltak oly szívesek, hogy lapjukban közzétették és felkarolták ügyemet. Igaz, hogy én nem voltam a Bérmunkásnak olvasója, de miután megismertem Önöket és lapjukat, látni van alkalmam, hogy vannak még tisztességes és becsületes munkásemberek, akik nemcsak hirdetik a testvériséget, hanem gyakorolják is, amint az én ügyemmel is bebizonyították. Mellékelek egy évi fizetést két dollárt, hogy állandó olvasója lehessek lapjuknak. Maradok tisztelettel Özv. Czeigler Jánosné. kirándultunk. Beültettem a villamosba, én meg kinn maradtam a perronon. Egyszer csak észreve- szem, hogy valaki nagyon erősen figyel .... Első pillanatra láttam, hogy hekus .... azaz detektív . . . Igen, megismert. Abban az ügyben nyomozott, amelyről most beszéltem. “No, most gyere velem” — szólt és máris tessékelt lefelé. Tiltakoztam, azt mondtam, semmi köze hozzám, hogy semmi bűnöm nincs .... De máris nyakon fogott. Nagy lárma keletkezett a perronon, a lármára figyelmes lett a menyasszonyom. Kijött, nem telt bele öt másodperc, mindent tudott. Ott a helyszínen elájult. Mind a kettőnket leszállítottak, őt a mentők vitték haza, engem meg a detektívek a rendőrségre.... — Három napig tartottak ott. Annyi időbe telt, amig beszámoltam minden napomról, hogy hol, mit csináltam azóta, hogy kiszabadultam. Közben detektív járt a gazdámnál és elmondta, hogy micsoda fegyházviselt, veszedelmes gazembert tart. Úgy megijedt, — hogy amikor a rendőrségről kiengedtek és egyenesen a boltba mentem, már be sem eresztett. A leány szüleinél is jártak a detektívek. Nem kellett hozzá sok, mindent megtudtak, azt is, hogy másállapotban van. Az apja első dühében elzavarta hazulról..........Munka nélkül voltam, semmi keresetem nem volt. így jutott eszembe, ■— hogy a “küldöncök réme” leszek. Aznap, amikor elfogtak, került az a szerencsétlen nő a kórházba, — hogy megszülje a gyermeket és ma, amikor ide szállítottak, az utcán várt az anyja és oda kiáltotta, hogy fiú lett.... Talán soha nem is látom a fiam . . .. De ez nem is lenne baj ........Hanem mi lesz velük, mi lesz velük? Az ajtóban megzörgött a felügyelő kulcscsomója, a tömegcellába belépett az újabb cuvaksz . . . A Munkás Betegsegélyző Szövetség 20-as számú Martinsferry-i osztálya 1930 május hó 25-én vasárnap tartja nagyszabású NYÁRI MULATSÁGÁT, (Pic-nic melyre a környékbeli valamint a helybeli magyarságot tisztelettel meghívja a rendezőség. A mulatságot a közismert Reasbeck-farmon tartjuk, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel. A tiszta jövedelem az osztály pénztára javára lesz fordítva. A talp- alá valót, jó cigányzene szolgálja. Beléptidij férfiaknak 50 cent, nőknek 25 cent. TERJESZD tromt siói™ a BÉRMUNKÁST! BESZÉL A CUVAKSZ (Fogház emlékeimből.) Irta: GERGELY GYŐZŐ. Bányász pic-nic
