Ungvári Közlöny, 1912. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-13 / 24. szám
1912 junius 13 Ungvári Közlöny Oldalszóm 3 hajó, Gyulai cukrászda, színház és posta előtt) elhelyezett urnáknál már reggel 8 órakor megkezdődött a gyűjtés : — hála a gyűjtőknek és az ungvári jótékony publikumnak — egy óráig — 200 korona hullott be a felvirágozott urnákba. Délután már sokkal kedélyesebben folytatódott a gyűjtés a Széchenyi ligetben. Pompásan felvirágozott sátrakban árulták édességeiket, italaikat, jókedvű jóslataikat a gyűjtésnél közreműködő hölgyek, s a kedélyeket a katonazenekar igyekezett felvidítani. Hogy mily mértékben sikerült a délutáni vásár, azt a legjobban az bizonyíthatja, hogy a befolyt összeg csaknem hatszaz koronát tesz ki. így egész nap 1000 koronán felül gyűlt össze a szegény gyermekek javára. — A rendezes oroszlánrészét Lőriuczy Jenőné végezte, az ungvári intelligencia szives közreműködésével, a kiknek névsorát előző számunkban közöltük. — A siketnéma-int. tanárok kongresszusa. A siket- néma-int. tanárok Ungváron tartják ez idei kongresszusukat. A részletes programot az ungvári intézet a következőkben állította össze : Julius 2-án : Indulás Budapest k. p. u. 7 ó. 20 p-kor reggel (Gy. v.); érkezik Csapra 2 ó. 07 p. (Debrecen felől érk. 1 ó. 30 p.). A kartársakat az ungvári testület egyik tagja üdvözli. Érk. Ungvárra 2 ó. 59 p. Az elnökséget és a vele érkező kartársakat Fincicky Mihály polgármester a város nevében fogadja. 4 órakor az intézetben (Drugeth u. 20.) választmányi gyűlés és utána előértekezlet, 6 ó. 30 p-kor az ungvári vár megtekintése. 8 órakor ismerkedési estély a Széchenyi- ligetben, amelyen Ungvár társadalma is részt vesz. (Étkezés tetszés szerint.) Julius 3-án : 7 ó. 30 p-kor közös reggeli az intézet ebédlőjében. A kartársak az intézet vendégei. 8 ó. 30 p-kor közgyűlés a vármegyeháza nagy termében. 11 ó. 30 p-kor tisztelgés a fő- és alispánnál, a polgármesternél és a püspöknél. 1 órakor banket a Széchenyi-ligetben. A kartársak a város vendégei, 4 ó. 30 p-kor a kőfaragó- és csiszoló-gyár, valamim a Lám-feie dobozgyár megtekintése. Séta a városban. Julius 4-én,: 6 ó. 45 p-kor közös reggeli az intézetben. 7 ó. 45 p-kor indulás „Ungvár megállóról“ „Nevicke várrom “-hoz (érk. 8 ó. 10 p.). 9 órakor a vár belső udvarában a közgyűlés folytatása. 12 ó. 30 p-kor ebéd. A kartársak az intézet vendégei. 3 ó. 50 p-kor indulás „Nevickei várrom“ állomásához. 4 ó. 28 p-kor indulás „Ungvár megálló“-ra (érk. 4 ó. 48 p.). 5 órakor néhány gyár megtekintése. 6 órakor katona-(tér)zene a Széchenyi-ligetben. Julius 5-én: Kirándulás Munkácsra és az országos hirü munkácsi várhoz. Indulás reggel 4 ó. 8 p-kor. E kirándulást még nem készítettük elő, megtartását attól tesszük függővé, hogy lesz-e elég résztvevő a kartársak közül. Kérjük pedig a kartársakat, hogy minél nagyobb számban jöjjenek hozzánk. Lehetőleg a megjelölt vonatokhoz csatlakozzanak, hogy érdemes Elnökünkkel már számban is díszes társaság érkezzék. Szíveskedjenek pedig alulirt kartársukat értesíteni arról, hogy: 1. ki-ki mikor érkezik Ungvárra; 2. egyedül, vagy a feleségével jön-e ; 3. részt vesz-e a munkácsi kiránduláson ? Valamennyi vendégünket az intézetben szállásoljuk el. Hozza Isten k. kartársainkat minél nagyobb számban! Kartársi üdvözlettel Ungvárt, 1912. május 13-án. A helyi-bizottság és az ungvári kartársak nevében Scholtz Lajos. — Üdvözlő irat Tiszához. Bradács Gyula közjegyző, az ung- megyei Nemzeti Munkapárt elnöke, a párt nevében üdvözlő táviratot intézett Tisza István házelnökhöz, az ellene intézett támadás folytán történt szerencsés megmenekülése alkalmából. — A tüzoltótestület mulatsága. Az ungvári önkéntes tüzoltótestület tisztikara f. hó 8-án este tartotta meg első nyári mulatságát a Korona helyiségeiben. A tánccal egybekötött mulatság úgy erkölcsileg, mint anyagilag sikerült, s bár a fojtó melegség miatt táncoló kevés volt, a közönség mindvégig igen jól érezte magát. Előadás után a kis olasz énekesek is a mulatók közé vegyültek, s igen jól találták magukat az idegen környezetben. — Iskolások a fővárosban. Az ungvári polg. leányiskola 22 növendéke 3 napot időzött a fővárosban Vargáné Kozma Margit és Alexay Julia tanítónők vezetése alatt. Ott időzésük idején megtekintették Pest nevezetességeit és látnivalóit. — Érettségi. Az ungvári főgimnáziumban az érettségi szóbeli vizsgálatok Dr. Engelbert vezetése alatt ma értek véget. Az ifjúság f. hó 22-én szombaton fogja megtartani ez évi érettségi mulatságát a Széchenyi-ligetben. — Az JJng halottja. Végzetes szerencsétlenség történt f. hó 8-án szombaton d. u. a helybeli főgimn. VI. osztályának kirándulásán. A Kurimay Mihály tanár vezetése alatt kiránduló társaság Porosnyáról hazafelé igyekezve, megpihent Nevicke alatt, s a növendékek, meleg idő lévén — megfürödtek az Ungban. Neh- rebeczky Endre főgimn. VI. o. t. Nehrebeczky Endre felsőrőcsei gk. lelkész fia, alig lépett be a vízbe, hirtelen összeesett, s a viz alá merült. Megrémült társai már csak holttestét húzták ki a vízből. A kissé elhízott fiút szivszélhüdés érte, s ez okozta szerencsétlen halálát. A helyszínre Szabó Zoltán tb. főszolgabíró szállott ki és a hullát felboncoltatván, megállapítást nyert, hogy gondatlanság egyáltalán fenn nem foroghat, mert egyrészt a viz sekély volta, másrészt a hulla szerveinek vizsgálata alapján kétségtelen, hogy nem fulladás, hanem szivszélhüdés volt a halál oka. A szerencsétlen végű fiút 10-én, hétfőn d. u. temették hozzátartozói és tanulótársai nagy részvéte mellett. — Tízéves találkozó. Akik 1902. évben az ungvári kir. kath. főgimnáziumban érettségi vizsgálatot tettek, f. hó 6-án Ungvárt összejöttek számszerint 22-en. Élvezték a 10 év utáni viszontlátás örömeit, lerótták az elhunytak iránti kegyeletet, azután együttesen ünnepelték a tanulókor emlékeit. — Adományok kulturális célokra. Ungvár város képviselőtestülete a kir. kath. főgimnázium jubiláns költségéhez 500 koronát, a siketnéma intézeti tanárok orsz. egyesületének július 3-án tartandó közgyűlése költségeihez 200 koronát szavazott meg. Az utóbbinak tárgyalásához egy kis disszonáncia is beférkőzött, a közgyűlés többsége azonban a kulturális vágyak melegének hatása alatt az összeget megszavazta. — Egyházi zene. Többen a zene és énekkedvelők sorából egyesültek, a róm. kath. templomban az egyházi zene meghonosítása végett. A próbák a róm. kath. kántortanitó és Sándor Szilveszter. a dalárda karmesterének vezetése alatt megkezdődtek, úgy hogy az ének — és zenekar már augusztus havában ünnepi misén közreműködni fog. — Birtokátadás. Ungvár város Tóth Jenő birtokostárssal szemben pernyertes lett. A vasúti hid alatt fekvő partnak vitássá vált részét hétfőn birói végrehajtás utján elkülönítették. A végrehajtásnál a kir. főerdőhiva- talt Takács Miklós főerdőmérnök, Ungvár városát Rácz József városi mérnök képviselték. — Munka-kiállitás. A siketnémák intézete a növendékek munkáiból a mai naptól kezdve 20-áig tartó kiállítást rendez. A kiállított tárgyak eladók. — Városrendezés. Ungvár városában ez idén a következő rendezési munkálatokat fogják teljesíteni, képviselőtestületi határozat folytán. A Szobránc-ut- cában még hiányzó utcai csatornázást, az Újváros csatornázását, a Kossuth tér kikövezését, a füzes terület partvédelmének folytatólagos elkészítését, végre a füzes területén fekvő gyártelepekhez vezető szekérút kiépiiéset. Ezen munkálatokra az árlejtés legkö- zelebbre lesz kitűzve. — A Hajnal-utca aszfalt- járdát kapott. A képviselőtestület hozzájárult a Hajnal utcai háztulajdonosok kérelméhez s az aszfaltjárda építését engedélyezte. — Közgyűlés. Az ungvári Ipari Hitelszövetkezett vasárnap tartotta közgyűlését Bekény Aladár elnöklete alatt. A közgyűlés a korlátozott kölcsönt 3000 K-ról 8000-re emelte fel. A szövetkezet elnöke lett Gróf Sztáray Gábor, alelnöke Bekény Aladár, ügyvezető Maiusovics Károly, pénztáros Kőrös László, könyvelő Kalmár Márián. Az igazgatóság uj tagja lett Dr. Zombory Dezső. — Halálozás, özv. Szolák Mihályné Albrecht Apollonia, f. hó 11-én 73 éves korában Ungvárt elhunyt. — Nyári mulatság. A kath. Legényegyesület vasárnap délután a Széchenyi kertben mulatságot rendez. Belépődíj 1 kor. — Ugyancsak a Vadaskertben tart tánc- mulatságot július 7-én a református iparos kör. —- Kiadó. Tegnap éjjel 11 órakor a tűzoltó parancsnokság az őrtanyán riadót fuvatott. A szolgálatban lévő tűzoltóság a lehető legrövidebb idő alatt felszerelt, s kivonult a gimnázium épületéig. — Leégett fatartó. Hétfőn éjjel 2 órakor Mittelman Sándor minaji-utcai vendéglője udvarán a fatartó ismeretlen okból meggyűlt s ezzel együtt elhamvadt az istálló és a szomszédban Demko József fatartója. A tűzhöz érkezett tűzoltók munkáját már csak a tűz tovább terjedésének megakadályozása képezte. — Lövészet. Közhírré teszem, hogy a helybeli honvéd zászlóalj f. évi junius hó 14-én a Cserve- nyicán harcászati lövészetet tart, miért is szigorúan meghagyom, hogy a jelzett napon a megjelölt helyen senki ne járjon, nehogy valami baleset előfordulhasson. Ungvár 1912 junius hó 19-én. Berzeviczy István rkapitány. — Nyilvános nyugtázás. Az ungvári tűzoltó testület tisztikarának mulatságán jegyeiket megváltották illetve felülfizettek a következők: Fincicky Mihály, Benkö József, (Szatmár) Schvarcz János és neje, Mátrai Antal (Bpest) Guttmann Izidor, N. N., Füredi Manó 10—10 koronát, Landa Károly 7 kor. Markovszky Sán- dorné 6 K 40 f. Nagy Schláger, Leuchtag Gyula 6—6 kor. Sze- rednyei önk. tűzoltó testület, Dr. Tüchler Sándor, Gyulai Endre, Korona szálloda tulajdonosa, Há-