Ungvári Közlöny, 1913. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1913-11-13 / 46. szám
Ungvár, 1913 november 13 ■ 46. szám. Harmincötödik évfolyam ElSIIzefésl ár helyben és a vidéken Egész évre.........................8 korona MI évre .............................4 korona Negyed évre ....................Z korona Egy szám ára a dohánytőzsdékben 10 f. POLITIKAI ÚJSÁG Felelős szerkesztő: Dr. R5ISMHN HENRIK Megjelenik minden csüíörtőköN Szerkesztőség és kiadóhivatal Ungvár, Széchenyt-tér S3, sz. (Krelsler-nyomdaí Hirdetések és előfizetések a kiadóba, kéziratok a szerkesztőségbe küldendők Ungi közélet. A sajtóreform. Valami tör tént. Az uj sajtóreformot, amely ellen tiltakozott, — fellázadt az égés- ország, levették a napirendről. Igaz, nem végleg, csak feltételesen, de hát az már maga is a tiltakozó és harcoló közvélemény diadalát jelenti, ha Tisza Istvánék belátták, hogy a javaslat a maga romboló, a sajtószabad- Y Ságot megsemmisítő jellegével kész veszedelmet jelent, amely maradandó nyomodat hagyhat maga után. — Talán nincs az országban egy higgadt, a szélsőségek! ől einem ragadott politikus, aki be nem látná, hogy a sajtóreformra szükség van; hogy a sajtó kinövései ellen orvoslást kell nyújtani a törvényhozásnak; hogy a sajtószabadság szabályozása, jogainak meghatározása el- halaszthatatlanul sürgős teendő nálunk; de viszont nincs senki, T aki a Tisza—Balogh retrográdt, reakciós törvényjavaslatát alkalmasnak találná az orvoslásra, a sajtó jogtalanságainak megszüntetésére. Mert Tisza Istvánnak nem az a célja, hogy a sajtó egészséges megreformálásával kiirtsa azokat az anomáliákat, amelyek itt-ott, a sajtó posványos talaján kiburjá- noznak, hanem csupán párturalmi céljait, érdekeit akarja keresztülvinni a sajtó gúzsbakötésével, Ie- ^ törni azokat, akik az üldözéstől, a megfélemlítéstől, a terrortól vissza nem riadva, fölfedik a korhadt munkapárti uralomnak összes becstelenségeit... Ez fáj a munkapártnak, ezért indítottak hadjáratot a sajtó ellen, de reméljük, hogy a sajtó munkásai és a közvélemény visszaverik a munkapárti orvtámadást, s hogy reményünk jogosult, azt a munkapárt meghátrálása mutatja, amely a később bekövetkező szégyenletes kudarcnak az előjele. (.•.) Sokat irtunk már, sokat panaszkodtunk már amiatt, hogy minő szomorú közéleti viszonyok uralkodnak Ungban, de bármennyit írunk, bármennyit panaszkodunk, mind kevés s valósággal kétségbeejtő közállapotokkal kell megküzdenie annak, a ki a közéletben való hivatását komolyan akarja venni. íme, az általános egyenlő titkos választó jog országos szövetsége, a mely tudvalevőleg egyesíti magában a magyar radikálisok táborát a politikai viszonyokkal és a progressiv mozgalmat érzékenyen érintő esküdtszéki intézmény, valamint a sajtó szabadság ellen irányuló kormányjavaslatokkal nyilvános gyűlésen Ungváron foglalkozni óhajtván, nincs kikkel egy ily irányú mozgalmat nálunk megindítania, nincs kikkel egy tiltakozó népgyü- lést, vagy egy ismertető előadást rendeznie. Ez egy szomorú tény, a melyet midőn megállapítunk, lehetetlen mellette oly simán elsiklani. Bár tudjuk, hogy ugyan ilyen nehezen, sőt talán még kevésbbé lehet Ungváron egy függetlenségi gyűlést, de még egy munkapárti gyűlést is megtartani, mégis a városi gondolkodás, az intelligensebb, emelkedettebb közszellem mellett valósággal ijesztőnek találjuk azt a momentumot, hogy a radikális gondolkodásúak ilyen intelligens városi központban mint Ungvár ne legyenek exponensei és ne legyenek a progressiv mozgalomnak hatalmas fáklyavivői! Mert az, hogy nálunk nincs függetlenségi párt, nincs munkapárt s hogy csak egy érdekek szerint megoszló párt uralom vezeti nálunk a politikai és társadalmi közéletet, ezt a tényt mi már rég leszegeztük, de hogy a mi kétségtelenül nagy kultur központunkban, a hol nagy számban laknak iparosok, kereskedők, lateinerek, a polgárság mint egységesen szervezett osztály, mint öntudatos társadalmi organizáció ne legyen található a magyar polgárság érdekeiért küzdő progressiv, demokrata soci- ális, radikális mozgalmak támogatására, ez oly elszomorító, hogy mi ennél le- sujtóbb kritikát az ungi közéletre el nem képzelhetünk. S mind ez annál nagyobb szomorúsággal tölthet el, mert mégis nem is olyan régen sokat Ígérő progressiv mozgalom volt észlelhető mi nálunk is, s határozottan ennek köszönhető, hogy a progressiónak hívei Ungváron is szabad kőműves csoportosulást létesítettek. Mindenki azt hihette, hogy a polgárság bevonása a progresses mozgalomba megindult, s hogy a harcos reformerek és az érzéketlen, de nevelésre alkalmas polgárság között megkezdődött a hasznos érintkezés, s ennek alapján az uj Magyarország munkásai megtalálván egymást, biztatóan folyik nálunk is az alapozási munka. S ez a remény valóra nem vált, a munka nem hogy megindult volna, de megakadt, sőt az ungi közéletet még vissza fejlesztette. Halálos csend váltotta fel a biztató zajos munkát, a prog- ressió hívei és a nagy ungi társadalom közt az összeköttetés egészséges formája megszakadt, s csak egyes elhagyatott passivitásba merült hívei a mély gondolkodásoknak nézik tehetetlenül az ungi közélet további romlását s látják szomorúan tehetetlenségük tudatában azt a visszafejlődést, a mely a helytelenül megindult progressiv munka nyomán még jobban korrumpálja az ungi közállapotokat. Mi tudjuk, hogy nem könnyű dolog a vidéken nyílt radikális gondolkodást vallani. Tudjuk, hogy nem könnyű az önképzés, az elméleti és gyakorlati érvényesülés, az érintkezés az elvtársakkal. S tudjuk, hogy a vidékies viszonyok közepette kedv és bátorság kell a rothadt közállapotok komoly és elfogulatlan megvizsgálásán alapuló vélemény nyilvánításához. De végre is vagy az elvek harcosa valaki, vagy alkalmazkodó báb! Tudjuk, hogy a mindennapi kenyér gondoktól sújtott polgárság intelligens elemei egymással versenyeznek az uralkodó osztály kegyeiért s legfőbb ambitiójuk, hogy a helyi közigazgatás fejeinél udvarképesek legyenek, s hogy a főispán kegye, a hatóságok barátsága sugározza őket körül. Tudjuk, hogy még a jobb időkben is igy volt, ma pedig még rosszabbak a viszonyok s igy mindenki, a kikre a progressiónak számítani lehetne, a rettenetes gazdasági válság súlya alatt nyögve protek- tiót, pártfogót, kijárót, barátot keres a hatalom birtokosainál, — de az is bizo- nyoá, hogy a háborúba harcosok kellenek és a haladás harcos munkásai nem azért toboroznak tábort a progressiv gondolkodásnak, hogy ott meghunyászkodás, alakoskodás, lelki félelem uralkodjék és radikális, progressiv munka helyett a heterogén gondolkodásnak érdekei nyerjenek kielégítést. Ezért van aztán, hogy a felvilágosítás, a haladás érdekében folytatott munka nálunk eredményeket nem mutat fel s a progressiv érzület nemes barátkozásnál egyebet nem tud produkálni,
