Ungvári Közlöny, 1916. január-április (38. évfolyam, 1-15. szám)
1916-03-02 / 9. szám
Üldalszám 2 Ungvári Közlöny 1916. március 2 gármester, hogy Bekényi Aladár képviseleti tagságáról lemondott, s igy több bizottsági tagság betöltendő. Mindjárt javasolta is a helyébe választandó uj tagokat, a képviselet akként határozott, hogy a választások napirendre tü- zendők és a legközelebbi közgyűlésen eszközlendők. Város és vármegye. Választás a városnál. Március 31-én a halálozás folytán megüresedett polgármesieri és más két állásnak választás utján betöltése lesz foganatosítva. A polgármestert állás az eddigiek szerint egyhangú választással lesz betöltve, mivel erre az állásra Berzeviczy István rendőrkapitány lesz az egyedüli pályázó. Nagy érdeklődéssel találgatják, hogy a rendőrkapitányi állásban ki lesz Berzeviczy István utódja? Nemcsak helybeli, hanem más városbeli reflektánsokról is beszélnek. Természetesen az állás betöitesének joga a főispánt illeti. A választás utján betöltendő állásokra az alispán már közzétette a pályázati hirdetményt. E szerint felhívja mindazokat, kik ezen állás valamelyikét elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen kiállított, \alamint az 1912- évi 58. t, c. 22 §-ban előirt képesség és feltételeket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket 1916. évi március hó 28-ik napjáig bezárólag Ungvár r. t. város polgármesteri hivatalához nyújtsák be. Közszolgálatban állók pályázati kérvényüket hivatali főnökük, köz- szolgálatban nem állók pedig lakhelyükre illetékes főispánjuk utján kötelesek beadni. A polgár- mesteri állás az általános tiszt- ujitásig 1920. évi augusztus hóig, a képviselőtestület által megejtendő választás utján töltetik be es javadalmazása a VII. f. osztálynak megfelelő évi 4800—6000 koronáig terjedő fizetés és 1120 korona lakpénz. A számvevői, adótiszti és számtiszti állások szintén választás utján, de életfogytiglan töltetnek be, a számvevő évi javadalniazasa a IX. f. osztálynak megfelelő 2600—3200 korona fizetés és 700 korona lakpénz. Az adó- es számtiszt évi javadalmazása a XI. f. osztálynak megfelelő 1400—1800 koronáig terjedő fizetés és 560 korona lakpénz. A választás határidejét 1916. évi március hó 81 -ik napijának d. e. 10 órájára a városháza gyüléstermeben kitűzte. Vegyen kalapot Boross-nál. A Szandzsák törökjei. íi. Déli harctér, január hó . . . A Szandzsák törökjeinek legnagyobb része monogám ; egy feleséget tart s ahhoz hű is marad. Az ő különleges vallási törvényeik azonban megengedik, hogy a megunt, meggyűlök nőt mással cseréljék föl, vagy ha szükségét látják, második nőt szerezzenek. Az első esetben egy erre a célra kijelölt bizottság d< nti el azon végkielégítési összeg nagyságát, amelyet az asszonynak juttatni kell, hogy az férjétől külön is meg'udjon élni. Éz teljesen azonos a mi házassági válásainkkal. Mindössze az a kü ötnbség van itt, hogy a nő szabadsága korlátozva van, a férj minden indokolás nélkül megszabadulhat teleségétől, inig a nőnek a \ alást nincsen jogában kérnie. A második esetben az újabb nő választását az első betegsége, vagy meddősége ’eszi szükségessé Ilyenkor a rendelkezési jog a régebbi házastársat illeti meg, akinek az ujabbi, a második feleség engedelmeskedni tartozik. Társada’mi eletet meg a leggazdagabb törökök sem érnek. A legszűkebb családi körben töltik el napjaikat, kerülve minden', ami megbontaná csendes nyugalmukat. Ilyen külső életmegnyilvánu lásuk is. Szinte tanulmány nézni, mint ülnek a plevjei töuök kereskedők boltocskájuk előtt ; pipálva, egy mozdulatot sem téve. A vevő érkezése nem igen zavarja őket. — Ha Allah akarja, úgy is vásárolnak — mondjak és egykedvűen tovább pöfékelnek. Az igazi nyugodtság, nemtőlő- dömség és hidegvér megtestesült példányai ezek a török kereskedők, akikhez képest a kalmár angol közmondásszerü tulajdonsága csak tettetett, erőltetett. Ez a nyugodtság azon meggyökeresedett fatalismus következménye, amely mélyen kiirthatatlan gyökeret vert a próféta követőinek lelkében. Ez a fatalismus egyúttal annak a fa- natismusnak is a szülőanyja, amely a török harcosokat a letűnt évszázadokon olyan rettenthetetlenekké tetteJó, derék nép a török. Hivatott arra, hogy régi hírnevét, dicsőségét kiássa a hamuból ; a kivel szövetséget kötnünk célszerű volt, mert hűsége, ragaszkodása állandóan kisérni fog s aki miatt csalódás nem fog érni. Dr Prager Márton. uzif ar a ajánlatot kér Tóth József kerámiai szaküzlete Debrecen. — A Oyöngyösy Irodalmi társaság márc. hó 4 én, szombaton, d. u. 5 órakor a színházban felolvasó-ülést tart a következő műsorral: 1, Nyitány. Előadja a cs. és kir. 67. gy. e. zenekara. 2. Háborús költészetünkről. Irta és felolvassa Antal Miklós r. tag. 3. Költemények (Infanterist Kovács, A huszár rózsája, Kályh i mellett). Irta Antal Miklós, szavalja Balogh Izabella. 4. A nőkérdés. Egy felvo ásos színdarab. Irta Gárdonyi Géza. Előadják : Bánóczy Duci, Felicián Viktorka, Napholtz Ilonka, Per- szina Margitka, Székely Jutka, dr. Csűrös Szilárd és Mudrosics Mario. 5. Özv. Mokcsay Gézáné énekel, zongorán kiséri Konvics- ka József. 6. Versek. Irta Vidor Marci r. tag, felolvassa Füiöp Árpád r. tag. 7. Egyről-másról. Irta és felolvassa dr. Szilágyi József vendég. 8. Zeneszám a cs. és kir. 67. gy. e. zenekarától. — A belépő-dijak mérsékeltek a színházi jegyek árához képest. Jegyek márc. 1-től kezdve válthatók Székely és Illés könyvkereskedésében, a felolvasó-ülés napján d,.u. 4 órától a színházi pénztárnál. — üstéig március 13-én. Az ungvári városi felső kereskedelmi iskola és női kereskedelmi szaktanfolyam f. évi március hó 15-én a városi színházban este 728 órakor a hatetéren elesett ungvári katonák hátramaradottjai javára és a hadbavonultak felsegélyezésére nemzeti estélyt rendez. Március 14 én d. u. 5 órakor ugyanaz az előadás az ifjúság részére. Műsor : 1. Kéler Béla : Magyar ünnepi nyitány. Előadja a 67. gy. e. zenekara. 2 Bartók Lajos : Várjátok Petőfit ! Szavalja : Kulik Árpád. 3. Nemzeti dal. Énekli az ifjúság vegyes kara. Betanította: Zádor Jenő. 4. Schack Malvin és Kiss Menyhért : Censtohói legenda. Melodráma. Szavalja : Rónay Margit, zongorán kiséri : Steinhart Böske. 5. Váradi Antal: Melyiket ? Szavalja Auspitz Blanka. 6 Wlassics Ká- rolyné : Magyar Ábránd. Zongorán előadja: Steinhart Böske. 7. Dostal: Zita-keringő. Előadja a 67. gy. e. zenekara. 8. „A magyar katona a mennyországban.“ Ina : Zilahy Lajos. Színjáték 2 képben. (Betanította és rendezi : Morvay Antal). 9. Offenbach, Hoffmann meséi. Előadja a 67. gy. e. zenekara. 10 a) Kárpáti harci dal. Énekli : Herskovics Mariska, zongorán kiseri Steinhart Böske. b) Zokogva sir az őszi szél. Énekli : Herskovics Mariska zongorán kiséri Steinhart Böske. 11. Inczédy : A nővér. Szavalja: Molnár Margit. 12. Szávay Zoltán ; Oh te földrajz : Szavalja Rottmann Bella. 13. Szávay Zoltán: Közgazdaság. Szavalja : Klein Irén. 14. Hadseregszállitás. Szavalja : Schwarz Aladár. 15. Magyarország 2048-ban. (Részlet a szerző kéziratából.) Irta és felolvassa : Szilágyi S Aladár. 16. Ezer év. Énekli az ifjúsági vegyeskar. Betanította : Zádor Jenő. 17. Rákóczi induló. Előadja a 67. gy. e. zenekara. — Német kitüntetés. Vilmos német császár Szép Géza curiai biró beregszászi törvény- széki elnököt a porosz koronarend II. osztályával tüntette ki. Beregvármegye többi hivatalvezetői is különféle kitüntetésben részesültek azon előzékenységért és kiváló szolgálatokért, melyekben a német parancsnokság részesült. — Adófelszólanilási bizottsági tagok. Az 1 dófelszó- lamlási bizottság tagjaivá az 1916. évre a vármegyei közgyűlésen megválasztották rendes tagokul : Flach Jakab, Kende Péter és dr. Virányi Sándor, póttagokul : Czibui Vilmos, Haraszthy Gyula és dr. Novák Béla törvényhatósági tagokat. — Kinevezések a pénzügynél. A pénzügyminiszter Rácz Ede Ernő ungvári pénz ügyigazgatósági dijnokot ugyanoda kezelőve , — Szuhanak Lászlót pézügyi számgyakornokká az ungvári pen/ügyigazgatóság mellé rendelt szárnosztalyhoz kinevezte. — A vármegye adománya. Az. ungvári r. kath. fiuin- ternátus céljaira a vármegj e közgyűlése 4000 K-t szavazott meg a gimnaziális aiap fennmaradt részletéből. — Esküvő. Erdey Irénkét február hó 26-án vezette oltárhoz Takács Sándor államvasuti hivatalnok. Nigyaierflen «»vitt » harctéren kttidtiknél ég klteliban mindenkinél mint legjobb fájdalamcsiilapitó bsdBrzsfi.és megbüléi, rheami, kőaivény, infln- mm, torok-, moll- él hitfAjáa atb. «teteiben »paid eompoa. Dr. Elehtor-f41o Horpy-liniment. HorBony-Pain-Expaíiar pW-** Öregje K - ®, l tO, I-, Kapható gyógyszertárakban vagy közvetlenül az „Arany oroszlánhoz“ címzett D Richter-fóle gyógyszer- tárban, Prága 1, Elisabethstr. i ■speak és ti scétkMItféa.