Ungvári Közlöny, 1912. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1912-07-11 / 28. szám

1912 julius 11 Ungvári Közlöny Oldalszám 5 Karcolatok. Irta : Pillich Nándor. Amikor az újságomat szétterí­tem és kötelességszerüen böngész­getem a betűrendeket, úgy gon­dolom, úgy érzem, a kezembe adta valamelyik tündér, valame­lyik gyermekkori mesekönyvbeli igmerős azt a csodálatos távcsö­vet, amibe aki belenéz, éppen oda­lát, ahova akar, legyen bár az a látnivaló ezer és ezer mértföldnyi távolságban tőlünk. Látom példának okáért a geszti hőst, akit tizenkét csendőr és legalább ennyi különböző álruhába bujtatott detektív őriz kínos gond­dal a csöndes, békés hangulatú kastélyában és elmosolyodom. Valakitől hallottam azt a para dokszont, hogy a legnagyobb hő­sök más körülmények között a világ leghirhedtebb gyávái lehet­nek és magam is ösmertem öreg, sok érdemrendes katonákat, akik egy-egy egérkétől, ami a szobá­jukban szöszmötölt, egy-egy bé­kától, ami a lábuk előtt a világ legnagyszerűbb egykedvűségével bogarászott, hideglelést kaptak. A geszti hősnek is van egy ilyen névnélküli egérkéje. Azt, aki egy egész nemzet izzó gyűlöletét, ha­lálos megvetését magára merte venni, akit revoiverlövések között láttunk merev makacssággal ál­lam, most a szenvedélyek lobogó fóngja elől menekülve egy egérke nesze kétségbeejt, és tulajdon fa­lusi kastélyát csendőr-rendőrfede- zettel véteti körül, mert valahol Nagyváradon eltűnt egy ember, aki azt mondta: „Én fogom agyonlőni Tiszát 1“ És úgy tapasztaltam, hogy ki­sértet járástól csak a rossz lelki­ismeretű emberek szoktak túlsá­gosan félni. De a tündérkém haragszik, amiért én éppen Gesztet nézem és a geszti hősöket. (Valóban hálátlanság ilyen célokra hasz­nálni a tündéri adományt.) Már­ton sublimátba, dörzsölöm kőpor­ral és rászögezem lencséjét egy másik emberre, akinek a naiv, szinte gyermekies bizodalma, hite előtt már nagyon sokszor emel tem kalapot, Justh Gyulára. És sajnálom, hogy az ő nagy hite, az ő nagy önzetlensége újra ki­csinyes mosolyokkal fog találkozni. Mig a többiek, akik vele szem­ben állanak, a címért, a rangért teszik azt, amit tesznek, egy grófi óimer adományozásának hálájak­ként vagy egy nemesítés, kir. tanácsosság kilátásba helyezése miatt, ő a már kapott kitüntetést, címet, rangot szépen selyempa- pirba csomagolva visszateszi a helyére, mint a gyermek a vele megmagyarázhatatlan okból erő- szakoskodóval szemben nagy egy­szerűséggel az önzetlenség fegy­verét használván: „Odaadom né­ked ezt, amit te adtál, de ne bánts minket, ne engedj bántani bennünket! Valóban ilyen fegyverekkel ma már csak a jóhiszemű gyermekek és a nagyon becsületes emberek küzdenek. — A gyermek, aki leg­drágább kincsét, egy fényes üveg­gombot ajánl fel az apját fogva tartó ellenségnek és Justh, aki a kegyelmesi címet, rangot ajánlja fel, csak alkotmány legyen, csak törvény legyen, egyformán meg­ható, de egyformán eredményte­len kísérletet kockáztat. Különben pedig nem politizálok És ezt sem mint politikai karco­latot vetettem papírra. Én a poli­tikusban is az embert nézem; nem a diplomata ruhája érdekel, de a fekete ruha alatt idegesen lüktető szive. Mert ez sokkal ér­dekesebb. És úgy látom, ennek a két embernek a szive egyképpen nagyon megkínzott, felzaklatott szív. Csak az egyiket a saját „úri heccüődése“ szorította vaskap­csokba, a sok majd „megmutatom én“ már gyűrűket húzott körü­lötte, a másik szívben pedig az elfojtott érzések dagadoztak meg, az ország, a nemzet iránt érzett szeretet csapott lángokba át és égeti, bántja, hogy köny szökik szegénynek a szemébe tőle. Határozottan egyiket sem irigy­lem érte. Valaki most, aki a hátam mö­gött állva nézi az írásomat, a vái- lamra támaszkodik és bizalmasan megkérdi. — Igen, igen, de mondja, olyan diplomata nincsen, akinek egyál­talán nincs szive ? Most már zavarban vagyok. — Istenem, hát nincs ? »■■■■■BBBEBaaasiHiaia lass E vármegye területére képviseletet állitunk fel. Ajánlatok Szaba­dalmazott cimtábla és cellu­loidáru gyár, Bpest, Tűzoltó u. 15 SPORT. li< Labdarúgás, j . // UAC — NyLVE 2 : 2. Az elmúlt vasárnapon barátsá­gos mérkőzésben immár negyed­szer találkozott a fenti 2 csapat, ezúttal Ungváron. A mérkőzés egyike volt a legszebbeknek, me­lyeket az UAC pályáján láttunk. A NyTVE csapata az utóbbi idő­ben rendkívül megerősödött s közöttük vagy hat budapesti já­tékos szerepel. Játékosaik közül különösen ki kell emelnünk a balhátvéd, balösszekötő és a kapus szép játékát. A mieink közül ezúttal épen a csapat főerőssége, a védelem mondta fel a szolgálatot, áll ez különösen Markóra, mig Korba és Obláth jóval formájukon alul játszottak. A csapat és egyúttal a mezőny kimagaslóan legjobb embere Varga volt, mig mellette Pápay agilis és szép játéka tűnt ki. Jó volt még Janik, Szendrő és Tóth. Molnárnál hibáztatnunk kell önzését, mert gyenge lövőképes­sége mellett összekötőit, különö sen a jól lövő Janikot nem támo gatja eléggé jól kiadott labdákkal, miáltal nem egy jó goolhelyzetet elrontott. A mérkőzést nappal szemben Nyíregyháza kezdi. A játék vál­tozatosan folyik, hol az egyik, hol a másik fél támad, a csatá­rok azonban a hátvédeknél tovább nem juthatnak. A 25. percben Nyíregyháza centere szép gooll fejel. Újrakezdés után az UAC teljes erővel dolgozik a kiegyenlítésen, a NyTVE védelem azonban résen van s minden támadást leszerel. Majd Nyíregyháza támad, balol­dala keresztültöri az UAC védel­met és balösszekötőjük védhetlen goolt lő. (14. perc.) Ezután NyT VE visszaesik s a mieink folyto­nosan támadnak, miközben két komért érnek el. A másodiknál a kapu előtt kavarodás támad, mely­ből kifolyólag Árvay szép lövéssel megszerzi az UAC első goolját (25. perc). Felállás után ismét Ungvár támad és még egy komért ér el. A folytonos támadásokat, miközben NyTVE alig jön át a félvonalon, végre siker koronázza, amennyiben a 37. percben Varga egy kapu előtti kavarodásban a kiegyenlítő goolt lövi. UAC a tempót még fokozza, — további eredményt elérni azonban nem tud. Végeredmény 2 : 2, kornerarány 5 : 2. Biró Medveczky SAC. Az UAC f. hó 14.-én vasárnap Sátoraljaújhelyben a S. A. C.-bal mérkőzik. — A KAOE Ungváron. Az UK1SE meghívása folytán vasárnap, f. hó 14.-én a Keres­kedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete budapesti sportcsoport­jának I. csapata az UKISE I. csapatával barátságos mérkőzést tart az UAC sporttelepén, a Ke­reskedelmi Csarnok nyári mulat­ságának keretében. Közönségünknek egy érdekes mérkőzésben lesz része, ameny- nyiben a vendégcsapat a buda­pesti II. osztályú egyesületek egyik legjobbika. A mérkőzés d. u. 5 órakor kezdődik. Felidő 0:1, kornerarány 2:1. Egészségéről van szó. Igyék naponta egy=két palack DUP2.fi HfitHTfl SÖRT. A söripa'ban korszakot alkotó a Kőbányai polgári Serfőződe ezen világhirü söre, amelyet ma már minden országban utánoz­nák. — Nemcsak a legélvezetesebb üdítő ital, de csodálatos gyógyhatása is van, idegesség-, étvágyhiány, vérszegénység, álmatlanság, tüdő és gyomorbajoknál; igen ajánlandó lábba- dozó betegeknek és * . - , • i szoptató nőknek is. Ara palackonként 60 fill. Ajánlja Noorden tanár Bécs- Bécs város kényes Ízlésű ben; Korányi tanár Buda- közönsége évenkint két pesten; Glaz tanár Abbáziá- millió palacknál többet ban és számos más szak- fogyaszt ezen magyar sörből, tekintély. KaDhaíÓ ’ A scrfőzde ungmegyei képviselőjénél : Rolman __*_____I dipólnál, továbbá Grosz Rezső, Giück József, Iiannel finfal, Groszman Herman, Demianovich Undor, és Horváfh Mór kereskedéseiben, továbbá Miííelman Jenő gyógyszertárában. i _________ i ! h | llllB I W|j I Bgy óra alatt j elveszi a láb kellemetlen szagát és megszüntető a lábizzadási a MITTELMANN-féle LÁBVÍZ Ára egy ü gnek !>'. 1 20. — Kapható kizárólag az „Arany oroszlán“ gyógyszertárban Ungvári. A valódi csakis az „arany oroszlán“ gyógyszer­tárában kaolrató.

Next

/
Thumbnails
Contents