Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-01-09 / 568. szám
Január 9, 1930 BÉRMUNKÁS 7-ik oldal. MI Mi építettük Luxort, Karnakot, fúrtuk Babylon csodakutjait, voltunk sziklában utvájó rabok és áldásthozók mincUg útjaink. Mi hozzuk a -fukar föld alól a fejedelmek, minden aranyát, mind, ami élet, érték valahol, tüntetőén hordja ujjaink nyomát. • • • Anyag és Munka, Ilit és Akarat, szökik belőlünk szent Forrás elé, tér s idő fölé huzunk hidakat. Mégis, mégis..., mi legyünk rossz rabok? minket alázzon állattá az ostor? üvöltözzünk, mint télen farkasok? és dögként hulljunk, étien, csapatostól ? Mi törjük lággyá kemény föld rögét, nemes magvakal vetünk életet, mi-munkánk után oszlik a sötét, mit mill jóéves konok éj vetett. Mi vagyunk minden: Szellem és Erő, / * A RIADÓ UR TESTAMENTUMA Irta: FARKAS ANTAL. Elérkezett pediglen utolsó órája annak az urnák, aki gazdagságát, boldogságát annak az ügyes tevékenykedésnek köszönhette, hogy amit olcsón megvett, azt drágán eladta. Kereskedett tojással, sírkövekkel, gyanús értékű váltókkal, telkekkel, majd amikor alaposan összeszedte magát, az olvasóközönség zsebére kezdett spekulálni annak a tőkének a segítségével, amelynek még mindig volt egy kis szaga. Úgy gondolkozott, hogy az irodalom révén ezt is lehet szagtalanítani, népszerűsíteni. Lapokat alapított, amelyeknek munkásait lelketlenül kiuzsorázta, hogy a konkurrens vállalatokat letörhesse. Nomorgó Íróktól, költőktől, napszámba dolgozó mesteremberektől és ingyen erőlködő dilettánsoktól irodalmat szedett össze és ezt drága pénzért sózta a publikum nyakába. Az Írók, a költők éhen pusztultak, vagy öngyilkosokká lettek a vállalatai tövében, mig ő palotát vásárolt magának, az irodalom terén szerzett érdemei elismeréséül legfelsőbb helyen kitüntették és beültették törvényhozónak az urakházába. Dicsőségben és gyönyörűségben bő része volt mindaddig, amig a halálos nyavalya a nyakára nem ült, le nem te- perte és nem fojtogatta. Halálos ágyán azt mondotta: — Adjátok hiriil az íróknak, a költőknek, hogy testamentumomban nem feledkeztem meg róluk: szépen emlékezzenek meg rólam ők is, amikor porhüvelyemből kiröppenő lelkem az Urnák zsámolya elé száll. Az irók és költők, ez a jámbor, hiszékeny nép, a nemzet halottjának titulálták az elhunyt spe- ■ kulánst, aztán prózában és versben úgy megsiratták, mintha csakugyan fájna nekik is, hogy egy szipolyozóval kevesebb van a világon, hogy lefordult a testükNem, nem lehet: mi bízunk, harcolunk, a szenvedésünk égigérő fáit fejszézziik folyton, nem fárad karunk. S szent diadalunk nem késhet sokáig! Óbudai L. Károly. ről az a pióca, amelj' eddig a vérüket szívta. Őszintén szólván, őket nem a halál fakasztotta sirató kórusok zengésére, 'hanem a remény, ami a még ismeretlen testamentumból feléjük sugárzott : — Hátha visszaadja azt, amit tőlünk elvett ? Istenem, akkor még az ellenhatástól mi is megmenekülnénk ! Eljött a testamentum kihirdetésének a napja. Az irók és költők gyászban jelentek meg a hivatalos helyen, az örökségre számitó atyafiak között. Kár volt a fáradságért. A család nélkül elhunyt spekuláns minden vagyonát a szeretőjére hagyott, a szegény atyafiakról meg sem emlékezett, de a szeretőjének kötelességévé tette, hogy minden évben egyszer, az ő halála évfordulóján tartsa jól az írókat és a költőket. Csak aztán arra kérte a meghívandó urakat és hölgyeket, hogy ezen a lakomán a rendes polgári mulatságok keretén túl ne menjenek, mert ez az örökösnek kellemetlen volna és esetleg maga után vonná a lakomák állandósításának a beszüntetését. Tyiih, micsoda felháborodás követte ezt a testamentumot! Az volt a baj, hogy a nagy nyilvánosság előtt nem lehetett káromkodni, lepocskondáznia ezt a vén spekulánst, hiszen az őt sirató kórusok akordjai még a publikum fülében zúgtak, az őt magasztaló prózák és versék még a levegőben reszkettek. Sőt azt kellett róla megírni, hoy testamentumában szépen, sőt fejedelmi bőkezűséggel gondosokodott az irodalom művelőiről. Ennek az urnák a lelke ilyen körülmények közt vándorolt az Urnák zsámolya elé. Már nagyon közel járt a menyország kapujához és örült annak, hogy idáig még nem tartóztatták le. Azt hitte, hogy minden nehézség nélkül sikerül majd beosonni az örökkévalóság birodalmába. — Hopp ! Megállj ! Ki vagy ? —- állítja meg egy erélyes hang. Az érkező lélek bemutatkozik. — Úgy, maga az kiadó ur? — kérdi a másik. Mi régen ismerjük egymást.Akkor találkoztunk utoljára, amikor ön egyik regényem második kiadására nem adott előleget és én elkeseredésemben leugrottam a palotája ötödik emeletéről. — Emlékszem valamire — dadogott a friss lélek. — Arra is tetszik emlékezni, ugy-e, hogy most a hatodik kiadás járja. — Sajnálom, de igazán nem hoztam magammal pénzt. — Azt gondolom, hiszen életében is mindig pénz nélkül jártkelt, nehogy valahol valakinek fizetni bírjon. — Kérem, nekem most sietős utam van. — Csakhogy én nem eresztem tovább. Én itt nagyobb ur vagyok, mint maga odalent volt, mert itt nem a pénz parancsol. Nekem az a tisztem, hogy a jelentkező lelkeket előzetes vizsgálat alá vegyem és csak aztán engedjem tovább. — Akkor már készen is vagyunk. Régóta tetszik ismerni. — Igen és éppen ezért nem eresztem.-— De kérem. Tudja, hogy milyen szépen megemlékeztem testamentumomban az irodalomról. — Sajnos, tudom. Majd elkáromkodtam itt én is magamat. Hogyan hem rest el ilyesmiket csinálni. Várhatja a maga örököse, amig az irodalom képviselői azért a koldusalamizsnáért az asztalánál jelentkeznek. — Úgy? Hát várjuk meg itt a legközelebbi alkalmat. Az örökkévalóságban ez az egy év csak egy pillanat. Vártak és lenéztek a földre. Egy hatalmas étteremben azt mondja egy szép nő az igazgatónak — Most van megboldogult barátom halálának az évfordulója. Az ő testamentuma értelmében bankettet kell adni az irodalom képviselőinek. Azt hiszem, százan vanak, de minden eshetőségre számitva, kérek kétszáz terítéket. Egy kis zavar lett a banketten: háromszázan jöttek. A vizsgáló lélek azt mondja szomorúan a másiknak: — Parancsoljan följebb szállni, kiadó ur. Úgy a fenti verset, mint a tárcát, a budapesti Népszavából vettük át, amit ezúttal csak azért tartunk szükségesnek az. irók neveinek megemlítése mellett nyomatékosan kinyilatkoztatni, mert a “forradalmárok” december 29- én megjelent vasárnapi mellékletében, a tárca címét meghamisítva (Bárcások) és írójának nevét mellőzve jelentették meg. Ez áll a versre is. —Szerk. Az afgánok nem lelkesednek az uj királyért Nadir nagyüzemmé fejleszti a hóhérmesterséget PEiáHAVAR. — Az afganisztáni helyzet Nadir lthán trónra- lépésével sem nyugodott meg. Az uj király ügynökei sorra leplezik le az összeesküvéseket. Kabulban az elmúlt héten kilenc ösz- szeesküvőt Ítéltek halálra, mert résztvettek a kormány megbuktatására irányuló mozgalomban. Messze szétágazó összeesküvést lepleztek le Koidamau kerületben is, Kabultól északnyugatra. Ez az összeesküvés olyan komoly arányú volt, hogy Nadir király egész hadosztályt küldött a leverésére. A koidainan-törzs 20 előkelőségét letartóztatták és Kabulba hurcolták, ahol a főtéren agyonlőtték őket.--------o-------PAPOK KÉZI TÜKRE (Folytatás a 6-ik oldalról) ja, hogy őt egy Szűz Mária-szob- rocska mentette meg. Tessék ezt elolvasni, a tényeket egybevetni és azután nem nevetni Nobilen is és madonnáján is. Ezt tette Wallesz Jenő újságíró is, és meg is irta egy nagyon is polgári újságba. Az eredmény : nyolc napi börtön és 300 pengő büntetés. Ne bántsd a papot! De pap pap marad. És aki valaha olvasta a “Papok tükre” cimü könyvet, emlékezni fog rá, hogy a jeligéje a könyvnek, hogy “óvakodj a pap minden oldalától”. Nemrégen olvastam egy kis könyvet, melyet egy angol pap irt arról a tizenkét évről, amelyet mint ferencrendi pap töltött a kolostorban. Leírja, hogy a papok között mint elismerten ők is tudják, a legalacsonyabb szellemi nívón áll és ezen tartják is a ferencrendieket és egész életcéljuk nem más, mint a gyomrukat tölteni és az asszonyok, akik bőven jutnak éppen a jámborkák közül. Hogy a könyv Írója miként mások is, megundorodott a fe- rencrendiek alacsony szellemi és emberi mivoltától, és faképnél hagyta őket, ez éppoly természetes mint az is, hogy ő ellene is a már raktáron tartott rágalmakat szórták, hogy lopott s a többi. Van egy régi latin mondás: Mindenkor csak rágalmazni, valami csak odatapad . . . Körülbelül egy fél év előtt egy angol lapot megkértem, hogy közöljön arról egy pontos cikket, hogy "miiként, milyen százalék- arányban osztozkodnak a papok a bevételeken? Ahhoz a laphoz azért intéztem kérdésemet, mert elismert radikális lap : levélben meg is ígérték, hogy majd közölni fogják, de én hiába vártam eddig és várok ezentúl is. Az egyház hatalma a hátsó lépcsőn. Lakatos László.
