Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1913-08-14 / 33. szám
Oldalszám 4 Ungvári Közlöny 1913 auguüEtu* 14 nélküli lakóházakon és gazdasági épületeknél, amelyeknél az épület szélessége, vagyis a külső szerkezeti főfalak közötti fesztá- volság hat méternél nem nagyobb, az ácsmunka kivételével, a kő- mives- és egyébb ipari munkát önállóan végezni. SPORT. A vasárnapi mérkőzés. <3 v/>( IV A szezon egyik legérdekesebb mérkőzését rontotta meg a kedvezőtlen időjárás az elmúlt vasárnap, mely alkalommal a Kispesti A. C. tartotta barátságos mérkőzését az UAC első csapatával. A mérkőzés napján szünet nélkül esett az eső, ennek tulajdonítható, hogy bár az időjárás délután 5 órára, — amikorra a mérkőzés kezdete jelezve volt — jóra változott, csak kevés közönség vonult ki a mérkőzés színhelyére. A pálya teljesen átázva lévén, nagyban akadályozta a játék perfekt folyását, ám a kispesti vendégek oly fair játékot produkáltak, hogy igy is élvezetes volt a mérkőzés, melynek eredménye 3 : 1 Kispest javára. A kispesti csapat természetesen állandóan fölényben volt, de az ungváriak is szép játékot produkáltak, kik közül elsősorban a kitűnő kapusnak, Bodnárnak köszönhető, hogy a mérkőzés az ungváriakra ily kedvező lefolyású volt. Augusztus 17-én, vasárnap szintén érdekesnek Ígérkező mérkőzés színhelye lesz az UAC pályája. E napon látja vendégül az UAC Debrecen város legjobb csapatát, a Debreceni KASE-et, amellyel délután 5 órai kezdettel barátságosan mérkőzik. Az UAC vezetősége a bizonytalan időjárásra való tekintettel gondoskodott arról, hogy rossz idő beállta esetén a közönség ne részesülhessen kellemetlen meglepetésben. Ugyanis a pálya egyes helyeit tetővel látták el, ahöl a közönség teljesen védve van az eső ellen. Ily fedett helyekre a belépődíj 1 korona, hölgyeknek 70 fillér. Kvasz András felszállása. A múlt hét folyamán Ungváron járt Kvasz András oki. pilóta, az ismert nevű aviatikus, és érintke zésbe lépett az Ungvári Athleú kai Club vezetőségével egy, szép tember hónapban Ungváron tar tandó látványos repülés ügyében Az UAC. a pilótával a szerződést megkötötte, melynek értelmében a kitűnő aviatikus szeptember hó közepe táján, egyelőre még meg nem állapított napon fel fog szállni, saját rendszerű repülőgépén Ungváron. Ezen szenzációs sportesemény az egész megyében érthető izgalmat és általános érdeklődést keltett. / 4 /y, _______ Intelligens fiatalembert lakótársnak keresek. Bővebbet a kiadóhivatalban. A havibaj zavaránál vegye azonnal az én orvosilag ajánlott „Japán“ menstruátiós csöppjeimet. Ezerszeresen beváltak. Óvakodjon utánzatokról. Üvegje 8-— K, vámmentesen, diszkréten, előzetes beküldés vagy utánvét mellett. Medizinversand R. Schneider Berlin 265, Grellstr. 34. — Egy nő írja: Kérek megint 2 üveget a híres cseppekből, nagyon meg vagyok elégedve, mér két nap múlva kiválóka hatnak. Széchenyi-tér 37. szám alatt levő fűszerüzlet-helyiség berendezéssel együtt azonnal kiadó. Bővebbet a tulajdonosnál. Enyhe, oldó háziszer mindazoknak kik emésztési zavarokban és az ülő életmód egyéb következményeiben szenvednek. Egy eredeti doboz ara 2 borona. Vidéki gyógyszertárakban kérjük MOBiE kószitmónyeit. F,g‘‘“n^«pi“ Bedörzsölés, elismerté régi jó hírnevű háziszer szaggatás, s hülésből származó mindennemű betegségek ellen Eredeti üveg ára K 2.— Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Föszétkiildési hely MOLL A. gyógyszeresz cs. és kir. udvari szállító, Becs, 1. Tuchla üben B. Az idény előrehaladottsága miatt az összes raktáron levő férfiruhaszöveteket és liiszter-árukat, valódi angol kelméket, gyermeköltönyöket, mosóárukat, valamint val. angol kelméimet női kostümökre mélyen leszállított árban árusítom. Mértékszerinti férfiruhák és felöltők pontos elkészítését elvállalom. Schulmann Jakab fia utóda Manheimer Dávid. 865—1913. vh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróság 1913. évi V. 434/1 számú végzése következtében Dr. Móritz Stiassny ügyvéd által képviselt Beck Koller et Co. ezég 280 K 11 f. —{— 316 K 93 f. s jár., L. Hacker és Meisner 720 K 72 f. s jár., Knepler és Rosenthal 9 K 85 f. s jár., Rudolf Moll 752 K 20 f. s jár., Első tokaji cognacgyár 52 K 85 f, s jár., Schvarcz és Glasner 45 K 15 f. s jár., Widder és Lampl cég 55 K 47 f. s jár., Nuphar Co. cég 143 K 47 f. s jár., V. Heinik 47K61 f. s jár., Berger testvérek 70 K 93 f. s jár., Georg Benda Lutz és Schvarcz 97 K 03 f. s jár., H. Koppelman és Morgenstern 139 K 13 f. s jár., Sociéte Anonyme des Papiers Aba- die 270 K 80 f. s jár., Arthur Bittner 160 K 60 f, s jár., Hartman Sámuel és fia 237 K 95 f. s jár., Gebrüder Kaufman cég 32 K 65 f. s jár., Otto Rüger 161 K 90 f. s jár., A. F. Lamplota cég 94 K 80 f. s jár., Bensdorf et Co. 53 K 60 f. s jár., Stein és Rosenstrausz 301 K 60 f. s jár., Hochfelder 63 K 94 f. s jár., Georg Schicht A. G. 590 K 70 f. s jár., Schvarcz E. és fiai. 74 K s jár., Eiser és Weisz 90 K 90 K 95 f. s jár., Rigler József Ede 130 K s jár., Vértes és tsa. cég 55 K 75 f. s jár., követelései behajtására 1913. évi április hó 25-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 3972 koronára becsült következő ingóságok u. m.: üzleti be rendezés butornemü, pezsgők, rum, különféle likőrök nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az ungvári kir. jbirnság 1913-ik évi V. 762/2 számú végzése folytán Ungváron a Széchényi-téri piacon leendő megtartására 1913. évi augusztus hó 21-ik napjának d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t-c. 107, és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Ungvár, 1913. évi julius hó 23-án. Hubay Kálmán, kir. bir végrehajtó. rm7ÁDi:ÍÍDnn Budapesten nyári és téli gyógyhely a magyar Irgalmas UOAOLAmUnUU rend tulajdona. Elsőrangú kénes hévvizü radioaktiv gyógyforrásai Jmodern berendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, Iszap, borogatások, uszodák, külön hölgyek és urak részére. Török-, kő ÓS má-iniányfürdök, hőlég-, szénsavas- és villamos-vízfürdők, a fürdők kitűnő eredménnyel használtartnak főleg CSUZ0S bántalmaknál ÓS idogbajok ellen. kuravÓI- a légző-szesvek hurutos eseteiben s altesti pangásokná 200 kényelmes lakózoba. Szolid kezelés, jutányos árak. Gyógy- és zenedij nincs. Prospektust ingyen és bérmentve küld. AZ IGAZGATÓSÁG. Jó zongora elutazás miatt áron alul eladó. Bővebbet e lap kiadóhivatalában. Nők!