Bérmunkás, 1930. január-június (18. évfolyam, 567-592. szám)
1930-04-17 / 582. szám
Április 17. BÉRMUNKÁS 3-ik oldal. A Magyarországi építőipari munkások gazdasági helyzete és az Ipari Szervezkedés E lap hasábjain már többször foglalkoztunk a magyarországi ipari unionista mozgalommal. Nemrégen egy felhivást is adtunk ki, amelyet testvériapunk, a budapesti ‘‘Bérmunkás” is átvett és szó- szerint leközölt. A pártpolitikusok, az álforradalmárok oly állapotot teremtettek az épitőmunkások gazdasági frontján, ami a gyilkos kizsákmányolást eredményezte. — Hogy akarták az épitö és bőripari munkások félrevezetésével tönkre tenni a magyarországi ipari szervezetet. — A munkások beugrottak az álforradalmároknak, kik cserrben hagyták őket. <S----------------------------------------Tudnunk kell azt, hogy a magyarországi ipari unionista szerkezethez 1928 és 1929 év elején nagy részben épitőmunkások tartoztak. Voltak közülök a központi vezetőségben is szép számmal, sőt az országos elnök is soraikból került ki. Lassanként kezdtek tért hóditani az épitő iparban, főleg annak ácsosztályában. Sajnos, — amennyire látszott eleinte, hogy a belépettek igazi ipari unionista szellemben akarják elősegíteni a szervezet egészséges fejlődését, éppen azok voltak az őszinteség hiányában. Szerencsére a budapesti elvhü ipari unionisták jórésze figyelemmel kisérte az ügyek folyamatát és ennek köszönhető az, hogy a szervezet ma sértetlenül teljesitheti hivatását. Az olvasóban felébred a kíváncsiság, hát mi történt itt tulajdonképpen? Erre az alábbiakban világitok reá: 1928 év telén november és december hónapokban, amikor a szervezet mindinkább befolyást kezdett nyomni az építőipari munkások körében, tömeges uj belépések történtek. Ezek az újonnan belépettek azonban sem az eszmét, sem az osztályharcot és főleg nem az egyetemes munkásérdeket kívánták szolgálni. Alig hogy kiváltották a tagsági kártyájukat, már is kibújt a szög a zsákból. 2—3 heti tagsági idővel sem bírtak, máris hozzáláttak egységes tervük végrehajtásához. Nem voltak kiváncsiak arra, tulajdonképpen mi is az ipari szervezet, mi is az ipari unionizmus, mely valódi nemzetközi aktiv kapcsolatban is vannak egymással ezek az ipari szervezetek és igy tovább. Minden erőlködésük arra irányult csupán, hogy az elvhü ipari unionistákat elszigeteljék a tagoktól, a tagságot hazugságokkal ellenük hangolják és uszítsák és a munkások félrevezetése által az i- pari mozgalom irányítását magukhoz kaparintsák. Mindössze néhá- nyan voltak ilyenek csupán, de oly alapos felkészültséggel, hogy csodával határos az, mégis kudarcot vallottak. Vak eszköz volt kezükben az akkori országos elnök, a titkár és a vezetőség jó néhány tagja is. Csupán 3—4 elvhü ipari unionista volt a vezetőségben, akik viszont a legszorosabb fegyverbarátságot kötötték és ... . megmentették az ipari szervezetet. Az újonnan belépett tagok és a vezetőség hozzájuk pártolt rétegének szervezett ereje teljes volt. Eközben következett el az 1929 évi rndkivüli közgyűlés, amelyet január 27-én tartott meg a szervezet. Bármilyen erőfeszítést is tettek. hogy az elvhü ipari unionistákat elüssék még a jelöléstől is. Nyíltan nem éreztek még magukban erőt. hogy porondra lépjenek. Szó se róla, létszámuk néhány vezetőségi tagsággal szaporodott. Azonban a országos elnökségtől elestek, bár egy társelnökséget megkaparinthattak. Az országos elnök azonban egy elvhü ipari unionista lett, aki alaposan áttanulmányozta az ipari unionizmus eszméjét és azt elfogadva, mindenkivel szemben érvényre is juttatta. Az uj tagok építették tovább a földalatti szervezkedésüket és alig hogy a közgyűlés lezajlott, utánna 1—2 hónapra támadásba mentek át. A tagok azon részét, amely ingatagnak bizonyult, ellene hangolták az uj vezetőségnek és főleg az elnök személyét igyekeztek bemocskolni. Ámde a magyarországi elvhü ipari unionisták sem voltak tétlenek. Felkészülve várták ezt a támadást. A támadás két oldalról jött. És pedig az egyik a kommunista párt által beküldött uj tagok révén, a pitjuk meg azt, hogy a szakszervezeti bürokrácia által felbérelt és bent levők révén. Csupán jellemzésképpen állapítjuk me azt, hogy aszakszerve- zetek által megvásároltak és a pártkommunisták gyönyörű együttes ostroma igyekezett az ipari szervezetet megsemmisíteni. Természetes, az elnök háta mögött keverték a boszorkány- konyhán levő üstben a kotyvalé- kot, amelyet ők voltak azután részben kénytelenek meg is enni. Az épitőmunkás szakszervezettől egy átirat érkezett az ipari szervezethez, amelyben közös tanácskozásra szólította fel az ipari szervezet vezetőit. Ezt a levelet a titkár elsülyesztette és mivel más oldalról is értesítés érkezett arról, hogy a levelet a szövetségnek le- kézbesitették és azt nem jelentették, az elnök felelősségre vonta a titkárt, ki beismerte, hogy a levelet átvette, de mivel az ‘‘ács ügy”, azért nem is jelentette. Ugyanis, mint kitudódott, egy jó pozíciót helyeztek kilátásba a titkárnak, ha az ácsmunkásokat szétrobbantják és visszaterelik az u. n. Mémosz-ba. Az elnök távirat utján rendkívüli ülésre hívta egybe a vezetőséget. Ott jelentette az esetet . A vezetőség 1 szó ellenében határozatilag mondotta ki, hogy a Mémosz-al, mivel az nem fejezi ki azt az osztályharcot, melyet az ipari unionisták gyakorlatilag folytatnak, semmiféle tárgyalást fel nem vesz és a leghatározottabban megtiltotta azt, hogy az ipari unionista ácsmunkások nevében ott bárki is megjelenni merészeljen. Ezen az ülésen ismerte be a titkár, hogy igenis felajánlották neki a Judás vérdijat. A szövetség vezetőségi határozatának tilalma dacára a szövetség volt országos elnöke titokban 3 ízben is járt a Mémosz-ban és folytatott ott tanácskozásokat. Egyszer csak azt lehetett tapaszaim, hogy a volt országos elnök a pártok által beküldött uj tagokkal szoros plattformra lépett és ekkor indult meg a koncentrált támadás az ipari unionista vezetőségi tagok lehengerelésére. — Ebben az aknamunkában segítette őket a renegáttá vált vezetőségi tagok és az egyik társelnök is. A tagok azon része, mely ácsokból rekrutálódott és amely csoport még nem volt teljesen tisztában, mi az ipari szervezkedés és amely rész sohasem szokta bírálat tárgyává tenni a hallottakat. Magyarul, más fejével gondolkozik, bedőlt annak a pár robbantó renegátnak. Elhitték meséiket minden reális gondolkodás nélkül. — Azonban, mint közismert, akciójuk súlyosan összeomlott. Az ácsok ismét szervezetlen munkások lettek és egyik napról a másikra, azon vették észre magukat, hogy akikre hallgattak, eltűntek, mint a kámfor. A volt országos elnök például a székesfővároshoz került kabinkezelőnek és igy tovább. A hírek szerint ezzel jutalmazta meg a Mémosz vezetősége azon érdemeit, hogy az ácsokat az ipari szervezkedéstől elriasztotta és addigi egységét felrobbantotta. Persze az 1929 évi építkezési kampányban a munkáltatók már ezt a szervezetlenséget kitünően gyümölcsöztették a munkások bőrére. Az ipari szervezet határozatát, hogy 1 pengő órabéren alul ácsmunkás nem vállal munkát, csak ideig-óráig lehetett - fenntartani. A munkáltatók ezt egységes támadással 80 fillérre törték le. —• Könnyű volt már nem ipari unio- nistákkal, hanem szervezetlen — vagy szakszervezeti Jánosokkal állottak szemben. A szakszervezet ugyan tartott egy épitőmunkás naggyülést, ahol utánozták az ipari unionisták határozatát, hogy 1 pengő órabérnél olcsóbban ők sem dolgoznak, de amikor az ember látta azt, hogy pártpolitikusok ültek és szónokoltak az épitőmunkások nyomoráról, melyet ők csak 1000 kilométeres hírből ismertek, akinek esze volt, azonnal látta, hogy csak porhintés és nem más. Az épületeken tehát dúlt a fokozottabb kizsákmányolás. A félrevezetettek pedig még mindig nem vették észre, hogy akik előttük az ipari szervezetet és annak elvhü vezetőit befeketetitették, mi célból tették ezt. Ezt annak dacára sem veték észre, hogy gyomrukon érezték. Az 1929 évi építkezési kampányban tehát az épitő munkások nyerni semmit, ellenben veszíteni mindent elveszítettek, még szervezettségüket is. Az 1929 őszén, amikor a Duna vize már hideg volt és a fürdőt is becsukták, a volt országos elnök újból megjelent az ácsok munkaerejének piacán, a Rákóczi-téren. Előjöttek a segítőtársak is. Kezdődött minden elölről. — Ismét csépelték az ipari szervezetet, annak vezetőit, mert óh jaj, ha az épitőmunkások észreveszik, hogy félrevezették őket és visszatérnének az ipari szervezkedés egyedüli helyes útjára, nem tudnánk megszolgálni árulásunk diját.- Az épitőmunkások újból bedőltek és a munkáltatók ma 1930 év elején már csak 68 filléres órabérért alkalmaznak épitőmunkáso- kat. így áll itt az épitőmunkás mozgalom. Nem lesz ezekután nehéz megállapítani, hogy a szervezetlenségük révén megtakarított pár pengő járulékot, napi 8 órai munkaidőt ha dolgoznak, nagyon sokszorosan tulfizetik a munkáltatók zsebére. Ezt köszönhetik a pártkommunistáknak, az álforradalmároknak és a velük szövetkezett „szaktársaiknak”, akik abban a pillanatban újból eltűnnek közülök, ha romb oló munkájukért ‘ ‘ biztos ’ ’ kenyérkeresethez juttatják megbízóik. Az épitőmunkások pedig robotolhatnak, koplalhatnak, rongyos ruhában járhatnak továbbra is mindaddig, mig soraik irányítását holmi dr. urakra, pártvezérekre és u. n. ‘‘szaktársaikra” bízzák. Nem az ipari szervezkedésben, nem az ipari ünionistákban van a hiba, hanem abban, hogy nem vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy az ipari unionizmus erejét annak irodalma révén megismerjék, az előadásokat látogas sák. A ‘‘tanulópénzt” az alacsonyabb órabérekben fizetik ezért meg 1930 évben is. Cs. R. 2.--------o-------Szerkesztői üzenet G. Bakos, Los Angelos, Cal. — Cikke egy kicsit későn futott be ahhoz, hogy múlt heti lap számunkba kerüljön: mivel időhöz kötött tudósítás, úgy találjuk, hogy kissé elavult a közlésre. Tekintettel arra, hogy olyan távol van munkástárs a kiadóhivataltól, kérjük, hogy hasonló tudósításait szíveskedjen gyorsabban megírni a jövőben, hogy amennyire lehetséges, az eseményekkel lépést tarthassunk.
