Ungvári Közlöny, 1916. január-április (38. évfolyam, 1-15. szám)
1916-01-06 / 1. szám
Ungvár, 1916. ianuár 6 1. szám. Előfizetési ár helyben és a vidéken Megjelenik minden csütörtökön Bg6sz évre ......................8 korona Szerkesztőség és kiadóhivatal Ungvár Fél évre ... 4 korona felelős szerkesztő: Dr. RE1SZMHN HENRIK Széchenijl-tér 33. sz. (Krelsler-ntjomda) Negyed évre . . ... 2 korona Hirdetések és előfizetések a kiadóba Bgy szám ára a dohánytőzsdékben 10 f. kéziratok a szerkesztőségbe küldendők A nemzetnek a nemzet elleni örökös küzdelemben láthatjuk leginkább, hogy az Isten által az ember szivébe oly gondosan beleplántált eszme, a felebarát eszméje, mennyire elvesztette lassanként nagyságát és szépségét. A féltékenység, a bizalmatlanság és a gyűlölet, egyik népnél a másik ellen, rendes tulajdonságokká váltak. Kétségtelenül erre a tulajdonság is befolyt. Azt gondolták, hogy egyik országnak jólléte csak a másik hanyatlásának feltétele alatt létezhetik ; ehhez járult még a kereskedelemről alkotott téves vélemény, mely elhitette velők, hogy a földrészek egyikének gazdagodása, a másiknak veszteséget jelent, — oly hiedtlem, melynek már eredete is átok ! Az ismeretek terjedése megbolygatta ugyan ezt a tévtant és a népeket egymáshoz közelebb hozta, de valamint egyfelől nem mindent a tulajdonság okozott, úgy másfelől a tudomány sem tehetett mindent a tévedés eloszlatására és valamint a tudatlanság nem lett volna elég, hogy elszigetelje egymástól a népeket és ne találták volna meg kölcsönöstestvériségük érzetét, másfelől maga a tudomány még nem tehette az embereket érdek- kapcsolat utján igazán és teljes szívvel felebarátokká. Az érdek és az értelem nem elég, hogy megteremtsék azt az egyetemes testvériséget, melyet semmi külső ok nem ronthatott volna le, vagy nem gyengíthetett volna meg; ha a benső és isteni alap: a humanitás mindjárt kezdetbe össze nem omlott volna. A történelem első századában, egészen közel az emberiség bölcsőjéhez, senkinek sem jutott eszébe kérdezni, ki az én felebarátom ? Az emberiség egy vérből, egy emberpárból származván, a szó szoros értelmében egy családot képezett. A vérszerinti testvériség egy még szorosabb testvériséget szült és annak az érzelemnek, melyet humanitásnak neveznek, termő alapja a családi vonzalom volt. Az ember megtanulta szeretni az embert fiában, anyjában, testvérében és kezdetben minden felebarát egy-egy atyafi volt. A családból nép lett és a népnek egyes tagjai önmagukat látták egymásban és szülők és testvérek gyanánt szerették egymást. A közös eredet e benső kötelékébe sokáig érezhető volt: az ajkakon élő monda fentartotta az eszmét még akkor is, amikor annak emlékei elmosódtak. És az ős szokás, hogy minden embert atyafinak tekintettek, az elszigeteltség és szétszakadás hosszú idején keresztül is megőrzött a szív fenekén egy érzelmet, amelynek az emberek később a humanitás nevét adták. A későbbi évszázadokban ez a nemes érzelem megváltozott. A családok fegyverkeztek a családok ellen, az osztályok az osztályok ellen, a nemzetek a nemzetek ellen. Kezdődnek a háborúk, melyeknek legrettenesebbje most szakadt reánk. A humanitás magasztos eszméje nem volt képes megóvni tőle. Az önhittség, a nyerészkedési vágy győzedelmeskedett a humanitáson. Mégis türelmesen viseljük a nagy csapást, mert tudjuk, hogy az alázatos szévir, aki saját egyéniségét megszokta ugv nézni, mint a nagy mindenségnek igénytelen kicsiny részét, — életsorsának kedvezőtlen változását, amit el nem kerülhetett, békén, türelmesen kell, hogy hordozza. De ebben a nagyszerű türelemben, amelyet hazánk minden fia, leánya a nagy időkben tanúsít, egyúttal megnyilvánul az a biztató tudat is, hogy a sors mostani kíméletlensége jövőre boldog örömök kutforrása lesz. A mi mindennapi kenyerünk. Ellenségeink már régen nem bíznak abban, hogy fegyverrel minket valaha is legyőzzenek, azért azt az embertelen célt tűzték maguk elé, hogy elzárjanak a világforgalomtól, gazdaságilag tegyenek tönkre, kiéheztessenek. — Ezt ugyan el nem érhették eddig és hitünk szerint nem is fogják elérhetni, de elannyira, hogy nyíltan meg sem merte mondani, nehogy ellenségeink bátorságot, buzdítást merítsenek belőle. Az idén ugyan a hadbavonult munkáskezek nélkül is megműveltük földjeinket és a Gondviselés a m1 mindennapi kenyerünket megadta, de nem oly bőven, mint eleinte véltük s nem oly bőven, hogy a takarékosságnak immár fittyet hányhatnánk. A világháború is tovább tart, semmint észszerűen föltehető volt és az okosság azt parancsolja, hogy gazdasági téren is kibírjuk, helyes beosztással bármeddig is húzódik el. Erre a célra fordítja a törvény- hozástól nyert kivételes hatalmát a kormány, melylyel a liszt és a kenyér fogyasztásának bizonyos szabályozásáról intézkedik. Ezt a rendeletet aprólékosan meg kell tanulnia mindenkinek, hiszen az belevág mindnyájunk mindennapi éleiébe; de aki megérti, hogy miről van szó, az nemcsak nem zúgolódik, de sőt elismeréssel adózik a kormány előrelátásának. Zúgolódással a legkisebb elégedetlenségre is egyáltalán nincs ok, mett a rendelet értelmében a hatályba lépés napján, vagyis január 10-én túl is, naponkint és fejenként 240 gramm lisztet fogyaszthatunk, sőt a nehezebb munkával foglalkozók 300, az őstermelők 400 grammot is, mindezt a tengeriliszten felül. A városokban csak kenyérjegy, illetőleg szelvény ellenében leszen szabad kenyeret bárhol is eladni. Tulajdonkepen nem meglepetés, hogy ide jutottunk, mert hisz a lapok már régebb idő óta hirdették, hogy a liszt- és kenyérjegyek behozatala rövidesen megtörténik. Náiunk Magyarországon, ahol a kenyérfogyasztás nagyobb, mint a hadviselő államok bármelyikében, ennek az uj rendelkezésnek súlyát nagyon meg fogjuk érezni. Ostobaság volna részünkről, ha ezt tagadnék. Nálunk a nép táplálkozásában óriási fontossága van a kenyér nek ; sokkal nagyobb, mint a húsnak s igy a kenyér és lisztfogyasztás korlátozását sokkal nyomasztóbbnak fogjuk érezni, mint ahogy a húsfogyasztás korlátozását s a húshagyó napokat éreztük. De háború van, minden áldozatot meg kell hoznunk s az a legkisebb Harmlncnijolcadlfc-Moliian Háború és humanitás.
