Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1913-08-07 / 32. szám

Oldalsxám 2 Ungvári Közlöny 1913 augusztus 7 párt is, s ekkor a magyar parlament nem a törvényho­zásnak, hanem heves vallási vitáknak, elvakult vallási harcoknak lesz a színhelye. Ettől pedig isten óvja meg az országot! A magyar katholicizmus- nak a múltban, amig csak létét, alapelveit nem támadta meg a reformáció, mindig a liberalismus, a más vallásuak iránti türelem, a mások fel­fogásának és hitének tiszte- letbentartása volt legragyo­góbb jellemvonása! Hiába ócsárolják „a nép­párti vezérek“ a kövér, fékte­len, nekieresztett szabadel- vüséget, a magyar katholi- kus egyházra semmi sem jellemzőbb, dicséretének, ma- gasztalásának, emberszere- tetének, humanizmusának, fenköltségének, könyörüle- tességének, igazi Krisztus ■■■■■■■■■■■■■■■■■■»■«■■■ Súlyos és pótolhatatlan vesz­teség érte városunk társadalmát és irodalmi közéletét. Moesáry Miklós városi tanácsos, jónevü töriénetiró, több szépirodalmi munka szerzője életének 34-ik évében elhunyt. Akik ösmerték betegségét és szervezetének gyenge ellenálló képességét, sejtették, hogy a szervezetét megtámadó gyilkos kör a halálba üldözi, s mégis, mikor kedden délelőtt a szomorú hir városszerte elterjedt, minde­nütt fájdalmas megdöbbenést és részvétet keltett. A középületekre kitűzték a gyászlobogókat. Az elhunyt egyike volt ama ritka férfiaknak, akiket ma lám­pával is alig lehet találni: tető- től-talpig becsületes, önzetlen, ide­ális eszményképe a szorgalmas és dolgozó embereknek. A munka éltető eleme volt Mocsári Mik­lósnak ; kutatásaiban és történeti búvárkodásaiban soha ki nem fáradt és ha nappal, hivatali el­foglaltsága miatt, nem végezhette el kiszabott munkáját, éjjeleit ál­dozta — historiographiai tanul­mányainak. Különös előszeretettel foglalkozott a történetírással; bol­dog és egész nap jókedvű volt, ha kutatásai közepette egy olyan adatra bukkant, amely Ungvár történelmi múltjának megvilágítása szempontjából újnak és értékes­nek bizonyult. Kutatásaiban fá­radhatatlan és türelmes volt; néha hetekig lekötötte elméjét egy-egy homályosabb történelmi följegy­szellemben működő türel- mességének bizonyítására semmi sem alkalmasabb, mint éppen a többi vallásokkal szemben tanúsított szabadel- vüsége. A magyar katholikus egyháznak nincs szüksége a társadalmi egyensúlyt meg­ingató főurak és urak poli­tizálására, lázitó, a gyűlölet magvait széthintő prófétákra, mert a katholikus egyház ma is a legerősebb, a leg­hatalmasabb, a legtöbb hi­vővei rendelkező, a túlsúlyt és hegemóniát magának biz­tositó egyház Magyarorszá­gon, amelyet sem gyengí­teni, sem kisebbíteni, sem megrövidíteni nem lehet. Is­métlem : csak azoknak kell a konzervatív katholikus párt, akik titkos vágyaik megvalósulására gondolnak, az egyháznak nincs rá szüksége! zés és ilyenkor a történetiró in­tuíciójával oldotta meg a bonyo­lult csomót. Buzgón és lelkese­déssel gyűjtötte az adatokat Ung­vár monográfiájának megírásá­hoz ; az utóbbi időben kizárólag ennek szentelte hivatalos foglal­kozása után jutott idejét. Tollá­ból számos magvas cikk is jelent meg a helybeli lapokban. Irodalmi munkássága azonban nemcsak a történetírásban me­rült ki. Számos sikerült regény­nek és novellának is a szerzője, amelyek közül egynéhány — a távolesőbb irodalmi központok figyelmét is magára vonta. Az elösmerést sohasem kereste, a babérokra nem vágyódott. Csön­desen és nyugodtan dolgozott otthonában, egyedül lelkesedése buzdította a munkára. Mint ember páratlanul szívé­lyes, előzékeny és nobilis modorú volt ; mindenkit egyenlő szem­mel nézett és mindenkit egyenlő bánásmódban részesített. Ez a jelleme nyilvánult meg közhiva­talában is. Mint Ungvár városá­nak nyolc éven át tanácsosa, a felek iránt szívélyes modorú volt, bajaikat önzetlenül igyekezett or­vosolni, jóakaratu tanácsaival se­gítségükre állott. Általában hiva­tali működését a város polgárai mindig dicsérettel és elismerés­sel honorálták s a megelégedés bizonyos nemével fogadták in­tézkedéseit, amikben a szigor mellett méltányosság vezették. Ki­emelkedő tudása, irodalmi mun­kássága, jelleme, szigorú lelkiis­meretessége, humanitása és lekö­telező modora mindenütt rokon- szenvet és elismerő ítéletet biz­tosítottak egyéniségének, s bár a társadalmi mozgalmakban nem igen vett részt, mindenhol ösmer­ték és tisztelték. A történetírás egy rajongó munkását, barátai — egy nemes szivet, becsületes lel­ket és szülővárosa — egy igazi és kötelességtudó polgárát vesz­tette benne. Legyen emléke örök 1 * Az elhunyt életrajzi adatairól a következőket adjuk közre. Moesáry Miklós Ungvári 1879. évben született. Atyja Moesáry Géza vö t országgyűlési képviselő, városi tisztiügyész, anyja Buday Berta volt. Szülői utján nagy­nevű családokkal állott rokonság­ban. A gimnáziumot Ungvárt végezte, innen 1898. évben a budapesti egyetemre került. A jogi évek elvégzése után aham- tudományi szigorlatot tett. Ezután a köztisztviselői pályára lépett, amit Ungvármegyénél mint köz- igazgatási gyakornok kezdett meg.1 Pár évi szolgálat után 1905. év­ben Ungvár város tanácsosává választatott meg. Ebbéli minősé­gében a közigazgatás minden ágában tehetségének adta tanu- jelét. Mint a közügyek iránt me­leg érzéssel eltelt férfiút a kassai kereskedelmi és iparkamara kül­tagjává választotta meg. Előadó tanár volt a Kereskedelmi Csar­nok által rendezett kereskedői tanfolyamon, s mint iparhatósági biztos az iparosok és alkalma­zottjaik érdekeinek előmozdítása körül fejtett ki tevékenységet. Mindössze 34 éves kora dacára elévülhetlen érdemeket szerzett s mint munkás férfiúnak emléke példaképen sokáig fog köztünk élni. Különös szeretettel viseltetett iskolatársai iránt s ama néhány­nak emlékét, akiket a kegyetlen sors előtte sírba ragadott, fájdal­mas kegyelettel őrizte. Halála mindenfelé részvétet keltett. A városi tanács nyomban ülést tartott s elhunyta felett mély részvéttel fejezte ki fájdal­mat. A városi tisztikar koszorút helyezett ravatalára. A kassai kereskedelmi és ipar­kamara szerdán délután a pol­gármesterhez intézett táviratában fejezte ki Moesáry eihunyta felett érzett részvétét s a temetésen Sipos Gyula kamarai elnökkel képviseltette magát. * A ravatal az elhunyt lakásán volt felállítva. A folyosót s a termet fekete szőnyeggel vonták be. A koporsó el volt lepve élő­virágokból készült koszorúkkal, amiket az özvegy, a család tag­jai, a barátok, Ungvár város tisztikara juttattak oda. Alig le­hetne szebb és inpozánsabb ra­vatalt képzelni. A temetésen a rokonság és igazán fényes közönség jelent meg. A városi tisztviselők Fin- cicky polgármester vezetésével teljes számban, a vármegyei tisz­tikar gróf Sztáray főispánnal és Lőrinczy alispánnal, a hadsereg és honvédség tisztikara, a pén­zügyigazgatóság, adóhivatal, fő- erdőhivatal s a többi hatóságok tisztviselői, egyesületek képviselői, az ipartestület tagjai, a kassai iparkamara képviselője, s nagy­számú közönség az elhunyt is­merősei és tisztelői sorából. A temetési szertartást Dr. Fibiger Sándor egykori tanára végezte. Ennek befejezte után a menet a gyászoló családtagokat követve haladt a Kálvária-temetőbe, ahol Rácz József mérnöknek a tisztikar nevében mondott megható bú­csúbeszéde és a lelkész utolsó imá­jának elhangzása után a koszo­rúkkal megrakott koporsót a sírba lebocsátották. A Kálvária-temető szép helyén fog pihenni, aki férfikora hajna­láig már oly szép nevet vívott ki magának. Dr, London Benjámin díszoklevele. Ismeretes, miként az ungvári születésű Dr. London Benjámin orvos, aki jelenleg Majna Frank­furtban lakik, a folyó év elején nagyértékü adományokat juttatott ungvári közcélokra. Az izraelita vallásuak létesítendő menházára 20.000 koronát, az elhagyottak­nak nyilvánított gyermekek alap­jára 20.000 'K, izraelita haladó felekezeti templom építésére 6000 K., a főreáliskolának 2000 K., s a főgimnázium jubileumi alap­jára 600 koronát. A város kepvi- selőtestülete a nemes emberbará­tot ezen jótékony adományaiért 1913. április 30-án tartott ülésén Dr. Ország Jakab indítványára egyhangúlag a város díszpolgá­rává megválasztotta. Ahogy most a rendkívül díszes, jelképes rajzokkal ékesített, Bauer Soma fővárosi tanár és festőmű­vész által készített díszpolgári oklevél megérkezett, a polgármes­ter azt a következő sorok kísére­tében juttatta London Benjámin kezeihez. Ungvár város képvise­lőtestülete a 1. alatt idezárt határo­zatával Nagyságodat a határozatban kifejezett jótékonyságu áldozatai­ért, melyet szülő városának sze­gény sorsú lakosaiért volt kegyes megtenni, városunk díszpolgárává választotta meg. E választás jelképe a 2. alatti Dr. MOCSÁRY MIKLÓS. 1879—1913.

Next

/
Thumbnails
Contents