Ungvári Közlöny, 1912. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1912-08-08 / 32. szám

1912 augusztus 8 Ungvári Közlöny Oldalszám 5 sörüzletben a palackok mosása és sörrel megtöltése minő gondosság­gal történik. Villanyerővel hajtott gépezet a packokat kivül-belül kikeféli háromszor egymásután, ragyogó tisztává kimossa, amihez naponta 10000 liter viz fogy el, amit az üzlet vizbő forrása szol­gáltat. A tiszta palackokba motor által hajtott töltőgép telíti a sört, amit azután a dugaszológép lég­mentesen elzár. A sör konserválá- sára a nagy jégverem mellett be­rendezett négy hűtő kamara szol­gál. Érdekes megemlíteni, hogy ha a sörös palackokat a vevők pon­tosan visszaszállítanák, a sör ára 2—2 fillérrel mindig olcsóbb volna. — „Sutiam“ agyonlövéséről sokat Írtak a lapok, azonban az állatkert igazgatósága csak akkor fog ebben határozni, ha ennek szüksége feltétlenül bekövetkezik. Most a „Sziam“ ismét nyugodtab- -ban viselkedik, mert fogfájása meg­szűnt és vízzel öblögeti minden nap reggel a száját. A vizet medencéből ormányába szívja és azután nyi­tott szájába fecsenti. Vesebaja azonban még nem múlt el és gyó­gyítani sem lehet, mert nem köze­ledhetik senki sem a hatalmas ál­lathoz életveszély nélkül. A „Szi- am“ mindamellett sokat járkál az udvarában és elég vígnak látszik viselkedése szerint. Ha a közön­ség közül néha valaki boszantja, akkor homokot szed föl a földről orrmanyával és hirtelenül rászórja az illetőre, aki megérdemli a bün­tetést. — Strucok szaporodása az állatkertben. Lendl Adolf dr.-nak régi terve, hogy külömbö- ző forróvidéki állatokat nálunk szaporítással tenyésztassen és esetleg kereskedésbe bocsáson, ugylátszik meg fog valósulni; mert a strucokkal folytatott kísérletek sikerrel kecsegtetnek, amenyiben egy pár afrikai struc számos to­jást adott s ezeket most keltetik. Most délamerikai nandu-struecal kísérleteznek hasonlóképen. Ezek a kisebbek és vadászati célokra alkalmasak — TJjabb állatok a buda­pesti Állatkertben. Az állat­kert igazgatósága most hozatott ismét több állatott Kartumból. ^Szudán fővárosból. Ezek között különösen említésre méltó öt fia­tal struc és egy pár szekratiusnak nevezett nagy ragadozó madár. Azért nevezik igy, mert rendkí­vüli komolynak látszik ez a kü­lönös sasfajta madár, melynek hosszú lába és hosszú nyaka van ; ha békát vagy gyikot vetnek neki eledelül az udvarába, akkor hir­telenül megélénkül és mohón falja ezeket. Igen szépek az apró ga­zellák is, melyeket a zsiráfok ud­varában eresztettek, ahol most a törpék az óriásokkal együtt élnek. — A ,, Vasárnapi TJjság“ augusztus 4-iki száma tele van az aktuális eseményekkel érint­kező pompás kivitelű képekkel. Egy-egy képsorozat a Balaton za­lai és veszprémi partját, a Dar- danellákat (Beszédes László raj­zaival), az olimpiai versenyen a győztes magyar kardvivókat s a Budapesten járj amerikai atlétákat az elhunyt japán császárt, Stein Aurél, a világhírű magyar tudós kasmiri utazását, perzsiai parszo- kat mutatja be. Szépirodalmi ol­vasmányok: Szende-Dárday Olga és Claude Farrére regénye, Majthé- nyi György novellája, Bodor Ala­dár, Lányi Sarolta és Kossák Jenő versei. Egyébb közlemények: gróf Yay Péter cikke a japán császár ról, báró Gromon Dezső arcképe s a rendes heti rovatok : Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi jUjság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkróniká“-val együtt hat ko­rona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Buda­pest, IV., Egyetem-utcza 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság ama gyár nép számára, félévre két ko­rona 40 fillér. — Hölgyeknek fontos l Szeplőt, májfoltot, pattanást és mindennemű arctisztátalanságot már rövid használat után biztosan eltüntet Mittelman gyógyszerész Agata crémje. Tégelye 1 korona. Naponta frissen készül. Az Agata szappant (ára 1 korona) hasz­náljuk állandóan, mert meg lett állapítva, hogy a legjobb arcszé- pitő és börfinomitó. Teljesen ár­talmatlan. Agata pouder minden színben dobozonként 1—1 korona, kapható kizárólag Mittelman Jenő „Arany oroszlán“ gyógy­szertárában. — A hálószobák réme. A poloskák kiirtása eddig a lehetet­len dolgok közé tartozott. Mióta azonban a „Löcherer Cimexinnel“ történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin min­denütt használható, szövetet, bú­tort, falat és festést nem piszkit; nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedüli biztos szer. Kapható: Lendvay Testvérek drogériában és a készítőnél „Löcherer Gyulagyógy­szertárában Bártfán.“ (257.) Az öregem is mindig azt mondta, hogy szeplők elűzésére, valamint finom, puha bőr és fehér teint elérésére és megóvására nincs jobb szappan, mint a világhírű „Steckenpferd“ liliomtejszappan. Védjegye „Stekenpferd“, készíti Berg- menn et Co. czég Tetschen a/E. — Kapható minden gyógyszertár- drogéria- illat- szertár s minden e szakmába vágó üzletben. Darabja 80 fillér. Hasonlóképen csodá­latosan beválik a Bergmann féle „Manera“ liliomtejkrém fehér és finom női kezek megóvására, ennek tubusa 70 f-ért mindenütt kapható. Belőtt vadász­fegyverek Borossnál SPORT. Barátságtalan mérkőzés. Múlt vasárnap tartotta első mér­kőzését az UAK. old-boy csapata a Szatmári T. és V. Klub foot- ball-csapatával s bár a mérkőzés barátságosnak volt hirdetve, an­nak lefolyása mégsem nevezhető annak. A játék mindkét részről kissé erőszakos volt, s minthogy a szatmáriak az ungvári biró mű­ködését igazságtalannak tartották, a pályát a játék befejezése előtt elhagyták. Ajánlatosnak tartjuk a hasonló esetek elkerülése céljából, hogy az UAC. mérkőzéseihez semleges bírót hívjon meg, mert az tagadhatatlan, hogy az UAK.- hoz tartozó biró szívesebben ve­szi klubjának győzelmét mint vereségét s önkéntelenül is szi­gorúbban bírálja az ellenfél játé­kát. Megyjegyezzük még, hogy a vendégek fogadtatáséra is nagyobb gondot kellene fordítani. Kettős mérkőzés. Rendkívül érdekes mérkőzé­sek színhelye lesz vasárnap, e hó 11 én a Széchenyi kerti sport­telep, mely alkalommal először lesznek munkában a helybeli sportegyletek összes csapatai. — A közönség óhajának tesz ele­get az old-boy csapat, a midőn most másodszor mérkőzik nyil­vánosan, ez alkalommal az UAK I—-II. és az UK1SE játékosaiból összeállított kombinált csapattal. A mérkőzés elé annál is inkább nagy kíváncsisággal tekint a kö­zönség, miután a 4-iki mérkőzé­sen már bebizonyította, hogy igen jó összjátékot tud produkálni, a mit most még fokozni fog. Kí­váncsisággal tekintünk a Kisvár- dai Sportegylet és az UKISE I. között lejátszandó revanche mér­kőzés iránt, miután ennél nehéz előre megállapítani az eredményt, mivel már kétszer mérkőztek és pedig először 5:0 UKISE javára, másodszor 4: 1 K. S. E. javára, ez lesz tehát a döntő mérkőzés. Az utóbbi eredmény annak tu­lajdonítható, hogy a biró, Kondor nagyfokú pártoskodást tanúsított a kisvárdai csapat iránt, amin nem is csodálkozhatunk, miután ő az egylet alelnöke. — A mér­kőzés mindenesetre izgalmas lesz, mert a két egylet elnöke a két Kondor egymás között 100—100 koronás fogadást csinál a mérkő­zés eredményére. E két érdekes mérkőzés iránt tehát felhívjuk a közönség figyelmét. Vegyen kalapot Borossnál Enyhe, oldó háziszei mindazoknak, kik emésztési zavarokban és az ülő életmód egy t eukövetkezményei­ben szenvednek. Kpy eredeti doboz ara 2 korona. Vidéki gyógyszertárakban kérjük MOUL készítményeit. Fájdt”.60.i«'’itó Bedörzsölés, elismerté régi jó hírnevű háziszer szag­gatás, s hülésből származó mindennemű betegségek ellen Hrerieli üveg ára b 2.— Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Löszét küldési hely MOLL A. yyóyyszeresz cs. és kir. udvari szállító, Bécs, I. Tuchlauben 9. I Bgy óra alatt elveszi a láb kellemetlen szagát és megszüntető a lábizzadást a MITTELMANN-féle LÁBYIZ. Ára egy üvegnek K. 1.20. — Kapható kizárólag az „Arany oroszlán“ gyógyszertárban Ungvárt. A valódi Liliom arckenőcs csakis az „Arany oroszlán“ gyógyszer­tárában kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents